Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. január 27., vasárnap

16.275 - Bencsik András: Még egyszer a természetről - Aki még mindig szocialistának vallja magát, az már kezelésre szorul

Bencsik András: Még egyszer a természetről – Aki még mindig szocialistának vallja magát, az már kezelésre szorul

Bencsik András

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még egyszer a természetről és a rendről, annak kapcsán előbb, hogy végre sikerült a kormánynak nyolc pontban egyezséget kötnie a diákok képviselőivel. Vagyis mégsem lesz 1968-as típusú baloldali diákforradalom Magyarországon.

Ez jó hír. A diákok tudomásul vették, hogy azokban a divatszakmákban, ahol aránytalan a túlképzés, úgy szűkül az ingyen férőhelyek száma, hogy megemelték az ennek eléréshez szükséges ponthatárt, míg azokon a szakokon, ahol hiány vagyon, csökken az ingyenességhez szükséges ponthatár, de azért itt sem lesz nulla.

Örüljünk. És ha majd lecsendesülnek végképp az indulatok, s az érintettek elsősorban a maguk dolgával, a tanulással lesznek elfoglalva, talán majd érdemes lesz egy társadalmi vitát lefolytatni az egyetemi oktatók szociális hátteréről, elképzeléseikről, vágyaikról, tudományosan mondva, értékpreferenciáikról.

Hogy például hányan rajonganak közülük mondjuk Daniel Cohn-Benditért, s akik ezt teszik, mely egyetemek mely szakain sűrűsödtek össze. Vagy hogy hányan tekintik közülük fasisztának azt, aki tiszteli Orbán Viktort.

Kell ilyen lista. Miért ne? Nagyon is! Elvégre a listázásoknak most szezonja van. AzMSZP némely politikusa például azt szeretné tudni, hogy egyes települések önkormányzataiban – momentán Miskolcon, de ne álljunk meg itt – hányan vannak, akik anyanyelvi szinten beszélik a román nyelvet. Mert ezek egymás között románul karattyolván, nyilván összeesküvést szőnek a mit sem sejtő politikustársak füle hallatára. Ami pedig, ha elég nagy az a település, mint mondjuk Miskolc, súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

E távlatos javaslatával a Magyarországon már csak ideiglenesen állomásozó szocialista párt sikeresen fölemelkedett abba a magasságba, ahová eddig csak a Jobbik némely országgyűlési képviselőjének sikerült.

Akár azt is javasolhatták volna, hogy a szóban forgó lista ne csupán azt tartalmazza, hogy ki beszél itt minálunk románul – továbbmenően szlovákul, szerbül, horvátul, németül, zsidóul és mandarinul (ez a kínai egyik változata) –, hanem azt is, ki kettős állampolgár. Mert mi van akkor, villanhatna a felismerés lángoló villáma a sötét szocialista agyakba, ha például a hozzánk települt romániai magyarok mind szekusok és Románia kémei?

Felmérte-e már valaki, hogy mekkora nemzetbiztonsági kockázatot jelent a kárpátaljai magyarok beszivárgása? És mi van, ha Szerbiából nem is magyarok, hanem rácok jöttek?…

Ne háborogjon az olvasó, itt már nem érdemes háborogni. Aki még mindig szocialistának vallja magát, az már kezelésre szorul, miből következőleg a józan – kétharmados – többségnek nyomasztó veszteség, e buggyant kisebbségnek pedig értékes nyereség, hogy bezárták az elmegyógyintézetet Lipótmezőn.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a 2014-es választás kampányában ne kellene a baloldali veszélyt komolyan venni, hanem azt, hogy úgy kell kezelni, ahogy a maga módján megnyilvánul: őrültek szövetsége a normálisok ellen. Beteg elmék lázadása a természet rendje ellen.

Szó sincs arról, hogy ez a veszély ne volna figyelmet érdemlő. Ahogy például az Alkotmánybíróság megsemmisítette a családról szóló törvényt, mert kirekesztőnek találta azt a keresztényi felfogást, miszerint a család apából, anyából és egy vagy több gyerekből áll (s ha valamelyik szereplő hiányzik, az a csonka család), valójában egy politikai kurzus szolgálatában az örök természet rendjét vonta kétségbe.

Bencsik András

Magyar Demokrata


KUTASI JÓZSEF ANTAL:

http://hirfutar.kutasi.eu/polhirfut.pdf 

https://picasaweb.google.com/daniel.kutasi 

https://www.google.de/search?q=kutasi+j%C3%B3zsef&hl=en&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=zJufUKynE5P34QSr3IHAAw&ved=0CDsQsAQ&biw=1920&bih=955