Az év legfurcsább temetése
2009. január 5-én Székesfehérváron eltemették Árva Vince pálos szerzetest.
Sz. Sz., itthon@hetivalasz.hu
Heti Válasz Online - 2009.01.05.
Az utóbbi évek legfurcsább temetési szertartását tartották hétfőn Székesfehérváron. A város papi temetőjében – a római katolikus szertartással párhuzamosan – ősmagyar ruhákba öltözött táltosok dobszójától kísérve helyezték örök nyugalomra Árva Vince decemberben 76 évesen elhunyt katolikus papot.
A fehérvári egyházmegye által szervezett temetésen a lelkész több tucatnyi „külön bejáratú" híve is részt vett, s a hivatalos megemlékezés után sajátos, mágikus jellegű ceremóniát végeztek a pap sírjánál. A különös jelenség magyarázata: az egykori pálos szerzetesre kultikus személyként tekintenek egyes, a kereszténységet sajátos módon megélő, illetve az ősmagyar vallás iránt rajongó körök, így az elhunytat szemükben valóságos legenda övezi.
Ahogy korábban már beszámoltunk már róla, a budapesti Gellért-hegyen álló legendás sziklatemplomot felélesztő Árva Vince, illetve a pálos rend - mint az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesközösség - körül már régóta forrt a levegő. A hétfői temetés körülményei pedig csak felszínre hozták azokat az ellentéteket, amelyek régóta terhelik a katolikus egyház, benne a pálosok, valamint a magyarságot és a kereszténységet sajátos szimbiózisban elképzelő, illetve a kereszténység előtti vallást helyreállítani szándékozó csoportok kapcsolatát. Utóbbiak ugyanis - köztük az Ősbuda Várvédői Egyesület és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom - decemberben levelekkel bombázták Spányi Antal székesfehérvári megyés püspököt és a pálosokat, hogy ne Székesfehérváron, hanem, az elhunyt állítólagos végakaratának megfelelően, Pilisszántón temessék el Árva Vincét.
Ez a rend nem az a rend?
Pilisszántó, sőt maga a Pilis meghatározó jelentőségű mind a pálosok, mind a magyarság életében. A községben korábban kisegítő lelkészként szolgáló Árva Vince - legalábbis kijelentései szerint - itt lelt rá a rendalapító Boldog Özséb sírjára, s közismertek azok a nézetek, melyek szerint ez a térség a magyarság máig mágikus erővel bíró szellemi központja. A püspököt és a rend vezetőjét kérlelő levélírók erre alapozva szorgalmazták, hogy Árva Vince földi maradványait itt helyezzék örök nyugalomra.
Csakhogy van egy bökkenő. Nevezetesen: Árva Vince 2004 óta nem tagja a pálos rendnek; s távozása nem éppen önszántából történt. El lehet képzelni, milyen kínos volt ez a lelkésznek, miután életét annak szentelte, hogy a rend történetét kutassa, s kieszközölje Boldog Özséb szentté avatását.
Igaz, Árva Vince mindent megtett, hogy kapcsolata ne legyen feszültségmentes elöljáróival. Addig kutatta például a pálosok múltját, mígnem azt találta megállapítani: ez a rend nem is az a rend. Vagyis az a közösség, amelyet a XIII. században alapítottak, majd a XVIII. századtól II. József felszámoló rendelete következtében Lengyelországban élt tovább, hogy 1934-ben ismét gyökeret verjen hazánkban - nos, szerinte ez a rend két különálló, vagyis egy lengyel és egy magyar ágra bomlott. Árva, miután arra eszmélt rá, hogy úgymond a lengyel ág fennhatósága alatt tevékenykedik, utóbbit akarta helyreállítani, úgy is, mint a magyarság fennmaradásának szellemi zálogát.
„Ha tudni akarod, hogyan áll Magyarország szénája, nézd meg a pálosok szénahordóját. Ha ott jó rendben látod a szénát, tudd meg, akkor jó kezekben van Magyarország" - idézte például előszeretettel Pázmány Péter egykori esztergomi érsek szavait. Árva Vince és hívei szemében tehát a lengyel ág - mely ma is meghatározza a hazai pálosok életét - sok minden lehet, csak jó magyar nem; és e vélekedésüknek bizony hangot is adtak.
Lengyel-magyar, két rossz barát
Az ellenségeskedés az utóbbi években végletesen elmélyült. A lengyelek „kisajátították a rendet, engem pedig annyira gyűlölnek, hogy amikor 1988-ban Zemljuski Mihály, az itteni tartományfőnök, a pécsi püspöktől jövet felkeresett a központi szemináriumban, közölte velem, hogy a generális azt üzeni, érvénytelenek a fogadalmaink" - jelentette ki Árva Vince egy korábbi interjújában. Az utóbbi években sorra összekülönbözött elöljáróival, rend- és paptársaival; amint annak idején felidézte, az egész ország papsága ellene fordult, sőt egy plébános egyenesen legazemberezte. A Szentszék sem akart meghajolni a renitens szerzetes érvei előtt, így a végén szinte szükségszerű volt a szakítás. 2004-ben szűkszavú közlemény tudatta, hogy Árva Vince többé nem tagja a pálos közösségnek, nem jogosult nyilatkozni a rend nevében, s „mezei" katolikus papként tevékenykedik tovább - az őt befogadó Spányi Antal püspök jóvoltából - a székesfehérvári egyházmegyében.
Bár vannak alapjai Árva Vince tapasztalatainak, miszerint a lengyelek meghatározzák a magyar alapítású pálos rendet, az egyházi jog nem ismer efféle megkülönböztetést. Nincs tehát két pálos rend, hanem egyetlen rend létezik, melyet hol innen, hol onnan irányítanak; napjainkban történetesen Lengyelországból. A korábban az Osztrák-Magyar Monarchia területén szintén feloszlatott jezsuitákhoz vagy piaristákhoz hasonlóan - melyek Európa más államaiban éltek tovább, hogy később újra gyökeret verjenek hazánkban - a pálosok is ugyanazt az örökséget viszik tovább, még akkor is, ha nemzetiségtől függően lehetnek hangsúlyeltérések.
A földanya kultusza
A rendből való távozása után, s - egyes ismerői szerint szellemi leépülésével párhuzamosan - Árva Vince mind közelebb sodródott az ősmagyar vallást helyreállítani szándékozókhoz, a karácsony előtt a földanyát ünneplő csoportosulásokhoz. A közösségéből eltávolított szerzetes emléke ezért hívei körében töretlenül él. A „pánmagyar" eszmékre mindig nyitott Magyarok Világszövetsége és a már idézett csoportosulások ezért mindent elkövetnek, hogy afféle kultuszfigurát faragjanak az elhunytból.
Ezért balzsamozták be a pap testét (felettébb megkérdőjelezhető módon), ezért készíttettek számára üvegkoporsót, és ezért hivatkoznak Árva Vince végrendeletére - mellyel csak egy baj van: az, hogy nem létezik. Amint pedig Spányi Antal a Heti Válasznak elmondja, a lelkészt, miután mentális állapota miatt nem volt képes ellátni kisegítő lelkészi hivatalát, az egyházmegye fehérvári papi otthonába fogadta be, és ott sem írásban, de még csak szóban sem utalt rá, hogy Pilisszántón akarna nyugodni.
„A kánonjog szerint egy pap temetéséről az egyházmegye rendelkezik. Árva Vince pedig a mi kötelékünkben állt, és semmi okunk nincs rá, hogy ne itt temessük el" - nyilatkozta a püspök még múlt pénteken a Heti Válasznak. Hozzátette azonban, hogy ennek ellenére nyitottnak mutatkozott a kompromisszumra, ám hamar egyértelművé vált: a pilisszántói templomkertbe nem lehet temetkezni, és még a település régi, használaton kívüli sírkertje sem bizonyult alkalmasnak a célra. „Árva Vince így a fehérvári papi temető egyik kiemelt pontján kap helyet; azt hiszem, igazán méltó megemlékezés, ha valakit itt, Szent István és Kaszap István városában helyeznek örök nyugalomra" - mondta Spányi Antal.
Az Egyházmegyei Hivatal a temetéssel kapcsolatosan a következő nyilatkozatot adta ki:
Árva Vince atya és a Pálos Rend közötti köztudomású feszültség úgy lett közös megegyezéssel feloldva 2004-ben, hogy az Atya a rendből jogilag kilépett. Hogy ne legyen kivetett, sehová sem tartozó klerikus, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, Spányi Antal befogadta és segítette őt, mint inkardinált papját, vállalva a róla való gondoskodást, aminek az egyházmegye kezdettől fogva temetése napjáig eleget is tett ill. eleget is tesz.
Pilisszántón kisegítő lelkészként tevékenykedett, azonban elérve a kánonban meghatározott 75 éves kort, és látva betegségei előrehaladtát, ez a munka mind jobban meghaladta erejét, és nyugdíjazását kellett kezdeményezni. Az Atya szállást, ellátást, betegápolást kapott a székesfehérvári Papi Otthonban, méltó körülmények között. Nyugdíjat, az ellátás költségeit az egyházmegye fizette részére.
Halála hírét december 17-én tettük közzé (15-én halt meg, de sem haláláról, sem kórházi kezelésének helyéről nem értesítette senki az egyházmegyét!), mert mindaddig semmi hivatalos értesítést sem kaptunk, (egy ismeretlen személy telefonhívását leszámítva, mely nyilván nem elégséges egy ember halálának hírét kelteni). Egyetlen hiteles, eredeti irathoz sem sikerült mind a mai napig hozzájutnunk, sőt az Atya személyes iratait sem kaptuk meg mindmáig, bár ezt többször és nyomatékosan kértük a Fráter György Alapítványtól, akik ezen iratokat maguknál tartják.
Ősi egyházi törvény és jogszokás, hogy a pap az egyházmegyéhez vagy egy szerzetesi közösséghez tartozik. Életében ez gondoskodik róla, halálában kizárólagosan ennek a kötelessége és joga a végtisztesség megadása. A Székesfehérvári Egyházmegye papját - a fentieket megkérdőjelezve - más intézménynek nincs oka, vagy joga „saját halottjának" tekinteni.
Árva Vince tett kijelentést pilisszántói tartózkodása idején néhány magánszemélynek, hogy szeretne a szántói templom mellé temetkezni. (Ilyen kijelentést tesz minden pap, aki lelkipásztori feladatot lát el: szeretne hívei körében lenni.) E kijelentésről sajnálatosan halála után készült csak feljegyzés. E kijelentés idejében azonban egészsége már erősen megromlott volt. Talán ezért sem kezdeményezték e kijelentés írásba foglalását, amint az ilyen esetekben szokás.
Írásos végakarata nem volt Vince atyának, bár az Egyházi és Egyházmegyei Törvénykönyv ezt kötelezővé teszi minden pap számára.
A pilisszántói templom kertje nem temető, és nem temetkezési emlékhely, soha nem is volt az. Az ÁNTSZ és a többi illetékes hivatal úgy nyilatkozott, hogy nem engedélyezik az odatemetkezést. A pilisszántói ún. Öregtemető lezárt temető, amivel a falu közösségének tervei vannak, oda temetni új halottat nem lehet. A falu népének nagy többsége emlékezve az utolsó idők nehézségeire nem kívánja, hogy Árva Vince atya ott legyen eltemetve. Ezt több telefon jelzés is megerősítette az Egyházmegyei Hivatal felé.
A temetés helyét és idejét a Pálos Rend vezetőségével egyeztetve, kívánságukat figyelembe véve állapította meg a Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal. A Pálos Rend a tartományfőnök tájékoztatása alapján gyűlésen határozott a temetés körülményeiről.
Az Atya a Papi Otthon lakójaként soha paptársainak, akikkel ilyen dolgokról beszéltek, sem az otthon vezetőinek, sem az egyházmegye felelős munkatársainak nem említette, hogy Pilisszántón akar temetkezni. Az új helyzetben: székesfehérvári lakosként azzal számolt, hogy az Otthon lakójaként, paptársaival együtt, a székesfehérvári papi sírkertben lesz eltemetve. Az Egyházi Hivatal kérdésére sem írt végrendeletet és soha nem tett utalást arra, hogy nem akar az őt befogadó, neki otthont és ellátását adó egyházmegye papjai között nyugodni.
Igaztalan állítás, hogy jeltelen sírba készül eltemetni őt az egyházmegye. Példásan gondozott, szép és látogatott sírkertbe lesz nyughelye, Szent István király városában, abban a városban, ahol Prohászka Ottokár Magyarország apostola és tanítója és Isten szolgája Kaszap István is nyugszik, akiknek sírját tömegek keresik fel nap mint nap.
Az Egyházmegyei Hivatal fájdalmasan és sajnálkozva tapasztalja, hogy sok jó szándékú embert félreinformálnak, felhasználnak és kör e-mail-ekkel, mozgósító telefonokkal manipulálnak, hogy a temetésből ügyet csinálva sajátos szándékokat szolgáljanak, a Római Katolikus Egyház szándékával és ősi gyakorlatával szembe fordítsanak, az egyháztól eltántorítsanak.
Az Atyát nem lehet, mint táltost vagy sámánt temetni, csak mint katolikus papot, mint ahogy az volt és az is akart maradni egész életében. Néhány megjegyzésből, hozzánk intézett levélből ez a szándék is felszínre kerül.
Kérünk minden jó szándékú embert, hogy azzal a bizalommal fogadja a megfontolt intézkedést, amivel a hívek fogadták mindig is Egyházuk rendelkezéseit, és a minimális jó szándékot tételezzék fel a püspökről és munkatársairól!
Várjuk Árva Vince atya tisztelőit temetésére, Székesfehérvárra, január 5-én 10 órakor a Szeminárium templomba, hogy az egyházi szertartásnak megfelelően rendben és formában megadjuk a végtisztességet számára.
Nyugodjon Békében!
E nyilatkozatot azért most tesszük közzé, mert reméltük, hogy sok egyeztetési kísérletünk eredményhez vezet, és megszűnik a félrevezető információk áradata és az egyház szabad rendelkezését gátló intézkedések sorozata, valamint az ünnepi feladatok teljesítése multával erre most nyílt alkalmunk. Reméljük, a temetés előtt megkapjuk az Atya személyes iratait és a halálával kapcsolatos egyéb iratokat is, és ezzel a temetés méltó végzése elől elhárul minden akadály.
Adjon az Úr az egyoldalúan tájékoztatott, felzaklatott jó szándékú emberek lelkének békét, és hűséget hitükhöz, Egyházukhoz!
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
