Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2008. május 12., hétfő

896 - Tácsi István történész: Kérem, engedtessék meg nekem, a Hírháló egy olvasójának, hogy a közelmúltban megjelent két íráshoz nyílt levélben forduljak.

Von: nemzetihirhalo@yahoogroups.com

Im Auftrag von Kovy
Gesendet: hétfő, 2008. május 12. 13:11
An: Kutasi József

Betreff: Levél Kőműves Gézától

Nyílt levél!

                                         Tisztelt Jób!

   A Tácsi István tudós uramnak írt leveléhez annyit hozzáfűznék, hogy Őt, Tácsi Istvánt a történészek, a valódi történészek között nyugodtan elkönyvelheti numero unónak és kérem, hogy a szóban forgó 500 oldalas művet, A MAGYAROK ISTENE, AZ ŐSI NAPISTEN ŰJRA FÉNYLIK címűt, mely egyben a Nádori Szövetség nemzet és világmentő  programja is, feltétlenül vegye meg, hogy bizonyosságot nyerjen az állításomról!

   Hervay nemzettestvéremnek viszont, „a jó pap is holtig tanul” alapon  továbbképzés gyanánt ajánlom  az egy – két héten belül megjelenő művet, hiszen nem mindegy, hogy milyen tudást ad tovább!

  A Nemzeti Hírháló korrekt munkájához további sok sikert kívánok.

                                                                                            Tisztelettel: Kőműves Géza

Tisztelt Nemzeti Hírháló, Kedves Olvasók!

 

 

 

Kérem, engedtessék meg nekem, a Hírháló egy olvasójának, hogy a közelmúltban megjelent két íráshoz nyílt levélben forduljak.

 

Elsőként a „Nagy bajban van a magyar!” című írás írójához fordulok. Mégpedig: nemes "álmosházi" lőgérpatonyi Hervay Tamás, lélekemelgető táltospap, a magyarságtudomány magisztere, a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme tanárához.

Érdekes módon jól kezdi az írását, ugyanis a nemesi családokról írt jellemzésre pontos és találó. Ha a nemzeti oldalt támogatóan folytatta volna írását, nem is kellett volna számítógép elé ülnöm, a válasz miatt.

 

De Hervay úr mindjárt a harmadik bekezdésben egy huszárvágással olyas valamiről tesz magánvéleményt, amit még alapjaiban sem ismer. Első tévedése: valóban megalakult a Nádori Szövetség, és nem az Ön által leírt Nádori Tanács. Második: ez a meghirdetett szövetség még alig egy hete bontogatja szárnyait, és Ön azt írja róla: „Nem tudnak ugyan semmit a magyarság valódi működéséről, de már dönteni akarnak, mi legyen!”. Honnan tudja? Ott volt az alakuló úlésen? Vagy csak szeretett volna eljönni, de nem nagyon akaródzott?

 

Én senki véleményét sem akarom megváltoztatni. Ha Hervay úr ezt gondolja, ám az ő dolga. De saját véleményt csak szilárd meggyőződésből szabad a közvélemény elé tárni. Ráadásul a megalakult Nádori Szövetségben, nem a történelmi nemesi családok képviselői találkoztak, hanem épp olyan magyar emberek, mint amilyennek ön is érzi magát. Ezért vissza kell utasítanom az ilyen sommás és téves nézetek megjelentetését a Nemzeti Hírháló oldalain.

 

Ráadásul abban mégnagyobbat téved, mert igenis van, és bátran leírhatom, hogy egyedül a Nádori Szövetségnek van igazi programja. Elsőként a közös irányultság hangjaként a 12 pontban a politikai programját tette közzé. Továbbá tájékoztatom, hogy elkészült, és a Nádori Szövetség vizsgálja a teljeskörű nemzetmegmentő programját. E téziseik egy 500 oldalas könyvben kerültek leírásra, és a legközelebbi időszakban fogja a szövetség testülete átgondolni, hogy mit, mikor és hogyan lehet belőle végrehajtani.

 

Ezért azt a sommás vélekedését is vissza kell utasítanom: „Majd valaki csak megmondja már, mi jó nekünk! Ha nem Gyurcsány, majd Orbán, ha ő sem, majd jó nádorunk, a történelmi családok élén!”. Mégegyszer tisztázva, nem a nemesi családok ilyen-olyan sarjai gyülekeznek ebben a szerveződésben. És igenis lesz, és egyéni hangja lesz a Nádori Szövetségnek. Ha netán kíváncsi lenne a nemzet és világmegmentő programjának címére, íme : A MAGYROK ISTENE, AZ ŐSI NAPITEN ÚJRA FÉNYLIK. Ez az 500 oldalas történelmi olvasókönyv talán két héten belül kerül ki a nyomdából. Ha az ön magánkutatásai megengednék alternatív nemzetmegmentő programok befogadását, bátran rendelni kell a könyvből. A szövetség vezetőin keresztül ezt megteheti. De egyben ajánlom ezt a könyvet minden Kedves Nemzeti Hírháló Olvasónak is.

 

A másik cikk sem akármilyen téma: A MAGYAR NÉP EREDETE, Dr. Bobula Ida írása. Egyszerűen nem vagyok képes megérteni, hogy mikor lesz már vége a képzett személyek történelemhamisítási cselekvéseinek. Hiszen aki olvasta ezt az írást, annak azonnal észre kellett volna venni, hogy a Kedves Doktornő, nem tesz mást, mint a hivatalos MTA Történelemtudományi Kutatóintézetének teljesen téves szemléletű, a magyarság eredetének dogmáit ismételgeti.

Idézem a cikk egyik bekezdését: „Ennek a zavaros IX. századnak végén érkeztek a magyarok Közép-Európába. Északkeletről jöttek egy jól felfegyverzett, jól szervezett és nagyszámú nép mindent elsöprő, ellenállhatatlan rohamával. A Duna folyam széles völgyét 895-ben birtokba vették. A völgy középső része, mióta Nagy Károly legyőzte az avar uralkodókat, nagyon ritkán lakott volt. Ezen az országrészen az avarok elhagyott földje az "Avarok pusztasága" néven volt ismert”.

Ezek az idézett sorok, oly mélyen és alapvetően sértik a magyar nemzet történelemtudatát, hogy egyszer és mindenkorra tiltani kellene minden ilyen megnyilvánulásokat a magyar nép ellenében. Hiszen már sok, talán egyre több ember tudja, hogy a magyar nemzet sem 895-ben, sem máskor nem költözött be a Kárpát-medencébe. A magyar nép a Homo Sapiens létezésétől őslakója ennek a földrazi területnek. Csak egy példát hozok a szavaim igazolására. Az 1962-ben felfedezett vértesszőlősi régészeti feltárások bizonyították, hogy 350-ezer éves emberi leletek találhatóak ott. Vajon kik lakhattak már az akkori jégkoszakok átmeneti felmelegedő fázisaiban a Kárpát-medencében? Bizony nem mások, mint a ma is itt élő magyar nemzetségek korai elődei. Jó lenne már egyszer a tényekkel is szembenézni. A 895. évi Árpád-féle bevonulás nem más volt, mint az utolsó kárpát-medencei magyar HONEGYESÍTÉS katonai végrehajtása. A világtörténelem legdicsőbb módján végrehajtva.

 

Visszatérve Hervay úrhoz. Ha Ön tényleg a magyar nemzet elkötelezett történelemtanára, akkor miért nem ehhez a Borbula cikkhez írt kemény cáfolatot? Mert bizony ez sokkal nagyobb hiba, mint a Nádori Szövetség kezdő lépéseinek a bírálata. Szeretném Önt, a hírháló előtt felkérni, ha lenne annyi ideje és kedve, írja már meg ennek a sok szempontból téves történelmi felfogásnak a bírálatát. Én legalábbis szívesen olvasnék ilyen írásokat is e fórumon.

 

Azért két megjegyízésem lenne a hírháló szerkesztőihez is. Ha már elkerülhetetlen ilyen téves történelmi cikkek közlése, akkor legalább kommentárral kellene ellátni őket. Az nem lehet a Nemzeti Hírháló célje, hogy hamis nézetekkel tovább rombolja a közvéleményt. Ha úgy gondolja a szerkesztés, szívesen felvállalnék ilyen kommentárok megírását, csak kérni kell. A másik, hogy jó néhány cikk közvetítésénél le-lemaradoznak a szerzők nevei. Kérem, hogy név nélkül senki se írhasson be cikkeket és véleményt, és Önök ilyeneket ne tegyenek közzé a hírhálóban.

 

Tisztelettel: Tácsi István.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------