 |
 |
 |  | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium heti hírlevele | 2013-06-20 | |  |
 |
 | |  |
 |
 |  | Közel 10 kilométeren újult meg a Röszke és Mórahalom közötti út |  |
 |
 | Újabb útfelújítási projekt fejeződött be az Új Széchenyi Terv támogatásával. Csongrád megyében a Röszke-Mórahalom összekötő út közel 10 kilométeres szakaszát korszerűsítették több mint 1 milliárd forintos európai uniós forrásból. A beruházás ünnepélyes átadását 2013. június 20-án, Mórahalmon tartották meg. | |  |
 |
 |  | Terjedőben az online bankkártyás fizetés a közigazgatási ügyintézésben |  |
 |
 | A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által vezetett projekt eredményeként március vége óta egyre több eljárásban van mód online bankkártyás fizetésre (VPOS) a közigazgatási ügyintézésben. Az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósított rendszer már az első időszakban igazolta az előzetes elvárásokat. | |  |
 |
 |  | Közel két hétig ingyenesen utazhattak haza az árvízi védekezésben dolgozók |  |
 |
 | A személyszállító vasúttársaságok (MÁV-START, GYSEV) és a Volánok 2013. június 7-én éjféltől menetrend szerinti járataikon díjmentesen szállították haza az árvízi védekezésben, kármentésben dolgozókat. Közlemény. | |  |
 |
 |  | Helyi jeggyel a regionális autóbuszjáratokon - Kapacitásnövelés és választékbővítés Székesfehérváron |  |
 |
 | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata megállapodást köt arról, hogy 2013. július elsejétől a megjelölt és meghirdetett regionális járatok a településen belüli közlekedésre is igénybe vehetőek. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Németh Tamás, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója közös sajtótájékoztatón számoltak be a menetrendi változásokról 2013. június 19-én, a fehérvári Városházán. | |  |
 |
 |  | 30 kilométeres sebességgel ütközött a tolatómozdony a roncsautóknak - Balesetvizsgálati és mentési gyakorlatot szervezett a GYSEV Zrt. |  |
 |
 | Vasúti szakemberek, a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság képviselői is részt vettek a GYSEV Zrt. mentési gyakorlatában 2013. június 19-én, Sopronban. A szimuláció során egy tolatómozdony ütközött neki két személyautónak. Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a helyszínen hangsúlyozta: a hasonló gyakorlatoknak óriási szerepe van abban, hogy éles baleseti helyzetben is hatékonyan, gyorsan és összehangoltan működjön a mentés és a helyreállítás. | |  |
 |
 |  | Kiállta az alkotmányossági próbát a nemzeti vagyonról szóló törvény |  |
 |
 | Az Alkotmánybíróság teljes ülése a Magyar Közlönyben 2013. június 17-én megjelent határozat alapján elutasította Szabó Máté ombudsman jogszabály alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára, valamint nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványát. A határozat kimondta, hogy nem ellentétes a nemzetközi joggal és az Alaptörvénnyel a magyar választottbírósági szabályozás. | |  |
 |
 |  | Elkészült az ófehértói mérnökségi telep |  |
 |
 | Átadták az Ófehértói Autópálya Mérnökséget és az autópálya-rendőrség új telepét az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. sz. főút közti szakaszának 254. kilométerszelvényében, 2013. június 18-án. Az ünnepségen beszédet mondott Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára. | |  |
 |
 |
 |  | |  |
 |