Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. január 4., péntek

16.249 - Lélekmentés – eredmények – levél Orbán Viktornak


Feladó: Endre Simó
Dátum: 2013. január 4. 6:13
Tárgy: Lélekmentés – eredmények – levél Orbán Viktornak
Címzett: Kutasi József Antal


Lélekmentés – eredmények – levél Orbán Viktornak

Budapest, 2013. január 4. péntek

 

     Életeket sikerült megmenteni a fagyhaláltól a Magyar Szociális Fórum december közepe óta tartó „lélekmentő” kampánya keretében. A felhívást követően több polgármester azonnali intézkedéssel sietett krízishelyzetbe került emberek megsegítésére, élelemmel és tüzelőanyaggal látta el őket. Számos helyen osztanak meleg ételt, és kínálják a hajléktalanokat forró teával – adta hírül pénteken az MSZF.

    Bebizonyosodik, hogy a fagyhalállal állami és társadalmi összefogással lehet a leghatékonyabban szembeszállni. Ezért a Szociális Fórum újabb megkereséssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ebben felhívta a kormányfő figyelmét arra, hogy az idén sem sikerült elejét venni a tömeges fagyhalálnak. Erre utal, hogy eddig csaknem százan haltak meg a szabad ég alatt, illetve fűtetlen otthonaikban, valamint a kórházba kerülésük után. Azonnali közös tettekre van szükség a veszélyeztetett életek védelmében. Állami eszközökkel még hatékonyabbá kell tenni a Magyar Szociális Fórum „lélekmentő” kampányát! Újból sürgetjük a találkozót Önökkel a gyakorlati teendők érdekében. Kérjük, válaszoljanak, hiszen az élet a legfőbb érték, védelmezése erkölcsi parancsolat! Humanista értékrend nem békélhet meg azzal a tömegméretű pusztulással, amelyet a fagyhalál okoz Magyarországon évről-évre – áll az MSZF miniszterelnökhöz írt üzenetében.

   A lélekmentő kampány legfőbb üzenete a lakossághoz szól: „Odafigyeléssel, segítséggel, és törődéssel a legnagyobb szolgálatot tehetjük, ami embertől elvárható: életeket menthetünk meg. Segíteni kell a magányos, beteg, idős embereknek, hogy fűtött helyre kerüljenek, kapjanak egy tál meleg ételt, egy jó szót! Vigyél magaddal egy szendviccsel többet, hogy odaadhasd rászoruló embertársadnak! Segíteni kell a vészhelyzetbe került embereknek, biztonságba kell helyezni őket!” – áll a felhívásban.

   A Magyar Szociális Fórum rendkívül fontosnak tartja a szolidaritást a tömeges életvesztés elhárításáért, lelkiismereti kérdésnek tartja a gyengébbek, és az elesettek védelmezését.

   A kampányhoz csatlakozni lehet az alábbi címen: branyo.jani@gmail.com

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu