Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. április 30., péntek

5.646 - Tornádó Hírküldő: Elég volt politikusok mocskolódásaiból az állandó támadásokból ebben már nem kívánok részt venni.

Von: Tornádó Hírküldő

Gesendet: szombat, 2010. április 24. 11:13
An: Kutasi József
Betreff: Re: 5.609 - Szeretném tudatni, hogy a "Kutasi József - Politikai Hírfutár" tevékenységét megszüntette!

 

Kedves József!
Köszönöm az eddigi hasznos és a nemzetet szolgáló munkáját. A továbbiakban jó egészséget kívánok!
Jövő héten a Tornádó Hírküldő is befejezi 7 éve tartó munkáját majd a hírküldőn szét lesz küldöm!
Teljesen nem szűnik meg csak az aktuálpolitikából a pártoskodásból végleg kiszáll.
Nem politikai programok rendezvények közlését a továbbiakban is vállalom. És első az egészség nevelés a magyar emberek egészséges életének segitését helyezzük majd előtérbe.
Mivel azzal nagyon nagy a baj!
Elég volt politikusok mocskolódásaiból az állandó támadásokból ebben már nem kívánok részt venni.
Már bennem is régóta érlelődött ez az egész M.Szabó Imre barátom unszolására vállaltam, hogy a választásokig kitartok!
Jó egészséget! Szebb Jövőt!
Tornádó Hírküldő Koppándi Barna

5.645 - Pruzsinszky Fruzsina: Sok érdekes és értékes anyagot kaptam Jóska bácsitól, ezek hiányozni fognak.

Von: Pruzsinszky Fruzsina
Gesendet: szombat, 2010. április 24. 10:56
An: kutasijozsef1956@googlemail.com
Betreff: köszönet

 

Kedves Jóska bácsi !

Sajnálattal, de tudomásul veszem, hogy befejezi „szolgálatát”. Sok érdekes és értékes anyagot kaptam Jóska bácsitól, ezek hiányozni fognak.

Bízom benne, hogy továbbra is küld egy-egy körlevelet, ha olyan anyagot talál, ami sokunkat érdekel.

Köszönettel az eddigiekkel, jó egészséget kívánok Önnek és családjának :

Pruzsinszky Fruzsina

5.644 - Péteri Attila Árpád: Munkára föl, érintettek, pártolók és szimpatizánsok!

 

Von: Péteri Attila Árpád
Gesendet: szerda, 2010. április 21. 00:04
An: Kutasi József

Betreff: Ráébredés! - Belátás! - Projekt!

 

Kedves Fele-Barátaim! Küzdőtársak! Honfiak! Honleányok!

 

Véleményem szerint ideje lenni tanulni a történelemből.

Felszámolni az egymásra mutogatást, a széthúzást.

Most ténylegesen történelmi esélyt kap erre, nemcsak a Fidesz, -mint nagy esélyes a kétharmad elérésére- hanem az egész ország.

Tételezzük fel, a több, mint valószínűt, hogy meglesz a kétharmad. Ez négykilences, 99.99% !!!

Csak az nem látja be, aki nem akarja/.

A már bejutott pártok közül, mindenképpen szövetségre kellene lépnie a Fidesznek és a Jobbiknak.

Véget vetve az ön- és ország pusztító, szemellenzős hozzáállásnak, a NEMZET vakvágányra kényszerített jövőkép nélküliségének!

Igazi államférfiakként -az utódainkért való boldogulás alázat teli zálogaként- viselkedve.

Tisztelve a tényeket, realistaként, magyar szívvel-lélekkel hozzáállva minden sorskérdés megválaszolásához.

Rövidlátó korlátoltságoktól mentesen, a távlatokban kész gondolkodás érvényre juttatásával.

Soha nem eltévesztve a sorrendiséget, első a HAZA érdeke, második a Haza érdeke és harmadik lépés is a Haza érdeke !

Ez kell, hogy a szemünk előtt lebegjen!

 

Ha győzni akarunk, ha sikeresek óhajtunk lenni és főként azok maradni, ennek kell alárendelni MINDENT!!!

Utána lehet csak gondolni másra, melynek értelmében a saját egyéni érdekünk, a karrierünk az tizedrangú kérdésként kell hogy felvetődjön, a NEMZETÉPÍTÉS útján önzetlenül haladva.

Nem feltétlen szükséges az a mindenhatónak tűnő koalíció sem, csak a közös AKARAT, a közös CÉL, az ország tényleges megújíthatósága érdekében!

 

A konkrét gyakorlati lépések sorát így végezném el, indulásként:

 

1.        A rendszerváltozás jegyében, az alkotmányozás rendbetétele

2.        Kétkamarás Parlament felállítása. Az őszi önkormányzati választások idején már realizálható lenne. (Bekapcsolva a közéletbe a társadalmi- és civil szervezeteket, egyházakat, stb.)

3.        Az MSZP azonnali föloszlatása. (A „vörös vírus" hordozóinak eltiltása a közélettől, a régi rendszer vezetőivel az élen. Most megszerzett mandátumaik automatikus megszűnésével, új időközi választások kiírása).

4.        Igazságtétel – Elszámoltatás. (Keményen, határozottan, a vétkezők bűnei súlyának megfelelően. Ezzel párhuzamosan Rögtönítélő Számonkérő Szék -RSZSZ- felállításával).

5.        A rendfenntartó erők megerősítése. Hasznosítani azon országok tapasztalatait, akik e téren nálunk előrébb járnak. Eldönteni, elég lesz é a rendőrség önmagában, országos viszonylatban, vagy valóban szükségszerű a csendőrség újraélesztése.

6.        A gazdaságélénkítő programok

7.        A honvédelem

8.        Az egészségügy, egészségbiztosítás

9.        Az oktatás

10.     A szociálpolitika, családvédelem, ill. időskorúak helyzete

11.     A tudományos, kulturális élet

12.     A sport és testedzés

13.     Az idegenforgalom és gyógy-turizmus

14.     A nyugdíjak hathatós rendezése, úgyszintén a nagyvilágon bevált projektek alapján kidolgozva, megvalósítva.

 

Nem kell nekünk föltalálni a spanyolviaszt. Vezessük be azon intézkedéseket, eljárási formulákat -e fentiekben felsorolt kulcskérdések terén- amelyek másutt, évtizedekre visszamenően, régóta működőképesek!

 

Utána kell járni, vagy nem mellékes lépésként, igénybe venni azon hazai hozzáértők sokaságát, akik eleddig szándékosan partvonalra kényszerítve -nem kevesen- évtizedek óta, méltatlanul vegetálnak, úgy itthon, mint külhonban. Voltak és vannak nekünk szakembereink, minden témában, csak igénybe kellene venni a tehetségüket, a rátermettségüket, nem pedig eltaposni őket, amire számtalan példát lehet felsorolni az élet minden területéről. Úgy a '90 előtti évtizedekből, mint az azt követő 20 évből válogatva. Az ezen személyeket érintő méltatlan gyakorlatot figyelembe véve, a mindenkori hatalom birtokolói részéről, oldal függetlenül megtapasztalva. L(

 

Munkára föl, érintettek, pártolók és szimpatizánsok!

 

Aki hallja, adja át.

 

Kézfogással:

 

/Péteri Attila Árpád/

  a Magyar Justitia

    Bizottság tagja

 

Ui.: 11 éve is tettem javaslatot a Fidesznek, van ami azóta megvalósult, de a kulcsfontosságú kérdések sajnos nem!

5.643 - Oravecz Mihály: Józsink Te kedves HÍRFUTÁR.

Von: Oravecz Mihály
Gesendet: kedd, 2010. április 20. 21:05
An: Kutasi József
Betreff: MAGYAR HAZÁM - Pannónia földje > Magyar nyelv!

 

Józsink Te kedves HÍRFUTÁR.

 

A MAGYA HAZÁM MELLÉKLETÉHEZ........... ODAKÍVÁNKOZIK E VERSEM MIT SZERETETTEL KÜLDÖK !   - oravecz misi - 

 

ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ ÖLEDBE VISSZAHULLVA

    "..PUR ÉS HAMU VAGYMUK." 
 
 Értem e szavakat ma is, hun-honi népem 
 hol a folyók és lankák a hegyekkel ölelkeznek
 köztük barangolok testemmel lelkemmel  
-a gyökereim, innen el nem engednek.-  


 A korok a gonsszal összeölelkezve
 önkényt és nyomort ma is ránk kényszerítnek
 e szétszabdalt hazában ma is fosztogatva élek
 -de a gyökereim innen el nem engednek -  

                                     .
 Mehetnék én máshová, ahol csuda jól megélnek
 de más nyelven beszélnek, s a szavukat nem értem   
 Ők szabadabban szólnak és emberibb az élet, 
 -de a gyökereim innen el nem engednek.-

 

 Űzzük el a gonoszt, teremtsünk jólétet  !

 ....itt élnünk és halnun kell, ..... a szózatunk intelme ......

 s a józan ész törvénye,  ... kössön össze minket,

 - mert a gyökereink innen el nem engednek ! -                                                                
                                                                                                                      
--                       Oravecz Mihály
          --2009 02 06 Rex Mathias hacienda -

5.642 - Csütörtök, 2010. április 29. > Az oldal megnyitásához a nyílra kattintani!


Kutasi József
Látogatok: csütörtök, 2010. április 29.
Az oldal megnyitásához a nyílra kattintani

/2010/03/5040-duro-dora-jobbik-szovi...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
82

/
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
39

/2009/12/4157-duro-dora-jobbik-szovi...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
28

/2010/04/5627-wwwvalasztashu.html
Kutasi József: 5.627 - www.valaszta...
15

/2010/04/5627-2010-maj-22-29-munchen...
Kutasi József: 5.627 - 2010. máj. ...
12

/2010/04/5565-leleplezo-dosszie-soly...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
7

/2008/02/379-dr-alex-sandor-kolozsy-...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
6

/2010/04/latogatok-szerda2010-aprili...
Kutasi József: Látogatok: szerda,2...
6

/2010/01/4388-szantai-lajos-nepdalai...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
5

/2010/03/5098-magyar-katolikus-missz...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
5

/2010/04/5298-viktor-orban-das-schre...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
5

/2008/01/11-tollas-tibor-szavalverse...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
5

/2010/04/5247-duro-dora-mindossze-23...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
5

/2009/02/1738-magyarorszag-civil-jog...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
5

/2010/04/5615-osszmagyar-megmozdulas...
Kutasi József: 5.618 - Összmagyar ...
5

/2010/04/5616-majus-1-pilisben-talal...
Kutasi József: 5.619 - Május 1. a ...
4

/2010/04/5640-orban-viktor-eletrajza...
Kutasi József: 5.640 - Orbán Vikto...
4

/2010/04/5428-siklosi-andras-nem-bal...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
4

/2009/10/3709-molnar-lajos-itt-az-am...
Kutasi József: 3.709 - Molnár Lajo...
4

/2010/04/5626-torma-zsuzsanna-foldan...
Kutasi József: 5.626 - Torma Zsuzsa...
4

/2010/04/5521-heti-valasz-online-tel...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
3

/2010/03/5168-aldott-husveti-unnepek...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
3

/2010/01/4352-kutasi-jozsef-politika...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
3

/2010/01/4310-imre-janis-foigzazgato...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
3

/2008_02_01_archive.html
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
3

/2009/09/3437-oshaza-oseink-magyar-n...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
3

/2010/04/5638-orban-es-vukics-magyar...
Kutasi József: 5.638 - Orbán és V...
3

/2010/04/5292-ketharmados-tobbseg-ut...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
3

/2009/12/4111-kovacs-endre-itt-kuldo...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
3

/2010/03/4874-dr-somogyfoki-gyorgy-k...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/04/5641-aranytollas-besugok-va...
Kutasi József: 5.641 - ARANYTOLLAS ...
2

/2010_04_01_archive.html
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/04/5514-die-wichtigen-themen-i...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/04/5444-orban-viktor-ez-gyozel...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/04/5458-molnar-tamas-het-csapa...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/search
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/03/5113-ii-magyar-majalis-duna...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2009_10_01_archive.html
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/03/4924-szarvas-bela-titkosszo...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2009/06/2726-frigyesy-agnes-sokan-n...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/01/4394-kutasi-jozsef-politika...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2009/07/3051-kenessey-csaba-orban-a...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/01/4305-gyorgy-horvath-laszlo-...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/04/5634-kutasi-jozsef-latogato...
Kutasi József: 5.634 - Kutasi Józs...
2

/2010/04/5293-valasztasi-csalas-foly...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2009/01/1680-csaba-von-kenessey-ich...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/04/5318-obdachlose-fur-die-dor...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/04/5394-dr-somogyfoki-gyorgy-p...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/01/4299-osz-gyorgy-0-rh-negati...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
2

/2010/04/5391-magyarorszag-negymilli...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5360-sokaknak-fog-fajni-orb...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5410-2010-aprilis-24-en-163...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5364-kurucinfo-kik-allnak-a...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5390-orban-pinter-sandor-al...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5584-honszerelem-vers-es-pr...
Kutasi József: 5.584 - Honszerelem ...
1

/2010/04/5633-bogar-laszlo-az-uj-kor...
Kutasi József: 5.633 - Bogár Lász...
1

/2009/05/2637-pilisszanto-magyarorsz...
Kutasi József: 2.637 - PILISSZÁNT�...
1

/2010/04/5613-dr-halasz-jozsef-meghi...
Kutasi József: 5.613 - Dr. Halász ...
1

/2008/04/741-teleki-pl-rdemrem-70-ve...
Kutasi József: 741 - Teleki Pál é...
1

/2009/01/1730-laut-einigen-analysten...
Kutasi József: 1.730 - Laut einigen...
1

/2009/03/2008-czike-laszlo-mit-kivan...
Kutasi József: 2.008 - Czike Lászl...
1

/2008/03/454-sieg-der-opposition-erw...
Kutasi József: 454 - Sieg der Oppos...
1

/2010/04/5351-20-milliarden-euro-kre...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5579-gyory-katalin-utazasom...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5470-rajkai-zsolt-valosag-m...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5473-magyarok-vasara-egerbe...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5516-karaszy-szilvia-zenesz...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5402-vattay-szabolcs-eljunk...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5528-dob-unnepe-szelek-hava...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/04/5526-duro-dora-jobbik-szovi...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2009/11/3930-vasarnapra-virradolag-...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/03/5108-jobbik-kormany-elso-10...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/01/4284-kovacs-janos-reszletek...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/01/4240-dobogoko-pilis-hotel-v...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/01/4212-botz-domonkos-fuggetle...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2009/11/3960-varkonyi-zsolt-jobbik-...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/01/4397-piliscsaba-nagykozseg....
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/02/4528-vukics-ferenc-aki-pedi...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/02/4626-panaszbejelentes-2010-...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2010/02/4627-obudai-jobbikos-forum-...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2008/02/317-kenessey-csaba-neue-zrc...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2008/07/1057-felad-pl-babette-magya...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2009/08/3199-bartha-kata-szerkeszto...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2009_08_01_archive.html
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2009_05_01_archive.html
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2008_01_01_archive.html
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2009/12/4081-magyarok-szovetsege-me...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2008/01/115-dr-papp-lajos-szvsebsz-...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2009/05/2493-balogh-laszlo-imre-iro...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1

/2008/01/telki-krhz-rlistjnak-tjkozt...
Kutasi József - Politikai Hírfutá...
1