Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. június 20., csütörtök

17.214 - Prof. Dr. Bokor Imre: LÁZÁR JÁNOS ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK



Feladó: dr. Bokor Imre
Dátum: 2013. június 19. 20:13
Tárgy: (SIRATÓ)FALRA HÁNYT BORSÓ LÁZÁR, KRAUSZ ÉS GYURCSÁNY URAKNAK
Címzett: Kutasi József Antal <jozsef@kutasi.eu>


     
            
MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG
(SIRATÓ)FALRA HÁNYT BORSÓ LÁZÁR,  KRAUSZ  ÉS GYURCSÁNY URAKNAK
ELŐSZÓ
Úgy hírlik, hogy Jeruzsálem után  (2014-ben) Olaszliszkán épül  a világ második siratófala, ahová el lehet  járni gyászolni,  imádkozni, szóbeli vagy írásbeli   bejelentéseket (kéréseket, megjegyzéseket, ajánlatokat, stb.,) lehet  tenni, valamint  közösségi  vagy  magánjellegű észrevételeket. A Magyar Justitia Bizottság  (MJB) évek óta  próbálkozik közérdekű  kérdések  (problémák)  megoldására tett javaslatai (észrevételei, elemzései, stb.,) közkinccsé  tételével,  de  az esetek többségét csak a  “falra hányt borsó”  közismert jelensége nyugtázta!  Az új siratófalnál  nagy valószínűséggel  nem kell számolni a “borsó” effektussal, ezért teszünk egy próbát az alábbi észrevételek, javaslatok és kérések közreadásával.

LÁZÁR JÁNOS  ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK 
        Lázár János államtitkár úr - egy nemrégiben elhangzott  nyilatkozatában - csökönyösen  megismételte  azt a már  többször hangoztatott tételét, hogy hazánk (a magyarok)  adósai a zsidóságnak,  a  holokauszt miatti bocsánatkérés tárgyában. Tekintettel  Lázár úr születési dátumára (1975), nem lehetett közvetlen  tapasztalata az 1944-45-ös évekről, és  mivel történelmi  ismeretei is hiányosak,  ezért az e  tárgyban elhangzott kijelentései tömény ellentmondásokat tartalmaznak.  A Rákosi érában ugyanis kormányunk (a magyar nép nevében) hivatalosan megkövette  a zsidó állampolgárainkat a deportálásokért  és vizsgálatot indítottak a  bűnösök felkutatására (így  szállítottak haza  több száz bűnösnek tartott személyt nyugatról),  ezért ítélkezhetett (?) a Marosán vezette Népbíróság is, futószalagon gyártva a halálos ítéleteket.
        Európa XX. századi történelmével igazolható, hogy a hitleri birodalomban kialakult zsidóüldözés  végighullámzott a németek által megszállt európai országokban, a legtöményebb orosz (cári korszakok)  antiszemitizmus  feliratú  “stafétabotja” pedig Sztalin “kacska” kezébe került,  ezért csak Magyarország volt az egyetlen sziget  Európában (nem számolva Svájcot, Svédországot, Spanyolországot és Portugáliát)  ahol  (Horthy  kormányzósága alatt)  a zsidó állampolgáraink  (és az idemenekült: lengyel, osztrák, szlovák, cseh vagy  román zsidók)  biztonságban voltak addig, amíg Horthyt nem  vették “védőőrizetbe” Hitler pribékjei.
          A magyar állampolgárságú  zsidók deportálásáról  keveset tudtak az emberek (még a zsidók is),  mert  például Kispesten, az iskolai  zsidó tanulótársaink azzal dicsekedtek (némi irigykedést gerjesztve bennünk), hogy  Németországba utaznak, ahol a jegyre kapható élelmiszerek mennyisége  megközelítőleg duplája a  magyarokénak.  Természetesen a Lázár úr  nem érzékelheti azt az állapotot, amikor  az emberek éheznek, amikor az élelmiszer jegyecskék gyakran semmit sem értek, mert az üzletek rolóját lehúzták, kiakasztva azt a feliratot, hogy  elfogyott a kenyér (vagy margarin,  lóhús,  tej, , liszt, stb., stb.), tehát ez (is) lehetett az egyik oka annak, hogy sem a zsidók,  sem a nem zsidók többsége nem lépett fel a deportálások ellen.
         Természetesen voltak  jobban értesültek is, de  ezek száma a többiekhez viszonyítva elenyészően kevés volt, ezért  pl. a varsói gettóhoz hasonló ellenállásra  nem került sor. Azokat  pedig, akik nem akartak kimenni az országból, nagyon sokan  (életük kockáztatásával) bujtatták a nyilaskeresztesek uralkodása alatt.  Meg kell jegyezni, hogy zsidó honfitársaink sem a németekkel, sem a nyilasokkal nem konfrontálódtak!  Kispesten pl. a Horthy Miklós úti,  ún. “Hűség  háza” előtt posztoló két géppisztolyos (nyilaskeresztes  karszalagos)  őrt,  magyar katonák lőtték le egy arra  robogó tehergépkocsi platójáról, a járdán lévő vérfoltokat napokig nem  tűntették el, az épület falán lévő  golyóbecsapódások nyomai pedig éveken át látszottak. 
         Meg kell jegyezni, hogy a deportálásokban részvett hivatalnokokat, csendőröket  vagy  rendőröket  a Népbíróság szigorúan felelősségre vonta,  futószalagon  folytak az akasztások vagy főbelövések, sőt  nem volt ritka a lincselés sem,  többek között az Oktogon lámpavasán hintáztatta a szél a felakasztott nyilasokat.  Ezen  a látványon – talán -   még  Kun vagy Szamuely is megbotránkozott volna...
           Lezajlott  tehát a bűnösök  bűnhődése,  tehát értelmetlen  dolog az ártatlanokat (vétleneket) bocsánatkérésre kényszeríteni, nem beszélve azokról a  honfitársainkról, akik  még nem is éltek abban az időben!  A  németekkel vagy a nyilaskeresztesekkel szembeni népi ellenállás hiányát pedig csak a zsidó állampolgárok hasonló  magatartásával  egyetemben lehetne kifogásolni. Vonatkozik ez  az kárpótlás területére is, mert  a magyar állam  azoknak az adófizetőknek a pénzéből kárpótolja a  túlélő zsidókat vagy utódjaikat,  akik sem közvetve, sem közvetlenül nem nem voltak érintettek a holokauszt végrehajtásában.
            Mindezek  alapján, kategorikusan  vissza kell utasítanunk  Lázár János államtitkár úrnak a magyarság önérzetét  és igazságát sértő kijelentését,  amellyel a Benes dekrétumhoz hasonlóan egy  népre terjeszti ki a felelősség vádját!  A magyarságot,-    történelme  során, nem egyszer  sújtotta  a holokauszt méreteihez hasonló tragédia: tatárok, törökök, osztrákok, oroszok, csehek, jugoszlávok és szovjetek tizedelték népünket,  soha és senkitől nem kértünk, de nem is kaptunk  bocsánatkérést, kivéve   Jelcin  elnöknek a parlamentünkben  elhangzott nyilatkozatát (1992-ben), amelyet   kárpótlás a mai napig nem követett, holott az agresszorok (saját bevallásuk szerint is) a szovjetek voltak.
             A kárpótlásra vonatkozó részletes anyagot a Justitia Bizottság kidolgozta, de a Köztársasági elnöktől (Sólyom Lászlótól) kezdve a parlamenti pártok elnökein át, az ügyben illetékes szervekig  vagy személyekig bezárólag, mindenki  hallgatott(!!!).  A bűnös  meg van, de a bűnhődés és a kárpótlás elmaradt. Lázár úr elmélete szerint  viszont a holokausztban minden magyar  bűnös,  hiszen  bocsánatot csak az kérhet, aki bűnt követett el, a kárpótlást pedig  1945-óta álljuk!  Sőt sirató falat is állítunk! Bátorkodom  megkérdezni, hogy  az új siratófalat nem lenne ésszerűbb Auschwitz-ban vagy/és  a Kreml falánál felállítani?             
               Tisztelt Államtitkár Úr!  Van nekünk  sürgetőbb és  komolyabb teendőnk, mint  olyannal  foglalkozni, amely logikátlan, hiteltelen,  elévült és  nagyon sokak igazságérzetét sérti!  Szíveskedjen  elgondolkodni ezeken a kérdéseken, ne legyen falra hányt borsó a   tényekkel és érvekkel igazolt észrevételünk.

KRAUSZ TAMÁS TÖRTÉNÉSZ  ÚRRÓL    
    Az ATV-ben   nemrégiben (újra) sugárzott történelmi kerekasztal beszélgetés egyik főszereplője volt  Krausz Tamás történész, aki  pénzt és energiát nem kímélve  kutatta a 2. Magyar Hadsereg  második világháborús  megszálló   tevékenységét a Szovjetunió területén. Kutatási eredményéről  (állami segítséggel) olyan könyvet kreált, amely méltán lehetne  a legelfogultabb,  hazugságokkal teletűzdelt,  a magyar katonát sértő és hősi halottaink emlékét bemocskoló,  fércmunka  díj várományosa.
    Krausz  Tamás  szovjet dokumentációk alapján  állítja, hogy a magyar honvédség kiterjedt  népirtó tevékenységet  folytatott az ellenőrzése alatt álló szovjet területen,   raboltak, fosztogattak, ártatlan férfiakat és nőket kínoztak meg,  vagyis több millió(!)  kivégzése és/vagy    megkínzása terheli a lelküket.  Krausz elvtárs  még azt is megmagyarázza, hogy  Sztalin és  utódjai azért  nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel,   és  titkosították  a bizonyítékokat, mert  nem  akarták , hogy   a szovjet-magyar kapcsolatokban törések keletkezzenek.
    Krausz Tamás hazudik és annyira elfogult, hogy  inkább hisz egy-egy  kétes  értékű vallomásnak, mint a valós tényeknek.  Vita tárgyát nem képezheti, hogy a  szovjetek a  dokumentumok hamisítását világszínvonalú  minőségben végezték és a magyar  megszállás alatt lévők, majd  a megszállásból kikerültek az NKVD-től való félelmükben  minden negatívumot  összehazudtak  a megszálló katonáink  tetteiről,  hogy mentsék az életüket és mentesüljenek  a  magyarokkal való barátkozás miatti megtorlástól.  Krausz ezekből a dokumentumokból válogatott és  “feltupírozta” a mennyiséget, mégpedig olyan  nagyságrendűvé, amely a szerző dilettantizmusára, magyarsággyűlöletére  és bolsevik szemléletmódjára utal!  Az sem felel meg a valóságnak, hogy Sztalinék titkolták volna a katonáink által elkövetett atrocitásokat,  mert  még a háború befejezése előtt, majd  Sztalin haláláig  kutatták a  hazai (szovjet) és külföldi  bűnösöket, találtak is  szép számú elkövetőt, de magyarok nem voltak közöttük.
      Felelősségem tudatában és megszámlálhatatlan  szovjet katonával, valamint  polgári személyekkel való  találkozásaim során  szerzett tapasztalatom alapján állíthatom, hogy  a magyar katonákat nem gyűlölték az ukrán, a  fehérorosz és az orosz emberek, komolyabb és  elterjedtebb konfliktus kialakulásáról  szó sem volt, sőt  még Király Béla  elmondásából is ismerté vált, hogy amikor a partizánok fogságába került (vezérkari századosként), a haja szálát sem görbítették meg és  szabadon engedték.
   Nyilvánvaló, hogy egy német tiszt (vagy katona) nem számíthatott hasonló elbánásra, hiszen a Gestapo pribékjei, valamint a speciális SS-partizánvadász alakulatuk  permanens  összetűzésben voltak a  polgári lakossággal, és a szemben álló felek nem válogattak a likvidálás módszereiben. 
   Amik Krausz  történésznek (?) a magyar katonák rablási-fosztogatási  ügyeit feszegeti, a legkirívóbb rágalom kategóriájába sorolható, hiszen a szerencsétlen muzsikoknak  jóformán semmijük sem volta “boldog” sztalini  kiéheztetési évek alatt  hosszú  távra lerongyolódta,  de a magyar katona  sem tartozott a fosztogatók  kategóriájába, arról már nem  is beszélve, hogy olyan szállító kapacitásuk sem volt, amivel  hazaküldhettek volna  néhány  használt szamovárt vagy  alig használt faekét.
      Ha már Krausz elvtárs  a rablás és a fosztogatás kutatásával foglalkozott, akkor gazdag anyagot talált volna Zsukov  speciális alakulatának  éveken  át tartó “beszerzési tevékenységéről” , mivel ez az alakulat  rendelkezett vasúti szállító eszközökkel,  gépjárművekkel, jól képzett  szakemberekkel, akik  a seregük által megszállt területekről (ezen belül hazánkból is)  gyári berendezések tömegét,  képtárakat, könyvtárakat, ékszereket,  élelmiszereket, haszonállatokat, bútorokat,   zabráltak össze  a front mögötti területekről, és ezt a tevékenységüket  a háború befejeztét követő években is szorgalmasan művelték!  1945 ben  szemtanúja voltam a Tiszaszőlősről elhajtott (Tiszaszentimrén  bevagonírozott) lovak és tehenek   elrablásának, Budapesten pedig az Üllői úton lévő  üzletek feltörésének és kirablásának. Kispesten még teve vontatású  kocsival is rendelkeztek,   és válogatás nélkül fosztották ki a hentesboltokat, a papír és írószer  üzleteket, az optikai anyagokat, ruhaneműket,  és különféle háztartási cikkeket. Nem ártana, ha Krausz történész ezekkel is foglalkozna, mert  bőségesebb anyagra lelne, mint az egykori szovjet magazinok szegényes  (áruhiányos) készletének vizsgálatával.
       Hasonló személyi, anyagmozgatási és szállítási  kapacitás soha nem állt a magyar haderő rendelkezésére, ezért ha esetenként elő is fordulhatott egyes katonánk  megengedhetetlen  fellépése és   idegen tulajdon  elsajátítása,  ez nem volt  jellemző katonáinkra,,  a 2. Magyar Hadsereg  nem  rablással és fosztogatással  foglalkozott, és nem is  készült  fel ilyen tevékenységre, mint  Zsukov  serege, nem beszélve arról, hogy az agyondicsért szovjet marsall  önmagának is  több mindent begyűjtött (ékszereket, szőrméket, gépkocsikat,  festményeket, stb. stb.,) , hogy   még Göring is elbújhatott mellette. Jány Gusztáv,  a 2. Magyar Hadsereg parancsnoka egy gombostűvel sem gyarapította a vagyonát  a frontszolgálata során.  Ez volt a különbség  Zsukov és Jány, valamint  a rablásra  alaposan felkészült szovjet  hadsereg és a 2. Magyar Hadsereg korrekt magatartása között.
      Krausz   elvtárs arra sem figyelt fel, hogy még Ilja Ehrenburg , a habzó szájú  szovjet propaganda miniszter  nem  említette meg a magyarokat  a szovjet katonához  a Pravdában,  a Krasznaja Zvjezdában (a Vörös Hadsereg lapja),  az Izvesztyijában  és az Einikeyt,  (héber  nyelvű kiadásban) megjelent  cikkeiben  egyetlenegy alkalommal sem! A   GYILKOLJ  c. cikkéből kitűnik a németekkel szembeni vadállati gyűlölete és a  szovjet katonákat gátlástalan cselekedetre  buzdító uszítása.
///Öljetek! Dicső  szovjet harcosok, öljetek! ///A németek nem emberi lények. /// Ölnöd kell, és ha nem öltél meg legalább egy németet a mai nap, akkor ez a napod kárba veszett. /// Ha nem tudod őket golyóval kivégezni, akkor a bajonettel  szúrd agyon őket./// Ha csendes körülötted a front, akkor is keress németet, akit megölhetsz.  /// Öljetek, mert nincs annál nagyobb élvezet,  mint amikor  a halomba szórt német hullákat ugorjátok át. /// Ne a napokat , ne a kilométereket számoljátok, hanem öljetek és öljetek! ///  A megölt németeket számoljátok az elfoglalt városok  helyett. /// Öld a németet, ez a nagyanyád kérése! Öld a németet,  ezért imádkozik anyád!  Öljetek, ezt kéri tőletek a gyereketek! /// Ezt kéri  hangosan kiáltva a szovjet haza! /// Ne hibázz, ne adj kegyelmet, ölj! ///  Dicső szovjet harcosok, öljetek! ///
     Ebből a cikkből is kitűnik, hogy a magyar katonák  nem voltak érintve  a szovjetek és a németek között kialakult (eltorzult, elfajult)  öldöklési  akciókban,  és Krausz Tamás az akkori  magyar propaganda anyagokban sem talál olyan utalásokat, amely   a katonáinkat kilengések  elkövetésére inspirálta volna.  
     A háborúban részt vett  szovjet tisztek  (a Híradó Mérnöki Akadémia  tanárai)  előadásaiból  megtudtam, hogy a magyar katonaság magatartásában semmi kifogásolni való nem volt. Katonáink még élelmiszerrel és gyógyszerekkel is segítették a hátramaradt  szovjet  embereket, hiszen az elvonuló  erők minden lehető értéket magukkal vittek   (élelmiszert, haszonállatokat, gépeket, szerszámokat, stb.,),  nem volt mit rabolni..       
      Krausz Tamás  azon dolgozott, hogy ezeket a tényeket  meghamisítva, illetve   a szovjetek “viselt dolgait” elhallgatva még a szovjet történészek,  bíróságok és politikusok álláspontját is  “megkontrázza”!  Élőszavaiból és írásaiból is  kitűnik, hogy  mérhetetlen öröm  tölti el, ha  előkotor egy olyan  bizonyítéknak minősülő anyagot, amely a katonáink  által elkövetett atrocitásokra utal.
       Nem vitatható, hogy  egy háborúban előfordulhattak  egyes személyek részéről meg nem engedett kihágások, de ez nem  általánosítható a  2. Magyar Hadseregre és katonáira.    Az sem kizárt,  károkat okoztak (okozhattak)  harcosaink a polgári lakosságnak, de Krausz Tamás  arról is elfelejtkezett, hogy a békeszerződésben rögzítettek szerint a Magyar Népköztársaság jóvátétel  fizetésére lett kötelezve,  és annak a jóvátételi összeg megállapításánál  alapul kellett hogy szolgáljon az okozott ok felmérése és  értékelése.   Jóvátételt kellett fizetnünk a szovjeteknek,  a jugoszlávoknak és  a  háború után  létrejött Csehszlovákiának, ami azért  számít kuriózumnak, mert sem a csehekkel, sem a szlovákokkal nem volt  semmilyen  harci  konviktusunk, és az már csak  hab volt a jóvátételi tortán, a szlovákok  a németek oldalán   első “csatlósként”   támadták meg a szovjeteket, majd  a   háború végén bennünket “legutolsó csatlósi”  címmel ruháztak fel, és a bugyellárisukba tették a tőlünk kapott jóvátételt,, de a mai napig nem tudják, hogy miért kapták és milyen károkat okoztunk  nekik?!
      Jó lenne tudni, hogy  a történész Krausz Tamás tud e arról, hogy a szovjetek  milyen károkat okoztak nekünk ‘56-ban Budapest szétlövésével, a polgári személyek  lelövésével és/vagy elhurcolásával? Lásd: “Jelcin-dosszié”,  132, oldal:  Kádár és Münnich elvtársak  telefonon közölték Szerov és Andropov elvtársakkal, hogy  vasúti szerelvényen szállítottak ki  magyar fiatalokat  a Szovjetunióba,  és azt kérték, hogy hivatalosan  tagadják le  ezt a tevékenységüket, mert e miatt  a vasutasok sztrájkja  rontotta a belpolitikai helyzetet. Szerovék utasították  az illetékeseket, hogy a jövőben a letartóztatottakat  zárt gépkocsikon  szállítsák, megerősített konvojjal. No comment!
      Összegezve: Krausz Tamás az oroszok (szovjetek) tanácsadójának szegődött, de  hamisított (hiteltelen) dokumentumokban kotorászik,  és nem látja az erdőt a fáktól!  Fogalma sincsen egy  háborús  állapotról,  a katonák és a polgári személyek közt kialakulható kapcsolatokról, és a “. Magyar Hadsereg tevékenységéről.  Szerencséje van, mert  állami pénzen kutathat és  könyv kiadásra is van  anyagi fedezete. Úgy tűnik, hogy a   “szponzort”  nem érdekli  a tartalom, a hitelesség és a minőség.

GYURCSÁNY FERENCRŐL
    Vajon meddig “tündökölhet még” kicsiny hazánkban, ez  elmebajos bőszme?  Meddig lehet még szidalmazni egy miniszterelnököt, egy országot, a parlament egyes tagjait,  és az egyházakat? MEDDIG?  Ide vezetett a FIDESZ  halogató taktikája, hogy a felelősségre vonás elmaradt és a hazánkat anyagi-erkölcsi értelemben tönkretevők  annyira felbátorodtak, hogy úton-útfélen  szidalmazzák a kormány minden lépését, és  szemrebbenés nélkül, hazudnak, mint tették akkor, amikor  hatalmon voltak. Vagy talán még jobban és szemérmetlen pökhendiséggel.
    Anno dacumál volt lehetőségem  látni és hallgatni (filmen vagy élőben)  Hitler, Goebbels, Marosán, Kádár, Torgyán  hordószónoklatait, de a legutóbbi Gyurcsány produkciója   mellett  gyenge teljesítménynek tartom az előzőleg említett személyek  szereplését.   Ezt a  Gyurcsányi “művet”   be kellene iktatni a pszichiáterek tananyagába, mert  hasonló zavarodott elmére utaló anyag nem minden  évszázadban jelenik meg Ez a beszéd  egy pszichiáter részére olyan, mint az állatorvosi ló az érintett szakorvosok számára. Ki kell emelni itt a szónok bátorságát,  aki annak ellenére keményen szidalmazta ellenfeleit, hogy tisztában volt  az általa is emlegetett jelenlegi áldatlan diktatórikus helyzettel,  és azzal  is, hogy az emberek félnek,  reszketnek, visszahúzódnak, hallgatnak  vagy behódolnak a hatalom csúcsát bitorló szörnyetegnek.   Gyurcsány viszont nem fél, nem hazudik és azért született, hogy jót tegyen.
      Gyurcsány megfigyelő képessége elismerést érdemel,   meglátta, hogy a csirkecombok  nem fogynak  a hentesnél, az embereknek csak a “farhátot”   képesek megvásárolni, de még az sem jut a gyerekeknek, mert az édes-anyukájuk  kénytelen egy fél szelet kenyérrel  útba indítani őket az  iskolába. Ebbeli  mélységes fájdalmában   azt is   észrevehette az öszödi böszme,  hogy a távoli Indonéziában  még ennyi sem jut az embereknek és a gyerekeknek, ezért (internacionalista  érzelmének igazolására)  milliárdokat  invesztált be  az itthon “összekuporgatott”  pénzecskéjéből az indonézek megsegítésére.
       Gyurcsány bátran és határozottan megvédte  az öszödi  beszédét, megállapította, hogy az igazi rendszerváltozás azzal a beszéddel kezdődött,  ahol beismerte, hogy “hazudtak reggel este és éjszaka” (Sic!). Másfél évig nem csináltak semmit!  Leqrvázta az országot és most azt szeretné megtudni, hogy ki  szivárogtatta ki az ominózus hanganyagot, mert valószínű,  hogy a legmagasabb állami kitűntetéssel  szeretné  megjutalmazni  azt a személyt, aki  közhírré tette a rendszerváltás kezdetét.
        Nem kizárt, hogy a diktatúra  és a félelem emlegetés  kézzel fogható igazolására  türelmetlenül várta a vízágyúkat, a  lovas rendőrök rohamát,  a könnygázosítást, a gumibotozást és  az önfeledten  tapsikoló hallgatóságának a szétverését, de legnagyobb sajnálatára elmaradt  a regnáló hatalom akciója, így visszatérhetett abba a meghitt otthonába, amelyet egy zsidó honfitársunktól  vettek el Apróék, és amelyben  nagyon jól érezheti magát...
         Alkalomadtán, majd zarándokoljon el az felépülő siratófalhoz, kérjen bűnbocsánatot hazugságaiért és az ország tönkretételéért, valamint   a  nem kifejezetten jogosan  birtokló (vagy bitorló)  lakásának  használatáért.
                                                                       Lejegyezte:
                                                                                 (Prof. Dr. Bokor Imre)