Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. április 7., kedd

2.214 - Félbeszakították Rácz Sándor beszédét a Hősök terén

Von: MVSZ Sajtószolgálat
Gesendet: kedd, 2009. április 7. 09:32
An: Kutasi József
Betreff: Félbeszakították Rácz Sándor beszédét a Hősök terén

A Hősök terére összehívott „civil” tüntetés szervezői a rendezvény előtt két nappal, az MVSZ elnökén keresztül kérték fel Rácz Sándort, hogy mondjon beszédet a virágvasárnapi megmozduláson. A felkérést azzal a feltétellel fogadták el, hogy Rácz Sándor akadálytalanul elmondhassa beszédét, amelynek üzenete lényegesen túlmutatott a tüntetést meghirdetők követelésén. A beígért garanciákat megszegve, a szervezők beszéde kellős közepén félbeszakították az 1956-os forradalom egyik legnagyobb élő alakját. A Magyarok Világszövetsége tiltakozik a tüntetés szervezőinek botrányos szószegéséért, Rácz Sándor beszédének cenzúrázásáért.

Piukovics Gábor, a Magyar Konzervatív Alapítvány elnöke, a „civil összefogásként” meghirdetett virágvasárnapi tüntetés egyik főszervezője, két nappal a rendezvény előtt, pénteken délután felhívta Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét, és felkérte az MVSZ-t, hogy csatlakozzék az előrehozott választásokat követelő megmozduláshoz.

Patrubány Miklós elhárította a felkérést, és jelezte, hogy az MVSZ még nem alakította ugyan ki végleges álláspontját, ám az már bizonyos, hogy a rendezvény meghirdetett céljával nem ért egyet, mert álláspontja szerint Magyarország mély válságára, az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Az MVSZ szerint csakis egy pártok fölött álló nemzeti egységkormány, és az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása jelenthet kiutat az ország és a nemzet számára.

Piukovics Gábor felajánlotta, hogy szívesen vennék, ha ezeket a gondolatokat Rácz Sándor elmondaná a több százezresre tervezett tüntetésen. Az MVSZ elnöke és tiszteletbeli elnöke azzal a feltétellel fogadta el a felkérést, hogy a szervezők előbb olvassák el Rácz Sándor tervezett beszédének szövegét, amelyet még aznap az közzétesz az MVSZ sajtószolgálata. Amennyiben garantálják, hogy Rácz Sándor akadályozás nélkül elmondhatja előzetesen nyilvánosságra hozott gondolatait, akkor, és csakis akkor, vállalja a részvételt.

A közlemény még pénteken este megjelent. Több hírportál vezető hírként tálalta.

Szombaton délben a szervezők, mint időközben elfogadott testületi döntést ismételték meg Rácz Sándor meghívását, és biztosították arról, hogy kerek ötperces beszédre nyílik lehetősége. Az MVSZ elnökének arra a kérdésére, hogy szavatolják-e Rácz Sándor beszédének akadálytalan megtartását, a válasz így hangzott: Nincs Magyarországon ma ember, aki megpróbálná megszabni, hogy Rácz Sándor mit mondhat és mit nem!

A mikrofonhoz lépő Rácz Sándort óriási lelkesedéssel, Isten hozott! felkiáltással fogadta a kétszázezer részvevő. Alig jutott azonban mondanivalójának lényegéhez, a rendezvény bemondója, Németh Miklós Attila tapintatlanul elvette tőle a szót. A garantált öt percből ekkor csupán négy perc telt el. A helyszínen készült felvételen tiltakozó, indulatos bekiabálások hallatszanak, ám a bemondó, és a mellette álló rendező, Jelenczki István hajthatatlannak bizonyult. A Rácz Sándor szólásszabadságát szavatoló szervezők, pedig némán hallgattak.

Ez a botrányos cenzúrázás újabb bizonyítéka annak, hogy a Hősök terére összehívott, előrehozott választásokat követelő tüntetés nem civil kezdeményezésből, hanem pártos érdekek mentén született. Az ellentmondást nem tűrő, a más véleményt elhallgató magatartás, az szószegés és a gátlástalan hazudozás pártokra utal. Jelen esetben a rendezvényt kezdeményező, és azt strómanokon keresztül mindvégig kezében tartó FIDESZ-re – nyilatkozta az MVSZ sajtószolgálatának Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------