 |
 |
 |  |
A KIM heti hírlevele | 2013-06-17 |
|  |
 |
 |
Az Európai Unión belül akkor tudunk hatékonyan érvényesülni, ha együtt, koordináltan lépünk fel érdekeinkért – hangsúlyozta Navracsics Tibor Rzeszówban, a V4-ek kétnapos igazságügyminiszteri találkozóján. A KIM heti hírlevelében olvashat a többi között a bíróságok nyilvánosságának erősítéséről, a bíróságok leterheltségének csökkentésérről, valamint az alaptörvény módosításáról szóló törvényjavaslatainkról, a Weöres Sándor színháza című kiállítás megnyitásáról, valamint az Első Munkahely Garancia Program eredményeiről is. |
|  |
 |
 |  | Navracsics Tibor igazságügy-miniszter a bíróságok nyilvánosságának erősítését szorgalmazta |  |
 |
 |
A bíróságok nyilvánosságának erősítését szorgalmazta Navracsics Tibor igazságügy-miniszter és Darák Péter, a Kúria elnöke egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten. |
|  |
 |
 |  | A kormány ma törvénymódosítási javaslatot nyújt be a bíróságok leterheltségének csökkentésére |  |
 |
 |
A Kormány az Európai Bizottság levelére válaszul megszünteti a bírósági ügyáthelyezés lehetőségét és más megoldást javasol a bíróságok leterheltségének csökkentésére és az ügyek rövidebb időtartam alatti jogerős befejezésére. Közlemény. |
|  |
 |
 |  | Navracsics Tibor: Közép-Európa a földrajzi kategóriából ismét élő együttműködéssé fejlődött |  |
 |
 |
Az Európai Unión belül akkor tudunk hatékonyan érvényesülni, ha együtt, koordináltan lépünk fel érdekeinkért – hangsúlyozta Navracsics Tibor Rzeszówban, a V4-ek kétnapos igazságügyminiszteri találkozóján. |
|  |
 |
 |  | A gyerekek elleni bűncselekmények nyolcvan százalékát közeli rokon követi el |  |
 |
 |
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idén is kampányol a gyermekek áldozattá válása ellen - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy veszprémi családi fesztiválon. Kiemelte: a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények nyolcvan százalékát közeli rokon, barát követi el. |
|  |
 |
 |  | Az igazságügyi együttműködésről tárgyaltak a visegrádi országok szakminiszterei |  |
 |
 |
Az igazságügyi együttműködésről tárgyaltak két napon át a visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia) szakminiszterei a lengyelországi Rzeszowban. |
|  |
 |
 |  | Navracsics Tibor a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt támogatja a Jóri András per kapcsán számára megítélt összeggel |  |
 |
 |
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter 336 550 forintot ajánl fel a veszprémi Bébi Koraszülött Mentő Alapítványnak. A Jóri András által indított per során a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta, így a felperesnek (Jóri Andrásnak) 250 ezer forint + ÁFA perköltséget, illetve 15 ezer forint + ÁFA fellebbezési költséget kell kifizetnie Navracsics Tibor alperesnek. Ezt az összeget a miniszter a beteg újszülöttek és koraszülöttek mentésére specializálódott veszprémi alapítványnak ajánlja fel. Közlemény. |
|  |
 |
 |  | Százmilliós szabadtéri színpadot és rendezvénykertet adtak át Veszprémben |  |
 |
 |
Veszprémben egyre több az olyan beruházás, amely az igényes, minőségi szolgáltatást biztosítja, ilyen ez a projekt is - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Patak-party szabadtéri színpad és rendezvénykert átadó ünnepségén szombaton. |
|  |
 |
 |  | Módosítja a kormány az Alaptörvényt a brüsszeli kritikákra adott válaszul |  |
 |
 |
A kormány döntött arról, hogy kikerül az Alaptörvényből az eljáró bíróság kijelölésének jogintézménye, továbbá az nem tartalmazná a bírósági ítéletek miatti különadó kivetésének lehetőségét sem. A kormány az Európai Bizottság által megfogalmazott felvetések megoldására döntött a vonatkozó szabályozás és ezzel összefüggésben az Alaptörvény módosításáról. Az erről szóló javaslatot Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ma nyújtotta be az Országgyűlésnek. Közlemény. |
|  |
 |
 |  | Kiállítással emlékeznek Weöres Sándorra |  |
 |
 |
A KIM által útjára indított Weöres Sándor Centenáriumi Év programja a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) folytatódott: Weöres Sándor színháza címmel kiállítás nyílt pénteken a Pécsi Nemzeti Színház aulájában. |
|  |
 |
 |  | Rétvári Bence: a közigazgatási ügyek negyede vált egyszerűbbé |  |
 |
 |
A közigazgatási ügyek negyedében történtek egyszerűsítések az április végén lezárult kétéves program jóvoltából, elsősorban a családokat, a megélhetést, a jólétet és a közösséget érintő területeken - mondta el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Zalaegerszegen. |
|  |
 |
 |  | Több mint hétezer fiatalnak segített a kormány munkahelyének megtalálásában, megőrzésében |  |
 |
 |
A kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Robert Schuman Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány nemzetközi eszmecseréjén. |
|  |
 |
 |  | Rétvári Bence nyitotta meg a II. Közig Foci Kupát |  |
 |
 |
Szombaton második alkalommal rendezik meg a Közig Foci Kupát. A közigazgatási feladatokat ellátó minisztériumok, hivatalok és más intézmények szinte teljes létszámban képviseltetik magukat az eseményen, így minden remény megvan arra, hogy a Fáy utcai Vasas Sportközpontban részvételi csúcs születik. |
|  |
 |
 |  | Népszerű az online befizetés: eredményes az EFER fizetési rendszer |  |
 |
 |
Március óta a mérlegbeszámolók közzétételi költségtérítése megfizethető az Igazságügyi Fizetési Portálon keresztül online, bankkártyás fizetéssel. Az elektronikus mérlegbenyújtással és az elektronikus számlázás bevezetésével az állam és a gazdálkodó szervezetek évente mintegy 150 millió forintot takarítanak meg, hiszen nincs szükség sem papírra sem nyomdai festékanyagra. Közlemény. |
|  |
 |
 |
 |  |
|
|