Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. február 4., hétfő

16.358 - 37 millió forint jutalmat és prémiumot kapott Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. alkalmazottjaként majd vezérigazgatójaként!


Feladó: Szabó Béla
Dátum: 2013. február 3. 20:58
Tárgy: egy érdekes portré
Címzett: Kutasi József Antal

 

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.16.358 - 
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

 

Nemcsak a tűzforró, erotikus munkakörnyezet kialakításának, de alighanem a politikusi Darwin-díjnak is nyertese lehet az a csepeli pártvezér, aki - többek között - a fenti sorokat is küldte munkaidejében az egyik beosztottjának. Miután ugyanis jutalom és prémiumok formájában 37 millió forintot vett fel az önkormányzat vagyonkezelő cégénél, az MSZP frakcióvezetőjeként éppen ő követelte azt, hogy hozzák nyilvánosságra a politikusi jutalmakat és prémiumokat. Az önkormányzat megtette amit kért: kiderült, hogy a párttársai közül is ő vette fel a legtöbb pénzt.

37 millió forint jutalmat és prémiumot kapott Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. alkalmazottjaként majd vezérigazgatójaként, miközben munkaidejében szexuális ajánlatokkal, többek között a fenti idézettel is ostromolta egyik beosztottját - értesült a Csepel.info. Szenteczky János a csepeli MSZP frakcióvezetőjeként annak reményében követelte, hogy az önkormányzat ássa elő az elmúlt évek összes jutalmazását és prémium-kifizetését, mert abban bízott, hogy a kerület fideszes vezetését így tudja majd a sarokba szorítani az általa vélt milliós jutalmakkal. Azonban a közismert szólás, "bagoly mondja verébnek: nagyfejű", most emberére akadt. Mint kiderült, a jelenlegi csepeli vezetés egy fillér jutalmat sem vett fel - szemben az előzővel, akiknél a járulékokkal együtt több mint 100 millió forintba került csak a polgármester, az alpolgármesterek valamint a politikai tanácsadók jutalmazása.


A munkabér mellé leeső 37 millió forint jutalom és prémium mellett könnyen megnőtt munkaidőben a szexuális étvágy

Az eddig felderített adatok alapján Tóth Mihály MSZP-s polgármester 2002-2010 között a fizetésén felül csak jutalmak formájában 16,8 millió forintot, Orosz Ferenc alpolgármester 36,7 millió forintot, Horváth Gyula alpolgármester 17,3 millió forintot, Borsány György alpolgármester pedig 7,7 millió forintot kapott a csepeli adófizetők pénzéből. Polgár György politikai főtanácsadó, MSZP-s "kerületi cenzor" jutalmai is több mint tízmillió forintba kerültek a csepelieknek, pedig cenzor elvileg huszonhárom éve nem is lehetne Magyarországon. Az önkormányzat adatai szerint így a járulékokat is beleszámítva 2002-2010 között csak az MSZP-s kerületi felsővezetés jutalmaira több, mint 100 millió forintot költöttek el a csepeli adófizetők pénzéből.


Apple-gép, márkás ruha és óra, arany mandzsettagombok, elegáns környezet, vadászatok és világjárás: az ilyen politikusok a mostanában az éhségmenetek élén szoktak feltűnni

Azt, hogy a munkaszerződéshez és munkabérhez kapcsolódó prémiumokból mennyi lett korábban kiosztva, eddig senki nem vizsgálta. Ennek egyszerű oka van: a Szenteczky János által irányított Csepeli Vagyonkezelő Zrt-ben - legalábbis a feljelentések száma és a becsült kár alapján - nemcsak túlfűtött erotikából, de bűncselekmény- és korrupciógyanús ügyekből is rengeteg volt. A cég új vezetésének tehát már az sem kevés energiájába tellett, hogy a működés gazdaságossá tétele, a munkatársak megkétszerezése és a szolgáltatások "párthaveri" cégektől való visszaszervezése mellett még a sajnos csigalassúsággal haladó büntetőjogi elszámoltatást is felügyeljék. Így nem jutott idő és energia a munka világában egyébként jól leszabályozott és munkabérhez köthető prémiumjuttatások felülvizsgálatára.

Ez a munka kezdődött meg szinte sorsszerűen, éppen Szenteczky János 2013. január 29-én kelt nyílt levele után, és derült ki, hogy a politikus vezérigazgatóként felvett prémiumainak kifizetései közül nem egy eleve törvénytelen lehetett. Így történt ez 2009-2010 októbere között is, amikor a szocialista politikus 11,5 millió forintot vett fel prémium és előprémium címén úgy, hogy azt sem a cég felügyelőbizottsága, sem pedig a munkáltatói jogokat gyakorló önkormányzati képviselő-testület nem engedélyezte, nem hagyta jóvá - holott ezt törvény írja elő.

 

A Csepel.info úgy tudja, hogy az önkormányzat vagyonkezelő cégénél a péntekre összegyűjtött adatok alapján Szenteczky János összesen 37.282.547 forintot kapott különböző jutalmakra és prémiumokra 2002 óta. Ezzel, ha nem is magasan, de ő Csepel legjobban jutalmazott és premizált politikusa az elmúlt 23 év alatt. Utána nem sokkal Orosz Ferenc korábbi alpolgármester következik a maga 36,7 millió forintos jutalmával, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyén Horváth Gyula alpolgármester áll a 17,3 millió forintos jutalmaival.

(Csepel.info nyomán)

Kapcsolódó: