Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. október 31., péntek

19.552 - Balog Zoltán ismertette a kancellárok névsorát > 2014. október 31. 12:05


Balog Zoltán ismertette a kancellárok névsorát
2014. október 31. 12:05

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon sajtótájékoztató keretében ismertette 21 állami felsőoktatási intézmény leendő kancellárjainak nevét.

Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: versenyképesnek, hatékonynak, fenntarthatónak és rugalmasnak kell lennie a magyar felsőoktatásnak. A felsőoktatás átalakítása érdekében hozott döntéseknek emellett igazodniuk kell a gazdasági igényekhez, valamint figyelembe kell vennie a magyar adófizetők társadalmi elvárásait is, mivel ők azok, akik a költségvetésen keresztül finanszírozzák a rendszert.

Hangsúlyozta: az átalakítások célja egyben az is, hogy megszűnjön a felsőoktatásban a rossz gazdálkodás, amely a PPP-konstrukciók formájában csődbe is viheti az intézményeket. Ennek érdekében menedzser-szemléletű gazdasági vezetést kapnak a kancellárok személyében az állami felsőoktatási intézmények.

A miniszter elmondta: 8 felsőoktatási intézményben nem volt eredményes pályázat, az új pályázatokat a lehető legrövidebb időn belül ki fogják írni.

Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón a kancellári rendszer lényegi elemeit ismertette.

Eredményes pályázatok

1. Budapesti Corvinus Egyetem – Dr. Pavlik Lívia

2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Barta-Eke Gyula

3. Debreceni Egyetem – Dr. Bács Zoltán

4. Kaposvári Egyetem – Dr. Borbás Zoltán

5. Magyar Képzőművészeti Egyetem – Rakonczai Éva

6. Miskolci Egyetem – Dr. Deák Csaba

7. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – Dr. Nagy Zsombor

8. Nyugat-Magyarországi Egyetem – Dr. Dinnyés Álmos

9. Óbudai Egyetem – Monszpart Zsolt

10. Semmelweis Egyetem – Dr. Szász Károly

11. Szent István Egyetem – Figler Kálmán

12. Széchenyi István Egyetem – Dr. Filep Bálint

13. Testnevelési Egyetem – Dr. Genzwein Ferenc

14. Budapesti Gazdasági Főiskola – Dr. Dietz Ferenc

15. Dunaújvárosi Főiskola – Mészáros Virág

16. Eszterházy Károly Főiskola, Eger – Csathó Csaba József

17. Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös – Szentgyörgyvölgyi László

18. Magyar Táncművészeti Főiskola – Antal József

19. Nyíregyházi Főiskola – Kvantz József

20. Pető András Főiskola – Mihályi Máté Győző

21. Szolnoki Főiskola – Varga Csaba

Eredménytelen pályázatok

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem

2. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

3. Színház- és Filmművészeti Egyetem

4. Pannon Egyetem, Veszprém

5. Pécsi Tudományegyetem

6. Szegedi Tudományegyetem

7. Eötvös József Főiskola, Baja

8. Kecskeméti Főiskola

(Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)
https://www.youtube.com/watch?v=LDWRF60adNo

Balog Zoltán ismertette a kancellárok névsorát  2014. október 31. 12:05    Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon sajtótájékoztató keretében ismertette 21 állami felsőoktatási intézmény leendő kancellárjainak nevét.    Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: versenyképesnek, hatékonynak, fenntarthatónak és rugalmasnak kell lennie a magyar felsőoktatásnak. A felsőoktatás átalakítása érdekében hozott döntéseknek emellett igazodniuk kell a gazdasági igényekhez, valamint figyelembe kell vennie a magyar adófizetők társadalmi elvárásait is, mivel ők azok, akik a költségvetésen keresztül finanszírozzák a rendszert.    Hangsúlyozta: az átalakítások célja egyben az is, hogy megszűnjön a felsőoktatásban a rossz gazdálkodás, amely a PPP-konstrukciók formájában csődbe is viheti az intézményeket. Ennek érdekében menedzser-szemléletű gazdasági vezetést kapnak a kancellárok személyében az állami felsőoktatási intézmények.    A miniszter elmondta: 8 felsőoktatási intézményben nem volt eredményes pályázat, az új pályázatokat a lehető legrövidebb időn belül ki fogják írni.    Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón a kancellári rendszer lényegi elemeit ismertette.    Eredményes pályázatok    1. Budapesti Corvinus Egyetem  – Dr. Pavlik Lívia    2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem  – Barta-Eke Gyula    3. Debreceni Egyetem  – Dr. Bács Zoltán    4. Kaposvári Egyetem  – Dr. Borbás Zoltán    5. Magyar Képzőművészeti Egyetem  – Rakonczai Éva    6. Miskolci Egyetem  – Dr. Deák Csaba    7. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem  – Dr. Nagy Zsombor    8. Nyugat-Magyarországi Egyetem  – Dr. Dinnyés Álmos    9. Óbudai Egyetem  – Monszpart Zsolt    10. Semmelweis Egyetem  – Dr. Szász Károly    11. Szent István Egyetem  – Figler Kálmán    12. Széchenyi István Egyetem  – Dr. Filep Bálint    13. Testnevelési Egyetem  – Dr. Genzwein Ferenc    14. Budapesti Gazdasági Főiskola  – Dr. Dietz Ferenc    15. Dunaújvárosi Főiskola  – Mészáros Virág    16. Eszterházy Károly Főiskola, Eger  – Csathó Csaba József    17. Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös  – Szentgyörgyvölgyi László    18. Magyar Táncművészeti Főiskola  – Antal József    19. Nyíregyházi Főiskola  – Kvantz József    20. Pető András Főiskola  – Mihályi Máté Győző    21. Szolnoki Főiskola  – Varga Csaba    Eredménytelen pályázatok    1. Eötvös Loránd Tudományegyetem    2. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem    3. Színház- és Filmművészeti Egyetem    4. Pannon Egyetem, Veszprém    5. Pécsi Tudományegyetem    6. Szegedi Tudományegyetem    7. Eötvös József Főiskola, Baja    8. Kecskeméti Főiskola    A leendő kancellárok életrajzai itt és a mellékletben olvashatók.    A sajtótájékoztatón készült vágatlan felvétel nagy felbontásban a Sajtószobában érhető el.    (Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)  https://www.youtube.com/watch?v=LDWRF60adNo

19.551 - 1956. október 31 - MINDSZENTY JÓZSEF BÍBOROS KISZABADÍTÁSA

1956. október 31 - MINDSZENTY JÓZSEF BÍBOROS KISZABADÍTÁSA 

Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket 1955-től a felsőpetényi Almássy-kastélyban tartották fogva. Innen 1956. október 30-án szabadult, miután ÁVH-s fogvatartói beszüntették őrzését. A falu vezetőinek hívására érkeztek a kastélyba a rétsági laktanya tisztjei, Vajtai Gyula, Tóth József, Stifft Róbert főhadnagy és Galajda Béla hadnagy, akik Rétságra szállították a főpapot. A laktanyában töltött éjszaka után, október 31-én reggel, katonai kísérettel, a kormány utasítására kísérték Budapestre a prímást. A páncélos menet parancsnoka Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy, a rétsági forradalmi katonai tanács elnöke volt. 



Mindszenty József bíboros és Pálinkás-Pallavicini Antal (1922-1957) a budai prímási palotában, 1956. október 31-én. Pallavicini Antal arisztokrata családban született. A világháború utolsó évében részt vett a németellenes ellenállásban. A háború után a néphadsereg tisztje maradt. A rendszer híve lett, nevét is ezért változtatta Pálinkásra. Származása, múltja és a Mindszentyhez fűződő kapcsolata miatt szinte bizonyos volt, hogy a forradalom után eljárás indul ellene, mégsem távozott nyugatra. Földi maradványai a 301-es parcellában nyugszanak. 

 
A bíboros rétsági katonák gyűrűjében és az Úri utcai érseki palota udvarán 

 
Pálinkás-Pallavicini Antal, Deák János, Galajda Béla és 
Vajtai Gyula 1956. október 31-én, a budai érseki palotában


A Mindszentyt felsőpetényi fogságából kiszabadító tisztek a fővárosba is elkísérték a bíborost. Ők voltak a személyi testőrei. Útjaik csak november 4-én váltak el, amikor Mindszenty a Parlamentből az amerikai követségre távozott. Kézfogással búcsúztak. 
A forradalom leverését követő megtorlást a rétsági ezred tisztjei sem kerülhették el. Pálinkás Antal őrnagyra a legsúlyosabb büntetést mérték: a katonai bíróság halálra ítélte. A végrehajtásra 1957. december 10-én került sor, mint azt a felvett jegyzőkönyvben, hazug módon megfogalmazták: "törvényes keretek között". 
A testőrökre több év börtönt szabtak ki. Az alakulat parancsnokát, Garami Lajos ezredest 10 év börtönbüntetéssel sújtották. 

19.550 - ​Magyarok Világszövetsége székháza MVSZ ― MAGYAROK HÁZA 2014. novemberi programjai


Feladó: MVSZ Sajtószolgálat <sajtoszolgalat@mvsz.hu>
Dátum: 2014. október 31. 11:17
Tárgy: Az MVSZ székházában novemberi programjai
Címzett:
​ Kutasi József Antal​

 

  1. ​​
    Magyarok Világszövetsége székháza

    MVSZ ― MAGYAROK HÁZA

    Bankszámlaszám: 10300002-20102159-00003285

    1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3. Tel: 267- 4510

    www.magyarokhaza.hu, mvsz.szekhaz@gmail.com

     
     

 

 

 

 

 


2014. november – Enyészet hava

 

A Magyarok Világszövetsége székháza, az MVSZ – Magyarok Háza életében meghatározó szerepet tölt be a Szent László Magyarságtudományi Akadémia, amelynek előadásai élő, internetes közvetítésben is követhetők. A 2014/15-ös tanév első félévének kiemelt tantárgyai: A magyar nemzet – A IX. Világkongresszusra készülődve, tantárgyfelelős: Bottyán Zoltán, ügyvezető elnök,  valamint A 100.000 munkahely program  bemutatása, tantárgyfelelős: Dr. Drábik János, elnök. A Szent László Magyarságtudományi Akadémia rendes, tantárgyakba tagolt előadásai kedden, szerdán és csütörtökön 18-2o óra között zajlanak. Rendkívüli előadásokra a hét más napjain is sor kerülhet.

 

Heti rendszerességgel szervez programokat a Herman Ottó Társaság. Kéthetente, szombaton tart előadásokat a rák elleni küzdelem ismert szakértője, Dr. Dávid Tamás CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA címmel.

Minden héten, szerdai napokon, 9-17 óráig ingyenes jogi segítség, mediáció – közvetítői közreműködés vehető igénybe az MVSZ tagjai részére, elsősorban gazdasági, munkaügyi, családjogi természetű ügyekben, illetve válóperekben.

Kimondottan fiatalokat céloz meg a wargammers.hu/D21 modellezők köre, amely a hétvégeken tart találkozót.

Megfelelő érdeklődés esetén a Dob-szerdák folytatódnak.

Kéthetente Suska kör, amely egy olyan csere-bere rendszer, ahol a tagok szolgáltatásokat és termékeket tudnak adni, venni suskáért, illetve suska-forint bizonyos arányáért. A fizetőeszköz mértékegysége a suska. A Suska kör létértelme és célja, hogy a termékek és szolgáltatások forogjanak a használók között.

Egész hónapban megtekinthető munkanapokon 15-17 óra között Varga Ildikó festőművész Hódolat a Képes Krónikának c. tárlata a Bartók-teremben.

A portán aláírásgyűjtés folyik a kárpátaljai magyar fiatalok védelmében. Ugyanott le lehet adni a kitöltött aláíróíveket.

Jeles vendégeink: 

Czum László, Dr. Dávid Tamás, Dr. Drábik János, Kecze Zoltán, Patrubány Miklós,

Dr. Petz Ernő, Siklósi András, Szabó András, Dr. Vass Csaba, Varga István

 

2.vasárnap

10 óra ― Kossuth-terem ― Suska-kör

 

3.hétfő

17 óra ― Bartók-terem ― Volt-e magyar külpolitika 1918 előtt? Milyen volt a

nagyhatalmak külpolitikája? ― A Herman Ottó Társaság előadása. Előadó: Szabó András

kutató. Az előadás belépődíjas.

4. kedd

17-20 óra ― Bartók-terem ― Gyógyító Baráti Kör ― Gyógyítás

 

5. szerda

18-20

​ ​
óra ― Bartók-terem ― A 100.000 munkahely program  ― A Szt. László-MTA előadása, Dr. Drábik János  tantárgya ― A váltók használata a szociális szövetkezeti rendszerek közötti termelésben ― Előadó: Czum László.

6. csütörtök

18 óra ― Bartók-terem A magyar nemzet ―A IX. Világkongresszusra készülődve  ― A Szt.László-MTA előadása A magyar nemzet meghatározásáról Trianon 100. évfordulója előtt. Előadó: Bottyán Zoltán. Az előadóval beszélget: Dr.Boór Ferenc 

7. péntek

18 óra ― Bartók-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről. A vetítés megtekintése díjtalan.

8. szombat

10 óra ― Bartók-terem ― „CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA" — „Kezedben tartod az

életed" – segítség RÁK esetén – az egészség megőrzésére az őserdő ereje, az életerő forrása"

Előadó: Dr. Dávid Tamás elnök, tudományos főigazgató, az osztrák becsületrend

kitüntetettje.

 

10. hétfő

 17 óra ― Bartók-terem ― Emberi kapcsolatok a politikában –  Szakrális kapcsolatok a

gazdaságban ― A Herman Ottó Társaság előadása. Előadó: Dr. Vass Csaba egyetemi tanár.

Az előadás belépődíjas. 

13. csütörtök

18 óra ― Bartók-terem A magyar nemzet A IX. Világkongresszusra készülődve ― A Szt.László-MTA előadása

 

14. péntek

18 óra ― Bartók-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

15. szombat

18 óra ― Bartók-terem ― Patrubány Miklós nemzetpolitikai előadása

Szent Imre herceg, Szent István fia Amerika névadója

17. hétfő

17 óra ― Bartók-terem ― Mit kell tudni az energetikáról? – Az energetika aktuális kérdései. V. rész. ―  A Herman Ottó Társaság közös előadása a Szt. László-MTA-val (közvetítéses). Előadó: Dr. Petz Ernő prof., energetikus. Az előadás belépődíjas.

19 óra ― Bartók-terem ― A borkultúra, mint az életünk alapkultúrája a történelmi Magyarország borvidékein ―Tantárgyfelelős: a híres borász, Kaló Imre és Komsa József.  A meghívott borász vendég: Kecze Zoltán, aki az aszófői dombokon termeli a szőlőit (közvetítéses). A helyszínen az előadást borkóstoló teszi igazán élővé.

18. kedd

17-20 óra ― Bartók-terem ― Gyógyító Baráti Kör ― Gyógyítás

 

19. szerda

18-20 óra ― Bartók-terem ― A 100.000 munkahely program  ― A Szt. László-MTA előadása, Dr. Drábik János  tantárgya.– A forgatható utalványok, és azok elektronikus verzióinak törvényi szabályozásai ― Előadó: Varga István.

20. csütörtök

18 óra ― Bartók-terem A magyar nemzet ― A IX. Világkongresszusra készülődve A Szt.László-MTA előadása.

21. péntek

18 óra ― Bartók-terem ―  könyvbemutató: Firdauszí: SáhnámeA Királyok Könyverészletek Perzsa költők versei  

22. szomba

​t​

10 óra ― Bartók-terem ― „CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA" — „Kezedben tartod az

életed" – segítség RÁK esetén – az egészség megőrzésére az őserdő ereje, az életerő forrása"

Előadó: Dr. Dávid Tamás elnök, tudományos főigazgató, az osztrák becsületrend

kitüntetettje.

24. hétfő

17 óra ― Bartók-terem ― Szellemi és lelki, erkölcsi és hitbéli adalékok a magyarság megmentéséhez. ― A Herman Ottó Társaság közös előadása a Szt. László-MTA-val (közvetítéses).  Előadó: Siklósi András kutató. Az előadás belépődíjas.


28. péntek

18 óra ― Bartók-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

.

Dr. Tóth Gyöngyi jogtanácsos elérhetősége időpont egyeztetéshez: tel.: +36709449111,  e-mail: drtothgyongyi2010@gmail.com

 

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

MVSZ Sajtószolgálat

8429/141031

  


19.549 - EZEN A NAPON... 1906. október 29-én, 108 éve helyezték örök nyugalomra Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc hamvait a kassai dómban.

EZEN A NAPON... 1906. október 29-én, 108 éve helyezték örök nyugalomra Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc hamvait a kassai dómban.    Akiért a harang szól    1906. október 24-én indult útnak a hajó Konstantinápolyból fedélzetén II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Thököly Imre, Rákóczi József, Bercsényi Miklós, Bercsényiné Csáky Krisztina, Eszterházy Antal és Sibrik Miklós hamvaival, és a küldöttség tagjaival.     Október 25-én a hajó befutott Konstanca kikötőjébe, a koporsókat és a sírköveket egy feldíszített különvonatra rakták át....Október 28-án reggel 8 óra 34 perckor futott be a vonat a budapesti Keleti pályaudvarra. Az érkezőket Bárczy István polgármester fogadta. A koporsókat díszes hintókra rakták, és a gyászmenet a Kerepesi (ez időtől Rákóczi) úton vonult a Szent István bazilikába, illetve Thököly hamvaival külön a Deák téri evangélikus templomba.     A vonat este 8 órakor indult Kassára, ahová október 29-én hajnalban érkezett meg. II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József, Bercsényi Miklós és neje Csáky Krisztina, Eszterházy Antal valamint Sibrik Miklós hamvait a Szent Erzsébet dómban helyezték örök nyugalomra.    (Forrás: Rákóczi hamvainak hazahozataláról - kronológia - oszk.hu)
  • Ancient Hungary

  • EZEN A NAPON... 1906. október 29-én, 108 éve helyezték örök nyugalomra Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc hamvait a kassai dómban.

  • Akiért a harang szól

  • 1906. október 24-én indult útnak a hajó Konstantinápolyból fedélzetén II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Thököly Imre, Rákóczi József, Bercsényi Miklós, Bercsényiné Csáky Krisztina, Eszterházy Antal és Sibrik Miklós hamvaival, és a küldöttség tagjaival.

  • Október 25-én a hajó befutott Konstanca kikötőjébe, a koporsókat és a sírköveket egy feldíszített különvonatra rakták át....Október 28-án reggel 8 óra 34 perckor futott be a vonat a budapesti Keleti pályaudvarra. Az érkezőket Bárczy István polgármester fogadta. A koporsókat díszes hintókra rakták, és a gyászmenet a Kerepesi (ez időtől Rákóczi) úton vonult a Szent István bazilikába, illetve Thököly hamvaival külön a Deák téri evangélikus templomba.

  • A vonat este 8 órakor indult Kassára, ahová október 29-én hajnalban érkezett meg. II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József, Bercsényi Miklós és neje Csáky Krisztina, Eszterházy Antal valamint Sibrik Miklós hamvait a Szent Erzsébet dómban helyezték örök nyugalomra.

  • (Forrás: Rákóczi hamvainak hazahozataláról - kronológia - oszk.hu)

19.548 - Most dőlhet el a Regnum Marianum-emlékhely sorsa! > ​Várjuk szeretettel 2014. november 4-én, az 1956-os szabadságharc leverésének 58. évfordulóján (kedd) 18 órára


Feladó: Gitta Kaizler
Dátum: 2014. október 30. 19:35
Tárgy: Most dőlhet el a Regnum Marianum-emlékhely sorsa!
Címzett: Kutasi Jozsef Antal <jozsef@kutasi.eu>


„Azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, saját síremlékét készíti elő." Ipolyi Arnold
Értesítés
Tisztelt Honfitársunk!
Tudomásunk szerint a városligeti múzeumnegyed tervezési fázisa hamarosan lezárul, így eldőlhet az is, hogy mi lesz a Rákosiék által 1951-ben lerombolt Regnum Marianum-templom helyének sorsa.
Az nyilvánvalóvá vált, hogy a lerombolt templom újjáépítésére most nincs lehetőség (hiszen ezt a katolikus egyházvezetés nem támogatja), annak ugyanakkor semmi akadálya, hogy a Csete György és Makovecz Imre Kossuth-díjas építészek által megálmodott emlékhely megvalósuljon. Mégis, egyes tervezőirodák mélygarázst nyitnának a lerombolt templom alapjainak helyén, míg mások múzeumépületeket pakolnának a kegyhelyre.
Erről bővebben itt olvashat: http://www.magyarpatriotak.hu/eldolhet-a-regnum-marianum-sorsa/
Vagy méltó emlékhely épül, vagy semmi
A Magyar Patrióták Közössége ennek érdekében kezdeményezi, hogy a Városligetet érintő állami fejlesztéseknek legyen része a Regnum Marianum-emlékhely Csete-Makovecz-féle elképzelés alapján történő megépítése, a föld alatt rejtőző altemplom bevonásával és megőrzésével.

​​
Várjuk szeretettel 2014. november 4-én, az 1956-os szabadságharc leverésének 58. évfordulóján (kedd) 18 órára a Regnum Marianum-emlékhelyre mindazokat, akik kezdeményezésünkkel egyetértenek! Hozzon magával egy gyertyát vagy mécsest is!
2014. október 27.
Magyar Patrióták Közössége
www.magyarpatriotak.hu 

19.547 - ​Édes Erdély > Katonai megemlékezés a Bekecs-tetőn (Maros-Torda vármegye, Erdély) - VIDEO


From:
​​
Édes Erdély
Date: 2014-10-30 19:56 GMT+01:00
Subject:
​​
Katonai megemlékezés a Bekecs-tetőn (Maros-Torda vármegye, Erdély) - VIDEO
To:
​Kutasi József Antal ​

Katonai megemlékezés a Bekecs-tetőn (Maros-Torda vármegye, Erdély)




19.546 - ​Kutasi József Antal írja: Üzenet mindazoknak, akik a 78 éves életem során kihasználtak, eldobtak és​ a​ sárba tapostak!


Kutasi József Antal írja:
Üzenet mindazoknak, akik a 78 éves életem során kihasználtak, eldobtak és
​a​
sárba tapostak!

Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. 
Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet!
Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. 
S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem.



KATTINTANI és  található > Kutasi József Antal:www.jozsef-kutasi.de
http://kutasi.blogspot.com < IDE IS KATTINTANI <

Nagyon sok képek találhatók a KUTASI JÓZSEF ANTAL oldalán! 
KATTINTANI ÉS A KÉPEKNÉL A BEJEGYZÉSEKRE,  ÚJBÓL KATTINTANI > https://www.google.hu/search?q=Ki+ez+a+Kutasi+J%C3%B3zsef+Antal?+%3E+1956.+okt%C3%B3...&espv=2&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=gEtIVPbCIaOAywOJp4D4AQ&ved=0CC0QsAQ4Cg&biw=1920&bih=979 <KATTINTANI ÉS A KÉPEKNÉL A BEJEGYZÉSEKRE,  ÚJBÓL KATTINTANI >-- 
Figyelem! 
"KUTASI JÓZSEF új neve: KUTASI JÓZSEF ANTAL"
​, mert több Kutasi József személy is található a Google oldalán, illetve az Internetben, akik csak névrokonok!
ERRE A CÍMRE:<jozsef@kutasi.eu> KÉREM AZ ÜZENETEKET, ÉS AZ ANYAGOKAT A KUTASI JÓZSEF ANTAL oldalára! 

2014. október 30., csütörtök

19.545 - Neuigkeiten zur Petition - "Postchef Frank Appel: Stoppen Sie die Verpackung von "Einkauf Aktuell""


From: Daniel Kutasi 
Date: 2014-10-30 13:27 GMT+01:00
Subject: Neuigkeiten zur Petition - "Postchef Frank Appel: Stoppen Sie die Verpackung von "Einkauf Aktuell""
To: Papa <jozsef@kutasi.eu>

---------- Weitergeleitete Nachricht ----------
Von:
​​
Fabian Lehner
<mail@change.org>
Datum: 30. Oktober 2014 13:17
Betreff: Neuigkeiten zur Petition – "Postchef Frank Appel: Stoppen Sie die Verpackung von "Einkauf Aktuell""



Fabian Lehner hat gerade ein Update zur Petition "Postchef Frank Appel: Stoppen Sie die Verpackung von "Einkauf Aktuell"", die Sie unterschriebnen haben, veröffentlicht.

130.000 Menschen gegen Plastikverpackung der #EinkaufAktuell @DeutschePostDHL

30. Okt 2014 — Liebe Unterstützer, oh wow, knapp 130.000 Menschen haben nun meine Petition für ein Ende des Müllwahnsinns bei der Deutschen Post unterschrieben. Das sind fast 130.000... Weiterlesen

Weiterlesen


© 2014 Change.org · 548 Market St #29993 · San Francisco, CA 94104-5401 · VSA  




19.544 - Otthonvédelmi Tanács 2014. október 28., 21:29 · Lista az Amerikából kitiltottakról: Lázár János (a Fidesz alelnöke).....

 

Hírfolyam

Lista az Amerikából kitiltottakról

Az USA illetékesei szerint áfacsalók károkat okoznak az amerikai Bunge nevű cégnek. A Bunge által gyártott Vénusz és Floriol étolajak 100-150 forinttal drágábbak, mint a boltokban található más hasonló termékek, aminek oka csak intézményesült ÁFA csalás lehet, mivel a magyar piacon megtalálható étolaj piaci ára gyakorlatilag megegyezik annak előállítási költségeivel. Az amerikaiak azt állítják, hogy ez csak úgy lehetséges, hogy a korrupcióban résztvevő cégeket a NAV nem ellenőrzi, azok nem fizetnek adót, ennek ellenére az „adózott" áfát visszakapják. Az amerikaiak szerint a NAV nem csak tud róla, hanem aktív résztvevő is, és az áfacsalások utáni haszon egy része, a NAV és kormány közeli cégek által létrehozott alapítványokba áramlik. Az amerikaiak azt állítják, hogy a kormányzathoz közel álló cégek keresték fel a Bunget azzal, hogy ha a cég pénzzel támogat egy alapítványt, akkor a NAV az amerikai céget békén hagyja. Ennek okán (ürügyén) az USA beutazási tilalmat rendelt el öt (Orbán Viktor köreihez tartozó) igen befolyásos személlyel szemben. A kitiltottak névsora Pester Lloyd híre alapján: Vida Ildikó (Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke) Habony Árpád (Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadója) Heim Péter (az állami tulajdonban lévő Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke) Giró-Szász András (volt kormányszóvivő) Lázár János (a Fidesz alelnöke)szerepel a listán, amelynek üzenete (hadüzenete), hogy az USA ettől kezdve érdekeivel szembenálló, nem kívánatos politikai személynek tartja Orbán Viktort, és mindent meg fog tenni elmozdítása érdekében. A hatalmat hozzá korlátok nélkül lojális, nemzeti érdekeket feladó, radikális atlantista Bajnai-Gyurcsány tengelyt és annak köreit támogatja, nem mellékesen azokat, akiknek anno minden korrupciós botrányát elnézte, később minden eszközzel megakadályozta felelősségre vonásukat. (Gyurcsány, Demszky, Kóka, Bajnai, Pricz Gábor). Magyarország példátlan, lényegében háborús szintű nyugati külpolitikai nyomás alá került, mert a magyar kormány az Ukrán (tágabb értelemben a kelet-nyugati) konfliktusban nem kötelezte el magát kritikátlanul a nyugat mellett, így az atlanti hatalmak számára elfogadhatatlanul gyenge láncszemé vált a fokozódó konfliktusban, melynek kiteljesedése 1, maximum 2 év múlva várható, és addig rendezni akarják a "magyar kérdést". A magyar politikai rendszer velejéig korrupt és öncélú, a hatalmi 25 év alatt ágakat összemosták, és saját szolgálatukba állították, az államot és a lakosságot eladósították, miközben a politikusok hatalmas vagyonokat halmoztak fel. A rendszer megérett a bukásra, A liberális rendszer bal és jobboldala egyformán alkalmatlan a hatalomra. a radikális atlantisták a nemzeti érdekeinket, értékeinket tiporták sárba évtizedekig, a mérsékelt atlantisták a 2/3 ellenére fél évtized alatt sem teljesítették a hozzájuk fűzött reményeket. A belpolitikai feszültségek és külpolitikai nyomás minden bizonnyal komoly változásokat hoz, leginkább az várható, hogy felerősödnek a Fidesz törésvonalai, a radikális jobboldal még jobban összezár, megjelennek az utcán a radikális atlantisták is, ami újabb konfrontatív helyzetet jelent.

Lista az Amerikából kitiltottakról    Az USA illetékesei szerint áfacsalók  károkat okoznak az amerikai Bunge nevű cégnek. A Bunge által gyártott Vénusz és Floriol étolajak 100-150 forinttal drágábbak, mint a boltokban található más hasonló termékek, aminek oka csak  intézményesült ÁFA csalás lehet, mivel a magyar piacon megtalálható étolaj piaci ára gyakorlatilag megegyezik annak előállítási költségeivel. Az amerikaiak azt állítják, hogy ez csak úgy lehetséges, hogy a korrupcióban résztvevő cégeket a NAV nem ellenőrzi, azok nem fizetnek adót, ennek ellenére  az „adózott

19.543 - Magyar Katolikus Egyházközség München > D - 81925 München, Oberföhringer Str. 40,


Magyar Katolikus Egyházközség München

Magyar Katolikus Misszió


Szt.Erzsebet-templom
 
Szt.Erzsébet-templom
 
Misszióház
 
Egyházközségünk helye
 
1000 éves bajor-magyar barátság
 
Millenniumi dombormű
 
Házi kápolnánk oltárképe
Házi kápolnánk oltárképe
Hétvégi Magyar Iskola
Hétvégi Magyar Iskola
A Család éve 2011 - Családdal a jövőért
A Család éve 2011
Családdal a jövőért

Az érsekségi rendelkezések értelmében 2014. szept. 1-től
müncheni magyar szentmiséink új színhelye
a München-Haidhausen-i Szt. Erzsébet templom,
minden vasár- és ünnepnap 11.00-tól.
Helyszín: 81667 München, Breisacherstr. 9/a,
az Ostbahnhof közvetlen közelében.
Megközelíthető: U5; S-1, 2, 3, 4, 6, 7, 8; 19-es villamos;
54, 55, 100, 145, 155, 187-es busz.
Kiszállás az Ostbahnhof megállónál


MEGHÍVÓ
A Hétvégi Magyar Iskola, a két Cserkészcsapat,
Patrona Hungariae Énekkarunk, a Regös- és Komámasszony-néptánccsoport,
valamint a Színkör közreműködésével
2014. december 14-én 16.00 órától adventi ünnepség
a Salesianer Don Boscos Jugendwohnheim dísztermében,
81669 München, Sieboldstr. 11, a Rosenheimer Platz közelében.
Az ünnepség előtt 15.00-16.00-ig jótékonysági süteményvásár
cserkészcsapataink javára.
Mindenkit szeretettel várunk!

Időpontok–Találkozók–Rendezvények
2014. szeptember – 2015. július
Cserkészet: 2014. szept. 20., 26-28-ig (AKI), okt. 11., 18. (18.00-tól polgári ünnepség),
nov. 8., 22., dec. 6., 13., 14. (adventi ünnepség), 2015. jan.17., 31., febr. 28. (kirándulás),
márc. 14. (polgári ünnepség), ápr. 18., máj. 9., 16. (csak a nagyoknak), jún. 20., 28. (Magyar
Hagyományőrző Nap - Juniális), júl. 4., 18. Cserkészfoglalkozás szombatonként 14.30–tól
18.00-ig
Gyermekmisék: 2014. szept. 21., (Szt. Erzsébet-templomban) okt. 26., nov. 9., dec. (14-
én Adventi ünnepség), 2015. jan. 11., febr. 8., márc. 8., máj. 10., jún. 14., júl. 19-én (a Szt.
Erzsébet- templomban) vasárnap, 16.30-kor missziónk nagytermében
Ifjúsági misék: 2014. szept. 21. (Veni Sancte) okt. 19., nov. 16., dec., 21., 2015. jan. 18.,
febr.15., márc. 15., ápr. 19., máj. 17., jún. 21., júl. 19. (Te Deum) vasárnap 11.00-kor a
Szt. Erzsébet-templomban
DurMolOk ifjúsági énekkar próbái:
fellépés előtti csütörtökön 18.30-tól 20.00-ig; Vezető – Geng Ildikó
Bibliakör: 2014. szept. 18., okt. 16., nov. 20., dec. 11., 2015. jan. 22., febr. 19., márc.
19., ápr. 23., jún. 20,. júl. 16. csütörtökön 17.30-tól 18.30-ig, előtte 17.00-tól szentmise
házi kápolnánkban; Vezető – Merka János plébános
Imakör: a hó 1. és 3. péntekén 17.00-tól 18.30-ig; Szervező, vezető – Rogge-Solti Katalin
Patrona Hungariae Énekkar próbái: szerdán 17.30-tól 19.00-ig missziónkon
Szeniorok Klubja: 2014. szept. 25., okt. 23., nov. 13., dec. 4., 2015. jan. 15., febr. 12.,
márc. 12., ápr. 16., máj. 21., jún. 11. (kirándulás), júl. 9., csütörtökön 14.00-tól 17.00-ig,
előtte 13.45-től szentmise házi kápolnánkban; Szervező, vezető – Wiedra Mónika
Családok fóruma: 2014. szept. 26., okt. 24., nov. 28., dec. 19., 2015. jan. 30., febr. 27.,
márc. 28., ápr. 24., jún. 28., júl. 17., pénteken 18.30-tól 21.00-ig; Szervező, vezető – Já-
nosi Margit és Vizy Zsuzsa
Elsőáldozás: 2015. május 17., Bérmálás: 2015. jún. 21.
Ministráns kirándulás: nov. 8., febr.14., jún. 13.
Elsőáldozásra és bérmálkozásra jelentkezés: azonnal, legkésőbb okt. 31-ig.
Szervező, és felkészítő - Szarvas Erzsébet
Adventi lelki nap nov. 30., Nagyböjti lelki nap: 2015. márc. 1.
Nemzeti ünnep polgári megemlékezés: okt. 18., 2015. márc. 14.
Bébi- Mami Kör: kedden 16.00-tól 18.00-ig; Vezető – Bazsa Anett
Rózsafüzér titokcsere: a hó 1. vasárnapján; Szervező – Merka János plébános
Rózsafüzér Társulat közgyűlése: nov.16.
Szent Cecília ünnepség: nov. 22.
Beteglátogatás:
a hó első péntekén, előzetes megegyezés szerint bármikor; Látogató – Merka János plb.20
KMÉM: előzetes értesítés szerint pénteken 19.00-tól 21.30-ig;
Szervező – dr. Lengyel Zsolt
Magyar Hagyományőrző Nap: 2015. június 28. vasárnap 13.00-tól 21.00-ig;
Adventi ünnepség: december 14.
Német nyelvtanfolyam: kedden 16.00-tól 18.00-ig; Vezető – Lukács Tibor
Angol nyelvtanfolyam: hétfőn, kedden 17.45-től 19.15-ig; Vezető – Kassai Gitta
Komputer tanfolyam: kedden 18.30-tól 20.30-ig; Vezető – Rogge-Solti László
Regös kezdő és utánpótlás tanfolyam: kedden 19.00-tól 21.30-ig; Táncoktató – Bilicki
Viktor és Tímea
Regös haladó néptánc: szerdán 19.00-tól 21.30-ig; Táncoktató – Bilicki Viktor
Komámasszonyok-néptánc: hétfőn 19.30-tól 21.00-ig; Táncoktató – Ságodi Klaudia
Klasszikus tánc: csütörtökön 20.00-tól 21.30-ig; Táncoktató – Tóth Péter
Könyvkölcsönzés: kedden 12.00-tól 16.00-ig; Könyvtáros – Pöschl Péter
Filmklub: havonta, előzetes hirdetés szerint; Szervező – Tahy András
Erdingi Magyar Ovi: csütörtökön 15.45–17.15-ig a Zentrum der Familie-ben
Erdingi Magyar Iskola: csütörtökön 13.55–15.25-ig az Anne-Frank-Gymnasium-ban

H i v a t a l i ó r á k:
hétfőtől péntekig 9.00-tól 17.00-ig
Merka János plébános
legbiztosabban elérhető kedden és csütörtökön, előzetes megegyezésszerint bármikor.
S z e n t m i s é k:
Münchenben
minden vasár- és ünnepnap 11.00-kor,
előtte gyóntatás a Szt. Erzsébet-templomban
Breisacherstr. 9/a , 81667 München
Rosenheimban
minden hó 2. és 4. vasárnapján 12.30-kor,
előtte gyóntatás a St. Josef-templomban:
Innstraße 4., 83022 Rosenheim
Erdingben
havonta, előzetes értesítés szerint
16.00 órakor a Johanneshausban,
Kirchgasse 5. , 85435 Erding
Landshuton
minden hó 3. vasárnapján 17.00-kor a
St. Johann-templomban, Alte Regensburger
Straße 43. . 84030 Landshut-Ergolding
Verantwortlich – Szerkesztő és felelős kiadó: Merka János plébános
Társszerkesztők: Beregi Rita, Czumbil Zsuzsanna, Dóry Emese, Gramling Oliver,
K. Lengyel Zsolt, Meyle Éva, Rogge-Solti Katalin, Varga Katalin, Vincze András
Megjelent 6000 példányban. Következő számunkat húsvétkor postázzuk.
Impressum: Ungarische Katholische Gemeinde – Magyar Katolikus Egyházközség
81925 München, Oberföhringer Str. 40, Tel.: 089/982637; Fax: 985419
Készült: IRIS Buch- und Offsetdruck Karl Singer e. K. Zugspitzstr. 14, 81541 München



AZ ÉRTESÍTŐ KÜLÖN KIADÁSAI:
2011 ősz
értesítő - őszi különkiadás
2012 húsvét
husvet
2012 ősz
husvet
2013 húsvét
husvet
2013 ősz
husvet
2014 húsvét
husvet
2014 ősz
husvet

Családi Lap - a müncheni és München környéki magyar családok lapja
A Misszió története
Személyi változások missziónkon (2011)
Táncoljunk!  Magyar néptánc-csoportok a Misszión

Missziónkkal kapcsolatos információkért írjanak közvetlenül a Misszió címére; észrevételeiket, javaslataikat, üzeneteiket megírhatják ide. Köszönjük!  

Folyóiratunk (Newsletter)
Kapcsolat (E-Mail)


München és Freising-i Főegyházmegye
 Német Püspöki Konferencia

 



       Ön a  -ik látogató az oldalunkon

2003. április 4. óta
Frissítve: 2014. április
honlapszerkesztő
© 2000-2011 Magyar Katolikus Misszió München