Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. november 3., csütörtök

21.578 - VÁLTOZHAT A BOLTOK ÜNNEPI NYITVA TARTÁSA > 2016. NOVEMBER 2. > Thurzó Katalin

VÁRJÁK AZ ÁRUHÁZI DOLGOZÓK A SZABAD HÉTVÉGÉKET
Thurzó Katalin
Nem valószínű, hogy a parlament a nagypéntek mellett december 24-ét is munkaszüneti nappá nyilvánítja idén, viszont újra előírhatják, hogy szenteste napján legfeljebb 12 óráig legyenek nyitva a kiskereskedelmi üzletek – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a héten elkészülhet a Fidesz bolti dolgozókról szóló törvénymódosító javaslata.
Egyelőre maradhat munkanap december 24-e a kiskereskedelemben, azonban az nem kizárt, hogy egy törvénymódosítással a jövőben szenteste napján ismét 12 órakor kell bezárniuk az áruházaknak – tudta meg a Magyar Idők. Erre legutóbb a vasárnapi boltzár időszakában volt példa, ám a törvény módosításának áprilisi visszavonása óta december 24-én a korábbi szabályok szerint ismét 14 óráig árusíthatnak az üzletek.

Ez a nagy láncoknál zárás után jellemzően további másfél-két órás munkavégzést jelent például az árufeltöltők, raktárosok, kasszások számára, ami már a korábbi években is feszültséget okozott az adventi időszakot végigdolgozó munkavállalók körében. Főként vidéken, ahol a karácsony előtti napon a javarészt családosokból álló áruházi alkalmazottak csak késő délután jutottak el az ünnepi készülődésig.

Budapest, 2014. december 17. Karácsonyi vásár a budapesti Vörösmarty téren 2014. december 17-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Tavaly novemberben emiatt a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetéhez fordultak a Tesco áruházlánc munkavállalói, a munka szabotálásával fenyegetve a céget a forgalmasabb adventi napokon. A boltzár évében 24-én 12 óráig nyitva tartó vállalat engedett a nyomásnak, és mindenkit hazaengedett délben az áruházakból, a délutáni feladatokra pedig csak önkéntes alapon fogadták a jelentkezőket.

Utóbb a hivatalos statisztikák, céges jelentések sem mutatták azt, hogy veszteséget okozott a kötelező déli zárás ezen a napon, sőt, decemberben, illetve a boltzárral érintett évben – a 2014-es magas bázis ellenére – több mint öt százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom. Várakozások szerint az idén is meghaladja a vásárlások növekedési üteme ezt a mértéket, sőt, a bővülés több területen évekre előre látható.

Ennek ellenére a dolgozók által a múlt héten felvetett szabad szenteste kapcsán a vállalatok úgy reagáltak, december 24-én is a vásárlók érdekeit kell szem előtt tartani, sokan halasztják ugyanis az utolsó pillanatra a karácsonyi beszerzést. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára lapunknak azzal érvelt, a friss halat például december 24-én vásárolják a legtöbben.

A nyitvatartási korlátozással korábban sem érintett termelői piacok, kisebb szaküzletek miatt egy újabb szabály ugyanakkor mégsem okozna fennakadást az ellátásban. Ráadásul az áruházláncok közleményeikben a haláruk számottevően megnőtt eladásairól adtak jelentést egész decemberre.

Noha nem szerepel a kormány tervei­ben a kötelező zárvatartás ismételt elrendelése, a munkaerőhiányból fakadó foglalkoztatási válság egyes jelenségei viszont indokolttá teszik a dolgozókat védő intézkedéseket. Ebben valamennyi munkavállalói szervezet egyetért. Lapunk úgy tudja, legkésőbb a jövő héten napirendre kerül az a módosító javaslat, amely szerint jövőre a bolti dolgozóknak legalább két teljes szabad hétvége járna minden hónapban, illetve vasárnaponként nyolc órában korlátoznák a munkavégzés idejét.

A lépés szakértők szerint vonzóbbá is teheti a jelenleg nem túl népszerű kereskedelmi munkát. A nyilvános fórumokban olvasottak alapján pedig a törvény adta szabad hétvégét az áruházi érintettek elsöprő többsége támogatja, amelyről sokan úgy gondolják, többet ér, mint a néhány ezer forintos pótlék, amelyet a vasárnapi munkáért kaphatnak.