Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. február 7., csütörtök

16.386 - Március elsejével lejár a kilakoltatási moratórium

 www.nemzetihirhalo.hu *************

Március elsejével lejár a kilakoltatási moratórium 

A Kormány, - a Bankszövetség, a Bíróságok, az ügyvédek (tisztelet a kivételnek), az Állami Felügyeleti Szervek, a közjegyzők, a végrehajtók - a kifosztott nép ellen cselekszik - írja kiadott közleményében a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete, a BÁÉSZ. 

A Bankok csaltak. 

A hatályos törvényeket kijátszva és megkerülve olyan pénzügyi konstrukciót adtak el kölcsönként az embereknek, amely nem felelt meg a kölcsön jogi kritériumainak. 

A Közjegyzők mindezt szó nélkül közokiratba foglalták, a Kormányok és az Állami Felügyeleti Szervek mindezek felett szemet hunytak. 

Az ügyvédek az egész folyamatot egy olyan iparágnak tekintik, amelyből meg lehet gazdagodni és ha rajtuk múlik meg is fognak, hiszen a Törvényszékek kötelezik a jogi képviselő meglétét, még akkor is ha az Adós esetleg elboldogulna. Ez tény! 

Nem egy és nem két ügyvéddel állunk és álltunk kapcsolatban. Az elvárásaikat a mai kifosztott társadalom képtelen kielégíteni. Van olyan ügyvéd, aki naponta 150 ezer forint díjazásra tartana igényt, miközben a Bíróságok döntésképtelenek. Sőt,volt arra is példa, hogy az ügyvédek súgni próbáltak, hogy ne verjem annyira már a palávert, mert az lenne ildomos, ha ez a helyzet minél tovább tartana. Hát nekik lehet, de nekem nem! A kifosztottaknak NEM! 

És mi van ha már mi nem akarunk tárgyalni? Ez a kérdés fel sem merül náluk, mert ugyebár mi birkák vagyunk. Ha meg már nem tudnak fejni, akkor még mindig meg tudnak nyúzni. 

Ennek véget kell vetni! Március elsejével lejár a kilakoltatási moratórium és indulhatnak a tömeges kifosztások. Nincs már miben bízni a hatóságokat és bíróságokat illetően! Együttesen fedezik a csalást döntésképtelenségükkel. Egy bírósági per hosszú évekig elhúzódik, és éppen ez kapóra jön azoknak az ügyvédi társulásoknak, akik ebből, az emberek nyomorúságából profitálnak. 

Annak nincs értelme, hogy ilyen-olyan félpályás útlezárásokba bocsátkozzunk, és mások életét nehezítsük. Annak sincs értelme, hogy néhány radikális Molotov- koktélozzon és szétveresse magát a rendőrökkel, lejáratva a mozgalmat. 

Egyetlen dolognak van értelme és érdekérvényesítő ereje. Ha egy adott időben és helyen meg tudjuk jelentetni akaratunkat egységesen! Anyagi és időbeli áldozatot hozva. Ha a kürtszóra tízezrek vagy százezrek nem mozdulnak meg, akkor itt mindenki ki lesz lakoltatva, végrehajtva és a munka világába sem tud bekapcsolódni, mert a végrehajtók utána nyúlnak és letiltatják jövedelme jelentős részét jogtalanul! 

Azért jogtalanul, mert kölcsön jogcímen nem keletkezett devizatartozásuk az adósoknak névértéken, a követelt kölcsönösszeg sohasem lett rendelkezésre bocsátva, a törvényi előírásoknak is megfelelően. 

Három és fél, négy millió magyar állampolgárról van szó és azoknak a kiskorú gyermekeiről. 

Ha az emberek azt hiszik, hogy a BAÉSZ egymagában orvosolni tudja ezt a helyzetet, akkor tévednek. A Magyar Köztársaság megbukott! 

A jogalkalmazók kiállították magukról a bizonyítványt. Az évekig tartó maszatolásuk következtében ezrek lettek öngyilkosok, százezrek menekültek el az országból és tízezrek lettek földönfutók. Van még valakinek kérdése? Meg tudja még indokolni valaki, hogy ki mire vár még? 

Az ULTIMÁTUM LEJÁRT, érdemi kapcsolat-felvételi szándéknyilatkozat nem történt. A rendkívüli állapotok rendkívüli lépéseket követelnek! 

Itt nem randalírozókra van most szükség, hanem családanyákra és családapákra, nagyanyákra és nagyapákra. A dolgozó és dolgozni akaró népre van szükség. Legyen elég ebből! Legyen elég az emberek jogfosztásából! Legyen elég az emberek anyagi kifosztásából! Legyen elég az ország kizsákmányolásából! Legyen elég a bűncselekmények elkövetőinek további rejtegetéséből! 

A billentyűzet mellől nem tudunk változtatni a sorsunkon. Az országos megmozdulás és akaratnyilvánítás megszervezéséhez, mozgósításához, időre van szükség, DE A KÜRT MEGFÚJATTATOTT! 

Tegyünk tanúbizonyságot hazaszeretetünkről, tegyünk tanúbizonyságot békés szándékunkról, tegyünk tanúbizonyságot akaratunkról, hogy levetjük mások által ránk erőltetett láncainkat. Vívjuk ki szabadságunkat és törvényszék előtt feleljenek a vétkesek! Amely Kormány nem hajlandó tárgyalni, le kell, hogy mondjon! 

Március 1-ig egy hónapunk van a felkészülésre - a számláló elindult. Mindenki mozgósítson! - zárja közösen kiadott közleményét Kásler Árpád a BAÉSZ és Falus Zsolt, a Bankcsapda elnöke. 

Forrás: kaslerarpad.hu 
- Cikk és kép forrás: hirhatar.hu - 
kettorony.hu