Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. október 28., péntek

21.555 - Rőczey J.János: 1956 - nehéz munka volt. Ünnepeljünk! > 2016. október 23.


Feladó: Rőczey János
Dátum: 2016. október 23. 12:39
Tárgy: 1956 - nehéz munka volt. Ünnepeljünk!
Címzett: <jozsef@kutasi.eu>


A többség minden más hatalomnál  erősebb, még a törvény erejénél is!

Miért nem sikerült az emberiség történelemében olyan ritkán a jó akaratú embereknek, a nyilvánvaló többségnek, a békés együttélés?
Miért mondott csődöt a munkájukból élni akaró embereknek e nemes törekvése?
Hiszen ma is erre törekedne a többség!
Azért,  mert ösztönszerűen  élünk, beleszülettünk kultúránkba, nem gondolkodunk.
Nem keressük sikertelenségünknek az okát.
Pedig ma különösen ideje lenne!
Megválasztjuk azokat, akiknek becsületességében megbízunk és képességeik révén alkalmasnak találjuk őket vezetésre. Vezetésünkre. Eddig rendben is lenne.
De a múlt kísértetei nehezednek ránk.
A királyok, császárok, az összes  dinasztiák első tagjait, érdemeik szerint választottuk.
De az utódokat bizony már nem!
Örökölték a hatalmat vagy kinevezték őket.
Kinevezték őket, mert megbíztak bennük vagy szerették őket. Érthető, bíztak bennük, a családtagok  nyilván, igen, de az alattvalók azok már esetleg nem.
Mert miért is engedelmeskednénk mi azoknak, akiket nem ismerünk, akiket nem magunk választottunk?
                                    ------
Ma már természetesnek tartjuk azt, hogy feleséget mi választunk magunknak. Ahogyan barátokat is.
Privilégiumoknak  nem lehet helye demokratikus jogállamokban! Ez összeférhetetlen a jogegyenlőség elvével.  S mégis ez uralkodott a feudális világban évszázadok keresztül! Sokan még mi is ebben a kultúrában születtünk.
De ma már hirdetjük, mindannyian valljuk az emberek egyenrangúságát.
Hiszen ezt ma már elértük és nemzetközi szinten leszögeztük az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában. 1948. december 10-én.

1.§ „Minden ember szabadnak , méltóságban és jogokban egyenlőnek születik."
Sajnos, nem gondolunk  a mindennapi életben másokra. Embertársainkra.  Vetélkedünk. Vetélkedünk egyenként egymással.
S néha meg felületesen gondolkodunk.
Hiszen nem érünk rá semmire!
                                     *
Egy mindenki számára világos példát említenék.
Orvosi diplomával rendelkező személynek szüksége van asszisztensekre. Megbízza olyan feladatokkal őket, amit azok el tudnak végezni, el tudnak látni. Vérvételről, a beteg  méreteinek, hőmérsékletének megállapításéról tudnak  gondoskodni, de orvosi végzettséget igénylő feladatokat már nem végezhetnek.
Annak ellátásához diploma kell.
Hasonló a helyzet a szabad választással létre jött  társadalmi, politikai megbízatásokról, így a közösségek feletti hatalmat illetően is.
Hatalmat kapnak megbízatásuk teljesítésére.
Ez ugyan nem diplomához, de szigorúan személyhez kötött. A többség bízik  bennük, mint emberi személyekben, semmiképpen sem ruházható át.
S mégis megteszik, elkövetik s éppen a legmagasabb szinten. A miniszterelnök kinevez, a miniszterek kineveznek, a polgármesterek ugyancsak.
Megválasztjuk őket mert bízunk bennük, s képességeik révén alkalmasnak gondoljuk őket.
Ők meg visszaélnek vele . Kineveznek! Erre nem kaptak megbízatást!
Amikor négy évtizedes tudományos kutatás  során eljutottam ahhoz  a tételhez:
„Az ember szabadsága csak emberi kapcsolatokban jön létre, ha azok valóban egyenrangú személyek, ahogyan azt az emberi
jogok 1. paragrafusa  meghatározza !"
Ebből az következik, hogy hatalom  csak választással jöhet  létre! Semmi esetre sem kinevezéssel.

Elkeseredtem.  Eleinte.
Mert meghatározásom minden ismert  történelmi tapasztalatnak ellentmond! A mindennapi életben állandóan tapasztalunk, találkozunk kinevezésekkel.
Valahol tehát hibát követtem el!
Hol?
Hiszen a szabadság fogalma ma már alkotmányunk része is lett:
„Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve  bontakozhat  ki."(Preambulum.)
Akkor talán  kultúránkban, a beidegződéseinkben kell keresni az okot?
Húgom, Félicie, a rózsadombi Orsolyák gimnáziumába járt, a II. osztályba.
Osztályünnepség kapcsán édesanyám is éppen jelen  volt.
Nyílik az ajtó, belép, kicsit késve,  húgom egyik osztálytársa.  Az apáca -tanár feláll székéből és int az osztálynak, s az ott lévőknek. Mindenki feláll.
A Rózsadombon lakó főherceg leánya vagy unokája volt. Így illet  üdvözölni.
Édesanyám  de sokszor emlegette!
                                __

S töprengésem közepette akkor valahogy eszembe jutott 1956.
Egyedül voltam a szobában,  müncheni  albérleti szobámban.  Felálltam.
Megjelent emlékezetemben a múlt.
1956. november elsején, a forradalom győzelmének napján Budapesten a hatalom csak azok kezében volt, akiket megválasztottak.  
Mindenütt választottunk. A munkahelyeken, a hivatalokban a háztömbökben,  így édesapámat is.
A Nagy-Budapesti  Munkástanácsban. Rácz Sándort a fiatal munkást!
Igenis. Létezik ilyen. Nem lehetetlen minden hatalmat csak választással hozni létre.
Kipróbáltam 1975-től 1992-ig. Bajorországban  a Magyar Gimnáziumban. Sikerült!
17 éven keresztül.
Mint tanár, megbízott igazgató soha, senkit sem neveztem ki!
S nagyszerűen működött!
Persze sok  választást kellet lebonyolítani, osztályomban ötöt is.  Négy csoportvezetőt majd egy osztálymegbízottat.
Az egész Németországban egyedülálló DIÁKALKOTMÁNY -t
követve aztán az egész iskolában is.
A 17 év alatt nem volt diáklázadás. Béke uralkodott 1957-1992 között emlékezetem szerint.
Onnan mentem nyugdíjba.
Ha kihívtak az osztályból. Nem bíztam meg senkit.  
A megszervezett diákok gondoskodtak a fegyelemről. Választott vezetőjük gondoskodott róla.
Mint a kirándulásokon is. Öröm volt a Magyar Gimnáziumban dolgozni.
Csak a tanárokat nevezték ki, felülről. Nem  a testület választotta őket. Az igazgatót sem. Sajnos! Jó közösség lett volna belőlünk!
                                       ***
A szabadság ellen elkövetett sérelmet, a  római birodalomban éppen  a Nagynak nevezett Konstantin császár követte el.
Ijjas Antal Egyháztörténelem című  1950-ben Budapesten   megjelent  könyvében leplezte le.
„ S kinevezte azokat, akikben megbízott".
Talán nem gonoszságól, hanem megszokásból.
Hiszen mit szólt a  népe ehhez, akik ezt parancsként, kényszer gyanánt  fogadták el? Nyakukra ültette ezeket.
Vagy a császár sem bízott saját népében?
(Ahogy ma  Orbán sem a Fideszben, csak nagy jövedelmű kegyeltjeiben.)
Akik átélték  Budapesten 1956. november  elsejét, másodikát, harmadikát, a forradalom győzelmének napjait, valami soha nem tapasztalt hangulatot örömet éreztek.
Ezt más sokan emlegették nekem.  És hallottuk  másoktól is.

Emlékezzünk!
Kint jártunk az utcán. Idegenek szóba álltak egymással pedig életükben akkor látták egymást először.
Csak évtizedekkel később jöttünk rá a magyarázatra. Nem volt kinevezett hatalom felettünk, egyenrangúak voltunk.

A forradalom győzött.
De vajon mi  következett volna azután?
Kinevezések! Kinevezések! Mert ehhez szoktunk hozzá. Ma is!
És ez bizony  a korrupció, a protekció, az „elvtársi segítség" melegágya.
Az egyenrangúság 1956-ban is köddé vált volna, ha tovább tart. mint valamennyi sikeres forradalom után. Semmivé lett mindig  a győztes szabadságharcok ellenére.
Mint a francia forradalom után is hamar: „ a forradalom felfalta gyermekeit- mondták aztán gúnyosan.
Tévedés! Nem a forradalom, hanem a korrupció, a kinevezés a protekció falta fel!
Mi lett a sorsa az arab-tavasznak?
Mi lett a rendszerváltásból?
Mi lett Ghadafi országából?
A feudális hatalmi eszköz, a kinevezés pusztítja el a  legnemesebb emberi törekvéseket!
Demokratikus jogállamban ez súlyos, hajmeresztő , sorsdöntő anakronizmus !

Rőczey J. János               
EU, 2016.ókt.23.