Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. március 22., vasárnap

2.094 - Kárpát-medencében élő minden honfitársunkat 2009. március 29-én, déli 12 órától harangszóval kezdődő fohászunkra, amelyet a fővárosban, a Hősök terén tartunk meg.

Von: Nemzeti Hirhalo

Gesendet: vasárnap, 2009. március 22. 10:47
An: Kutasi József (094223)
Betreff:
IMA MAGYARORSZÁGÉRT


IMA MAGYARORSZÁGÉRT

IMA A MAGYAR LELKEKÉRT, ÁLDÁS KÉRÉSE A NEMZETÉRT

Istenünk, Hazánkat oltalmazó Boldogasszonyunk,
tarts meg minket őseink szent hitében és erényében!


Hívjuk, várjuk szeretettel a
Kárpát-medencében élő minden honfitársunkat
2009. március 29-én, déli 12 órától harangszóval kezdődő
fohászunkra, amelyet a fővárosban, a Hősök terén tartunk meg.

Közös Istenóhajtásunk,
a Kárpát-Haza lakóinak Keresztalja gyülekezése
11 órakor kezdődik a Hősök terén, a millenniumi emlékmű előtt.

A magyar kulturális és szellemi hagyományt megjelenítő műsor 11. óra 25 perckor kezdődik,

lélekcsendesítő regöléssel, ősi dobokkal, és várhatóan 14 óráig tart.

A műsorban felkért előadók, művészek:
Molnár V. József néplélek-kutató,
Papp Lajos gyógyító,
Szeverényi János evangélikus országos missziói lelkész,

Benkő Ágnes, Benkő Dóra Rózsa, Blaskó Péter, Köles Ágota, Köles Éva,
Kolti Helga, Maczkó Mária, Pál Eszter, Seres Tünde.

Közös imádságunkon részt vesz a Történelmi Vitézi Rend és a Baranta Szövetség.

A mai napig a következő települések, közösségek jelezték csatlakozásukat és tartják meg velünk azonos időben az Imanapot.



Csatlakozó települések, közösségek:

Boldogkőváralja, Római Katolikus Plébánia közössége szervező: Polgári Ferenc plébános
(Borsod-Abaúj -Zemplén megye)
Bolya (Erdély, Szeben megye) szervező: Varga Vince plébános
Csókakő, szervező: Langmáhr Istvánné (Fejér megye)
Fancsika (Kárpátalja, Ugocsa megye) szervező: Lengyel Donát
Gagyvendégi, Dsupin János és családja (Borsod-Abaúj Zemplén megye)
Guatemala, szervező: Szászdi Konrád
Gyergyószárhegy, Ferenc Ervin ferences atya vezetésével (Hargita megye)
Gyöngyös, Alsóvárosi Ferences Plébánia, Kárpáti Kázmér ferences plébános vezetésével (Heves megye)
Győr- Ménfőcsanak, Élet-Tér Alapítvány közössége, szervező: Kamocsáné Mező Szilvia
(Győr-Moson-Sopron megye)
Győrszentiván, helyi lokálpatrióták, szervező: Vaderna Margit tanárnő (Győr-Moson-Sopron megye)
Hegyeshalom, Hegyeshalmi Katolikus Templom közössége, szervező: Maász Katalin és Tóth Ferenc
(Győr-Moson-Sopron megye)
Hosszúhetény, szervező: Cseriné Bencze Ágnes (Baranya megye)
Kaposvár, Római-Hegyi Havas Boldogasszony Kápolna imacsoportja, szervező: Farkas Márta (Somogy Megye)
Kaposvár, szervező: Imre Zsolt, 15 fős közössége (Somogy megye)
Kapuvár, Licskainé Csite Margit és családja (Győr- Moson Sopron megye)
Kemecse, (Szabolcs -Szatmár Bereg megye) szervező: Kenderesné Lukács Ilona
Kisbér, Bakony Baranta Egyesület, szervező: Ihász Judit (Komárom-Esztergom megye)
Kiskapus (Erdély, Szeben megye) szervező: Varga Vince plébános
Körmend, Fentős Eszter és családja (Vas Megye)
Mór, szervező: Langmár Istvánné (Fejér megye)
Nagyenyed (Erdély, Fehér megye) szervező: Tóth János
Nagyoroszi, szervező: Tarnai Imre plébános (Nógrád megye)
Nagyszőlős (Kárpátalja, Ugocsa megye) szervező: Lengyel Attila Donát ferences plébános
Nyíregyháza, Szőllősi Ildikó és családja (Szabolcs-Szatmár- Bereg megye)
Nyírlugas, szervező: Csíktusnádi Zsuzsanna (Szabolcs-Szatmár Bereg megye)
Oslo, kinti magyarok közössége, szervező: Bendes Rita
Pusztina, (Moldova, Bákó megye, szervező: Dr. Nyisztor Tinka)
Sárosoroszi (Kárpátalja, Bereg megye) szervező: Lengyel Donát
Sellye, szervező: Horváth Sándor rk.pap (Baranya megye)
Siklós, Tönkő Levente ref.lelkész, és Szép Attila rk.pap vezetésével, szervező: Tóth János
Szabadka (Délvidék, Bácska) szervező: Polyák Endre
Szentdemeter (Erdély, Szeben Megye) szervező:helyi plébános
Szigethalom, szervező:Vida László (Pest Megye)
Szolnok, helyi MAG csoport, szervező: Szajkó Attila (Jász-Nagy-Kun Szolnok megye)
Szombathely, Rege Egyesület, szervező: Bukits Zoltán(Vas megye)
Tiszaújlak (Kárpátalja), szervező:Lengyel Donát
Úri, szervező Papp Kálmánné (Pest Megye)
Verbőc (Kárpátalja) szervező. Lengyel Donát
Vitnyéd (Győr-Moson-Sopron megye)
Wellington körzete, Új-Zéland
Zsámbék, szervező:Tarnai Pálné

Egyénileg csatlakozók:
Bosnyák Ildikó, Buriusz Margaréta, Pálfi Istvánné, Suhajda István és családja

Tisztelt gyülekező honfitársaink, tisztelt egybegyűltek!


Köszönjük, hogy eljöttek, hogy itt vannak a magyarság lélektemplomának építésén.

Kérjük, legyen lelki gyakorlat ez az együtt töltött idő.

A magyar kulturális és szellemi hagyományt megjelenítő műsor 11. Óra 25 perckor kezdődik, lélekcsendesítő regöléssel, ősi dobokkal, és várhatóan 14-óráig tart.

Kérünk mindenkit, hogy tiszteljék meg ezt a lélektemplomot azzal, hogy tartózkodnak a politikai jelszavak, rigmusok bekiabálásától, tartózkodjanak a hangos tetszésnyilvánítástól, a tapstól.

Kérjük, tartózkodjanak mindennemű kereskedelmi tevékenységtől.

Kérjük, őrizzék meg lelki, szellemi tisztaságukat, ezért ne dohányozzanak, ne fogyasszanak alkoholt. Környezetüket tartsák tisztán.

Kérjük, a provokátoroktól azonnal távolodjanak el. Így biztosítsanak helyet saját belső rendfenntartóinknak, akik megfelelő határozottsággal kísérik ki az áhítatunkat, megzavaró személyt, vagy személyeket erről a szakrális térről.

Az itt épülő lélektemplom egy olyan szakrális tér, amelyben az Isten, a Haza és az egymás és iránti szeretetünk, hűségünk eggyé válik. Így alkossuk meg Hazánk Házát.

Ebben a közös térben együtt, mély tisztelettel hajtsunk fejet a magyarság történelme és sorsa iránt.

Kérjünk együtt áldást Hazánk sorsának jobbrafordulásáért!

Magyarország a Szent Korona és Mária országa.


Papp Lajos szervező Jelenczki István rendező

KÁRPÁT-HAZA NEMZETŐRSÉG www.karpathazanemzetorseg.hu, karpathazaorseg@gmail.com

 

---------------------------------------------------------------------------------------------

Gyurcsány taktikai labirintusa
2009. március 22. Ellenkultúra

Gyurcsány Ferenc felajánlása, hogy lemond miniszterelnöki pozíciójáról, nem egy megtört politikus drámai bukásának a végállomása volt, hanem egy nagyon is tudatos és ravasz stratégiai lépés bevezető része. A politikában semmi sem olyan, mint amilyennek elsőre látszik. Ez esetben sincs másként.

Ha darabokra szedjük Gyurcsány beszédét és apránként elemezzük, akkor egy nagyon körmönfont retorikai trükkel szembesülhetünk, mögöttes, kiszámított taktikai lehetőségekkel. Végig kell néznünk és hallgatnunk a saját fülünkkel, mert a lényege igazából nem a lemondásának kérdése.

politikai színjáték


Gyurcsány az opportunista politikát bírálja, illetve tulajdonképpen vádol is, miközben önmagát felmenti azzal, hogy elhiteti, Ő bizony képes lemondani a pozíciójáról és látszólag a hatalmáról, felülemelkedve személyes érdekein, mindezt Magyarország érdekében.

Ezzel pedig nem önbírálatot tartott, hanem támadott, méghozzá egyértelműen a legnagyobb ellenzéki párt felé, hiszen politikai lépésével részben azt üzente: "tessék, visszalépek a függöny mögé, kezdjetek valamit a helyzettel, ha mertek, vagy tudtok!" Mindezt ráadásul olyan elegánsan tálalta, mintha politikai és társadalmi nyomásra, felismerve a hatalom másodlagosságát, az ország stabilitásával szemben, a felelősségteljesség álarcába burkolózva, nagyvonalúan, önként vonulna vissza a miniszterelnöki pozíciójától. Ám lényegében semmi másról nincs szó, mint egy előre kiszámított csapdáról, amely biztos hatalmat és előnyt adhat a szocialistáknak 2010-ig.

Gyurcsány Ferenc pontosan tudja, hogy Orbán Viktor és a Fidesz már nem egyszer megbuktathatta volna 2006 óta a kormányt, ha utcára viszi az embereket. De az ellenzék nem tette meg, mégpedig azért nem, mert a Fidesznek valóban nincs programja! Az pedig számukra is veszélyes lenne, ha felkorbácsolva az emberek indulatait, az elégedetlenkedő tömegek élére állva próbálnák meg kikényszeríteni a kormány általuk való leváltását, hiszen ha kicsúszna a kezükből a gyeplő, és kiderülne, hogy nincs alternatívájuk az ország gazdasági stabilizálására, akkor Őket is könnyen legázolhatnák.

Tehát utcára semmiképpen nem fognak kivonulni, ahogy erre Gyurcsány is számíthatott, sőt, a Fidesz már meg is erősítette, hogy csakis parlamenten belül hajlandó a kormánnyal szemben felvenni a kesztyűt. A parlament azonban Gyurcsány arénája. Talán még többen emlékeznek rá, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció bukásához Gyurcsány személye vezetett, amely most viszont elhárulni látszik. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke nem véletlenül üdvözölte a miniszterelnök lemondási szándékát. Ha a Fidesz ígéretéhez híven, kezdeményezi hétfőn az Országgyűlés feloszlatását, várhatóan bele fog bukni. Az SZDSZ-nek ugyanis nem érdeke egy előrehozott választás, hiszen a párt megítélése és népszerűsége nem haladja meg a parlamenti küszöb átlépéséhez szükséges támogatottságot. Nem hiába szavaztak már előzőleg is a parlament önfeloszlatása ellen. Gyurcsány beszéde és üzenete, mely az SZDSZ felé is nyilvánvaló lehet, egy új koalíció lehetőségét tette le az asztalra.

A lemondási színjáték köpönyegében, tulajdonképpen egy színfalak mögötti megállapodás áll, amely egyben egy óriási fegyver is az ellenzék ellen. Gyurcsány megszellőzteti a lemondás lehetőségét, mindezt persze megfelelően tálalva a közvélemény felé, mintha Magyarország érdekében cselekedne. A Fidesz habozása és gyávasága előre kiszámított tényező. Az ellenzék nem meri utcára vinni a lehetőséget, de lépéskényszerbe kerül, ezért ismét az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezi, amelybe már többször belebukott, illetve bele fog megint. Mivel Gyurcsány lemond, az SZDSZ újra koalícióba léphet az MSZP-vel, amelynek azonban pártelnöke továbbra is Gyurcsány marad. Miközben megalakul az új kormány, egy új arccal, egy új politikai promócióval, de a háttérben a régi vezetéssel, a Fidesz ismét az elmulasztott lehetőség miatt haragvó szavazók célpontja lehet, ahogy 2006-ban is, súlyos károkat okozva a párt támogatottságának. Az pedig borítékolható, hogy ezután a kormánynak 2010-ig nem kell aggódnia és biztos lesz még jó néhány trükkje a választásokra is...

Szóval aki még mindig azt reméli, hogy a Gyurcsány-lobbi megbuktatja önmagát, vagy megbuktatható a parlamenten belül, annak csak azt tudom mondani: nézzen, lásson és olvasson a sorok mögött!
Bejegyezte: Nótin Tamás

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------