Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. február 27., szerda

16.550 - Kutasi József Antal > Dr. Léhmann György: Ma reggel kaptam azt az üzenetet, amire az alábbiakban válaszoltam, 2013. február 27. 10:55


Feladó: Dr. Léhmann György
Dátum: 2013. február 27. 10:55
Tárgy: Napok óta folyik a sárdobálás
Címzett: Kutasi József Antal


Ma reggel kaptam azt az üzenetet, amire az alábbiakban válaszoltam, 
A hozzám érkezett üzenet pedig az írásom után olvasható. 
Léhmann György 

 Kedves Lacikám!


Egyetértek Veled abban, hogy most egy olyan tülekedés kezdődött el szerintem is az adósok megmentője címért a különböző egyesületek, társulások vezetői között, mely arra utal, hogy a probléma megoldása közeli.

A társadalmi, közgazdasági és főleg jogi problémára gondolok, de megoldást kizárólag jogi úton tartom lehetségesnek.

Ehelyett mostanában szinte kizárólag össznépi megmozdulások formájában keresik a bajbajutott adósok a megoldást abból kiindulva, hogy ha a törvényesség helyreállítására alkalmas emberek folyamatosan hallgatnak, vagy félrebeszélnek egy ilyen több millió embert tönkretevő törvénytelenség láttán, akkor nekik kell kézbe venniük ennek a törvénytelenségnek rendezését.

Tudom, hogy egy korrupciómentes demokratikus jogállamban ez nem jó megoldás, de mint jól tudod a mi országunk nem korrupciómentes, nem demokratikus, és nem jogállam.

------------------------------ 

Köszönhető ez az állapot az olyan

Köztársasági Elnököknek, mint például polgári jog tudósának számító Dr. Sólyom Lászlónak, aki hivatali ideje alatt - de ezt követően sem - szólalt meg ez ügyben, 

Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészének, akinek jogköre a közérdekű perek megindítása is, de tudomásom szerint olyan bankok ellen, mint például az OTP, tudomásom szerint soha nem indított közérdekű peres eljárást,

Magyar Kormánynak, melynek Igazságügy minisztériuma szintén jogosult a közérdekű perek megindítására, de ebben az ügyben Dr. Draskovics minisztersége óta - és előtte is - hallgat mint a sír,

Magyar Országgyűlés képviselőinek, melyek közül egyetlenegy sem igyekezett úgy feltárni a devizalapu kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi anomáliákat, ahogy az Európa Bíróság egy éven belül két alkalommal is megtette, illetve ahogy a Kúria Véleményei megalkotásával folyamatosan irányt mutat,

Magyar Közjegyzői Karnak azok tagjai, melyek a végrehajtási eljáráshoz szükséges végrehajtási záradéknak elkészítése során még azt sem vizsgálják meg, hogy egyáltalán a bankoknak volt-e joga a szerződésükbe foglalt, törvényi rendelkezésekkel nem egyező felmondási jogukat gyakorolni,

Jogászprofesszoroknak, akik tudásuknál fogva képesek voltak Polgári Törvénykönyvet alkotni, de soha egyik sem vette a fáradtságot arra, hogy olyan, vagy hasonló értékelést adjon, amilyet akár az Európai Bíróságnak szlovén professzorasszonya a magyar ügy elemzése során adott,

Magyar Ügyvédi Karnak, amelyik képtelen ebben a válságos helyzetben egységesen fellépni úgy, ahogy az "áldozat és tett" Petői által hangoztatott igazi honfii kötelezettség diktálja.

Szólj, ha kihagytam valakit a felelősök közül.

-------------------------------

Sajnálom, hogy itt tartunk, várható volt az, hogy ez az állapot előbb utóbb bekövetkezik, azt pedig még jobban sajnálom, hogy még a jelenlegi állapotban is folytatódik a szemfényvesztés, vagy hallgatás a cselekedni kötelesek által.

Ami engem illet, természetesen tudomásul veszem azt, hogy a Miniszteri Biztos Úrral megbeszélt közérdekű perekhez szükséges periratokat nem készíthetem, - ezt követően pedig már céltalan is lenne készíteni az időmúlás miatt - teszem azt, amit az embereknek megfogadtam, egyenként intézem peres eljárásaikat bíróság előtt.

Mára ez már minden időmet kitölti, nem foglalkozom további elmélkedésekkel, vagy mások dolgaival, tudod szuronyroham idején már nincs idő a beszélgetésre.

--------------------------------

Kérdéseidre pedig a válaszaim a következők:


1./ Akkor kezdődhetnek a bírósági tárgyalások, amikor a keresetlevélnek esetleges hiánypótlásai után a bíróságok a tárgyalást kitűzik.

2./ A Kúria nem döntésképtelen, a fenti felsorolásból nem véletlenül hagytam ki a Kúriát, vagy Bíróságokat. A káosztól egyenlőre az tart vissza bennünket, hogy a Kúria - Bíróságok - döntésképesek, azt teszik ami a dolguk.

3./ Az Európai Unió Bíróságától azt várhatjuk, hogy két év múlva hoznak döntést a 472/10 és 472/11. számú magyar ügyeknek megfelelő szellemben. A szlovén professzorasszony - főtanácsnok - szakértői véleményének megfelelően.

4./ Mivel úgy látom, hogy az adósok a jogászoktól függetlenül vették kezükbe saját és hazájuk sorsának alakítását, kiszámíthatatlan az, hogy mikorra várható megoldás.

5./ Dr. Polt Péternek szakmai véleménye egyik ügyemben hozzám került, a mellékletben közzéteszem - eszerint a Kásler Árpád féle Kúriai ügyben a bankok álláspontját fogadta el.

6./ Az adósoknak az a része, amelyik sokallja a törlesztő részletet, keressen fel olyan hazájáért áldozatot hozni kész ügyvédet, aki vagy ingyenesen, vagy csekély munkadíjért

kész vállalni a peres eljárást.

7./ Ameddig jogerős ítélet nincs, a bankok felkérésére tevékenykedő közjegyzői felmondás és végrehajtási záradék lehetséges elkészítése miatt a felvétel időpontjában rögzített havi törlesztő részlet fizetés nem tanácsos

8./ "Az átütő megoldási javaslat" tal kapcsolatosan fentiekben említettem, hogy a közérdekű perindítások már nem aktuálisak azért, mert akár milyen gyors is lenne a keresetlevél szerkesztés, majd ezt követő bírósági per, ez év végéig ebből döntés nem születhetne. És éppen ezért majd ősszel az egymással acsarkodó parlamenti pártok minden bizonnyal hozzáfognak ezekhez azért, mert úgy is, tudják, hogy a jövő évi választásig a perben már úgysem történik semmi, a választás után pedig legfeljebb elállnak a felperesek a keresettől. Vagy más módon húzzák el a peres eljárást.


A jelenlegi állapotban és időpontban természetesen még mindig látok jogászok által megoldható lehetőséget az alábbiak szerint.


Abból indulok ki, hogy az elmúlt heti - február 21 - Európai Bírósági ítélet előzetes döntéshozatali eljárásban nem teszi lehetővé a magyar bíróságok által azt, hogy ne vizsgálják tisztességtelen szerződési feltételre hivatkozó keresetlevelek alapján indult peres eljárásokban azt, hogy a kérelemtől függetlenül a bíróság a becsatolt szerződés és Üzletszabályzat alapján ne vizsgálja az összes tisztességtelen szerződési feltételt, és annak közlését a felperes részére, hogy kíván-e ezekre a bíróság által feltárt tisztességtelenségre is hivatkozni.

Elgondolásom az, hogy ebből kiindulva a Kúriának nyugállományába helyezett, ilyen ügyekkel is évtizedekig foglalkozó tanácselnökeit, vagy bíráit fel kell kérni arra, hogy a részükre megküldött kölcsönszerződést és Üzletszabályzatot úgy értékeljék, mintha most ezt peres eljárásban kellene tenniük.

 

Tehát megküldtük részükre az alábbi Bankoknak 2006-2008-ig típusos kölcsönszerződést és Üzletszabályzatát:

 

MKB Bank

K&H Bank

Merkantil Bank

Erste Hungary Bank

Raiffesen Bank

OTP Jelzálogbank

OTP Nyrt Bank

MKB Euroleasing

CIB Bank

FHB Bank

AXA Bank

AEGON Bank

 

Megkéritek arra őket, hogy ezekre az iratokra nézve magánszakértői véleményt készítsenek a Ptk. 209/A § alábbi rendelkezését figyelembe véve:

(2) Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.
Azaz részben vizsgálják meg a jelenlegi törvényi környezetben ezeket a szerződéseket és Üzletszabályzatokat, majd a fogyasztó érdekét figyelembe véve tegyenek javaslatot arra nézve, hogy milyen jogi megoldás a legkedvezőbb a fogyasztó - adós - számára.

Határidő a szakértői vélemény elkészítésére mondjuk legyen 2013. április 15.

         Magánszakértőként eljárók által meghatározott magánszakértői vélemény díját          természetesen a szakértői vélemény kézhezvételével egyidejűleg kifizetik!

----------------------------------

Ha elfogadjátok javaslatomat, akkor arra kérlek Benneteket, hogy albérletbe a feladatot ne adjátok ki, azaz a nyugdíjas Kúriai bírók megkeresését a versengő emberekre ne bízzátok.

Nem vagyok kíváncsi arra, hogy akár a Miniszteri Biztos Úr, akár az adósok érdekében eljáró szervezetek vezetői miként folytatnak háttérbeszélgetéseket, illetve fényezik magukat ez esetben is.

A Bankok, illetve Kormányzat bármely szervének véleményére pedig különösen nem vagyok kíváncsi...

-------------------------------------

Egyébként pedig nem tudom azt, hogy hol van Pécsen a Légszeszgyár utca.

És még mielőtt megkérdeznétek azt, hogy hozzájárulok e levél terjesztéséhez, kifejezetten kérem azt, és azt is, hogy tovább ne ragozzuk a témát, mert nekem dolgoznom kell.

Barátsággal: Léhmann György

Siófokon 2013. február 27. napján.

 U.i.: Majdnem elfelejtettem azt, hogy az Országos Közjegyzői Kamara Elnöke – Dr. Tóth Ádám – megbízásából Dr. Moldován András ügyvéd által készített feljelentés által ellenem indult, nagy nyilvánosság előtti rágalmazás bűncselekménye miatti büntető eljárásban Kaposvári Városi Bíróság által bűncselekmény hiányában hozott felmentő ítélet elleni fellebbezési eljárásban

 

Dr. Tóth Ádám Országos Közjegyző Kamara Elnöke megbízásából Dr. ifj. Vég Tibor ügyvéd kérelmezte a Kaposvári Törvényszéken ügyemnek nyilvános ülésen tárgyalását.

Ennek megfelelően az alábbi idézés szerint ez a nyilvános ülés

Kaposvári Törvényszéken 2013. március 20. napjának ¾ 11. órájakor lesz megtartva.

 



From: László Cselényi 
Sent: Tuesday, February 26, 2013 7:39 PM
To: A.Cs.
Subject: Napok óta folyik a sárdobálás

Kedves Gyuri!

A devizahitelesek életében úgy tűnik, 5 év után végre beindult a gépezet. Napok óta folyik a sárdobálás, az érdemi munkát végzők lejáratása, egymással történő szembeállítása. A jó magyar beidegződést követve mindenki szid mindenkit. Kvázi  a devizahitelesek életében bekövetkezett a történelmi pillanat!- ettől kezdve már csak idő kérdése és megszületik végre „az átütő megoldási javaslat.”
De vajon ez mennyire fogja szolgálni a devizahitelesek jogos érdekeit?
Elolvastam minden devizahitellel kapcsolatos cikket, megnéztem minden videót, lassan a „pénzügyi biztos tanácsosa”  lehetnék. Van, amit értek, de leginkább semmit.
Így bukkantam rá az alábbi levélre is. Mondanom sem kell nem értem mi ezzel a baj? Mi van itt a háttérben?  Mitől ez a pejoratív hangnem?

Az alábbi részletet Papp Péter, Kásler Árpádnak írt nyílt leveléből idézem:

„Sajnos, egyet kell értenem Veled Dr. Léhmann György-el kapcsolatban, akinek elmélete szerint a CHF nyilvántartást a CHF Liborhoz kell igazítani, s így ezzel az árfolyam veszteséget majdnem kompenzálja a kamat csökkenése, s így alig emelkedik a havi törlesztő. Ha jól hallottam ezzel már nyert pert is. Ha ez igaz, ez is nagyobb nyereség, mint amit Neked sikerült elérni, igaz, jogi és közgazdasági végzettség nélkül.” Kicsit hosszú, de ha gondolod olvasd el az egészet.

Nyílt levél Kásler Árpádnak, Papp Pétertől! 2013. február 25.

http://kaslerarpad.hu/?p=2808

A devizahitelesekben a düh, elkeseredés és nyomor a napok múlásával csak fokozódik!

Tudom nem vagy jós, de az emberek szemében Te vagy a  „Megváltó” és miután én nem tudom a környezetemben feltett tengernyi kérdésre a helyes választ, ezért kérlek, segíts megválaszolni:

A  legtöbbször elhangzott kérdések:

Mikor kezdődhetnek el a bírósági tárgyalások,

A Kúria valóban döntésképtelen,

Az Európai Unió Bíróságától mit várhatunk,

Ősznél előbb várható megoldás,

dr. Polt Péter miért nem kezdeményezi az ügyészségi nyomozást,

Az adósok többsége nem tudja fizetni a jelentősen megemelkedett törlesztő részleteket, így milyen következményekre számíthatnak illetve,

Megtehetik –e és ha igen meddig, hogy csak a felvétel időpontjában rögzített havi törlesztő részleteket fizetik,

Mit várhatnak  „Az átütő megoldási javaslat” –ól azon adósok, akik napjainkra teljesen fizetésképtelenné váltak.

Még egy utolsó kérdést engedj meg nekem:

Többen kérdezték tőlem igaz-e, hogy Léhmann Úr irodát nyit Pécsen a Légszeszgyár utcában?

Kedves Gyuri!

A magam részéről be kell, lássam, nem vagyok alkalmas erre a gigászi küzdelemre, annyi emberi tragédiával találkoztam az elmúlt hónapokban, amit képtelen vagyok feldolgozni, ezért ki fogok vonulni szép lassan. Sajnálom miután rengeteg munkaórát fektettem a devizában nyilvántartott adósok  érdekvédelmébe.  

Idézet a nagyjainktól: „a suszter maradjon a kaptafánál.”

Lőrincz Miklós barátom elég erős ahhoz, hogy egyedül is folytassa.

 De kérlek, Te ne add fel, mert túl sokan bíznak és hisznek benned!

Szóval az vitathatatlan, hogy szűkebb régiónkban hihetetlen népszerűségnek örvend dr. Léhmann György!

Itt található: Kutasi József Antal:
www.jozsef-kutasi.de
http://
kutasi.blogspot.com
http://h.kutasi.eu/polhirfut.pdf
https://picasaweb.google.com/daniel.kutasi
https://www.facebook.com/kutasi.jozsef.antal.blog 
https://plus.google.com/photos/116669017447106737214/albums
https://www.google.de/search?hl=de&client=firefox-a&rls=org.mozilla%3Ade%3Aofficial&hs=deY&q=Kutasi+J%C3%B3zsef&btnG=Suche&meta=&aq=f&oq=
https://www.google.de/search?q=kutasi+j%C3%B3zsef&hl=en&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=zJufUKynE5P34QSr3IHAAw&ved=0CDsQsAQ&biw=1920&bih=955
LEVÉLKÜLDÉSRE FELIRATKOZÁS:<jozsef@kutasi.eu>