Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. december 8., kedd

4.078 - Dr. Kondorosy Előd egyetemi docens: Nem is tudom, hogyan köszönjek Önnek.

Tisztelt (?) Rektor Úr!

Nem is tudom, hogyan köszönjek Önnek. Úgy látszik, a kereszténység fogalma igen tágas, hogy még Önök is beleférnek, netán még a Hit Gyülekezete is, mint az ateista és hitellenes SzDSz két fő támogatója.

Nem foglalkoznék Önökkel, ha nem találkoztam volna alábbi közleményükkel, amit kereszténynek végképp nem tudok nevezni. Lehet a Jobbikot utálni, lehet mindenkire kígyót-békát kiabálni, akik önöknek nem tetszenek, mert pl. nemzeti érzés vagy katolikus hit irányítja tevékenységüket, sok mindent lehet tenni, de ilyet leírni felelősséggel, amit ön leírt, nem szabad.

Hihetetlen, hogy ön, mint megélhetési antirasszista és gyűlöletkeltő, egy ilyen rombolásra buzdító közleményt képes megírni. Ráadásul önnel ellentétben a Jobbik még nem ártott a magyarságnak és a kereszténységnek sem, bár kétségtelenül jelen vannak a támogatóik körében a kereszténység szinkretista ferdülései - akárcsak az önök magánegyháza.

Azt hiszem, felesleges egyenként kielemezni tévedéseiket és hazugságaikat, illetve a szeretettel össze nem férő uszításukat, elég ide másolni a cikket, ha valaki nem olvasta volna. Tartsanak lelkiismeret-vizsgálatot, és ha azután nem kérnek bocsánatot minden érintettől, beleértve a történelmi egyházakat, különösen a ciszterci plébániát, kénytelen lesz a magyarság döntő többsége megállapítani, hogy vannak olyan álegyházak, akik vezetőit a Sátán irányítja.

Ide másolom a közleményt, hátha valaki nem találkozott volna vele.

Tűzifa és nem krisztuskereszt

Nem felszentelt keresztet döntöttek le Pomázon a minap, hanem a Jobbik nevű neonáci pártalakulat által - gyűlöletkeltő és kirekesztő céllal - köztérre talicskázott, és külön köztisztasági problémát is okozó fatákolmányt.

A keresztes háború és a nácizmus gyilkos eszmevilágát harsogó üzenetek tolmácsolására szolgáló horror- és terrorkészítményeknek a civilizált világban sehol nem lehet legálisan helyük.

Különösen felháborító lelketlenségre vall a köztereknek a Názáreti Jézus keresztjére emlékeztető, rasszista, antiszemita célzatú förmedvényekkel történő elárasztása egy olyan ünnepi időszakban, amely a maga legbensőbb lényege szerint a szegények, az elesettek, a megalázottak megszabadítását és a bűnös emberiség egészének a megváltását hirdető karácsonyi üzenettel áll a legigazabb összefüggésben.

Felszólítjuk a keresztény egyházak tagjait, élükön a lelkészeket és főpásztorokat, hogy félresandítástól mentes egyértelműséggel utasítsák el (nem pedig Erdő Péter bíboros fátyolos szavaival - igaz, ő legalább megszólalt e szennyes ügyben) a Jobbik nevű pártszervezet által űzött kalandorkodás kereszténységet gyalázó praktikáit (köztük az évente megismételt keresztállítási botránykeltést), és keresztényellenes merényletként bélyegezzék meg e kufárszellemű politikai társaságnak a keresztény névvel és szóval űzött istenkáromló demagógiáját. Felhívjuk továbbá a Krisztus egyházának lelkészeit és más őrállóit arra, hogy hitvalló őszinteséggel határolódjanak el azoktól a papi és más egyházi személyektől is, akik segédkezet nyújtanak a Jobbik közéletmérgező gyalázatosságaihoz, sőt, mint egyesek e tényezők közül, attól sem riadnak vissza - lásd a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia paráználkodását -, hogy a kereszténység legszentebb jelképeit a legrútabb rasszista-antiszemita eszmék hirdetésére használják fel.

Mint értesülhettünk róla, Sólyom László államfő ismeretlen célú "zárt ajtók mögötti" diskurzusra fogadja hétfőn a Kárpát-medencében élő "magyar egyházi méltóságokat". Őszintén reméljük, hogy az Államfővel folytatott bizalmas beszélgetéseiket az egyháznagyok felhasználják arra is, hogy megtárgyalják vele az ország életét katasztrofális irányba sodorni igyekvő jobbikos törekvésekkel szemben követendő nemzetstratégia kérdéseit.

A Wesley János Lelkészképző Főiskola Theológus és Lelkész Szak nevében:
Iványi Gábor rektor
Majsai Tamás dékán



Remélve, hogy féktelen magyargyűlöletéből és Izrael-imádatából még megtér
Dr. Kondorosy Előd
egyetemi docens