Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2007. október 30., kedd

28 - A leigázás 45 alapelve - Moszkva 1947.06.02.

Hazánkért” – Lakatos Pál honlapjáról

http://www.lakatospal.hu/index.php?page=articles&id=713

A leigázás 45 alapelve, avagy hogyan bánjunk a bennszülöttekkel? (állampolgárokkal)…

A következő szöveget Lengyelországból szereztük. Az eredeti orosz nyelvű verziót Boleslaw Bierut, egykori lengyel köztársasági elnök dolgozószobájában találták meg. Az írás azokat az irányvonalakat tartalmazza, amelyeket a KGB Moszkvában székelő centruma dolgozott ki Varsóban működő sejtje számára. Hogy milyen úton-módon került ez a szöveg Bierut irodájába, nem tudni, de feltehetőleg nem kellett nagy vargabetűt leírnia, tudniillik Bierut egyike volt a KGB háború előtti lengyel ügynökeinek.
A hideg módszeresség, amellyel a KGB előkészítette Lengyelország teljes mértékű alárendeltségét a nagyhatalom érdekeinek, még ma is ámulatot kell, hogy keltsen, valamint egy kérdést fogalmaz meg: a Budapesten működő KGB-kirendeltség kapott-e ilyen vagy hasonló útmutatásokat? Sajnos, ez nem kizárt, ugyanis a Magyar Dolgozók Pártja ötvenes évekbeli és az MSZMP későbbi gyakorlata alapjában véve nem különbözik e KGB-utasítás szellemétől és alapelveitől.(Ugyanakkor az egykori KGB-sek, magyar politikusnak álcázva, ma is itt élnek Hazánkban, s aktívan keresztbe tesznek Magyarországnak! L.P.)

A szöveg lengyelül 1991 őszén jelent meg a Nowy Dzieznnik hasábjain. A magyar fordítás a lehető legpontosabb. Tekintetbe véve a szerzőgárda mivoltát, a stílus csinosításáról le kellett mondanunk.
A fordítók

Moszkva 2. 6. 1947. Szigorúan titkos!

K. AA/CC 113. utasítás NK/003/47/.



1. A nagykövetség épületeinek területén tilos a bennszülöttek soraiból általunk beszervezett informátorokat fogadni. Az ezekkel az emberekkel való találkozás egy erre kijelölt szolgálat szervezi, a találkozók kizárólag nyilvános helyeken történhetnek. Az információkat a nagykövetség veszi át különleges szolgálatunk közreműködése mellett.



2. Főként annak kell nagy figyelmet szentelni, hogy katonáink és a civil lakosság között semmiféle kapcsolat ne jöhessen létre. Megengedhetetlen, hogy tiszti kádereink a bennszülötteket azok lakásaiban látogassák, szintén megengedhetetlen egyszerű sorkatonák bennszülött nőkkel való érintkezése, megengedhetetlen katonáink és a bennszülött lakosság, katonaság közötti kapcsolatteremtés.



3.Meggyorsítani azon bennszülöttek likvidálását, akik Lengyelország Kommunista Pártjával, a lengyel Kommunista Ifjúsági Szövetséggel, a Hazai Hadsereggel, a parasztzászlóaljakkal és más társaságokkal és szervezetekkel állnak kapcsolatban, amelyek nem a mi kezdeményezésünk folytán keletkeztek.

Ennek az ügynek az érdekében ki kell használni a fegyveres ellenzék jelenlétét.



4. Ügyelni kell arra, hogy minden fegyveres akcióban azok a katonák vegyenek részt, akik a Kosciuszko-hadseregbe /a Szovjetunió területén a Vörös Hadsereg oldalán harcoló lengyel Hadsereg/ való belépésük előtt országunk (a Szovjetunió) területén tartózkodtak, és elérni teljes megsemmisítésüket.



5. Meg kell gyorsítani az összes párt egy szervezetbe történő egyesítését, ügyelve arra, hogy minden kulcsszerep olyan embereknek jusson, akik a különleges osztályunk szolgálatába állnak.



6. Egyesíteni az összes ifjúsági szervezetet, és járási vezetőktől felfelé a vezető helyekre különleges szolgálatunk által jóváhagyott embereket kell helyezni. Még a végső egyesítés előtt likvidálni kell a cserkészmozgalom ismert vezetőit.

7. Megszervezni és figyelni arra, hogy a pártkongresszusok küldöttei által megválasztott funkcionáriusok az előttük álló teljes időszakra ne tarthassák meg mandátumukat. A küldöttek semmi esetre sem hívhatnak össze vállalatok közötti gyűléseket. Ha nincs más megoldás, és ha egy ilyen gyűlést mindenképpen össze kell hívni, el kell távolítani azokat az embereket, akik a koncepciók tervezésében és a követelések felterjesztésében aktivitást fejtenek ki. Minden elkövetkező kongresszusra új küldötteket kell válogatni, csakis olyanokat, akiket különleges szolgálatunk szemel ki.



8. Különös figyelmet kell szentelni a szervezési képességekkel rendelkező és népszerűségre esélyes egyéneknek. Az ilyen embereket be kell szervezni, amennyiben ellenállást tanúsítanak, nem engedni őket magasabb posztra.



9. Elintézni, hogy az állami alkalmazottak (a biztonsági szerveket és a bányaipart kivéve) alacsony fizetést kapjanak. Ez elsősorban az egészségügyet, a bíróságokat, a közművelődési szférát, valamint a vezető beosztásban dolgozókat érinti.



10. Minden kormányszervbe, valamint az üzemek többségébe különleges szolgálatunkkal együttműködő egyéneket kell beépíteni (a helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül.)

11. Különleges figyelmet kell szentelni annak, hogy a bennszülött sajtó ne közölje a hozzánk szállított áru mennyiségét és fajtáját. Úgyszintén nem szabad ezt üzletnek nevezni. Ügyelni kell arra is, hogy a sajtó kiemelten írjon a bennszülötteknek kiszállított áru mennyiségéről. Emellett meg kell említeni, hogy ez árucsere-forgalom keretén belül történik.



12. Nyomást kell gyakorolni a bennszülött hivatalokra, hogy azon személyek, akik földet, parcellát, telket szereznek, ne arról kapjanak papírt, hogy tulajdonosok lettek, hanem csak arról, hogy azt kiutalták.



13. A paraszti magángazdálkodással szemben olyan politikát kell folytatni, hogy a magángazdálkodás ráfizetéses legyen, esetleg minimális haszonnal járhasson. Ezután pedig el kell kezdeni a vidéken a kollektivizálását. Amennyiben nagyobb ellenállás keletkezik, csökkenteni kell a termelőeszközök kiosztását és növelni az állami beszolgáltatási kötelezettségek kvótáit. Ha mindez nem vezetne eredményre, meg kell szervezni, hogy a mezőgazdaság ne tudja fedezni az ország élelmiszerellátását. A hiányzó mennyiséget behozatallal kelljen pótolni.



14. Mindent megtenni annak érdekében, hogy a határozatok és rendeletek- legyenek azok jogi, gazdasági, vagy szervezeti jellegűek-, megfelelően pontatlanok legyenek.



15. Mindent elkövetni annak érdekében, hogy az egyes ügyek tárgyalásával egyszerre több komisszió, hivatal és intézmény foglalkozzon, de egyikük sem hozhat határozatot, mielőtt a többiekkel nem konzultált (kivételt képeznek a bányaipart érintő ügyek).



16. Az üzemi önkormányzatok semmiféleképpen sem fejthetnek ki hatást az üzem tevékenységére, kizárólag a határozatok teljesítésén dolgozhatnak.



17. A szakszervezetek nem szegülhetnek ellent az igazgatóság utasításainak. A szakszervezeteket más feladatokkal kell elfoglalni, úgymint a vállalati üdültetések szervezése, a nyugdíj-és kölcsönkérelmek elbírálása, kulturális és szórakoztató programok, kirándulások szervezése, a hiánycikkek elosztásának megszervezése, a politikai vezetés határozatainak és nézeteinek az igazolása.



18. Meg kell szervezni, hogy csak azokat a dolgozókat és vezetőket léptessék elő, akik a rájuk bízott feladatokat példamutatóan végrehajtják, és akik nem hajlamosak azon problémák analizálására, amelyek túlérnek tevékenységük határain.



19. Azon bennszülöttek tevékenységéhez, akik párt-, állami és gazdasági funkciókat viselnek, olyan feltételeket kell kialakítani, hogy azok alkalmazottaik szemében kompromittálják őket, és lehetetlenné tegyék visszatérésüket eredeti környezetükbe.



20. A bennszülött tiszti káderekre csak ott bízható felelős pozíció, ahol már el vannak helyezve különleges szolgálatunk emberei.



21. Minden fegyveres akció és éleslövészet alatt a lőszer mennyiségét fegyverre való tekintett nélkül állandóan szigorúan ellenőrizni kell.



22. Megfigyelés alatt kell tartani minden tudományos kutatóintézetet és laboratóriumot.



23. Nagy figyelmet kell szentelni a feltalálóknak és újítóknak, valamint fejleszteni és támogatni tevékenységüket, de minden egyes találmányt következetesen fel kell jegyezni, a jelentés pedig a központba küldendő. Csak azon találmányok megvalósításához szabad hozzájárulni, melyek a bányaiparban hasznosíthatók, valamint azokat, melyek különleges utasításainkban vannak feltüntetve.

Nem valósíthatók meg azok a találmányok, amelyek a termelés növelését, ezzel párhuzamban pedig nyersanyagtermelés és nyersanyagbányászat visszaesését eredményeznék, vagy akadályoznák a határozatok teljesítését. Ha egy találmány már ismertté vált, meg kell szervezni annak külföldre való eladását. A találmány értékéről és leírásáról szóló dokumentumok közlése megengedhetetlen.



24. Az egyes szállítmányok pontosságában zavarokat kell előidézni (kivéve az NK 552-46 számú utasításban szereplő szállítmányokat).



25. Az üzemekben kezdeményezni kell a különböző problémafelvető és szakmai értekezletek összehívását, feljegyezni az ott elhangzott javaslatokat, észrevételeket és azok szerzőit.



26. Népszerűsíteni kell a dolgozókkal folytatott beszélgetéseket, melyek időszerű termelési témákkal foglalkoznak, valamint olyan beszélgetéseket, melyeken helyet kap a múlt és a helyi problémák bírálata. Nem szabad megengedni azonban a bírált jelenségek okainak megszüntetését.



27. A bennszülött vezetés nyilvános fellépései lehetnek nemzeti és történelmi színezetűek, de azok nem vezethetnek a nemzet egységéhez.



28. Figyelni kell arra, nehogy az újjáépítés alatt álló vagy az újonnan felépített városokban és lakótelepeken léteznek-e olyan vízvezetékrendszerek, melyek nincsenek rákötve a fő vízhálózati rendszerre. A régi, nem bekötött vízvezetékeket és az utcai kutakat szisztematikusan fel kell számolni.



29. Az ipari objektumok rekonstrukciója és építése során ügyelni kell arra, hogy az ipari hulladék azon folyókba legyen irányítva, melyek ivóvíztartalékként szolgálhatnak.

30. Az újjáépített városok és az új lakótelepek lakásaiban nem lehetnek többlethelyiségek, melyekben hosszabb időre háziállatokat lehetne tartani, vagy nagyobb mennyiségű élelmiszer-tartalékot felhalmozni.



31. A magántulajdonban lévő termővállalatok és az iparosok csak olyan alapanyagot és berendezéseket kaphassanak, amelyek meggátolják a jóminőségű áruk előállítását. Ezen termékek árai magasabbak legyenek, mint az állami vállalatok hasonló termékei.



32. Elő kell idézni a hivatali adminisztráció minden szinten történő terebélyesedését. Megengedhető az adminisztratív szervek tevékenységének bírálata, de semmiképpen nem engedhető meg számbeli megfogyatkozásuk, és normális működésük sem.



33. Ügyelni kell minden gyártási tervre a bányaiparban, valamint a megfelelő instrukciókkal megjelölt vállalatokban. Meggátolni a belföldi piaci ellátást.



34. Különös figyelmet kell szentelni az egyházaknak. A kulturális-nevelő munkát úgy irányítani, hogy általános ellenszenv alakuljon ki ezen intézmények ellen. Figyelni és ellenőrizni az egyházi nyomdákat, levéltárakat, a prédikációkat, az énekeket, a vallásoktatás tartalmát, de még a temetési szertartásokat is.



35. Az alap-, illetve szakiskolákból, de különösen a közép- és főiskolákból el kell távolítani azokat a tanítókat, akik köztekintélynek és népszerűségnek örvendenek. Helyüket kinevezett emberekkel kell feltölteni. Megszüntetni a tantárgyak közötti különbségeket, korlátozni a forrásmunkák kiadását, és a középiskolákban beszüntetni a latin és ógörög nyelvet, az általános filozófia, a logika és a genetikai oktatását. A történelemoktatásban nem szabad megemlíteni, hogy melyik uralkodó szolgálta, vagy akarta szolgálni az ország javát, hanem rá kell mutatni a királyok zsarnokságára, és az elnyomott nép harcára. A szakiskolákban be kell vezetni a szűk specializációkat.



36. Inspirálni kell olyan állami művészeti és sportrendezvények megrendezését, amelyek a bennszülöttek harcát ünneplik a (az oroszokat kivéve, különösen a német) megszállókkal szemben, s melyek a szocializmusért vívott harcot hirdetik.



37. A helyi kiadványokban nem engedhető meg azon bennszülöttekről szóló művek megjelenése, akik a forradalomig és a második világháború alatt nálunk éltek.



38. Ha létrejön egy olyan jellegű szervezet, amelyik ugyan támogatná az országunkkal való szövetséget, de ugyanakkor szorgalmazná a hivatalos vezetés gazdasági tevékenységének ellenőrzését, azonnal be kell indítani ellene nacionalizmus és sovinizmus vádjával egy rágalomhadjáratot. Ezt a következőképpen kell csinálni: emlékhelyeink megszégyenítése, temetőink megrongálása, nemzetünk és kultúránk befeketítését hirdető, és a velünk kötött egyezmények értelmét kétségbe vonó röplapok kiadása. A propagandamunkába be kell vonni a bennszülötteket, és kihasználni a velünk szemben létező gyűlöletet.



39. Gondoskodni a hidak, utak és az összekötő-hálózat kiépítéséről, hogy egy szükséges katonai intervenció esetén gyorsan és minden oldalról elérhető legyen az ellenállás helyszíne vagy az ellenzéki erők összpontosításának helye.



40. Odafigyelni arra, hogy a politikai ellenzék képviselőit lecsukják. Megdolgozni azokat az ellenzékieket, akik a bennszülött lakosság tekintélyét élvezik. Az úgynevezett véletlen események során, mielőtt még betörnének a köztudatba, likvidálni vagy köztörvényes kihágás vádjával bezárni őket.



41. Meg kell gátolni a politikai perekben elítélt személyek rehabilitációját. Amennyiben ez a rehabilitáció elkerülhetetlen, csak azzal a feltétellel lehetséges ezt megtenni, hogy az eset bírói műhibának minősül, nem lesz perújrafelvétel, valamint a hibás ítéletet okozó (bírák, tanuk, vádlók és informátorok) nem lesznek beidézve.



42. Azokat a párt által kinevezett vezetőket, akik tevékenységükkel károkat okoztak, vagy az alkalmazottak elégedetlenségét idézték elő, ne állítsák bíróság elé. Drasztikus esetekben vissza kell hívni őket funkciójukból, más hasonló vagy magasabb szintű pozíciókba helyezni őket. Végső esetben vezető állásba kell tenni őket, és a későbbi változások idejére kádertartalékként számolni velük.



43. Nyilvánosságra kell hozni azoknak a vezető pozíciókban dolgozó személyeknek pereit (elsősorban a hadügyben, minisztériumokban, főbb hivatalokban, iskolaügyben dolgozókról van szó), akiket népellenes, szocializmusellenes és az iparosítást ellenző tevékenységgel vádolnak. Ez a dolgozó tömegek figyelmét felkelti.



44. A munkahelyeken gondoskodni kell a különböző funkciókban dolgozó emberek leváltásáról, és a legkisebb szakértelemmel rendelkező iskolázatlan munkásokkal helyettesíteni őket.



45. Meg kell szervezni, hogy a főiskolákra legalacsonyabb társadalmi rétegekből származók kerüljenek be elsősorban, akiknek nem érdekük szakértelmük növelése, csupán a diploma megszerzése.