11.651 - Magyar Nemzet > Ha békén hagynák az országot, ez az út, ha nehezen is, de járható lenne.

From: Hirszemle 

Date: 2012. január 11. 
Subject: [polgari_hirszemle] Mit kíván az IMF?
To: Kutasi József Antal

Mit kíván az IMF?

Magyar Nemzet
2012. január 09., hétfő 00:01

 

Nem mintha bármi meglepőt tartalmazna, mégis sokat segít a tisztánlátásban, hogy kiszivárgott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság feltételeinek listája, melyek teljesítése esetén az említett szervezetek hajlandók valamiféle pénzügyi védőhálót vonni az euróválság kedvezőtlen hatásainak különösen kitett Magyarország köré. Azoknak, akik úgy látják, hogy a korábban az ország szuverenitásának védelméért gazdasági szabadságharcot hirdető kormánynak nincs más választása, mint elfogadni e feltételeket, arról is ejteniük kellene néhány szót, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban.

 

Szigorúbb költségvetési politika – olvasható az örökzöld tétel a Figyelő által közölt pontok között. Még szigorúbb? Nem elég, hogy Magyarország eminensként az unióban három százalék alá szorítja a hiányt? Mégis, mi kell még? Hány ezer milliárd forintot kell kivonni még a társadalmi ellátórendszerekből, hogy a piacok elégedetten bólintsanak?

Bank- és ágazati különadók jelentős mérséklése, kivezetése. Rémlik, hasonlóra a kormány is ígéretet tett, mégis tanulságos, hogy az IMF ezt ennyire fontosnak tartja. A kifogásolt adók egy igazságosabb, méltányosabb közteherviselés szimbólumai: az Orbán-kormány az eddig kiváltságos szereplőktől kezdett pénzt beszedni, hogy elődjével ellentétben ne egyhavi nyugdíj és közalkalmazotti bér elvonásával állítsa helyre a Bajnai Gordonék által fél évre készített költségvetés által felborított egyensúlyt.

Ennek a világnak legyen most már vége – üzeni ez a pont.

Adórendszer átalakítása, terhek szétterítése.

Értsd: a törékeny helyzetű középosztály magasabb adókulccsal terhelése, a több százezer családot kedvezőbb helyzetbe hozó, gyermekek utáni kedvezmény eltörlése.

Ad hoc gazdaságpolitikai intézkedések beszüntetése. Ez jogos elvárás.

Bár az eurózóna is megtehette volna nekünk azt a szívességet, hogy kiszámíthatóbb módon zuhan a válság örvényébe.

Tervezett reformok végigvitele, szociális juttatások rendszerének átalakítása, közösségi közlekedési vállalatok átszervezése. Ez volna, ugye, a Széll Kálmán-terv, melynek végrehajtását nagyban segíthetné az országgal kapcsolatos piaci hisztéria megszűnése, az IMF-fel kötött méltányos megállapodás gyors megszületése.

Jegybanki függetlenség „visszaállítása”.

Értsd: a jegybanktörvény visszavonása.

Ennyi is elég, hogy érzékeltessük a lényeget: ismét gyámság alá vont kormány és parlament, megszorítás megszorítás hátán, csökkenő nyugdíjak és jövedelmek, szűkülő hozzáférés az állami ellátásokhoz, a szociális katasztrófa fenyegető árnya; cserébe erősebb lehet a forint, a lejáró adósság olcsóbban finanszírozható, nem lesz több leminősítés, nem emleget senki államcsődöt.

Legalábbis egy ideig.

Valóban ez volna felemelkedésünk receptje?

Ez a visszautasíthatatlan ajánlat?

Az IMF vezetője világossá tette, nincs kompromisszum.

Pedig Magyarország a hiánycsökkentésben kifejezetten sikeres, az adósság növekedésének gátat szabott, a fizetési mérlege többletet mutat, hatalmas devizatartalékkal rendelkezik, a gazdasága talpon maradt, eddig sikerült hatástalanítania a devizahitel-bombát, s mindezt úgy, hogy a társadalmi feszültségek még kezelhetőek.

Ám a pénzügyi világhatalmak nem tűrik, ha valaki elkóborol a nyájtól, s a maga útját járva konszolidálja ügyeit.

Ha békén hagynák az országot, ez az út, ha nehezen is, de járható lenne.

Minden világos.

Tudjuk, mennyire kockázatos a mostani helyzet, de azt is, hogy mi mindent veszíthet az ország a feltétel nélküli megadással.

Tudjuk, mit kíván az IMF.

De vajon mit kíván a magyar nemzet?

Ideje megszólalni.