Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. október 3., hétfő

21.425 - Elbukott Orbán népszavazása, százezrek hiányoztak az érvényességhez

Masszívan elbukott az Orbán-kormány népszavazása a (nem létező) "kötelező betelepítési kvótáról". Az érvényességhez több százezer szavazat hiányzott.
Működött az ellenzéki pártok bojkottfelhívása: a szavazatok 94,8 százalékának feldolgozottsága mellett a részvételi arány csupán 43,23 százalék volt.
Az érvényességhez a szavazásra jogosultak 50 százalékának kellett volna érvényesen szavaznia.
Akik elmentek, többségükben a Fidesz instrukciói szerinti nemmel szavaztak, az igenek aránya 1,76 százalék. ("Igen" szavazatra csak Fodor Gáborék liberális pártja buzdított) Emellett több mint 200 ezer érvénytelen szavazat is született. Az emberek több mint 56 százaléka bojkottálta a népszavazást.
A Jobbik és a DK is azonnal lemondásra szólította fel Orbán Viktort.Jobbik szerint Orbán hazardírozott és elbukott. Gyurcsány Ferenc azt mondta: hiába volt a sokmilliárdos gyűlöletkampány, Orbán elbukott. Hozzátette: a baloldal tíz éve várt erre a győzelemre. Molnár Gyula, az MSZP elnöke arról beszélt: a távolmaradás tudatos döntés volt, az emberek nem hittek Orbánnak. A Fidesz részéről viszont Gulyás Gergely általános döbbenetre "elsöprő győzelmet" emlegetett.