Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. május 21., csütörtök

2.492 - Tőkés László EP-képviselő: Tudathasadásos állapotba kerülhetnek azok, akik bojkottálják a magyar összefogást! Továbbította: Frigyesy Ágnes

Tudathasadásos állapotba kerülhetnek azok, akik bojkottálják a magyar összefogást

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2009. május 14-én Nagyváradon: - Május 14-én, csütörtökön Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, EMNT-alelnök a nagyváradi központi EP-irodában sajtótájékoztatót tartottak. Szilágyi Zsolt gratulált Tőkés Lászlónak az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány által 2009-ben neki ítélt Truman-Reagan Szabadságéremhez, amelyet évente olyan személynek vagy szervezetnek ítélnek oda, aki/amely tanúbizonyságát adta egy életre szóló elkötelezettségének a szabadság és a demokrácia előmozdítása, valamint a kommunizmus és a zsarnokság minden formájával szembeni ellenállás mellett.

Az EMNT vezetői ismertették Állásfoglalásukat annak az alkotmányellenes sürgősségi kormányrendeletnek az alkalmazásáról, amely példátlan politikai tisztogatást indított el a közigazgatásban. Éppen ezért vált sürgetően fontossá az alanyi jogon kijáró, személyi elvű kulturális autonómia kérdése - hangsúlyozta a püspök.

A kampánykörút kapcsán Tőkés László kiemelte: - Egyre inkább kiteljesedik az összefogás. Érthetetlennek nevezte Szász Jenő MPP-elnök viszonyulását, hiszen, mint emlékeztetett, mind ő, mind pedig Orbán Viktor FIDESZ-elnök többször is hathatósan segítette az MPP alapító elnökének választási kampányait, most pedig Szász ellenük kampányol, sokszor még saját elnökségének döntéseit is felülbírálva, vagy átlépve fölöttük. Tudathasadásos állapotba kerülhetnek azok, akik bojkottálják a magyar összefogást - fogalmazott, hiszen a több magyar EP-képviselő nemzetstratégiai fontosságú, és a még a fanyalgók sem lehetnek ellenérdekeltek saját nemzetük ügyében.

   Közleményeink a Truman-Reagan Szabadságérem kapcsán
   Itt olvasható az EMNT Állásfoglalása

Továbbította:
Frigyesy Ágnes

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------