From: Apu Lengyel
Date: 2011. február 13
Subject: MIT VESZÍTHETEK?
To: jozsef@kutasi.eu
MIT VESZÍTHETEK?
Csekély ismereteim alapján úgy tűnik, tönkrement a számítógép, amin dolgozni szoktam.
Sok olyan dolgot tároltam rajta, amit jószerével veszteségként élhetnék meg. Fényképek, írások, filmek, stb.
Elgondolkodtam, rajta, valóban enyém-e az a veszteség, ami pillanatnyilag valóban veszteségnek tűnik.
Mi hát ez a veszteség? Az írások? A képek?
Mi az, amit nem tudok pótolni? Hiszen az emlék bennem él, mert átéltem. Írott szavaim mások szívében él, és formál.
A képek százai? Ha nem épül be szívem szerint a múltamba, talán a feledésben a helye.
Gyakran, és szívesen használjuk a birtokos kapcsolatot a körülöttünk látható, tapasztalható dolgok említésekor.
Orvosom! Számítógépem! – Ez az enyém! – Enyém? Nem!
Akkor honnan való mindaz, ami körülvesz, ami tapasztalásokkal tölti ki a megélt időt?
Megszereztem ezt, megszereztem azt. És? Több vagyok tőle, általa?
Ki vagyok én? Ki vagyok én, hogy mindenre birtokos nyelvi szerkezetet aggassak?
Mi célja az Úrnak ezzel a figyelmeztetéssel? Mert biztosnak éreztem az üzenet lényegét.
Megismétlem a kérdést: Ki vagyok én?
A temérdek miért és hogyan lecsengése után ez volt az első higgadt kérdés, ami felötlött gondolatok között.
Aha!
És sorban hullottak le az évek alatt egymásra rakódott, értéknek hitt vagy gondolt rétegek, akár a hagyma héja.
Ha egyszer el kell mondanom az Ég előtt, mit tettem, mit tartok emlékezésre érdemesnek, bizony rá kellett jönnöm, hihetetlenül kevés volna a felsorolás.
Amit kaptam, az Égtől kaptam, tehát nem az enyém. Azzal elszámolni tartozom. Amit szereztem, nem az enyém, szintúgy elszámolni tartozom.
S emígy lélekpucéran, mint egykor Assisi temploma előtt Francesco valódi pőrén nézhetek tükörbe.
Megértettem, nem az enyém. Semmi! Semmi, de semmi ezen a világon. S ettől kezdve bármi, amit kaphatok, ameddig itt élek, a leggazdagabbak közé emel.
Ugyanis, ha nincs semmim és mégis megélek, akkor, ha kapok valamit, az már többlet, az gazdagság.
Ferencváros, 2011. február 6.
Lengyel Károly
To: jozsef@kutasi.eu
MIT VESZÍTHETEK?
Csekély ismereteim alapján úgy tűnik, tönkrement a számítógép, amin dolgozni szoktam.
Sok olyan dolgot tároltam rajta, amit jószerével veszteségként élhetnék meg. Fényképek, írások, filmek, stb.
Elgondolkodtam, rajta, valóban enyém-e az a veszteség, ami pillanatnyilag valóban veszteségnek tűnik.
Mi hát ez a veszteség? Az írások? A képek?
Mi az, amit nem tudok pótolni? Hiszen az emlék bennem él, mert átéltem. Írott szavaim mások szívében él, és formál.
A képek százai? Ha nem épül be szívem szerint a múltamba, talán a feledésben a helye.
Gyakran, és szívesen használjuk a birtokos kapcsolatot a körülöttünk látható, tapasztalható dolgok említésekor.
Orvosom! Számítógépem! – Ez az enyém! – Enyém? Nem!
Akkor honnan való mindaz, ami körülvesz, ami tapasztalásokkal tölti ki a megélt időt?
Megszereztem ezt, megszereztem azt. És? Több vagyok tőle, általa?
Ki vagyok én? Ki vagyok én, hogy mindenre birtokos nyelvi szerkezetet aggassak?
Mi célja az Úrnak ezzel a figyelmeztetéssel? Mert biztosnak éreztem az üzenet lényegét.
Megismétlem a kérdést: Ki vagyok én?
A temérdek miért és hogyan lecsengése után ez volt az első higgadt kérdés, ami felötlött gondolatok között.
Aha!
És sorban hullottak le az évek alatt egymásra rakódott, értéknek hitt vagy gondolt rétegek, akár a hagyma héja.
Ha egyszer el kell mondanom az Ég előtt, mit tettem, mit tartok emlékezésre érdemesnek, bizony rá kellett jönnöm, hihetetlenül kevés volna a felsorolás.
Amit kaptam, az Égtől kaptam, tehát nem az enyém. Azzal elszámolni tartozom. Amit szereztem, nem az enyém, szintúgy elszámolni tartozom.
S emígy lélekpucéran, mint egykor Assisi temploma előtt Francesco valódi pőrén nézhetek tükörbe.
Megértettem, nem az enyém. Semmi! Semmi, de semmi ezen a világon. S ettől kezdve bármi, amit kaphatok, ameddig itt élek, a leggazdagabbak közé emel.
Ugyanis, ha nincs semmim és mégis megélek, akkor, ha kapok valamit, az már többlet, az gazdagság.
Ferencváros, 2011. február 6.
Lengyel Károly
