Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. május 31., péntek

17.092 - Magyarok Világszövetsége: Közlemény bombariadóról és székházbezárásról

Feladó: MVSZ Sajtószolgálat
Dátum: 2013. május 31. 16:43
Tárgy: Közlemény bombariadóról és székházbezárásról
Címzett: Kutasi József Antal


Május 30-án, 17 óra 30 perc körül a nagy erőkkel kiszálló rendőrség közölte: egy XI. kerületi utcai telefonról jelentkező névtelen telefonáló bejelentette, hogy a délután folyamán a Magyarok Világszövetsége budapesti székházában bomba fog robbanni. Ezért azonnali hatállyal elrendelték a székház teljes kiürítését, amelyben a hatósági emberekkel való kapcsolattartás érekében csupán Patrubány Miklós elnök és Orbán József igazgató maradhatott. A mintegy három órán keresztül zajló tűzszerészi vizsgálódás nem vezetett eredményre, robbanóanyagot nem találtak.

A tűzszerészek vizsgálódása ideje alatt a helyszínen megjelent a katasztrófavédelmi hatóság küldöttsége is, amely önálló vizsgálatot folytatott, és olyan tűzbiztonsági hiányosságokat azonosított (pl. menekülési útvonal szűkössége, bejárati ajtók befelé nyílása), amelynek alapján azonnali hatállyal megtiltotta a mintegy 6000 négyzetméter alapterületű székház üzemeltetését. A tiltás a tűzvédelmi követelmények teljesítéséig, de legkevesebb 24 órára szól.

A hamis bombariadó és az azt követő hatósági intézkedés nyomán elmaradt a magyar és ujgur fiatalok számára rendezett közös táncház találkozó, miként a május 31-re meghirdetett nemzetközi sajtótájékoztató is, amelyet Ümit Hamit, az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős alelnöke tartott volna, az ujgur-magyar kapcsolatok jövőjéről és az ujgur nép életéről, törekvéseiről.
Hatóságok által meg nem erősített hírek szerint a német állampolgárságú Ümit Hamit alelnököt a nap folyamán magyar rendőri és idegenrendészeti hatóságok Budapesten feltartóztatták, majd azonnali hatállyal kiutasították Magyarország területéről.
Az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának Budapestre tervezett háromnapos ülése ekképp meghiúsult, munkálatai, amelynek két mozzanatát – ujgur-magyar táncház és nemzetközi sajtótájékoztató – az MVSZ székházában tartottak volna, el sem kezdődtek. A vezető, szálláshely és rendezvény nélkül maradt ujgur fiatalok még aznap elutaztak Budapestről, busszal, vonattal, repülővel.

A Magyarok Világszövetsége mélységesen sajnálja, hogy a magyarság legközelebbi rokonaiként számon tartott ujgurok Budapestre tervezett értekezlete a fent vázolt körülmények folytán meghiúsult, és reményét fejezi ki, hogy a jövőben a két nép fiataljai közötti kapcsolatfelvétel intézményesen is megvalósul.

A Magyarok Világszövetsége ezúton értesíti tagjait, székházának bérlőit, a székházba tervezett rendezvények szervezőit és résztvevőit, hogy 2013. május 30. 22 órától kezdve az MVSZ székházában minden tevékenység szünetel, és minden rendezvény elmarad.

A Magyarok Világszövetsége mindent elkövet annak érdekében, hogy budapesti székházába az élet mihamarabb teljes körűen visszatérjen.

MVSZ Sajtószolgálat
7909/130531

Itt található: Kutasi József Antal:
www.jozsef-kutasi.de
http://
kutasi.blogspot.com
http://h.kutasi.eu/polhirfut.pdf

https://www.facebook.com/kutasi.jozsef.antal.blog
https://plus.google.com/photos/116669017447106737214/albums
https://www.google.de/search?hl=de&client=firefox-a&rls=org.mozilla%3Ade%3Aofficial&hs=deY&q=Kutasi+J%C3%B3zsef&btnG=Suche&meta=&aq=f&oq=
https://www.google.de/search?q=kutasi+j%C3%B3zsef&hl=en&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=zJufUKynE5P34QSr3IHAAw&ved=0CDsQsAQ&biw=1920&bih=955

ERRE A CÍMRE: <jozsef@kutasi.eu> KÉREM A FELIRATKOZÁST, AZ ÜZENETEKET, ÉS AZ ANYAGOKAT A KUTASI JÓZSEF ANTAL - POLITIKAI HÍRFUTÁR - oldalára!

17.091 - Ujgurellenesség: bezáratnák a Magyarok Házát 2013, május 30 - 21:39 alfahir.hu


Ujgurellenesség: bezáratnák a Magyarok Házát 
2013, május 30 - 21:39 alfahir.hu 

Bezáratná a Magyarok Házát a katasztrófavédelem, mondván, veszélyes az az épület, ami egészen a mai napig megfelelt a követelményeknek. Az ürügy: az épület adott volna otthont az ujgur fiatalok világkongresszusának, amit ma felszámolt a hatóság. 

Május 30-31-én és június 1-jén Budapesten ülésezik az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata, azon ujgur nép küldöttségeinek megbeszélése, amelyik a magyarok egyik legközvetlenebb rokona a világban. 

Akár kínai parancsra, akár nem, az ujgurok vezetőjét, Ümit Amitot ma délután a rendőrök a budafoki úti kapitányság fogdájára szállították, mondván, a papírjai nincsenek rendben. A diplomáciai szabályokra fittyet hányva tették ezt, utána kvázi bezáratták az ujgurok szálláshelyét, tűzvédelmi hiányosságokra hivatkozva. 

Mindezek után a Magyarok Házában (itt lenne a háromnapos kongresszus is) akarta a Magyarok Világszövetsége elszállásolni a fedél nélkülivé vált külföldi, a magyarokkal rokon vendégeket. Itt bombariadóra hivatkozva bezáratták az épületet és mindenkit kitessékeltek az utcára. 

A jelenetek kísértetiesen hasonlóak a Dalai Láma budapesti látogatásán történtekhez, csakhogy a tibetiekkel ellentétben az ujgurok még igen közeli rokonaink is, akiket bizonyos okok miatt ezek szerint nem testvéri vendégszeretettel, hanem ittlétük ellehetetlenítésével köteles fogadni a hatalom. 

Ümit Amitot pár óra fogvatartás után kiutasították az országból, az ujgur küldöttség pedig első felháborodásában el is hagyta Magyarországot. A katasztrófavédők jelenleg is a Magyarok Házában vannak, az épületet -mondvacsinált okokra hivatkozva- be akarják záratni. 

Kapcsolódó: 

   Ujgurok - a nép, amely csak a magyart tartja rokonának 
   Újabb ujgur-kínai összecsapás Ujguriában 

17.090 - Megalázó módon kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának küldöttségét


From: Szabó Béla
Date: 2013/5/31
Subject: Megalázó módon kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának küldöttségét
To: Kutasi József Antal

http://kuruc.info/r/2/112949/

 

Megalázó módon kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának küldöttségét

Május 30-31-én és június 1-jén Budapesten ülésezett volna az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata, ám a nem is olyan régen a Zsidó Világkongresszust ajnározó budapesti kormány ezúttal is kimutatta a foga fehérjét. Csütörtökön este néhány perccel 20 óra után lehajtott fővel, megalázottan távozott mintegy 15-20 ujgur fiatal a Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai székháza elől. Távol-keleti testvéreinket aljas és megalázó módon kiutasították Magyarországról.
Zoom
Hadiállapot az MVSZ székháza előtt
Hadiállapot uralkodott május 30-án este a Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai székháza előtt és környékén: nagy számú rendőrautó, még több rendőr, sőt még a katasztrófavédelem (!) is jelen volt. A székház előtt álldogálók közül többen meg is jegyezték, hogy ezekre a derék rendőrökre másutt talán nagyobb szükség lenne. Az utcára szintén kitessékelt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a rendőrség bombariadóra hivatkozva a tűzszerészekkel együtt megszállta székházat, mindenkit kiküldtek az utcára. Mindez a színjáték 17:30 órakor kezdődött, mert 18 órakor kezdődött volna az ujgur és magyar fiatalok közös táncházi estje.
Zoom
Erre a színjátékra van pénz
A rendőrség akcióba lépése után nemsokára a székház elé érkezett a 15-20 fős ujgur ifjúsági küldöttség, akiket a rendőrök "természetesen" föltartóztattak, hiszen az egész bombariadó cirkusznak ez volt a célja. A székházból szintén kikergették a már megérkezett, népviseletbe beöltözött magyar fiatalokat, ujgur testvéreink vendéglátóit. Az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata budapesti ülésének kulturális részeként a magyar és ujgur fiatalok közös táncház keretében tanították volna egymást a két nép táncaira. Csakhogy a táncházra nem került sor, mert ujgur testvéreinket kiutasították Magyarországról.
Patrubány Miklós portálunknak elmondta még: ugyanezt a játékot korábban, csütörtökön már eljátszották ujgur testvéreink szálláshelyén is, az Attila Szállóban. Ott először valamilyen elképesztően ostoba tűzvédelmi hiányosságra hivatkozva szórták ki az ujgurokat az utcára, majd ezután kezdődött a "katasztrófavédelem" látszattevékenysége. (Az MVSZ székháza előtt is láttunk a katasztrófavédelmis autót. Erre a cirkuszra van pénz.)
Zoom
Patrubány Miklóst is kitessékelték az utcára
Csütörtökön további elképesztő eseményként a rendőrség valószínűleg követte, majd a budapesti utcán föltartóztatta azt az autót, amelyben Ümit Hamit, az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnöke is utazott. Az ujgur vezetőt a rendőrség kiemelte az autóból, ismeretlen helyre vitték, majd kiutasították az országból. Ümit Hamitnak a lefogása után még sikerült telefonálni Patrubány Miklósnak, ám az MVSZ elnökének később senki nem volt hajlandó elárulni, hogy hová vitték az ujgur vezetőt. Még az országos rendőrfőkapitány sem tudott Ümit Hamit hollétéről...
Zoom
Ümet Hamit ujgur vezető (Fotó: Kis-kunság)
Csütörtökön este húsz óra körül a Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai székházában még szorgalmasan keresték a bombát, hárították a katasztrófát, amikor a megalázott, és a "testvéri" Magyarországról kiutasított ujgur fiatalok megindultak a Keleti pályaudvar irányába, száműzetésüknek valamelyik nyugat-európai állomására. Az MVSZ székháza előtt azonban még sokáig álldogált egy fölháborodott kisebb csoport, köztük tibeti zászlóval Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnöke. Mint mondta: Tibetet és a magyarokat leginkább Kőrösi Csoma Sándor miatt kötik egymáshoz baráti szálak, az ujgurok pedig a testvéreiknek tartanak bennünket.
Zoom
Hendrey Tibor a tibeti zászlóval
Hering József - Kuruc.info
Korábban írtuk: A "magyar" rendőrség megpróbálja ellehetetleníteni az Ujgur Világkongresszust, a főtitkárt elvitték, és kiutasítják az országból
Ujgur barátainkat nem engedik a Magyarok Világszövetségének székházába. 50 ujgur testvérünket feltartják. Ott állnak az épület előtt. Ümit Hamit főtitkárt elvitte a rendőrség, és két órán belül el kell hagyja az országot. Újabb kínai seggnyalás a Fidesztől - írja egyik olvasónk.
Egy másik forrásból úgy tudjuk, az épületben bombariadó is volt.
A Magyarok Házában az Ujgur Világkongresszus budapesti ülésére került volna sor, bővebben itt.
(Kuruc.info)
Képek a helyszínről:
Zoom
Zoom
Zoom



2013. május 30., csütörtök

17.089 - KUTASI JÓZSEF ANTAL - POLITIKAI HÍRFUTÁR látogatói, az utolsó napokban!

KUTASI JÓZSEF ANTAL - POLITIKAI HÍRFUTÁR látogatói


A nyílra kattintani!

OldalMegtekintés
/ 
Kutasi József Antal

447

7.1% +698%
 
/2013/05/17064-putyin-peldaerteku-beszede.html?spref=fb 
Kutasi József Antal: 17.064 - PUTYIN PÉLDAÉRTÉKŰ B...

460

7.3% 0%
/2010/10/6722-ballan-maria-fogadd-oszinte.html 
Kutasi József Antal: 6.722 - Ballán Mária: Fogadd ő...

204

3.3% +386%
/2012/08/15310-szabadkomuvesseg-mai.html 
Kutasi József Antal: 15.310 - Szabadkőművesség a ma...

165

2.6% +650%
/2013/05/17064-putyin-peldaerteku-beszede.html 
Kutasi József Antal: 17.064 - PUTYIN PÉLDAÉRTÉKŰ B...

113

1.8% 0%
/2013/03/16642-magyar-iskola-gyimesbukk-2013.html 
Kutasi József Antal: 16.643 - Magyar Iskola Gyimesbük...

94

1.5% +999%
/2013/05/16942-racz-sandor-bucsuztatasa-majus-23.html 
Kutasi József Antal: 16.942 - Rácz Sándor búcsúzta...

77

1.2% 0%
/2012/05/14811-kivettek-az-uj-alkotmanybol.html 
Kutasi József Antal: 14.811 - Kivették az új alkotm...

73

1.2% +999%
/2012/05/14752-kovacs-endre-ez-egy-csodaszekreny.html 
Kutasi József Antal: 14.752 - Kovács Endre: EZ, EGY "...

54

0.9% +260%
/2013/04/16811-magyarorszag-szabalysertesi.html 
Kutasi József Antal: 16.811 - Magyarország: Szabálys...

53

0.8% +999%
/2013/05/17001-csango-mise-csiksomlyon-2013.html 
Kutasi József Antal: 17.001 - Csángó mise Csíksomly...

52

0.8% 0%
/search 
Kutasi József Antal

49

0.8% +158%
/2013/05/17025-eletre-halalra-patrubany-miklos.html 
Kutasi József Antal: 17.025 - Életre, halálra - Patr...

48

0.8% 0%
/2011/03/8975-ne-tagadd-meg-fajt-mibol-eredtel.html 
Kutasi József Antal: 8.975 - "Ne tagadd meg a fajt mib...

42

0.7% 0%
/2011/07/10195-vandor-bela-dr-isten-eltessen.html 
Kutasi József Antal: 10.195 - Vándor Béla dr.: Isten...

40

0.6% +900%
/2012/11/16028-megszunik-hazipenztarban-tarthato.html 
Kutasi József Antal: 16.028 - MEGSZŰNIK A HÁZIPÉNZT...

39

0.6% +550%
/2011/11/10970-orbant-elkalapalta-az-apja-2010.html 
Kutasi József Antal: 10.970 - Orbánt elkalapálta az ...

39

0.6% +179%
/2013/05/16989-lehmann-gyorgy-soha-jobb.html 
Kutasi József Antal: 16.989 - Léhmann György: Soha j...

37

0.6% 0%
/2012/10/15793-enigma-fixhd-tv-osszes-adasa-2011.html 
Kutasi József Antal: 15.793 - ENIGMA FixHD TV összes ...

35

0.6% +775%
/2012/02/11934-magyar-kozossegi-garancia-kft.html 
Kutasi József Antal: 11.934 - Magyar Közösségi Gara...

33

0.5% +999%
/2013/05/16948-vilagterkep-szenzacios-csak.html 
Kutasi József Antal: 16.948 - Világtérkép - Szenzá...

32

0.5% 0%
/2013/05/16934-fetzer-janos-tahsz-foszervezoje.html 
Kutasi József Antal: 16.934 - Fetzer János a TAHSZ f...

31

0.5% 0%
/2008/04/664-ungarns-rechtsextreme-marschieren_13.html 
Kutasi József Antal: 664 - Internet-Krieger "Tomcat" -...

31

0.5% 0%
/2011/03/8950-drolveczky-istvan-ugyved-nagyon.html 
Kutasi József Antal: 8.950 - Dr.Ölveczky István ügy...

31

0.5% +520%
/2011/02/8603-az-enok-kulcsair-egy-7-szinten.html 
Kutasi József Antal: 8.603 - AZ ÉNOK KULCSAI(R) egy 7...

27

0.4% +999%
/2011/03/8953-szlovakia-uralkodoi.html 
Kutasi József Antal: 8.953 - Szlovákia uralkodói !!!

27

0.4% 0%
/2012/04/14617-ifj-szilas-laszlo-kedves-meszaros.html 
Kutasi József Antal: 14.617 - Ifj. Szilas László >...

26

0.4% +999%
/2012/11/16024-kovacs-endre-csodaszekreny-szamra.html 
Kutasi József Antal: 16.024 - Kovács Endre: Csodaszek...

26

0.4% +767%
/2012/05/14893-koppany-csoport-orszagos.html 
Kutasi József Antal: 14.893 - A Koppány-Csoport orsz...

26

0.4% +767%
/2012/04/12416-karoli-biblia-letoltese.html 
Kutasi József Antal: 12.416 - Károli Biblia letölté...

26

0.4% +420%
/2011/11/10926-copy-fast-cim-1066-bp-aradi-utca.html 
Kutasi József Antal: 10.926 - Copy Fast > Cím: 106...

26

0.4% +420%
/2013/05/16941-palos-passio-kasler-arpad-2013.html 
Kutasi József Antal: 16.941 - Palos Passio: Kásler Á...

26

0.4% 0%
/2008/04/666-komromi-marianum-magyar-tannyelv.html 
Kutasi József Antal: 666 - A komáromi MARIANUM Magyar...

22

0.4% +633%
/2013/05/17065-wass-albert-emlekhaz-avato-es.html 
Kutasi József Antal: 17.065 - Wass Albert Emlékház a...

22

0.4% 0%
/2013/05/17073-orban-ringben-magyarorszag-kepes.html 
Kutasi József Antal: 17.073 - Orbán a ringben: Magyar...

21

0.3% 0%
/2010/01/4240-dobogoko-pilis-hotel-volt-bm-udulo.html 
Kutasi József Antal: 4.240 - Dobogókő Pilis Hotel (v...

20

0.3% +567%
/2011/06/9809-palos-passio-nyilt-level-az.html 
Kutasi József Antal: 9.809 - Palos Passio > Nyílt ...

19

0.3% +999%
/2013/04/16911-magyarok-vilagszovetsege-budapest.html 
Kutasi József Antal: 16.911 - Magyarok Világszövets...

18

0.3% +350%
/2009/07/2892-hun-magyar-szekely-rovasiras.html 
Kutasi József Antal: 2.892 - Hun-Magyar-Székely Rová...

18

0.3% 0%
/2013/05/16987-szabo-bela-felakasztotta-magat-az.html 
Kutasi József Antal: 16.987 - Szabó Béla: FELAKASZTO...

18

0.3% 0%
/2013/02/16491-kolumban-sandor-facebook-egy.html 
Kutasi József Antal: 16.491 - Kolumbán Sándor: A Fac...

17

0.3% +750%
/2013/05/16951-iv-botond-napi-vasarnap-vasarnap.html 
Kutasi József Antal: 16.951 - IV. Botond napi Vásárn...

16

0.3% 0%
/2009/07/2930-magyarok-vilaghimnusza-szovegiroja.html 
Kutasi József Antal: 2.930 - A Magyarok Világhimnusza...

16

0.3% +700%
/2013/05/17062-szigonyi-ferenc-racz-sandor.html 
Kutasi József Antal: 17.062 - Szigonyi Ferenc: Rácz S...

15

0.2% 0%
/2013/04/16900-lg-v-javor-zoltan-szeleczky-zita.html 
Kutasi József Antal: 16.900 - lg. v. Jávor Zoltán: S...

15

0.2% +999%
/2010/12/7380-orban-viktor-maganmeghallgatason.html 
Kutasi József Antal: 7.380 - Orbán Viktor Magánmegha...

15

0.2% +400%
/2012/11/15870-vilag-magyarsaga-magyar-vilagert.html 
Kutasi József Antal: 15.870 - VILÁG MAGYARSÁGA - A M...

15

0.2% +999%
/2013/05/17002-taban-trafik-zrt-dohany-van.html 
Kutasi József Antal: 17.002 - Tabán Trafik Zrt. (doh...

15

0.2% 0%
/2008/03/414-gazdasgilag-se-fizetdik-ki-egy.html 
Kutasi József Antal: 414 - Gazdaságilag se fizetődik...

14

0.2% 0%
/2012/04/14549-zarandokvonatokkal-csiksomlyoi.html 
Kutasi József Antal: 14.549 - Zarándokvonatokkal a cs...

14

0.2% 0%
/2011/02/8431-lassuk-csak-kicsoda-ez-borocz.html 
Kutasi József Antal: 8.431 - Lássuk csak, kicsoda ez ...

14

0.2% +75%




/2011/02/8431-lassuk-csak-kicsoda-ez-borocz.html 
Kutasi József Antal: 8.431 - Lássuk csak, kicsoda ez ...

14

0.2% +75%
/2013/05/17018-racz-sandor-magyarok.html 
Kutasi József Antal: 17.018 - RÁCZ SÁNDOR A MAGYAROK...

14

0.2% 0%
/2012/04/14549-zarandokvonatokkal-csiksomlyoi.html 
Kutasi József Antal: 14.549 - Zarándokvonatokkal a cs...

14

0.2% 0%
/2011/08/10382-prof-dr-bokor-imre-az-mjb-elnoke.html 
Kutasi József Antal: 10.382 - Prof. Dr. Bokor Imre az ...

14

0.2% 0%
/2012/01/11810-bencsik-andras-eletrajza.html 
Kutasi József Antal: 11.810 - Bencsik András életraj...

14

0.2% +999%
/2010/12/7469-orban-ha-roma-gyerekek-potyognak.html 
Kutasi József Antal: 7.469 - Orbán: "Ha roma gyerekek...

13

0.2% 0%
/2013/05/16946-vatikan-titkos-bejarat.html 
Kutasi József Antal: 16.946 - Vatikán - Titkos bejár...

13

0.2% 0%
/2013/01/16292-prof-dr-bokor-imre-nyilt-level.html 
Kutasi József Antal: 16.292 - Prof. Dr. Bokor Imre >...

13

0.2% +225%
/2009/09/3299-uj-videok-wwwerdely-szephu.html 
Kutasi József Antal: 3.299 - Új videók a www.erdely-...

13

0.2% 0%
/2012/05/14725-jotekonysagi-arveres.html 
Kutasi József Antal: 14.725 - Jótékonysági árveré...

13

0.2% 0%
/2012/09/15539-szeleczky-zita-legujabb.html 
Kutasi József Antal: 15.539 - Szeleczky Zita legújabb...

13

0.2% 0%
/2008/01/telki-krhz-rlistjnak-tjkoztat-kivonata.html 
Kutasi József Antal: 93 - A TELKI KÓRHÁZ ÁRLISTÁJ...

13

0.2% +550%
/2010/11/7048-prof-dr-papp-lajos-szivsebesz.html 
Kutasi József Antal: 7.048 - Prof. Dr. Papp Lajos szí...

13

0.2% +333%
/2008/11/1247-kasza-pter-polgrmester-piliscsaba.html 
Kutasi József Antal: 1.247 - Kasza Péter - Polgármes...

12

0.2% +999%
/2009/06/2822-mikofalva-latkepe-1922-ben-passio.html 
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 2.822 - MIKÓFAL...

12

0.2% 0%
/2011/02/8683-prof-dr-bokor-imre-tessek.html 
Kutasi József Antal: 8.683 - Prof. Dr. Bokor Imre: TES...

12

0.2% 0%
/2013/01/16296-eloadasok-pilisben-piliscsaba.html 
Kutasi József Antal: 16.296 - ELŐADÁSOK A PILISBEN &...

12

0.2% +500%
/2012/02/12122-egy-majdnem-harom-eves-de-ma.html 
Kutasi József Antal: 12.122 - Egy majdnem három éves...

12

0.2% +500%
/2013/05/17071-honvagy-cimu-dal-tortenetepipps.html 
Kutasi József Antal: 17.071 - Honvágy című dal tör...

12

0.2% 0%
/2012/02/11893-moricz-janos-es-az-ecuadori.html 
Kutasi József Antal: 11.893 - MÓRICZ JÁNOS ÉS AZ EC...

12

0.2% 0%
/2013/05/16959-punkosdi-paloc-piac-kezmuves.html 
Kutasi József Antal: 16.959 - Pünkösdi Palóc Piac -...

12

0.2% 0%
/2012/04/14651-bobrovniki-farkas-istvan-jozsef.html 
Kutasi József Antal: 14.651 - bobrovniki Farkas Istvá...

12

0.2% 0%
/2011/12/11264-javor-z-konyve-szeleczky-zitarol.html 
Kutasi József Antal: 11.264 - Jávor Z. könyve Szelec...

12

0.2% 0%
/2012/10/15691-titkos-repulogepek-mereggel.html 
Kutasi József Antal: 15.691 - Titkos repülőgépek m...

12

0.2% 0%
/2013/02/16550-kutasi-jozsef-antal-dr-lehmann.html 
Kutasi József Antal: 16.550 - Kutasi József Antal >...

12

0.2% +200%
/2013/03/16642-miamiflorida-magyar-haz-2013.html 
Kutasi József Antal: 16.642 - MIAMI/FLORIDA, MAGYAR H...

12

0.2% −29%
/2013/05/16921-bator-judit-azt-irta.html 
Kutasi József Antal: 16.921 - Bátor Judit: Azt írta ...

11

0.2% 0%
/2011/01/8259-belugyminiszteriumi-kozlemeny.html 
Kutasi József Antal: 8.259 - Belügyminisztériumi kö...

11

0.2% +450%
/2012/08/15378-meghivo-veroce-losi-volgy-2012.html 
Kutasi József Antal: 15.378- Meghívó - Verőce, Lós...

11

0.2% +999%
/2012/02/12037-kutasi-jozsef-antal-koszonet.html 
Kutasi József Antal: 12.037 - Kutasi József Antal >...

11

0.2% −8%
/2010/03/5133-posta-imre-fidesz-hivoknek.html 
Kutasi József Antal: 5.133 - Posta Imre: FIDESZ HÍVŐ...

11

0.2% 0%
/2011/06/9867-videok-csiksomlyoi-bucsu-kormenet.html 
Kutasi József Antal: 9.867 - Videók: Csíksomlyói b...

11

0.2% +999%
/2012/05/14754-az-osszes-regi-magyar-filmek-aki.html 
Kutasi József Antal: 14.754 - Az összes régi magyar ...

11

0.2% 0%
/2013/02/16398-toth-ferenc-karpat-medence-es.html 
Kutasi József Antal: 16.398 - Tóth Ferenc: A Kárpát...

11

0.2% +57%
/2011/09/10558-meghivo-somlosi-lajos.html 
Kutasi József Antal: 10.558 - Meghívó Somlósi Lajos...

11

0.2% 0%
/2012/10/15772-levai-aniko-szerint-nem-fogunk.html 
Kutasi József Antal: 15.771 - Lévai Anikó szerint ne...

11

0.2% 0%
/2013/05/16951-wass-albert-muzeumot-avatnak-2013.html 
Kutasi József Antal: 16.952 - Wass Albert Múzeumot av...

11

0.2% 0%
/2012/05/14716-aki-szereti-az-operakat-teljes.html 
Kutasi József Antal: 14.716 - AKI SZERETI AZ OPERÁKAT...

10

0.2% 0%
/2011/03/8765-bakos-ferenc-mateszalkai.html 
Kutasi József Antal: 8.765 - Bakos Ferenc mátészalka...

10

0.2% +900%
/2013/05/16928-erre-cimre-kerem-az-uzeneteket-es.html 
Kutasi József Antal: 16.928 - ERRE A CÍMRE: KÉREM AZ...

10

0.2% 0%
/2013/05/17074-csonka-laszlo-vitez-avatas.html 
Kutasi József Antal: 17.074 - Csonka László: Vitéz ...

10

0.2% 0%
/2011/04/9260-dr-eva-maria-barki-magyarorszag.html 
Kutasi József Antal: 9.260 - Dr. Eva Maria Barki > ...

10

0.2% 0%
/2013/03/16738-prof-dr-bokor-imre-az-mjb-elnoke.html 
Kutasi József Antal: 16.739 - Prof. Dr. Bokor Imre az ...

10

0.2% +233%
/2010/06/5856-orban-viktor-es-csaladja-az.html 
Kutasi József Antal: 5.856 - Orbán Viktor és család...

10

0.2% −74%
/2011/11/11164-csaszar-tamas-filmrendezo-palosok.html 
Kutasi József Antal: 11.164 - Császár Tamás filmren...

10

0.2% +900%
/2011/05/9362-hegedus-lorantne-itt-az-ido-hogy.html 
Kutasi József Antal: 9.362 - Hegedűs Lórántné: Itt...

10

0.2% 0%
/2011/06/10019-hogyan-el-egy-mai-kiraly-arpad.html 
Kutasi József Antal: 10.019 - Hogyan él egy mai kirá...

10

0.2% 0%
/2013/05/16969-orban-wirft-merkel-nazi-methoden.html 
Kutasi József Antal: 16.969 - Orbán wirft Merkel Nazi...

10

0.2% 0%
/2013/02/16454-kutasi-jozsef-antal-kisgazdapart.html 
Kutasi József Antal: 16.454 - Kutasi József Antal >...

10

0.2% 0%
/2011/09/10506-meghivo-somlosi-lajos.html 
Kutasi József Antal: 10.506 - Meghívó Somlósi Lajos...

10

0.2% 0%



/2011/12/11296-mszabo-imre-hova-tunt-kondor.html 
Kutasi József Antal: 11.296 - M.Szabó Imre: Hová tű...

9

0.1% 0%
/2012/05/14872-magyarorszag-legszennyezettseg.html 
Kutasi József Antal: 14.872 - Magyarország légszenny...

9

0.1% +800%
/2012/02/11886-elhunyt-gyori-szabo-jozsef.html 
Kutasi József Antal: 11.886 - Elhunyt Győri Szabó J...

9

0.1% 0%
/2011/02/8713-eon-sokan-nem-gondolnak-arra-hogy.html 
Kutasi József Antal: 8.713 - E.ON > Sokan nem gondo...

9

0.1% 0%
/2011/06/10039-lakatos-pal-bucsuja.html 
Kutasi József Antal: 10.039 - Lakatos Pál búcsúja!

9

0.1% +800%
/2011/05/9726-vukics-ferenc-bucsu-levele.html 
Kutasi József Antal: 9.726 - Vukics Ferenc búcsú lev...

9

0.1% 0%
/2009/04/2344-2-kolozsy-vezer-leszarmazottjai.html 
Kutasi József Antal: 2.344 - 2-/-KOLOZSY-VEZÉR leszá...

9

0.1% +29%
/2013/05/16992-vegso-bucsu-racz-sandortol.html 
Kutasi József Antal: 16.993 - Végső búcsú Rácz S...

9

0.1% 0%
/2013/05/16929-wass-albert-k-o-z-h-s-z-n-u.html 
Kutasi József Antal: 16.929 - WASS ALBERT K Ö Z H A S...

9

0.1% 0%
/2013/03/16689-kulugyminiszterium-benes.html 
Kutasi József Antal: 16.689 - Külügyminisztérium: B...

9

0.1% +800%
/2013/05/16975-siklosi-andras-racz-sandor-halala.html 
Kutasi József Antal: 16.975 - Siklósi András: Rácz ...

9

0.1% 0%
/2013/05/16997-klement-kornel-on-hazankat-akarja.html 
Kutasi József Antal: 16.997 - Klement Kornél: Ön haz...

9

0.1% 0%
/2012/02/11955-itt-bizonyitek-vannak.html 
Kutasi József Antal: 11.955 - Itt a bizonyíték! Vann...

9

0.1% 0%
/2013/04/16850-nimrod-zarandoklat-pilisben.html 
Kutasi József Antal: 16.850 - Nimród zarándoklat a P...

9

0.1% 0%
/2012/11/15990-osszeallitotta-kutasi-daniel-11.html 
Kutasi József Antal: 15.990 - Összeállította: Kutas...

9

0.1% 0%
/2013/05/16920-kutasi-jozsef-antal-irja-mind-ket.html 
Kutasi József Antal: 16.920 - Kutasi József Antal ír...

8

0.1% 0%
/2012/11/15894-csonka-laszlo-latokorbovites.html 
Kutasi József Antal: 15.894 - Csonka László > Lá...

8

0.1% +700%
/2012/12/16077-politikai-hirfutar-latogatoi-az.html 
Kutasi József Antal: 16.077 - POLITIKAI HÍRFUTÁR lá...

8

0.1% 0%
/2010/12/7341-czegledi-janos-nincsenek.html 
Kutasi József Antal: 7.341 - Czeglédi János: Nincsen...

8

0.1% 0%
/2012/07/15121-pilis-sziveben-rendezvenysorozat.html 
Kutasi József Antal: 15.121 - A Pilis szívében rende...

8

0.1% +167%
/2012/07/15156-erdekes-uj-fotok-wwwmagyarorszag.html 
Kutasi József Antal: 15.156 - Érdekes új fotók a ww...

8

0.1% 0%
/2013_04_01_archive.html 
Kutasi József Antal: 2013.04.01. - 2013.05.01.

8

0.1% +60%
/2012/05/14941-fidesz-hirek-varga-mihaly.html 
Kutasi József Antal: 14.941 - FIDESZ HÍREK > Varga...

8

0.1% +700%
/2012/05/14907-az-aranyvonat-budakeszi-multunk.html 
Kutasi József Antal: 14.907 - Az aranyvonat > Budak...

8

0.1% 0%
/2011/03/8885-magyar-tortenelmi-alkotmany.html 
Kutasi József Antal: 8.885 - MAGYAR TÖRTÉNELMI ALKOT...

8

0.1% +14%
/2011/05/9655-musorajanlo-horthy-kormanyzo.html 
Kutasi József Antal: 9.655 - Műsorajánló: Horthy, a...

8

0.1% 0%
/2011/05/9582-nyilt-level-az-egyesult-allamok.html 
Kutasi József Antal: 9.582 - Nyílt levél az Egyesül...

8

0.1% 0%
/2012/09/15621-dr-bene-gabor-magyarok.html 
Kutasi József Antal: 15.621 - Dr. Bene Gábor: A Magya...

8

0.1% 0%
/2013/05/16989-lehmann-gyorgy-soha-jobb.html?spref=fb 
Kutasi József Antal: 16.989 - Léhmann György: Soha j...

8

0.1% 0%
/2011/01/8239-hungaria-tv-filmajanlo.html 
Kutasi József Antal: 8.239 - Hungária TV filmajánló...

8

0.1% +167%
/2011/05/9568-enigma-tv-ertekes-es-hasznos.html 
Kutasi József Antal: 9.569 - Enigma TV > Értékes ...

8

0.1% +700%
/2013/01/16315-attila-hun-kiralyunk-szobra.html 
Kutasi József Antal: 16.315 - ATTILA HUN KIRÁLYUNK SZ...

8

0.1% +300%
/2013/05/16939-piliscsaba-jobbik-ezuton.html 
Kutasi József Antal: 16.939 - Piliscsaba Jobbik: Ezút...

8

0.1% 0%
/2013/01/16210-ma-kezdodik-baratsag-hete.html 
Kutasi József Antal: 16.210 - Ma kezdődik a BARÁTSÁ...

8

0.1% 0%
/2010/10/6713-oravecz-mihaly-legszomorubb-teny.html 
Kutasi József Antal: 6.713 - Oravecz Mihály: A LEGSZO...

8

0.1% 0%
/2013/05/16935-elment-racz-sandor-rendithetetlen.html 
Kutasi József Antal: 16.935 - ELMENT ! RÁCZ SÁNDOR a...

8

0.1% 0%
/2011/01/7783-httpwwwmagyarvagyokcomvideoklistak.html 
Kutasi József Antal: 7.783 - http://www.magyarvagyok.c...

8

0.1% +167%
/2013/05/16931-jobbik-tobb-mint-ezer.html 
Kutasi József Antal: 16.931 - JOBBIK: Több mint ezer ...

8

0.1% 0%
/2013_05_01_archive.html 
Kutasi József Antal: 2013.05.01. - 2013.06.01.

7

0.1% +75%
/2011/05/9695-gyozelem-az-arveres-erdeklodes.html 
Kutasi József Antal: 9.695 - Győzelem! - Az árverés...

7

0.1% 0%
/2010/12/7609-muncheni-magyar-katolikus-misszio.html 
Kutasi József Antal: 7.608 - Müncheni Magyar Katoliku...

7

0.1% 0%
/2013/04/16833-kiralyi-kituntetesben-reszesult.html 
Kutasi József Antal: 16.833 - Királyi kitüntetésben...

7

0.1% 0%
/2012/05/14901-punkosdi-paloc-piac-es-paloc.html 
Kutasi József Antal: 14.901 - Pünkösdi Palóc Piac ...

7

0.1% 0%
/2013/05/16947-gyogyito-szavak-magyarorszag.html 
Kutasi József Antal: 16.947 - Gyógyító szavak: MAGY...

7

0.1% 0%
/2011/10/10721-panasz-bejelentes-tesco.html 
Kutasi József Antal: 10.721 - PANASZ BEJELENTÉS A TES...

7

0.1% +250%
/2013/05/17022-pert-nyertek-bank-ellen-2013.html 
Kutasi József Antal: 17.022 - Pert nyertek a bank elle...

7

0.1% 0%
/2013/05/16958-felavattak-grof-esterhazy-janos.html 
Kutasi József Antal: 16.958 - Felavatták gróf Esterh...

7

0.1% 0%
/2012/01/11461-trianon-himnusza-csik-zenekar-es.html 
Kutasi József Antal: 11.461 - TRIANON HIMNUSZA > Cs...

7

0.1% 0%
/2011/11/10936-elhunyt-lipcsey-ildiko.html 
Kutasi József Antal: 10.936 - Elhunyt Lipcsey Ildikó ...

7

0.1% 0%
/2009/06/2735-osszefoglalo-2734-czapp-janos.html 
Kutasi József Antal: 2.735 - Összefoglaló !2.734 - C...

7

0.1% 0%



/2008/07/1028-tejfalussy-andrs-nylt-levelei.html 
Kutasi József Antal: 1.028 - Tejfalussy András nyílt...

7

0.1% 0%
/2012/01/11626-magyar-katolikus-misszio.html 
Kutasi József Antal: 11.626 - Magyar Katolikus Misszi...

7

0.1% 0%
/2011/08/10295-zenelo-poharak.html 
Kutasi József Antal: 10.295 - Zenélő poharak

7

0.1% 0%
/2013/05/17000-boldog-vagy-mert-hittel-csango.html 
Kutasi József Antal: 17.000 - Boldog vagy, mert hitté...

7

0.1% 0%
/2012/12/16091-praznovszky-miklos-es-csaladja.html 
Kutasi József Antal: 16.091 - Práznovszky Miklós és...

7

0.1% 0%
/2013/05/17009-orizzetek-meg-fantasztikus-anyag.html 
Kutasi József Antal: 17.009 - Őrizzétek meg, fantasz...

7

0.1% 0%
/2013/01/16252-tharan-marianne-mar-majdnem.html 
Kutasi József Antal: 16.252 - Tharan Marianne: Már ma...

7

0.1% 0%
/2012/04/14597-bango-margit-atok-es-szerelem.html 
Kutasi József Antal: 14.597 - Bangó Margit-Átok és ...

7

0.1% 0%
/2013/04/16889-nagy-fideszes-dohanymutyi-2013.html 
Kutasi József Antal: 16.890 - A nagy fideszes dohánym...

6

0.1% +500%
/2013/04/16898-paloc-piac-gazdaudvar-termeloi.html 
Kutasi József Antal: 16.898 - Palóc Piac Gazdaudvar -...

6

0.1% 0%
/2012/09/15575-dr-balogh-sandor-nyugalmazott.html 
Kutasi József Antal: 15.575 - Dr. Balogh Sándor, nyug...

6

0.1% 0%
/2012/04/14609-mireisz-tibor-erdeklodtek-nalam.html 
Kutasi József Antal: 14.609 - Mireisz Tibor: Érdeklő...

6

0.1% 0%
/2011/06/9864-vattay-szabolcs-csiksomlyo-uzenete.html 
Kutasi József Antal: 9.864 - Vattay Szabolcs > Csí...

6

0.1% 0%
/2013/03/16725-csabai-janos-altal-nyilt-level.html 
Kutasi József Antal: 16.725 - Csabai János által: Ny...

6

0.1% 0%
/2009_05_01_archive.html 
Kutasi József Antal: 2009.05.01. - 2009.06.01.

6

0.1% +500%
/2010/10/6771-reiner-peter-hungaria-100-as.html 
Kutasi József Antal: 6.771 - Reiner Péter: A Hungári...

6

0.1% 0%
/2012/08/15406-magyar-kabarek-gazdag-valasztekban.html 
Kutasi József Antal: 15.406 - Magyar kabarék - Gazdag...

6

0.1% +500%
/2013/02/16538-patrubany-miklos-istvan-adam.html 
Kutasi József Antal: 16.538 - Patrubány Miklós Istv...

6

0.1% 0%
/2008/07/1071-szentsge-xvi-benedek-ppa-eure.html 
Kutasi József Antal: 1.071 - Őszentsége XVI. Benedek...

6

0.1% 0%
/2013/05/17066-gazdatanacsok-szovetsege.html 
Kutasi József Antal: 17.066 - Gazdatanácsok Szövets...

6

0.1% 0%
/2011/05/9714-gyermeknapra-szabo-lorinc-ima.html 
Kutasi József Antal: 9.714 - Gyermeknapra > Szabó ...

6

0.1% +500%
/2011/07/10128-hagytam-hogy-az-emberek.html 
Kutasi József Antal: 10.128 - "Hagytam, hogy az embere...

6

0.1% +500%
/2011/06/9982-dabasi-tamas-bhke-sajat-ugyfelei.html 
Kutasi József Antal: 9.982 - Dabasi Tamás > BHKE a...

6

0.1% 0%
/2010/03/5098-magyar-katolikus-misszio-ertesito.html 
Kutasi József Antal: 5.098 - Magyar Katolikus Misszió...

6

0.1% 0%
/2012/12/16118-1993-ban-polt-peter-szajer-jozsef.html 
Kutasi József Antal: 16.118 - 1993-ban Polt Péter, Sz...

6

0.1% 0%
/2012/12/16074-meghivo-2012-december-12-szerda.html 
Kutasi József Antal: 16.074 - MEGHÍVÓ! 2012. decembe...

6

0.1% 0%
/2011/05/9412-titkos-fotok-ez-hihetetlen-el.html 
Kutasi József Antal: 9.412 - TITKOS FOTÓK! Ez Hihetet...

6

0.1% 0%
/2012/01/11493-detre-gyula-laszlo-koszonom.html 
Kutasi József Antal: 11.493 - Detre Gyula Laszló: Kö...

6

0.1% 0%
/2013/05/17048-legveszelyesebb-dolog-az-emberre.html 
Kutasi József Antal: 17.048 - "A legveszélyesebb dolo...

6

0.1% 0%
/2009/05/2637-pilisszanto-magyarorszag-2009majus.html 
Kutasi József Antal: 2.637 - PILISSZÁNTÓ MAGYARORSZ...

6

0.1% 0%
/2013/03/16596-kutasi-jozsef-antal-dr-kover.html 
Kutasi József Antal: 16.596 - Kutasi József Antal >...

6

0.1% +500%
/2013/03/16573-herceg-ferenc-arpad-nap-pomazon.html 
Kutasi József Antal: 16.573 - Herceg Ferenc: Árpád -...

6

0.1% +200%
/2013/05/17043-dr-hosso-andrea-kozgazdasz.html 
Kutasi József Antal: 17.043 - Dr. HOSSÓ ANDREA közga...

6

0.1% 0%
/2013/05/16940-szentmise-mindszenty-jozsef.html 
Kutasi József Antal: 16.940 - Szentmise Mindszenty Jó...

6

0.1% 0%
/2009/10/3577-dr-horkovics-kovats-janos-magyarok.html 
Kutasi József: 3.577 - Dr. Horkovics-Kováts János, a...

5

0.1% 0%
/2011/08/10351-megkezdodott-patrubany-miklos.html 
Kutasi József Antal: 10.351 - Megkezdődött Patrubany...

5

0.1% +400%
/2010/05/5760-csiksomlyoi-kegytemplom-es.html 
Kutasi József Antal: 5.760 - Csíksomlyói kegytemplom...

5

0.1% 0%
/2013/03/16677-ujpesti-notagala-hajlik-rozsafa.html 
Kutasi József Antal: 16.677 - Újpesti nótagála-Hajl...

5

0.1% 0%
/2012/02/11981-horthy-miki-emlekere-o-meg-en-50.html 
Kutasi József Antal: 11.981 - HORTHY MIKI EMLÉKÉRE &...

5

0.1% −17%
/2012/05/14915-belugyminiszterium-rendorseg-nagy.html 
Kutasi József Antal: 14.915 - Belügyminisztérium >...

5

0.1% 0%
/2010/12/7382-kolozsvari-gyorgy-vagyok.html 
Kutasi József Antal: 7:382 - Kolozsvári György vagyo...

5

0.1% +400%
/2012/04/12412-hungarian-lobby82-magyar-lobbi.html 
Kutasi József Antal: 12.412 - (Hungarian-Lobby,82) A M...

5

0.1% 0%
/2011/06/9968-nemzeti-hirmondo-uj-virradat-3.html 
Kutasi József Antal: 9.968 - Nemzeti Hírmondó > ...

5

0.1% 0%
/2011/11/11013-moricz-janos-kulturalis-egyesulet.html 
Kutasi József Antal: 11.013 - MÓRICZ JÁNOS KULTURÁL...

5

0.1% +400%
/2011/01/8009-nagymagyarorszag-varmegyei-es.html 
Kutasi József Antal: 8.009 - Nagymagyarország vármeg...

5

0.1% 0%
/2013/04/16838-szaniszlo-ferenc-szekszardon.html 
Kutasi József Antal: 16.838 - Szaniszló Ferenc Szeksz...

5

0.1% 0%
/2010/03/4957-emlekezzunk-1848-marcius-15-2010.html 
Kutasi József Antal: 4.957 - Emlékezzünk!! 1848. má...

5

0.1% 0%
/2013/05/17046-vilag-nepessege-2013-majus-27.html 
Kutasi József Antal: 17.046 - A világ népessége >...

5

0.1% 0%
/2011/11/11142-zsoldos-janos-idegenvezeto.html 
Kutasi József Antal: 11.142 - Zsoldos János, idegenve...

5

0.1% 0%
/2012/09/15580-tartsd-magad-nemzetem-enekli.html 
Kutasi József Antal: 15.580 - Tartsd magad, nemzetem! ...

5

0.1% 0%



/2009/12/4078-dr-kondorosy-elod-egyetemi-docens.html 
Kutasi József Antal: 4.078 - Dr. Kondorosy Előd egyet...

5

0.1% 0%
/2011/01/8001-vasarhelyi-gabor-bartok-bela.html 
Kutasi József Antal: 8.001 - Vásárhelyi Gábor: .../...

5

0.1% 0%
/2013/05/17033-ader-janos-koztarsasagi-elnok.html 
Kutasi József Antal: 17.034 - Áder János köztársas...

5

0.1% 0%
/2011/11/11140-szots-bela-teremto-isten-aldasa.html 
Kutasi József Antal: 11.140 - Szőts Béla: A Teremtő...

5

0.1% 0%
/2013/05/17076-z-karpat-daniel-arfolyamgat-ma.html 
Kutasi József Antal: 17.076 - Z. Kárpát Dániel: "Á...

5

0.1% 0%
/2012/01/11820-wittner-maria-vigyazz-hajamra.html 
Kutasi József Antal: 11.820 - Wittner Mária > Vigy...

5

0.1% 0%
/2013/04/16893-magyarorszagi-szovjet-atomfegyver.html 
Kutasi József Antal: 16.893 - A magyarországi szovjet...

5

0.1% +150%
/2013/04/16914-m-e-g-h-i-v-o-magyarsagtudomanyi.html 
Kutasi József Antal: 16.914 - M E G H Í V Ó MAGYARS...

5

0.1% 0%
/2012/12/16051-kutasi-jozsef-antal-advent-2012.html 
Kutasi József Antal: 16.051 - Kutasi József Antal >...

5

0.1% 0%
/2012/12/16055-csiksomlyoi-expressz-2013.html 
Kutasi József Antal: 16.055 - Csíksomlyói Expressz 2...

5

0.1% 0%
/2013/04/16903-ignacz-antal-ez-nem-mehet-igy.html 
Kutasi József Antal: 16.903 - Ignácz Antal: Ez nem me...

5

0.1% −17%
/2013/03/16670-galfalvy-gallik-bela-husveti.html 
Kutasi József Antal: 16.671 - Gálfalvy Gallik Béla: ...

5

0.1% +400%
/2012/08/15431-dr-eva-maria-barki-nyilatkozat-az.html 
Kutasi József Antal: 15.431 - Dr. Eva Maria Barki: Nyi...

5

0.1% +400%
/2009/06/2676-dr-toth-csaba-attila-szekszard-dr.html 
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 2.676 - Dr. Tót...

5

0.1% 0%
/2010/02/4707-nyilt-level-az-apeh-reszere-targy.html 
Kutasi József Antal: 4.707 - Nyílt levél az APEH ré...

5

0.1% +400%
/2009/10/3693-magyarorszag-fuggetlen-ujsagirok.html 
Kutasi József Antal: 3.693 - Magyarország :: Függetl...

5

0.1% +400%
/2009/11/3990-vilagga-megyek-tarsasjatek-kedves.html 
Kutasi József Antal: 3.990 - Világgá megyek, társas...

5

0.1% 0%
/2013/01/16253-rozgics-maria-magyar-vilag-heti_23.html 
Kutasi József Antal: 16.253 - Rozgics Mária, a Magyar...

5

0.1% +150%
/2011/03/9032-juhasz-gyula-csutka-laszlo-trianon.html 
Kutasi József: 9.032 - Juhász Gyula - Csutka László...

5

0.1% 0%
/2013/05/16970-felhaborito-martin-schulz.html 
Kutasi József Antal: 16.971 - "Felháborító Martin S...

5

0.1% 0%
/2013/05/16983-aradi-eva-nagyon-koszonom-racz.html 
Kutasi József Antal: 16.983 - Aradi Éva: Nagyon kösz...

5

0.1% 0%
/2013/05/16918-horvath-ferenc-csak-itt-csak-most.html 
Kutasi József Antal: 16.918 - Horváth Ferenc: Csak it...

5

0.1% 0%
/2012/11/15896-szabo-jozsef-koppany-otthonvedok.html 
Kutasi József Antal: 15.896 - Szabó József Koppány ...

5

0.1% 0%
/2011/01/8167-kover-laszlo-valasztojogot-kapnak.html 
Kutasi József: 8.167 - Kövér László: Választójog...

5

0.1% 0%
/2011/06/9957-ki-lehet-duro-dora-sztajlisztja.html 
Kutasi József Antal: 9.957 - Ki lehet Dúró Dóra szt...

5

0.1% 0%
/2011/06/9794-maria-radio-elo-kozvetites.html 
Kutasi József Antal: 9.794 - MÁRIA RÁDIÓ > Élő...

5

0.1% 0%
/2011/11/11152-dr-harkovics-kovacs-janos-foorvos.html 
Kutasi József Antal: 11.152 - Dr. Harkovics-Kovács J...

5

0.1% 0%
/2011/01/8111-va7ik-kanada-bekes-boldog.html 
Kutasi József: 8.111 - VA7IK > Kanada > Békés,...

5

0.1% 0%
/2011/01/7980-stuttgarti-magyar-bal-2011-januar.html 
Kutasi József Antal: 7.980 - Stuttgarti Magyar Bál &g...

5

0.1% 0%
/2011/01/8013-tisztelt-mesterhazy-attila-ur.html 
Kutasi József Antal: 8.013 - Tisztelt Mesterházy Atti...

5

0.1% 0%
/2012/07/15145-pozitiv-hirado-google-bemutatta.html 
Kutasi József Antal: 15.145 - Pozitív Híradó > A...

5

0.1% +400%
/2013/03/16711-kupondiszkont-setahajozas.html 
Kutasi József Antal: 16.711 - KuponDiszkont:: SÉTAHAJ...

5

0.1% +400%
/2011/02/8516-magyarok-vilag-himnusza.html 
Kutasi József Antal: 8.516 - A MAGYAROK VILÁG HIMNUSZ...

5

0.1% 0%
/2011/05/9712-lezsak-sandor-magyar-orszaggyules.html 
Kutasi József Antal: 9.712 - Lezsák Sándor a Magyar ...

4

0.1% 0%
/2011 
Kutasi József Antal: 2011

4

0.1% 0%
/2012/09/15497-penzben-uszik-vilag-tiz.html 
Kutasi József Antal: 15.497 - Pénzben úszik a világ...

4

0.1% 0%
/2012/08/15348-magyarsag-kipusztulas-utjan-van-e.html 
Kutasi József Antal: 15.348 - A magyarság a kipusztul...

4

0.1% 0%
/2012/09/15645-avosok-i-iii-cimu-dokumentumfilm.html 
Kutasi József Antal: 15.645 - Avosok I-III. cim"u doku...

4

0.1%