Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. április 6., hétfő

2.191 - Frigyesy Ágnes: Kérdésünkre a film rendezője elmondta: - Idén szeretné bemutatni a filmet, de mindehhez anyagi támogatásra van szüksége.

Hazánk elidegeníthetetlen és eladhatatlan!

Dokumentumfilm készül az elprivatizált, kifosztottés szétlopott magyar vagyonról

 

– Az igazság szabaddá tesz bennünket. A hit, a szellem és a szeretet erejével kell visszavennünk Magyarországot! Cselekvő magatartást kell megvalósítanunk! Nekem az a kötelességem, hogy a film erejével mutassak rá a megvalósítandó feladatra: kifosztott Hazánk, nemzetünk visszaszerzése a cél – mondta Jelenczki István filmrendező azon a jótékonysági esten, melyet 2009. április 3-án szerveztek a Polgárok Házában.

Az „Adok, hogy adhass” elnevezésű rendezvényen a kifosztott, szétlopott Magyarországról szóló dokumentumfilm elkészítéséért tartottak kerek-asztal beszélgetést és léptek fel kiváló művészeink: Kolti Helga színművész, Maczkó Mária énekművész, Blaskó Péter és Boros Zoltán színművészek.

Molnár V. József néplélek-kutató megrázó esemény felidézésével mutatott rá az Anyaföld-Földanya fontos megtartó erejére. Amikor Marcaliban a hadifogságból hazaérkezett a fogoly, csak annyit mondott: – Adjon Isten, megjöttem, majd lefeküdt az anyaföldre és zokogott. Édesanyja, felesége és gyermekei pedig ráborultak és vele együtt sírtak örömükben. A népi hagyomány szerint, ha valahol gyermek született, az anya a szülés előtt lefeküdt a földre, hogy magába fogadhassa a Föld erejét, majd ezt követően szülte meg gyermekét ülve, állva vagy fekve. Ha fiúgyermek született körtefát, ha leány érkezett a világra, alma- vagy diófát ültettek a tiszteletére. Szegeden szerencsére ma is él ez a hagyomány – mutatott rá lírai vallomással is felérő  előadásában a neves néplélek-kutató. Majd hangsúlyozta: – Ha nem fogadja be testünket a Föld, lelkünk csak bolyong a világban. A Kádár időkben e fontos Anyaföldet termelőeszközzé silányították, ma pedig áruvá degradálták. Pedig a Ház és Haza összefüggő egységet alkot. A teremtő Isten „templomai” vagyunk valahányan, együtt a szüleinkkel, testvéreinkkel, rokonainkkal, s ezen házak sokasága adja a Hazát. A Kárpát-Haza, a Kárpátok által ölelt csoda pedig nem másé, mint a teremtő úr birtoka. Mi magyarok a Szent Korona tagjai vagyunk, s ez a Haza, a Hazánk elidegeníthetetlen és eladhatatlan! Ez a miénk! Isten előtt azonban el kell majd számolnunk minden négyzetméterével. Ezt a Hazát jelenleg vissza kell foglalnunk – hangsúlyozta Molnár V. József.

Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese, az est háziasszonya és a kerekasztal-beszélgetés vezetője kijelentette: – A jelenlegi kormány a Föld és a víz privatizációjára készül. A magyar nép pedig szabadságharcot folytat ma is, csak kissé furcsa módon. – Mi nemzetállamot és erkölcsös, tiszta országot akarunk! Szükségünk van új alkotmányra, és előre hozott választásokra! Ennek érdekében Bencze Izabella mindenkit arra invitált, vegyen részt az április 5-i gigatüntetésen a Hősök terén. Beszédében rámutatott: – A spontán privatizáció ideje alatt a 2900 állami vállalatból mintegy ezer eltűnt, 2002 és 2008 között pedig a nemzetstratégiai szempontból fontos és védett 164 gazdasági társaságból összesen 44 maradt. Véleménye szerint 10-12 ezer milliárdnyi vagyon tűnt el nyomtalanul a privatizáció során. Mándoki Andor közgazdasági mérnök szerint ez az összeg megközelíti a 30 ezer milliárdot. Ha ez a vagyon nem magánzsebekbe vándorolt volna, nevetve jutnánk túl a válságon. Bogár László közgazdász szerint azonnali átfogó vagyon-leltárt kell követelnünk 1989-ig visszamenően. Számba kell vennünk a belső- és a külső természeti vagyon-állapotát! Véleménye szerint az egészségünk és a népesség-fogyás területén még jobban kifosztottak bennünket az elmúlt évtizedekben.

Mándoki Andor rámutatott: – Amíg a szociális piacgazdaság az istenhitre, a felebaráti szeretetre és a közjó megvalósítására épül, lásd Svédország, addig a globalizációs gazdaság hadsereg bevetése nélkül gyarmatosíthat egy nemzetet.

Varga István vállalkozó arra a borzongató valóságra mutatott rá, hogyan adták idegen kézbe az élelmiszeripari ágazatot 1991-ben, s hogyan kényszerítették Magyarországot a szója termesztésére, melyről ma már kimutatták, hogy inpotenciát okoz a férfiaknál.

– Ezt a népet többször kirabolták és a terméket külföldre vitték, de a földet, vizet és levegőt nem tudják elvenni! – kezdte beszédét Papp Lajos professzor, aki a XX. századi négy és félmilliós lélekvesztés mellett rámutatott a nyolcmillió abortusz lélek-vesztésére, mely összeadva 13 millió élet elvesztését jelentette az elmúlt században. Véleménye szerint az elmúlt húsz év történéseit vizsgálva csak a jéghegy csúcsát kapargatjuk. Hangsúlyozta: a cigány gyermekek gyors szaporulata miatt 2050-ben a magyar kisebbségbe kerül saját hazájában. Ez a leggyalázatosabb vagyon-vesztés – mutatott rá a professzor. Jelenleg minden kormány-intézkedés a gyermek-nemzés, a család-alapítás, a szülés ellen történik. 18 éves magyar lányok a legújabb elfogadott törvény értelmében meddővé teheti magát egész életére. Miközben az egészségügyben mindenhonnan pénzelvonás történt, az abortuszokra szánt összeg értékét megemelték. Az erkölcsi romlás miatt tartunk itt! – hangsúlyozta Papp Lajos, aki szerint mára az oktatás is balkáni szintre süllyedt. Vissza kell állítani a 10 parancsolatot és a tisztességet, hogy újrakezdhessük az életünket – zárta gondolatsorát Papp professzor, a Kárpát-Haza Nemzetőrség elnöke, aki főtámogatója a Jelenczki film elkészítésének.

A jótékonysági est zárásaként, felkeltve a reményt Bencze Izabella kijelentette: a Nemzeti Jogvédő Szolgálat a galád módon elprivatizált vagyon feltérképezése érdekében két csoportot (kodifikációs, restitúciós) hozott létre, s első próbaperként az őszödi villa visszaszerzésére tesznek kísérletet.

A kifosztott, szétlopott Magyarországról szóló dokumentumfilm elkészítését bárki támogathatja. Kérdésünkre a film rendezője elmondta: – Idén szeretné bemutatni a filmet, de mindehhez anyagi támogatásra van szüksége.  Jelenczki István leendő dokumentumfilmje az elprivatizált, szétlopott magyar vagyonról támogatható az alábbi számlaszámon: Kárpát-Haza Nemzetőrség MKB 10300002-10341229-49020023. A Közlemény rovatba írják be a „film” szót!

Frigyesy Ágnes

Képaláírás: A szerző felvételeivel

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------