Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. március 23., hétfő

2.107 - Sajgó Mihály: Elnök Úr, kétfrontos háborújuk egyik frontját sürgősen felszámolnám. Felhagynék a liberális baloldalról átvett retorika ismételgetésével.

Nyílt levél Orbán Viktornak
Budapest, 2009-01-16
Dr.Orbán Viktor
Elnök

Tisztelt Elnök úr!

   Kezdem érteni Dávid Ibolyát. Kezdem érteni, miért orrolt meg évekkel ezelőtt Önre, amikor meghirdette az "Egy a tábor, egy a zászló" jelszót és elvárta, hogy a jobboldal teljes vertikuma feltétel nélkül fogadja el az Ön és a Fidesz vezetői által konstruált programot. Aki pedig erre nem volt hajlandó, arra nyíltan kimondva vagy kimondatlanul rásütötték az MSZP-bérenc jelzőt. Ahogy azt most megmondó emberük, Kövér László teszi a Jobbikkal.
   Ügyködik egy szerencsétlen vezető figura a politikai közéletben. Aki meggyőződéssel hirdeti, hogy Ő (és csak Ő) tudja jól, mi a nemzet érdeke, merre van a helyes út és óránként felszólít arra, hogy fogjunk vele össze. És nem igaz hazafi az, aki ezt megtagadja.
   Elnök Úr! Ne akarjon megnyilvánulásaiban erre a kudarcbábra hasonlítani. Mert azzal, hogy kizárólagos megoldásként saját verzióját kínálja, ezt a látszatot kelti. Aki pedig ezt nem fogadja el, arra rámondják: az ellenoldal szövetségese.
   Ideje lenne feladni azt a szemléletet, hogy csak egyféle jobboldal létezik, mégpedig az, melynek ismérveit Ön és pártja szabja meg. Ideje feladni a tévedhetetlenség mítoszát és azt az önhitt magatartást, melynek üzenete, hogy Önök sohasem fogtak mellé, mindig hibátlanul dolgoztak és győzelmük érdekében mindent megtettek. A 2002-es kudarcuk óta egyetlen alkalommal sem hallottam annak őszinte értékelését, hogy két vereségük oka mennyiben vezethető vissza saját eseti balfogásaikra. Csak arról hallottunk, hogy az ellenfél csalt (biztos volt ilyen) és a választókat megtévesztve hazudozott. Önök szüntelenül az őszinteséget és a nyíltságot kérik számon ellenfeleiktől. De ezen a téren jócskán akad Önöknek is pótolnivalójuk.
   Voltaképpen örülniük kell annak, hogy akad egy nemzeti értékeken alapuló párt, mely magáénak vall olyan eszméket, melyeknek hiánya az Önök programjából a valódi nemzeti értékekre kényes választókat az Önök támogatásától visszatartja. Azt terjesztik, hogy a Jobbik elveszi a Fidesz szavazóit, ezzel növelik a baloldal hatalomra kerülésének esélyeit. Elnök Úr, ebben nagyot téved. Egy hangsúlyosan nemzeti szemléletű párt elsősorban nem Önöktől visz el szavazót. De aktiválja azokat, akik az Önök öncélú tipródását megelégelték és ha nincs politikai igényüknek megfelelő, a szavazatokat fogadni képes közösség, otthon maradnak. Ezeknek egy része mozdult meg Ferencvárosban.
   Elnök Úr, kétfrontos háborújuk egyik frontját sürgősen felszámolnám. Felhagynék a liberális baloldalról átvett retorika ismételgetésével. Elismerném, hogy a jobboldalon is van helye a sokszínűségnek. Tudomásul venném, hogy az Önöknél egyre nagyobb hangsúlyt kapó, "atlantistának" nevezett neokon, csupán szavakban antiglobalista, Amerika iránti szervilizmus határát súroló politikai vonal nincs mindenki ínyére. De aki ezt nem kedveli, még nem az MSZP bérence. És Önökkel együtt azt kívánja elérni, hogy a jelenlegi nomenklatúra és annak szelleme végérvényesen tűnjön el a történelem süllyesztőjében
   Legyen hát végre béke, mert csak így jutunk előre.

        Sajgó Mihály
        Professor Emeritus
Utóirat:
Elnök Úr! Amikor néhány éve a FIDESZ többsége elvtelenül, minden feltétel nélkül megszavazta Románia EU-csatlakozását, nyílt levélben írtam meg ellenvetéseimet. Akkor az Ön környezetében mozgó szakpolitikus, valamikori osztálytársam rosszallását fejezte ki, amiért véleményemet előzetes közvetlen próbálkozást mellőzve, a nyilvánosság elé tártam. Erre emlékezve ezt a levelet kb. több, mint hatvan napja személyes e-mail postafiókjába küldtem. Jónéhány heti késéssel egy adminisztrátorától kaptam elnézés kérő pár semmitmondó sort, azóta semmit. Bár illúzióim nem voltak, legalább egy harmad titkár érdemi, nyugtázó válaszát elvártam volna. De az sem jött, így következik ez a korlátozott nyilvánosság. Tisztelettel Sajgó Mihály

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------