Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. november 9., péntek

15.915 - Bartha Szabó József >Feljelentették a minisztert

 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Feljelentették a minisztert
2012. november 6. 12:08 Gondola

Balog Zoltán országgyűlési képviselő (az emberi erőforrások minisztere) mentelmi jogának felfüggesztését becsületsértés vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság indítványozta. A Fidesz képviselőjét a Magyarok Világszövetsége jelentette fel, állítván, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottsága előtti meghallgatásán Magyarok Világszövetségét illetően olyan kifejezést használt, amely sérti a szervezet becsületét.

Az MVSZ elnökségének tiltakozó, feljelentő állásfoglalása - többek között - rögzíti:

"Balog Zoltán FIDESZ-es országgyűlési képviselőnek parlamenti-bizottsági meghallgatásán, a sajtó nyilvánossága előtt tett nyilatkozatával, melyben a hivatalos jegyzőkönyv szerint a következő kijelentésre ragadtatta magát: "A Magyarok Világszövetségét, azt a bűnbarlangot soha nem fogjuk támogatni, amíg én miniszter vagy államtitkár leszek, vagy szavazatommal ezt meg tudom akadályozni."

1.Balog Zoltán e kijelentését politikusként, egyúttal azonban hivatalos személyként, hivatali munkája során, nagy nyilvánosság előtt minden bizonyíték nélkül tette, ami megítélésünk szerint közösség elleni rágalmazásnak minősül, sőt közösség elleni izgatásra is alkalmas, minthogy ilyen jelenséggel a világhálón azóta találkozhatunk is.

2. Balog Zoltán azt az MVSZ-t rágalmazza, amely - hogy csak egy néhány cselekedetét említsük

- évtizedes következetes harcával karnyújtásnyi közelségbe hozta a magyar állampolgárságot minden magyarnak;

- az EU asztalára tette a benesi dekrétumok ügyét;

- tényfeltáró elemzéssel kiszámította az '56-os szovjet katonai intervenció által okozott 50 milliárd dolláros kárt, és követelhetővé tette azt Magyarország részére.

3. Az MVSZ Balog Zoltán ellen az elszenvedett rágalmak és a közösség elleni izgatás miatt bűnvádi feljelentést tesz, a jó hírnevét ért sérelmek miatt pedig polgári pert kezdeményez.

4. Balog Zoltánnak e kijelentése miatt távoznia kell a közéletből."

Rácz Sándor a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke az elnökség ülésének állásfoglalását kiegészítve rögzítette:

"2012. május 8-tól a magyar emberek számára az emberi aljasság jelzőköve Balog Zoltán. Az uborkafára felkapaszkodott, politikai pályára alkalmatlan ember nem képes felmérni, mekkora kárt okoz a közösségnek azzal, hogy rákényszeríti alkalmatlanságát. De a magyarság ellenségei nagy igyekezettel szeretik alkalmazni a hiányos képességű egyedeket, mert azok a legnagyobb aljasságok elkövetésére is kaphatók. Megdöbbentő a magyarok számára, akik tudják, hogyan lesznek ma politikai vezetők, hogy a magyarságot képviselő politikusok között egyetlen sem akadt, aki rendreutasította volna Balog Zoltánt, és kezdeményezte volna a politikai közéletből való kizárását. Akik némán hallgatták Balog Zoltán aljas rágalmait, azokat emlékeztetem, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma!"

***


A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság az ügyet a 2012 . október 15-i ülésén tárgyalta. Balog Zoltán miniszter úr az ülésen hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni, erről írásban tájékoztatta a dr. Rubovszky Györgyöt a bizottság elnökét.

A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. A magánvádas ügyekben követett mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlata a mentelmi jog célját, az Országgyűlés illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani, különösen a zaklató jellegű feljelentésekkel szemben.

A Házszabály rögzíti: a képviselő nem vonható felelősségre leadott szavazata, továbbá a képviselői megbízatásának gyakorlása során, a képviselő megbízatásával összefüggésben általa közölt tény vagy vélemény miatt. A mentesség alól kivétel a polgári jogi felelősség, illetve a titkos adatokkal való visszaélés, a korábbi államtitoksértés büntető tényállása. Becsületsértés és a rágalmazás esetén tehát a védettség fennáll; ezekben a döntően közszereplők között folyó vitákban nemkívánatos a politika kriminalizálása, mivel a polgári jogi felelősség kellő visszatartó erőt, illetve szankciót jelent.

Mindezekre tekintettel a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság 7 igen szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Balog Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.

***


A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló döntéshez a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Az Országgyűlés a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság ajánlását 39 igen, 290 nem, tartózkodás nélkül elfogadta. Balog Zoltán mentelmi jogát megőrizte.

Bartha Szabó József