Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. október 5., hétfő

3.561 - Dr Alex Sandor Kolozsy: ehát 18-éves korom óta, nemélek a Magyar fajom között. Még az otthonomban is az állandó Angol nyelv folyik, mert feleségem Ausztrál, az itteni Magyar Nők hiánya miatt.

Von: Dr Alex Sandor Kolozsy C.D.V.A
Gesendet: szombat, 2009. október 3. 00:27
An: Kutasi József; honlevel@mvsz.hu
Betreff: "súlyos hibáktól hemzsegő magyar szöveget látni“

 

Kedves  Kutasi József testvér, és P.SZ.Gy, háta mögött bujkáló honfitárs?

 

Leveléből idézve, hogy "súlyos hibáktól hemzsegő magyar szöveget látni: Azt megengedem, hogy vannak helyesírási hibáim, Ön szerint esetleg hemzsegnek is a leveleimben, de befelejtsük el, hogy most már e hónap október végén lesz mint 53-éve annak, hogy 1956.Október.24.én Győrbe, majd a vagongyári teherautók tetején Győr-Ménfőcsanak-Budapest, ahol 18-éves fejjel fegyveresen harcoltam az Oroszok, és a Kommunisták ellen. Miután sebesülve én is bekerültem az Orvostudomány Egyetem alaksoraiban a többi fiatal sebesülttel együtt, és csakis a néphez álló kiskatonák jóvoltából akik egyik nap bennünket teherautókra dobálva meg sem álltak az Osztrák határig, míg az Orosz tankok kísértek ki bennünket egy bizonyos távban a jobboldali szántásokban egészen a határig.

 

Tehát 18-éves korom óta, nemélek a Magyar fajom között. Még az otthonomban is az állandó Angol nyelv folyik, mert feleségem Ausztrál, az itteni  Magyar Nők hiánya miatt.

 

De mily szomorú, hogy a Jó-indulatú P.Sz.Gy. aláírás háta mögött bujkáló egyén, a fától nem látta az erdőt!! Mert az egésznek a lényegében, a Dr. Wass Albert, Erdélyi Világszövetség egyik Társelnökének megadtam a tiszteletet, hogy emlékére egy életnagyságnál nagyobb mellszobrot alkottam róla, és akkor amikor a megrendelőim 16-ezer dollárt fizetnek egy ilyen munka után, és Én meg kérem ingyen adtam nekik, Ménfőcsanaki lakóságának ahol 44-56-ig éltem Az Albert bátyám tiszteletére.

 

Mert ne feledjük el, hogy én évtizedeken át dolgoztam vele együtt, és a másik 15- EVSZ-Társelnökkel együtt nemzetközileg a népünk, az erdélyi,. romániai magyarság érdekében. Ami nem magyarul, hanem idegen nyelveken történt.

 

Amit az Albert bátyám még hozzám intézett írásaiban is elismert.

 

Végezetül megkérem a P.SZ.Gy nevezetű urat, hogy a szépen csengő, de űressen kongó harangok sorai alatt tekintse meg, és képekkel is alátámasztót évekkel ezelőtt kérésre leírt Magyar Szabadságharcban  való részvételemet. Mert én 56-óta a Magyar ügyet sohasem adtam fel!

Tisztelettel, és Isten áldja meg népünket a Kárpát medencében: Sándor.

 

Dr. Kolozsy Sándor.C.D.V.A.

Szobrászművész.

Szabadságharcos-1956.

Erdélyi Világszövetség egyik Társelnöke, és a néhai Gróf.Dr. Wass Albert. személyes ismeretségű hosszú évtizedes nemzetkőzi munkatársa, az erdélyi, romániai magyarság érdekében!

Sydney-Ausztrália-------------

-------------------------------------------------------------------

 

Tisztelt Honlevél!

Köszönöm sorait! Továbbítottam Dr. Kolozsy úrnak.

Igaz szeretettel,

 

Kutasi József
2009/10/2 <honlevel@mvsz.hu>

„Kérés és javaslat: a Wass-szobor nagyon szép, gratulálok! Cikket is közöltünk a Honlevél szeptemberi számában e jeles eseményről. Viszont a művész úr jó lenne, ha ír, átnézetné írását valakivel, aki jól és helyesen tudja a magyar nyelvet és helyesírást. Mert szép képek alatt ilyen súlyos hibáktól hemzsegő magyar szöveget látni: illúzióromboló!

Sine ira et studio. Tisztelettel: P. Sz. Gy.”

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------