From: Hirszemle
Date: 2012. január 10.
To: Kutasi József Antal
Orbán: öreg katona vagyok - interjú a miniszterelnökkel
Forrás: MTI | 2012. január 08. vasárnap 16:27 |
Részünkről semmilyen előfeltétele nincs az IMF-tárgyalásoknak - közölte Orbán Viktor az MTI-nek adott interjúban, amelyben szólt arról is, hogy válaszolt az amerikai külügyminiszter levelére.
A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben kitért arra is, hogy válaszolt az amerikai külügyminiszter levelére. A kormányfő közölte azt is, nem lát okot kormányátalakításra.