Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. április 7., hétfő

18.600 - Telchné Dancs Rózsa író kiadó-főszerkesztő, Toronto, Kanada: Orbán Viktor miniszterelnök úrnak


Feladó: Hirszemle
Dátum: 2014. április 7. 7:05
Tárgy: Orbán Viktor miniszterelnök úrnak
Címzett: 
Kutasi József Antal

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

Engedje meg, hogy mint olyan magyar állampolgár, akinek először adatott meg az életében, hogy szavazhasson, hogy a magyar nemzet sorsformáló döntésében részt vehessen, gratuláljak Önnek és a Fidesz-KDNP minden tisztségviselőjének a csodálatos választási győzelemhez.

 

Elmondhatom – és nemcsak a magam, hanem két gyermekem és több ezer, az anyaországtól leszakított területen élő honfitársam nevében -, hogy születésünk óta az volt a legnagyobb, legmagasztosabb pillanat, amikor először érezhettük meg valóságosan is, hogy „Magyarnak lenni jó!”, ahogy Tőkés László püspök egykor megfogalmazta. Bölcsőnk első billenésétől addig a pillanatig, amikor átvehettük a honosítási okiratot és mostanig, amikor első voksunkat leadhattuk, szívünkben-lelkünkben, nyelvünkben mindig magyarok voltunk.

 

Magyarok voltunk mindig, azok voltak apáink, nagyapáink - de másodrendűek! Másodrendű polgárok szülőföldünkön, másodrendűek az anyaországban, és világvándorlásunk is ezt az érzést mélyítette el bennünk. Kellett egy olyan történelmi fordulat, mint a négy évvel ezelőtt elért áprilisi kétharmados győzelem, kellett az Önök kormánya, amelyik megszavazta azokat a nemzetegyesítést célzó törvényeket, amelyek tetőzése a világ magyarsága számára az egyszerűsített honosítás és most, a választásokon való részvételi lehetőség.

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

A 16 éves Kalejdoszkóp-Kaleidoscope c. kétnyelvű kulturális folyóirat hasábjain változatlanul terjeszteni fogjuk nemzeti kulturális örökségünk értékeit, ápoljuk anyanyelvünket, és gyermekeinkben, unokáinkban fenntartjuk azt az igényt, hogy bármikor haza térjenek és bekapcsolódjanak abba a munkába, amelynek célja – Miniszterelnök úr megfogalmazása szerint -, hogy Magyarország "nagyszerű hely" legyen, és hazánk ismét naggyá váljék.

 

Isten áldását kérem Magyarországra, Miniszterelnök úrra és az új magyar kormányra,

üdvözlettel:

 

Telchné Dancs Rózsa író

kiadó-főszerkesztő, Kalejdoszkóp-Kaleidoscope

Toronto, ON, Kanada