Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2008. április 11., péntek

647 - A korábbi német szövetségi kancellár szerint az állhatatossághoz az is szükséges, hogy a kormányzó politikai párt akarja a változtatásokat, és egységesen álljon ki azok mellett.

Von: kutasi.eu@googlemail.com

Im Auftrag von Daniel Kutasi
Gesendet: csütörtök, 2008. április 10 18:08
An: Kutasi József
Betreff: Gerhard Schröder: A kormányzó pártnak akarnia kell a változást

 

Schröder: A kormányzó pártnak akarnia kell a változást

MNO
Nem tudom, miként alakulnak a dolgok Magyarországon a 2010-es választásokig, ám ha tanácsot adhatnék, azt mondanám, legyenek állhatatosak, és ne futamodjanak meg a változtatások szükségessége elől – jelentette ki Gerhard Schröder csütörtöki, budapesti előadásában.

A korábbi német szövetségi kancellár szerint az állhatatossághoz az is szükséges, hogy a kormányzó politikai párt akarja a változtatásokat, és egységesen álljon ki azok mellett.

Mihelyt e párton belül releváns részek ellenzik a változások politikáját, megszűnik a politika kommunikálásának lehetősége, mert a politikai ellenfél a párton belüli „megmondóemberekre" hivatkozhat – fogalmazott Gerhard Schröder, aki most az orosz Gazprom vezető alkalmazottja, és egy német lapkiadó társaságában érkezett az országba.

Mint mondta, az eredményes politizálás egyik feltétele az állhatatosság, a másik pedig az adott politikai erő egysége, mert csak így lehet szembeszállni a támadásokkal. Abban bízni, hogy a támadások majd alábbhagynak, dőreség: azok nem fognak alábbhagyni - tette hozzá. Az európai államok többsége előtt tornyosuló reformfeladatokról, a végrehajtásukkal járó népszerűségvesztésről szólva Schröder hangsúlyozta: a szociális ellátórendszereket hozzá kell igazítani a megváltozott realitásokhoz.

Mint elhangzott, utóbbi egyik összetevője a globalizáció néven emlegetett, egyre élesebbé váló nemzetközi verseny, nemcsak vállalatok, de az egyes népgazdaságok között is. A másik a demográfia alakulása, a csökkenő születésszámok és az öregedő társadalmak kérdése, ezek pedig kikényszerítik a változásokat a szociális ellátórendszereken belül. Schröder kitért arra, hogy a skandináv államok már a 90-es években felfigyeltek erre a jelenségre és megtették a szükséges lépéseket; részben ebben rejlik jelenlegi sikerük titka. Hozzáfűzte: más államok - köztük Németország - csak a XXI. században kaptak észbe, és hoztak intézkedéseket a romló helyzet orvoslása érdekében.

A korábbi német kancellár nagy dilemmának nevezte, vajon egy demokratikus legitimációval rendelkező politikai erő megengedheti-e magának, hogy a vereségtől érzett félelemtől vezetve a reformokat későbbre halassza, felvizezze, vagy egyáltalán neki se fogjon a megvalósításuknak, és másoknak engedje azokat át.

„Ezt a kérdést minden országban a kormányzó erőknek kell megítélniük, ebben én semmi esetre sem akarok tanácsot adni" - jelentette ki Schröder. Megjegyezte, hogy a magyarországi vitákat német szociáldemokrata szemmel nézve minden nagyon ismerősnek tűnik. Azok a belső konfliktusok sem tűnnek magyar sajátosságnak, amelyek egy, az SPD-hez testvéri szálakkal kötődő párton belül léteznek - célzott Schröder a német szociáldemokraták pártjában zajló vitákra.

Konkrét külpolitikai kérdésekre kitérve a volt kancellár bírálta Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségének szerinte elhamarkodott elismerését az EU vezető tagállamai részéről. Úgy vélte, a hibát azzal lehetne orvosolni, ha az Európai Unió nem hagyná magukra a Nyugat-barát szerbiai erőket. Ezt azzal demonstrálhatná Brüsszel, ha még a májusi parlamenti választások előtt felajánlaná Belgrádnak a stabilitási és társulási szerződést, és ennek keretében vízummentes beutazást tenne lehetővé Szerbia polgárai számára az EU területére.

Törökország kapcsán Schröder szolidaritást követelt az EU részéről a jelenlegi ankarai kormánnyal. Mint mondta, a választások útján hatalomra jutott Recep Tayyip Erdogan kormánya az egyetlen erő, amely képes lehet a nem fundamentalista iszlám és az európai értékrend szintézisére. Nem állnak Európa érdekében azok a fenntartások, amelyeket egyesek Törökország teljes jogú EU-tagságával szemben táplálnak, ezért a megkezdett csatlakozási tárgyalásokat folytatni kell, egyúttal ragaszkodni a törökországi demokratizálás továbbviteléhez - hangoztatta budapesti előadásában Gerhard Schröder.
(MTI)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------