Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2008. április 5., szombat

585 - Kedves adakozók- M.Szabó Imre köszönő levele

Von: M. Szabó Imre [mailto:m.sz.i.1@externet.hu]
Gesendet: szombat, 2008. április 5. 02:53
An: Kutasi József

Kedves adakozó Nézőim, Barátaim, Kedves Levelezőtársak!

Alant látható az a levél, amelyet pironkodva, kétségek között, szégyenkezve írtam peres ügyem gyászos kimenetele kapcsán. Egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott a bíróság. Eredetileg arra gondoltam, amennyiben netán elveszítem a pert, ismét felajánlok legkevesebb 90 dokumentumfilmem közül a Duna TV-nek szász százalékos szerzői jogtulajdonosi pozíciómból öt-hat alkotást s akkor a honoráriumból máris igen könnyen kifizethettem volna nevezett összeget dr. Cserni János bírónak, aki pervesztesből a személyiségi polgári jogi eljárásban pernyertes lett.

Ezt nem kommentálom!

Sajnálatosan a Duna Televízió nem illetve nemlegesen reagált segítségkérésemre. Ugyanakkor a befizetési határidő vészesen közeledik, ezért barátaim és ügyvédeim tanácsára ezt a megoldást, a támogatás kérését  választottam.

Rendkívül megható események következtek be: ma telefonált ………………… vegyészmérnök-vállalkozó,  ………………kémikus, hogy 200 – kettőszázezer forintot utaltak át lakossági folyószámlámra. Ők jól tudják, mit jelent a szolidaritás s ennek ékes példájaként cselekedtek. Egy neves operaénekes, televíziós személyiség, egy budaörsi polgári körös vállalkozó, egy jelentős civil szervezet is komoly összeget ajánlott fel. Kicsi falvakból, városkákból, ahol ugyancsak ismernek értesítettek- nem sokkal, de segítenek. Mert tudják, értük tettem, ami most – remélem, nem sokáig - bűn! Kollégák is jelentkeztek a nemzeti oldalról, hogy szerény jövedelmükhöz képest figyelemre méltó adományaikkal segítsenek. Néhány hozzám közel álló ellenzéki politikus is szívügyének tekinti sorsomat s adakozik  Sokan hívtak vidékről, külföldről egyaránt. Németországból, Nürnbergből, Münchenből. A napokban meghívásra jártam – dokumentumfilmet forgattam -az USA-ban, akkor még nem sejtettem, hogy nem marad más választásom, bíztam a Duna TV igenlő válaszában. New  Jersey államból: Englewoodból, Lakewoodból, Passaicről, New Brunswickből; más városokból jöttek a hírek, templomokban , magyar házakban álltak össze a magyarok s gyűjtésbe kezdtek. New Yorkból, Californiából: Los Angelesből, San Franciscóból, a sivatagi tájakról, Palm Springs közeléből New Hampshire államból,  Ohioból: Clevelandból, Kanadából, Torontóból, Hamiltonból, Niagara Fallsból, Calgaryból és még sorolhatnám honnan jelezték azok a barátaim, akik  előadásaim, filmforgatásaim révén vagy személyesen ismernek – sokan vannak – vagy televíziós műsoraimat rendszeresen nézve ismertek meg.

A történet, az adakozás még nem zárult le. Természetesen  nem várhatók hatalmas összegek. Ám ha ez így halad, akkor reménykedem, a jövő hét közepére összejön a követelt egymillió forint. Amit ezúton is nagyon meghatott szívvel, ám lelkiismeret furdalás közepette köszönök meg a velem együtt érző, szolidáris magyar embereknek. Ismerősöknek, barátoknak és ismeretleneknek egyaránt. Ha véget ér az akció, mert sok pénzről van szó, valamennyi nevet s amennyiben hozzájárulnak, összeget nyilvánosságra hozok.

Hálás köszönet az eddigiekért is!

M.Szabó Imre

Kedves Nézőim, Barátaim, Kedves Levelezőtársak!

Egy televíziós nyilatkozatomban  - a Hír TV-ben -  négy esztendeje meghívott vendégként azt nyilatkoztam, hogy tisztelem a bíróságokat, mert a jog eszközeivel szabályozzák ennek a bonyolult társadalomnak a rendjét, de sajnos akadnak olyan bírók, akik pártutasításra hoznak ítéleteket. Jelentkezett egy bíró, Dr. Cserni János, aki magára vette véleményemet és beperelt. A Fővárosi Bíróság akkori titkárságvezetője büntető és személyiségi jogi pert indított ellenem. A büntetőpert bűncselekmény hiányában indoklással jogerősen megnyertem,  míg a személyiségi-jogi pert jogerősen elveszettem: összesen egy millió forint pénzbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla.

Elérkezett az a pillanat, amit nagyon, de nagyon kerülni szándékoztam: mégis arra kérem azokat a barátaimat, televíziós műsoraim nézőit, publicisztikáim olvasóit,  ha tehetik, támogassanak . Most vészesen közeledik a befizetési határidő. Ugyan  Legfelsőbb Bírósághoz fordultam rendkívüli jogorvoslatért, de ennek  a jogintézménynek nincs halasztó hatálya. Lelkileg bizony nagyon meggyötört s gyötör ma is a négy éve húzódó, véleményem szerint  politikai hátteret  sejtető peres eljárás. Nagy gondommal egyelőre egyedül maradtam. Megbízásaimat elveszítettem. Műsoraimat ingyen szerkesztem, cikkeimért nem kapok honoráriumot. A magyarságért erőmhöz képest mindent igyekszem megtenni.

Szégyenkezve írom le OTP számlaszámomat: 11773030-09931565

Minden forintot hálásan megköszönnék s természetesen tételesen elszámolnék az esetleges adományokkal.

Tisztelettel! M.Szabó Imre Televíziós szerkesztő-rendező-  Budapest

M.Szabó Imre

Magyarok Világa, műsorvezető-szerkesztő

Az adás megtekinthető: 

www.mszaboimre.hu – másnap

www.tornado.cwi.hu/magyarokvilaga.htm  -

www.mszaboimre.org – publicisztikák, riportok

mobil: 30 6 327 348

ajánlom:  http://oktober23bizottsag.hu/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------