Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. április 23., hétfő

22.997 - BAYER ZSOLT: Emberemlékezet óta nem volt ilyen sikeres kormánya Magyarországnak. > 2018. MÁRCIUS 20

Te tetted ezt Orbán! - ezért felelned kell

Emberemlékezet óta nem volt ilyen sikeres kormánya Magyarországnak. Most azonban veszélybe került minden, amit az ország nyolc év alatt elért. A teljesség igénye nélkül 100+1 pontban foglaltam össze, hogy én miért fogok a folytatásra szavazni.

100. A három csapás törvénynek köszönhetően a visszaeső bűnözők ma már börtönben vannak. 99. Az ingyenes méhnyakrák elleni védőoltás bevezetése miatt kevesebb nő fog rákban meghalni. 98. 7 ezerrel több rendőr van Magyarországon, mint 2010-ben, a köztéri bűncselekmények száma ennek köszönhetően 55 százalékkal csökkent. 97. Magyarország a jobboldali kormányzás alatt végre kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, ahol a szocialista kormányoknak köszönhetően 9 évet töltött az ország. 96. Duplájára emelkedett az országban a gyógyításhoz használható MR-eszközök száma, így ma már gyorsabban és kevesebb utazással elérhetőek az ilyen vizsgálatok. 95. Csak 2017-ben 100 ezer gyermek üdülhetett Erzsébet-táborokban. Ezt nagyon sokan nem tehették volna meg állami támogatás nélkül. 94. Minden 35 év alatti fiatalnak ingyenessé tették egy nyelvvizsga megszerzését. 93. Az óvodai férőhelyek száma közel 10 ezerrel, míg a bölcsődei férőhelyeké 12 ezerrel növekedett 2010 óta. 92. 40 féle ügyintézés díja szűnt meg 2016-ban és 2017-ben, ingyenessé vált például a lakcímkártya, a személyi igazolvány és az anyakönyvi kivonat igénylése. 91. 5 százalékra csökkent a sertés- és a baromfihús, a tej, a tojás, a hal és az az éttermi fogyasztás áfája. 90. Új egészségügyi szűrőbuszok járják az országot, így sokak még időben tudomást szerezhetnek betegségükről, és meggyógyulhatnak. 89. Soha nem látott méretű otthonteremtési programot vezetett be a kormány, amelynek köszönhetően 2015 óta már 70 ezer család vásárolhatott új otthont magának. 88. 2010 óta 500 új mentőautó állt szolgálatba. 87. A nők 40 év után nyugdíjba vonulhatnak. Ez sok család életét megkönnyítette, hiszen a nagymamák így tudnak segíteni a fiataloknak, például vigyáznak az unokákra, amíg a szülők dolgoznak. 86. 9 százalékra csökkent a társasági adó, ami Európában a legalacsonyabb, ennek köszönhetően egyre több cég választja Magyarországot. 85. A munkahelyvédelmi akció 900 ezer munkavállaló foglalkoztatásához nyújt segítséget, így például a kismamák és az idősek könnyebben meg tudják tartani a munkahelyüket vagy könnyebben találnak újat. 84. 2010-hez képest ma már 735 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon. 83. A kormány betiltotta a devizahitelezést, és szigorú tájékoztatási kötelezettségeket írt elő a bankoknak, így azok nem húzhatnak csőbe több magyar családot. 82. 2010 óta több mint 1000 kilométerrel nőtt a kerékpárutak hossza. 81. 2010 óta 23 új rendelőintézet és 30 új mentőállomás épült. 80. A dohányzás kitiltása miatt ma már füstmentes, tiszta levegőt szívhatunk az éttermekben és kocsmákban, így kevesebb ember fog tüdőbetegségben meghalni. 79. Az elmúlt 7 évben az EU-ban Magyarországon csökkent a második legnagyobb mértékben az államadósság. 2010-ben az államadósság elérte a 83,5 százalékot, ez mára 74 százalék alá csökkent. 78. A rezsicsökkentéssel egy átlagos háztartás évente átlagosan 110 ezer forintot takarít meg. A baloldali kormányok alatt tizenötször emelték a lakossági gáz árát. 77. A termékenységi ráta a 2010-es 1,25-ös szintről 2017-re 1,5-re emelkedett. A szülőképes korban lévő nők egyre több gyereket vállalnak. Ha minden úgy maradt volna, ahogy 2010-ben volt, akkor ma 50 ezerrel lennénk kevesebben. 76. Egységesen 15 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó, amelynek a baloldali kormányzás alatt a felső kulcsa 32 százalék volt. 75. A kétgyerekesek családi adókedvezménye 2018-ban már havi 35 ezer forint. A szocialisták, amikor kormányra kerültek gyakorlatilag eltörölték a családi adókedvezményt. 74. Ma Magyarországé a negyedik legkedvezőbb munkanélküliségi adat az Európai Unióban. 12 százalékról 4 százalék alá csökkent a munkanélküliség. 73. 2007-ben még 8 százalék volt az infláció, 2017-ben mindössze 2,4 százalék. 72. 2016 és 2018 között összesen 67 százalékos béremelés volt a mentőknél. 71. Zajlik a budai vár és környékének teljes megújítása. 2010-ben még romos épületek, hiányos, kikopott térkövek és omladozó vakolat várta mindenhol a magyarokat és a turistákat. 70. 2012 óta több mint 730 ezerrel csökkent a szegénység kockázatának kitettek aránya. 69. A nettó átlagkereset 2017-re elérte a 200 ezer forintot. 68. A várólistán levő betegek száma a 2017 májusára 60 százalékkal csökkent. 67. Az uniós átlagnál magasabb a gazdasági növekedés, sőt 2017-ben meghaladta a 4 százalékot. 66. Ma már évente több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyveket. Korábban a baloldali kormányzás alatt folyamatosan nőtt a tankönyvek ára. 65. Felújították a Kossuth teret, ami ma már méltó ahhoz, hogy a nemzet főterének nevezzük. 64. Duplájára nőtt a felsőoktatásba bejutó romák száma. 63. A rezsicsökkentés óta felére csökkent a lakossági közműtartozások összege. 62. 2012 óta 3 százalék alatt tartják az államháztartási hiányt, ami a szocialista kormányoknak 2002 és 2010 között egyszer sem sikerült. 61. Akár 10+10 millió forinttal segíti a kormány a háromgyermekes családok otthonhoz jutását. 60. 2010-hez viszonyítva duplájára nőtt a szakmunkás minimálbér. 59. A szakorvosok fizetése két ütemben 207 ezer forinttal emelkedett. 58. 7,5 százalékponttal csökkentek a munkaadói adók, ami lehetővé tette a cégek számára a bérek emelését. 57. A pedagógusok bérére 250 milliárd forinttal fordít többet a kormány, mint a pedagógus-életpálya bevezetése előtt. 56. A 2018-as költségvetésben 430 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint 2010-ben. 55. Nagysikerű vizes világbajnokságot rendezett az ország, amely kivívta a sportolók, a látogatók és a szakértők elismerését. 54. Nemzeti várprogram és nemzeti kastélyprogram indult a kulturális és történelmi örökségünk megőrzése, újjáépítése érdekében. 53. Az elmúlt 7 évben az Európai Unióban nálunk nőtt legnagyobb mértékben a foglalkoztatottság. 52. Az állam nem az emberek megadóztatásával, hanem a bankokra és a multikra kivetett különadókkal hozta rendbe az államháztartást. 51. A magyar kis- és középvállalatok élhettek a Növekedési Hitelprogram lehetőségével, így kedvezményes hitellel indíthattak új beruházásokat. 50. Visszaállították három évre a gyest, amelyet a baloldali kormányok 2 évre csökkentettek. 49. Megtörtént a nemzet közjogi újraegyesítése. 48. Bevezették a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, amivel a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői büntethetők. 47. Megújult a teljes budapesti buszpark, így szinte mindenhol a modernebb világoskék buszok szállítják az utasokat. 46. Felére csökkentették a parlament létszámát és így gazdaságosabbá tették az Országgyűlés működését. 45. 2013 óta több ezer iskolában történtek infokommunikációs fejlesztések. 44. 2018-ban már harmadik alkalommal részesülnek 10 ezer forintos Erzsébet-utalványban a nyugdíjasok. 43. Megvédték a nyugdíjak értékét, sőt a nyugdíjak reálértéke emelkedett is az elmúlt nyolc évben. 42. Segély helyett inkább munkát adtak a rászorulóknak. Felére esett vissza azon gyermekek aránya, akik teljesen munka nélkül lévő háztartásban élnek. 41. Bevezették az Ifjúsági Garancia Programot, amelynek köszönhetően 50 ezer fiatal foglalkoztatási lehetőséghez jutott, 25 ezer fő pedig képzésbe vagy oktatásba került. 40. Bevezették a GYED Extrát, amelynek köszönhetően korlátlanul lehet munkát vállalni a gyermek féléves korától, a munka mellé is jár a GYED. 39. Az első házasok adókedvezménye két évig havi 5 ezer forintos megtakarítást jelent a házasoknak 38. Bevezették a magáncélú lakásépítés esetén igényelhető adó-visszatérítési támogatást. 37. Magyarország még időben végrehajtotta a devizahitelek forintosítását. A svájci frank árfolyamának „felrobbanása" idején az összes kelet-európai ország bajba került Magyarország kivételével. 36. A rendvédelemben dolgozók bére 2015 és 2019 között átlagosan 50 százalékkal növekedett. Míg 2010-ben egy tízéves szolgálati viszonnyal és felsőfokú végzettséggel rendelkező nyomozótiszt 300 ezer forintot keresett, addig ma 440 ezer forintot. 35. 2010-hez képest 2018-ban már közel 70 százalékkal több pénzt biztosít a kormány az egészségügyi alapellátás támogatására, így a háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, iskolaorvosokra, védőnőkre és a területi ellátást végző fogorvosokra. 34. 2010 óta az állami CT-berendezések száma 42 százalékkal nőtt. 33. Jelentősen bővült az iskolatej program. 2010 óta több mint háromszorosára nőtt a programban résztvevő gyermekek száma. Félmillió gyermek kap heti négy alkalommal tejet, joghurtot, vagy kefirt. És még többen kapnak rendszeresen gyümölcsöt és zöldséget. 32. Sok családnak segített „testvér GYED" bevezetése, azaz a gyermek után járó gyermekgondozási ellátások továbbfolyósítása újabb gyermek születése esetén. 31. 2010 és 2017 között oktatásra fordított összegek közel 25 százalékkal nőttek. 30. A mindennapos testnevelésnek köszönhetően egészségesebb nevelést kapnak a gyerekek. 29. Több mint 1000 iskolát korszerűsített a kormány uniós vagy nemzeti forrásból. 28. 6800 új szolgálati járművet kapott a rendőrség. 27. 2009-hez képest 2017-re háromezer fővel nőtt a Magyar Honvédség kötelékében dolgozók létszáma. 26. A kormány 1 369 milliárd forint adósságtól szabadította meg az önkormányzatokat, és átvállalta azokat a feladatokat, amiket az önkormányzatok nem tudtak egységes színvonalon ellátni. 25. Magyarország Alaptörvénye rögzíti a család fogalmát mint „férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött" életközösség. 24. A gimnáziumokban 2009-ben 540 ezer forint volt az egy gimnazistára jutó költségvetési kiadás, addig ma ez 1 millió 80 ezer forint. 23. A kormány összesen 700 milliárdos fejlesztést hajt végre a fővárost és agglomerációt is kiszolgáló kórházakban 2020-ig. 22. Mintegy 50 új tanuszoda és 50 új tornaterem épült vagy épül ma is. 21. Magyarország Alaptörvénye rögzíti hazánk mezőgazdaságának GMO-mentességét. 20. A felsőoktatásban 27 százalékkal emelkedtek a bérek, ennyivel nőtt az oktatók és a kutatók fizetése. 19. Részben a kormány segítségének köszönhetően 2010 óta megduplázódott a biogazdálkodással foglalkozó termelők száma. 18. Számos teret felújítottak Budapesten, többek között az Erzsébet teret, a Madách teret, a Széll Kálmán teret és a Nyugati teret. Hamarosan kezdődik a Blaha Lujza tér felújítása is. 17. Sikeres Magyarország újraiparosodása: 2010 óta 40 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye. 16. 2010 előtt az állami társaságoknál állandósultak a bérfeszültségek, rendszeresek voltak a munkabeszüntetések. Ma béremelésben részesülnek a Posta, a MÁV, a regionális közlekedési központok és a közműtársaságok dolgozói is. 15. A gyorsforgalmi úthálózat hossza már közel 180 kilométerrel nőtt 2010 óta. Mintegy 1000 kilométernyi autópálya, autóút és gyorsút készül el a következő években. 14. 2010 óta több mint 350 ezer család otthonában történtek állami támogatással energiahatékonysági fejlesztések. 13. 2010 óta 77 kórházat, 54 rendelőintézetet és 97 mentőállomást újítottak fel. Megújul(t) többek között a pécsi kórház, a Markhot Ferenc Kórház, a szombathelyi, a hatvani, a debreceni, a körmendi, a kaposvári, a békési Pándy Kálmán kórház, a budapesti Bajcsy-Zsilinszky kórház, az Uzsoki utcai kórház, a Szent Imre kórház és a Bethesda gyerekkórház, a karcagi, a várpalotai, a nyíregyházi, a dombóvári, a győri, a siófoki és a somogyi Kaposi Mór kórház. 12. A reálbérek a családi kedvezménnyel együtt számítva közel 40 százalékkal nőttek 8 év alatt. 11. Új épületet kapott a Semmelweis Egyetem, a kecskeméti egyetem, a MOME és a Testnevelési Egyetem pedig teljesen új kampuszt kapott. A Magyar Tudományos Akadémia több új, világszínvonalú épületet kapott. 10. 5 százalékra csökkentették az internet áfáját. 9. Új szuperkórház épül Budapesten. 8. Magyarország idő előtt visszafizette a 18 milliárd dolláros IMF-hitelt, majd búcsút mondott a Valutaalapnak: boldogítson a megszorításokkal inkább más országokat. 7. 2010-hez képest már 50 százalékkal több turista jön évente a biztonságos és egyre szépülő Magyarországra. 6. A második megszülető gyermeknél az anya diákhitelének a felét, a harmadiknál az egészet elengedik. 5. Az idei év júliusától ingyenes a KRESZ-vizsga. 4. 2010 óta több mint 170 korszerű vasúti jármű és több mint 1700 új vagy felújított autóbusz állt forgalomba a helyközi közlekedésben. 3. 2010-hez viszonyítva 88 százalékkal emelkedett a minimálbér. 2. Az ország háromszor többet fordít gyermekétkeztetésre, mint 2010-ben. 1. A kormány ellenállt Brüsszel és Berlin nyomásának, hogy a kvóták bevezetésével Magyarországra is migránsokat telepítsenek. +1 A kormány megvédte az ország határát, kerítést épített és jogi határzárat vezetett be, amivel elterelte és részben megállította a tömeges migrációt. Forrás: Spíler blog