Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2008. április 1., kedd

523 - Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége - Felhívás a Magyar Nemzethez! - IMA MAREVOSZ tagok részére.

Az alapító elnök  levele

Készült 2007. július 27-én

Tisztelt hölgyem!/ Tisztelt uram!

Mielőtt áttanulmányozná a MAREVOSZ Működési Alapszabályát, kérem olvassa el levelemet, melyből ki fog derülni, hogy miért kell most a magyar népnek összefogni. Nagyon fontosnak tartom, hogy röviden tájékoztassam önt a MAREVOSZ megalakulásának előzményeiről, az utóbbi 10 hónap hátráltató tényezőiről, és az eddig elért eredményeinkről. Az alábbiakban személyes tapasztalataimat, megérzéseimet, és az ezzekkel kapcsolatos véleményem írom le, valamint azt, hogy hogyan jutottam el a MAREVOSZ megalapításáig. A leírtakért előre elnézést kérek azoktól a jóindulatú magyar érzelmű emberektől akik hasonlóságot fedeznek fel az általuk tisztelt csoportvezetők és az általam megkérdőjelezett, a Magyar Nemzet számára kártékony munkát végző személyek között. - Idővel minden kiderül! Remélem, hogy ezen személyek többsége nem fizetett besúgó, hitvány gazember provokátor. Azonban, nem fogadhatjuk el azt sem ha csak személyes rosszindulatból, önös érdekből, vagy a megfelelő szakértelem és tapasztalat hiányában, ostobaságból cselekedtek helytelenül. Felhívom a figyelmét minden magyar embernek arra, hogy ezek a személyek jelenleg is köztünk vannak és akadályozzák a Magyar Nemzet összefogásának, együttműködésének kialakítását. -  Segítő szándékúnak tűnnek, de átlátható a hazaáruló tevékenységük! Elképzelhetőnek tartom, hogy a személyem lejáratása mellet elkezdenek szervezni a miénkhez hasonló szervezői stratégiával külön-külön újabb nemzeti összefogásokat, együttműködéseket. Ezt azért teszik, mert ezzel akarják megosztani a magyar nemzeti egységet. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a magyar embereket oly mértékben lenézik, pofátlanságuk oly gyalázatos, hogy képesek lesznek a személyem kiiktatása céljából és a megosztás szándékával az általam megalkotott MAREVOSZ nevet adni szégyenletes nemzetáruló tevékenységüknek. Vigyázzanak, mert így akarnak bennünket meggyöngíteni!

Nagyon bízom a magyar emberek józan ítélőképességében, akaratában, a Magyar Nemzet tudásában, erejében, bölcsességében, korszakalkotó küldetése beteljesítésében. Az erős, egységes nemzeti összefogás - együttműködés kialakításában és a valódi rendszerváltás megvalósításában. - Úgy érzem és hiszem, hogy a magyar nép felkészült az összefogásra! 

A színjáték, és az elterelő hadművelet, amelytől okosabbak lettünk! 

A Kossuth téren 2006. szeptember 17-től tartózkodtam. A MAREVOSZ név és a tudatos szerveződés elkezdésének gondolata először 2006 őszén fogalmazódott meg bennem. Ekkor azt tapasztaltam, hogy a magyar érzelmű emberektől megtelt Kossuth térre valahonnan érkező vezetők nem tudják, vagy nem akarják kialakítani az összefogást, együttműködést a magyar néppel. Sajnos, felháborodva, tehetetlenül láttam előre ennek a következményeit is. Mivel egész életemben az emberek összefogásában, együttműködésében gondolkodtam, dolgoztam, ezért a magyar nemzeti egység kialakításával kapcsolatosan felajánlottam tudásomat, terveimet, ötleteimet ezeknek a valahonnan jött, az irányítást átvevő vezetőknek. Nagy meglepetésemre, számomra érthetetlen válaszokat kaptam. Ezek a „titokzatos” vezetők meg sem hallgattak, idegesek lettek, és megakadályozták, lehurrogták a segítő szándékomat, mondván, ne szervezkedjünk, akit érdekel a tüntetés, jöjjön ide. Érthetetlenül álltam a helyzet előtt. Miért nem akarnak ezek a vezetők összefogni-együttműködni, szervezkedni?

Pár nap alatt rájöttem, hogy mi is történik most velünk valójában.

Közben ők folytatták a véget nem érő panaszáradatot, hazafiságukat igazoló ismétlődő előadásokat tartottak. Megnyugtató beszámolóikon elmondták, a tenni akaró igaz magyar embereknek, hogy ők dolgoznak, szervezkednek, már a vidék is csatlakozott, a nemzet összefog, csak várjanak nyugodtan, jöjjenek ki a térre és hallgassák az előadásaikat. Mivel figyelemmel kísértem a munkájukat, láttam, hogy nem történik sehol semmi komoly szervezői munka, csak forradalmi majálist tartanak. Rendezvényszervezést, több milliós adománygyűjtést, sátorépítést, ételosztást rendeztek, drága hangtechnikát, kivetítőket vásároltak a valódi rendszerváltás megvalósításához. Közben a tettre kész magyar emberek akik a Magyar Nemzet felszabadításáért, szebb jövőjéért, összefogtak és együttműködtek volna, számomra érthetően beleuntak „az előre kidolgozott, betelepített tétlenségbe”. Pénzük, idejük erre elfogyott, rá kellett döbbenniük, hogy ez nem az a magyar csapat, amire vártak, nem az a Nemzeti összefogás, amelyre szükségünk van. Sajnos sokak által előre megjósolt módon, 2006. október 23-án az előre legyöngített Kossuth tér szégyenletesen megbukott. A gyalázatos munkájuk befejezésére a következő napokban megszervezték a tüntetők és a rendőrök közötti véres utcai összecsapásokat, ezzel a hazafias érzelmű tettre kész embereket elijesztették. A kormány kezében lévő cseléd-médián keresztül pedig folyamatosan belebeszélték az emberek tudatába, hogy nincs mit tenni, így van jól, ahogy van. „Majd a kormány rendbe teszi az országot, a Kossuth téren és az utcákon tüntető emberek kevesen vannak és nem tudnak összefogni, ha komolyabban megmozdulnak akkor meg az idegen, elvetemült kommandósok úgyis agyonverik őket!” Ezen események után két helyen volt lehetőségük a kitartó embereknek tovább tüntetni: a Batthyány örökmécsesnél, és a Vörösmarty térnél. 

Ekkor azt mondtam néhány barátomnak, ismerősömnek, hogy ne csüggedjenek, inkább készüljenek fel! Rövidesen a mi időnk is el fog jönni! A Magyar Nemzetnek küldetése van!

Ezt a kijelentésemet arra alapoztam, hogy a magyar nép ebben az őszinte, ösztönös megmozdulásban, ébredezésben olyan fontos információkat, tapasztalatokat szerzett, amelyek birtokában vonul vissza, és amelyek tudatában ébren fog maradni. A magyar nép nem adja fel soha, várni fogja a lehetőséget az igazi összefogásra - együttműködésre. A Magyar Nemzet bizalmatlansága-ellenállása megmaradt, a társadalmi korlát felépült. Felébredt a magyar népben a hazaszeretet, az igazság utáni vágy, a szabadságvágy, a tettvágy, küldetése beteljesítésének a vágya, a valódi nemzetvédő rendszerváltás megvalósítása.

Az első feladat melyet úgy gondoltam meg kell oldani, hogy a kijelölt kettő hely, a Batthyány örökmécses és a Vörösmarty tér ne húzza szét, ne ossza meg a megmaradt csapatot, valamint a telet is át kell vészelni úgy, hogy megmaradjon a törzscsapat. Ezért úgy döntöttem megkeresem a Vörösmarty tér vezetőjét, aki akkor a téren nem működtetett semmi említésre méltó szervezést. Több napos rábeszéléssel rávettem arra, hogy ne álló tüntetéseket, hanem a közreműködésemmel, kétheti rendszerességgel rendszerváltó felvonulásokat szervezzünk, mert ezzel felhívjuk magunkra a figyelmet és az emberek csatlakoznak hozzánk. Mivel látta, hogy a szándékom komoly és mindenkép megvalósítom a tervemet, ezért kialakult az egyezség, elindítottuk a szervezést. Három felvonulást sikerült megszervezni közösen, ezek után bekövetkezett az amire fel voltam készülve. Mint ötletadó főszervező ragaszkodtam ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson felvonulásaink híre. Budapest főterein figyelemfelhívó toborzásokat szerveztem, tudattuk létezésünket, szórólapot osztottunk. Ezt a szervező kollégák egy része nem támogatta, ők már nem annyira akarták a rendszerváltó felvonulásokat felerősíteni. Azon ügyeskedtek, hogyan tudnának erre is rátelepedni, és leültetni. Annyira akarták csak működtetni a vonulásokat, hogy aki akar annak lehetősége legyen elmenni sétálni egyet, kiadni - elkiabálni mérgét, hogy utána nyugodtan tudjon otthon pihenni és elmondani azt, hogy ő a valódi rendszerváltásért megtette amit meg lehetett tenni. Ezt én nem fogadhattam el, az én tervem nem ez volt. Otthagytam őket és az ötletemet! A felvonulásokat innentől kezdve - számomra átlátszó módon - az „előírt szintre” legyöngítették.

Sajnos ismét, teljes mértékben beigazolódtak korábbi megérzéseim!

Számomra nem maradt kétség, hogy be vannak épülve közénk a fizetett besúgó, hazaáruló gazemberek, akiknek az a feladata, hogy megakadályozzák a magyar nép összefogását és jelentést adjanak a tervezett megmozdulásokról, illetve szervezői stratégiákról. Megtervezve, fondorlatos módon nehezítik a magyar nép ébredését, meg akarják akadályozni a valódi nemzetvédő rendszerváltáshoz vezető egyetlen megoldást, a nemzeti összefogás-együttműködés kialakítását. Megosztják a Magyar Nemzetet azzal, hogy a kialakult forradalmi csoportosulásokat megpróbálják egymásra haragítani. Az erősebben fejlődő csoportokba beépülnek, belviszállyal meggyöngítik, a nyilvánosság felé pedig lejáratják. Ezzel nehezítik fejlődésünket, az embereket elbizonytalanítják, akik idővel nem tudják, hogy kinek higgyenek! A tüntetőket értelmetlen előadásokkal, alulszervezett megmozdulásokkal foglalják el. A Magyar Nemzet számára haszontalan petíciókat, leveleket írnak a köztársasági elnöknek, ezzel csalón igazolják, hogy ők megtesznek mindent, amit lehet. Át kell látnunk ezen a színjátékon, ezeket a hazug cselekedeteiket nem értünk teszik!

Bármit tesznek ezek a besúgó hazaáruló gazemberek, nem tudják megakadályozni a MAREVOSZ megalakulását, a magyar nép küldetésének beteljesítését, az erős Nemzet összefogás-együttműködés létrehozását, a valódi nemzetvédő rendszerváltás megvalósítását! 

A MAREVOSZ legfőbb célja az erős nemzeti egység létrehozása!

2006. decemberében tudatosodott végleg bennem, hogy a MAREVOSZ megalapítása és a magyar néppel való kapcsolat felvétele, az összefogás, együttműködés elindítása az én feladatom lett, nekem kell elkezdeni. Ettől kezdve a küldetésemnek fogadtam el! Megfogadtam a mindenható Isten előtt, hogy a MAREVOSZ megvalósítását vezetem, felelősségem teljes tudatában irányítom és belső ellenőrként kiszűröm a közénk nem való hazaáruló gazembereket. Az alapító - ügyvezető elnöki feladatomat, szerepemet, - a magyar nép érdekeit és a MAREVOSZ céljainak megvalósítását képviselve, - másnak át nem adhatom!

A MAREVOSZ első szervezői munkáját arra a meglátásomra alapoztam, miszerint a Magyar Nemzet jövője nagy veszélyben van, igaz történelmét meghamisítják - ezt sok jó érzésű magyar ember fel sem tudja fogni, mivel nem mondja el nekik senki. Az idegen érdekeket kiszolgáló, nemzetáruló maffia - kormány és a cseléd média által félre vannak tájékoztatva, fondorlatos módon meg vannak butítva. Ezt a problémát figyelembe véve kezdtem el megszervezni a MAREVOSZ konferencia és előadás sorozatot. A szervezés 2006. december elején kezdődött, az első konferenciát 2007 január 20-án rendeztük meg a Magyarok Házában. Ekkor jelentettem be nyilvánosan először a MAREVOSZ nevet és célkitűzéseinket, melynek nagy sikere volt, a konferencia teltházzal zajlott le.

Azóta a MAREVOSZ konferencia-előadás sorozat hét részét rendeztük meg sikeresen. Előadóink többféle szakterületen sok hasznos információt adtak a résztvevő embereknek.

További elvégzett munkáink:

· A Magyarok Világszövetségének felkérésére, 2007. februártól aláírásgyűjtést végeztünk a Szabadság téren lévő megszálló szovjet hatalom emlékművének elköltöztetésével kapcsolatosan. Követeljük, hogy helyére helyezzék vissza a Magyarok Ereklyés Országzászlóját. Ezt a nemzeti öntudatunkat építő munkát az ötletem alapján, Budapest forgalmas tömegközlekedési csomópontjain végeztük. A többi aláírásgyűjtő csoportot megelőzve, kimagaslóan teljesítettünk. Több mint tizenötezer aláírást gyűjtöttünk össze.

· A Szabadság téren, az Ereklyés Országzászló régi helyén, folyamatos 24 órás őrséget szerveztünk. 2007. februárban és márciusban közel 100 fő MAREVOSZ aktivistával, esőben, szélben, fagyban láttuk el feladatunkat.

· 2007. áprilistól, Budapest forgalmas tömegközlekedési csomópontjain, elkezdtük a MAREVOSZ -szimpatizánsokat, tagokat, támogatókat toborozni.

Eddig több mint tízezer ember aláírását gyűjtöttük össze, akiknek jelentős része a MAREVOSZ tagja, támogatója akar lenni. Jelenleg az aláírások feldolgozását, a csatlakozni szándékozók megkeresését, a személyes kapcsolatfelvételt végezzük. 

Ezen fontos munkálatok elvégzése után kezdjük el a szervezői stratégia beindítását, mely igazi nemzetpróbáló feladat lesz. A szervezői stratégiát a magyar nép összefogására, együttműködésére, felemelkedése érdekében és korszakalkotó küldetésének beteljesítésére dolgoztam ki. Valójában már 2000-ben megterveztem a szervezői stratégia alapjait, most csak fontos módosításokat, kiegészítéseket kell a jelenlegi helyzetnek megfelelően alkalmazni.

A Működési Alapszabály megírásánál különös figyelmet kellett fordítanom az egyszerűségre, érthetőségre. Ezért a részletek elemzését tudatosan kihagytam, ezek már úgyis a tagjaink javaslatai, indítványai, tervezetei alapján a MAREVOSZ szerveinek hatáskörébe tartoznak. A MAREVOSZ tagok egyik legfontosabb feladata, az ismerősei, barátai személyében újabb csatlakozó tagok megnyerése, amely komoly nemzeti egységet építő munka. Minden tagnak azt javaslom, hogy a Működési Alapszabályt részletesen tanulmányozza át, a felmerült kérdésekre kérjen választ az őt beszervező tagtól, mert így felkészülten tudja majd tovább ajánlani ismerőseinek, barátainak a MAREVOSZ - hoz való csatlakozási lehetőséget.

Meg kell tanulnunk összefogni-együttműködni, mert ha a Magyar Nemzet összefog, akkor erős és okos! Közösen el tudjuk érni céljainkat, meg tudjuk valósítani feladatainkat, csak össze kell fognunk!  - Érthető, hogy ezt nem akarják azok a politikusok akik nemzetrablók!

A besúgó, hazaáruló emberek tudják, hogy a MAREVOSZ a Magyar Nemzet megmentéséhez és felemelkedéséhez, a magyar nép érdekképviseletének kialakításához, a valódi nemzetvédő rendszerváltás megvalósításához jelenleg az egyetlen kivitelezhető szervezői stratégiát kínálja.

Fel kell készülnünk arra, hogy ezek az emberek azért fognak „a Magyar Nemzet pénzéből” ellenünk cselekedni, mert a MAREVOSZ az erős nemzeti egységet szervezi!

Természetesen a MAREVOSZ szervezése óta is próbálnak beépülni és lejáratni ezek a fizetett besúgó gazemberek, jönnek, belső feszültséget gerjesztenek, melyekkel sajnos a gyöngébb képességű embereket befolyásolják. Meg akarják gyöngíteni a MAREVOSZ - t, le akarják járatni a személyem, szeretnék tudni a további terveimet. El akarják venni a vezetői pozícióm, azért, hogy le tudják lassítani a szervezést. -  Bizonyára rájöttek, hogy túl messzire engedtek! Ha nem engedek nekik, akkor rászerveznek egy másik szövetséget - amihez sajnos a gyöngébb képességű befolyásolható embereket átcsalogatják. Teljesen átlátható, hogy mi a céljuk, át akarják venni az irányítást, mindenképpen akadályozni, hátráltatni akarják a magyar nép összefogását-együttműködését. -  Ne engedjük, hogy megosszanak, becsapjanak bennünket! Azonban Istennek hála, céljukat elérni nem tudják, mert nem hagyom magam befolyásolni, lebeszélni és egyre több segítőm van. Fogadalmam ezután is megtartom és nem adom át senkinek a MAREVOSZ vezetését. A Magyar Nemzet sikeres összefogását - együttműködését biztos alapokra helyezem, példamutató felépülésén midíg dolgozom, és őrködöm. A csatlakozó tagokkal pedig közösen megfigyeljük és kizárjuk a nem közénk való bomlasztó személyeket. Beteljesítjük korszakalkotó küldetésünket és megvalósítjuk a nemzetvédő rendszerválást!    A fentiekben leírtak miatt kell ragaszkodnom a MAREVOSZ ügyvezető elnök pozíciómhoz és ezt nem csak kötelességemnek, hanem becsületbeli ügyemnek is tartom. Abban az esetben ha a MAREVOSZ a magyar nép erős összefogását - együttműködését kialakította, vállalom, hogy önként lemondok mivel akkor már a vállalt feladatomat, küldetésemet elvégeztem és a továbbiakban, ebben a formában nem lesz a munkámra szükség.  - Én nem adom fel! 

Ne aggódjanak, ne csüggedjenek, ne külön - külön elégedetlenkedjenek! Ne engedjék magukat félrevezetni, ne fogadják el a magyar nép megosztását, ne hátráljanak meg, ne adják fel! 

Van megoldás az igazi nemzetvédő rendszerváltás megvalósítására! Kérem, olvassa el működési alapszabályunkat, amennyiben egyetért velünk, kérem csatlakozzon hozzánk!

Írta: Rónai János, a MAREVOSZ megalapítója és Földi őrzője

MAREVOSZ

Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége

Teljesen pártfüggetlen, nem bejegyzett, nemzetvédő koordinációs szervezet! 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Felhívás a Magyar Nemzethez! 

Kedves Magyar Testvérünk!  

Politikusaink aljas szándékból - vagy talán ostobaságból - már 18 éve váltják a rendszert (nem nekünk!) az idegen érdekeknek! Könnyelműen lopják és lopatják a Magyar Nemzet vagyonát. Nagyvonalúan arcunkba röhögve, gonosz lélekkel eladják maradék hazánkat is!

Hazánkba beköltöztek a sunyi, gonosz, pofátlan, csaló emberek! Szaporodnak a nemzet vagyonán hazugsággal, csalással meggazdagodott emberek, erősödnek az idegen érdekek, szaporodnak a vendégek és sajnos folyamatosan mennek csődbe a Magyar családok és azok a dolgozók, vállalkozók, akik becsületesen dolgoznak.

Ne hagyjuk ezt a szégyenletes, Magyarokat megalázó nemzetrablást! Ha most nem fogunk össze, ezek a gonosz által irányított harácsoló pénzemberek, az idegen gazdasági nagyhatalmak csalással, előre kidolgozott stratégiával, színjátékokkal elfoglalják hazánkat! Bestiálisan elveszik tőlünk azt, amiért őseink véres verejtékkel megdolgoztak! 

Segíts magadon és a Mindenható Isten is megsegít! 

A MAREVOSZ 2007. 01. 20. napjától toborozza a tagokat, ez idő alatt több mint 20.000 szimpatizáns csatlakozott hozzánk! Hívunk, várunk téged is! Ne feledd soha, most nem csak értünk, a jelenért dolgozunk, attól lényegesen többről van szó! Hazánkat, nemzetünket kell megvédenünk Őseink Szellemében, gyermekeink igaz jövőjéért! Akár tetszik akár nem, ez a nemes önvédelem most ránk vár. A Magyar Nemzetet most mi képviseljük, mi tudunk cselekedni - őseink akaratával - a teljes igazság nevében! Nem árulhatjuk el őseinket, gyermekeinket, nemzetünket, hazánkat önző tétlenséggel és gyávasággal! Most nem elég imádkozni a Mindenható Istenhez, aki velünk van. Most tenni, szervezkedni, hinni kell a teljes igazság nevében! Ezt várja el tőlünk a Mindenható Isten!  

Ezen leírtakra hivatkozva, tisztelettel felkérünk minden Magyar Állampolgárt, akinek kell a Magyar Haza, csatlakozzon hozzánk! Mi, a MAREVOSZ az erős nemzeti egységet és a teljes igazság egységét szervezzük! Biztosak vagyunk abban, hogy minden igaz embernek tetszik az erős nemzeti egység, csak nem tudja elképzelni mi lesz azután, ha tovább nem lopnak meg bennünket.  Mi tudjuk!  Jobb lesz!  Jöjj közénk!  Mi segítünk!  Segíts te is! 

A MAREVOSZ az igazság, tisztesség, becsület, hazaszeretet nevében hív téged a jogos önvédelemre! 2008-ban közösen megalakítjuk azt a pártot, amely kivezeti nemzetünket ebből az álságos csapdából. Hidd el, van megoldás, bízzál a Magyarok erejében, tudásában, szellemében!  Számítunk mindenkire!  Te is számíthatsz ránk!

 

Ezt a felhívást Rónai János, a MAREVOSZ alapító elnöke és földi őrzője írta 2008 március 5. napján, Budapesten. Felhívásunkat más írásokkal együtt terjeszteni tilos!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

IMA MAREVOSZ tagok  részére. 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved.

Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ne engedj minket a kísértésbe, és szabadíts meg minket a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség most és mindörökké. 

Mindenható Isten kérlek téged, bocsásd meg nekem a bűneimet.

Bocsásd meg nekem, amiért engedtem a gonosz kísértéseinek és így vétkeztem. 

Kérlek, bocsásd meg nekem azt, amiért hiszékenységemmel, bizalmammal, tétlenségemmel hagytam, hogy a gonosz által irányított emberek, idegenek, tolvajok, gazemberek hazugsággal irányítsák hazámat és igaz magyar nemzetemet. 

Mindenható Isten kérlek téged, világosítsd meg elmémet, tisztítsd meg testemet, erősíts meg hitemben. Kérlek, adj nekem szellemi erőt, lelki erőt, testi erőt, tudást, bátorságot, bölcsességet, egészséget és boldogságot; ígérem, jó szolgád leszek! 

Kérlek, segíts nekem és szeretteimnek, hogy felismerjük, és távol tudjuk tartani magunktól a gonosz kísértését, valamint azokat az embereket, akiket a gonosz irányít. 

Kérlek, segíts! Világosítsd meg elmémet, hogy tudjak önkritikát folytatni és felismerjem hibáimat, adj bölcsességet, alázatot, hogy nyíltan beismerjem azokat és adj erőt, hogy meg tudjam javítani, el tudjam hagyni a neked nem tetszőket. 

 Mindenható Isten kérlek téged, világosítsd meg elmémet, tisztítsd meg testemet, erősíts meg hitemben. Kérlek, adj nekem szellemi erőt, lelki erőt, testi erőt, tudást, bátorságot, bölcsességet, egészséget és boldogságot; ígérem, jó szolgád leszek! 

Kérlek, segíts, hogy tőled kapott küldetésemet, feladatomat a teljes igazság szolgálatát, és a te dicsőséged beteljesedését itt a földön legnagyobb erőm, legtisztább tudásom, legjobb tehetségem szerint tudjam elvégezni.  

Kérlek, segíts, hogy elfogadjanak engem azok az emberek, akikhez szólok, akiket hívok a teljes igazság egységébe, a MAREVOSZ szervezéséhez.  

Kérlek, segíts, hogy meg tudjam értetni az emberekkel a teljes igazság védelmét, és amint a mennyben, úgy a Földön is, a te dicsőséged beteljesedését. 

Mindenható Isten kérlek téged, világosítsd meg elmémet, tisztítsd meg testemet, erősíts meg hitemben. Kérlek, adj nekem szellemi erőt, lelki erőt, testi erőt, tudást, bátorságot, bölcsességet, egészséget és boldogságot; ígérem, jó szolgád leszek! 

Kérlek, segíts nekem és szeretteimnek, hogy felismerjük és tudjuk fogadni; Jézus Krisztus, a Szentséges Szűz Mária, és a te akaratod általad a Földre küldött Szentlélek közeledését, tanítását, a személyes szellemi-lelki segítőnk által hozzánk küldött sugallataidat, akaratodat, és az Angyalok gyógyítását, energiáját, segítségét, védelmét.

Kérlek, segíts nekünk felismerni a teljes igazságot, őseink örökségét. 

A Mindenható Isteni Tudat, a Szentséges Szűz Mária, Jézus Krisztus, és a Szentlélek nevében ámen. 

Írta: Rónai János, a MAREVOSZ megalapítója és Földi őrzője

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

     I. MAREVOSZ általános rendelkezések

II. MAREVOSZ céljai

III. MAREVOSZ feladatai

IV. MAREVOSZ tagsága

V. MAREVOSZ tagok felvétele

VI. MAREVOSZ tagok feladatai, jogai és kötelezettségei

VII. MAREVOSZ tagság megszüntetése

VIII. MAREVOSZ szervezeti felépítése

IX. Nemzeti Együttműködési Koordinációs Központ

X. MAREVOSZ tulajdonjogai és adatvédelmi rendelkezései

XI. MAREVOSZ képviselete

XII. A MAREVOSZ megszűnése

Elérhetőségeink: Postacím: 1363 Budapest, PF: 107     E-mail cím: marevosz@marevosz.hu Honlapcím: www.marevosz.hu    Információs telefon: 06 - 30/502 – 8008

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------