Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. október 29., csütörtök

20.622 - Lázár János: Magyarország egyetlen visszatoloncolásra váró illegális bevándorlót sem vesz vissza > 2015. 10. 29. - 13:29

2015. 10. 29. - 11:39
Utolsó frissítés dátuma:
2015. 10. 29. - 13:29
forrás: MTI

Magyarország egyetlen bevándorlót sem vesz vissza

Magyarország egyetlen visszatoloncolásra váró illegális bevándorlót sem vesz vissza - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János ezt azzal indokolta: a migránsok nem Magyarországnál, hanem Görögországnál léptek be az Európai Unióba, így oda kell visszaküldeni őket. Hozzátette: mintegy 40 ezer ember visszatoloncolását jelezték nyugat-európai országok.

Megerősítette: az ország minden politikai menekült számára a jövőben is védelmet biztosít, akiktől azt kérte, hogy a legális átkelési pontokon jelentkezzenek kérelmükkel. Kijelentette ugyanakkor: egyetlen gazdasági bevándorlót sem kívánnak befogadni, és reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés felhatalmazást ad a kvótáról szóló uniós döntés megtámadásához.

MTI-fotó: Soós Lajos

A miniszter a magyar határ védelmét szolgáló három eszközt, a biztonsági határzárat, az élőerős védelmet, valamint a jogi védelmet eredményesnek értékelte. Emlékeztetett: idén mintegy 400 ezer illegális bevándorló lépte át a határt, ez a szám azonban a szerb-magyar határon szeptember 15-e óta négyezerre csökkent, míg a horvát-magyar határon október 17-étől kevesebb mint ezer ember próbált átkelni.
Kijelentette: Magyarországnak megvan a módszere, azonban ami az unióban történik, az a "tökéletes impotencia". Semmiféle értelmes választ nem adott a közösség sem a vasárnapi uniós csúcson, sem a korábbi hetekben a bevándorlás kezelésére - fűzte hozzá. Idézve a Brüsszelben született dokumentumból, kijelentette: arra az "óriási elhatározásra" jutottak, hogy "a jövőben kapcsolattartók segítik az információcserét és könnyítik a koordinációt a nyugat-balkáni országok között".

Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének kijelentéseire válaszul megjegyezte: még az ő kérésére "sem akarunk sem befogadni, sem átengedni az országon senkit". Hozzátette: Magyarország az Európai Unió, és nem az Egyesült Államok tagja, és egyetlen olyan ország beavatkozását sem tolerálja, amely nem tagja az EU-nak.

A többi, a nagykövet által érintett témáról szólva azt mondta: azokat korábban az Európai Bizottságban megvitatták, amelyek eredményeként "itt az új közbeszerzési törvény" és módosítani szükséges az egyházügyi törvényt. A gazdaság kiszámíthatóságára és az adórendszer stabilitására vonatkozó megjegyzéseket úgy kommentálta: a magyar adószabályok minden itt működő cégre vonatkoznak, és nem fair kritika, ha miután valaki ezzel visszaél, az őt képviselő diplomata azonnal a kiszámíthatatlanságra panaszkodik. Visszautasította a vádakat és konkrét problémák megfogalmazását várta a nagykövettől.
Megjegyezte azt is, egyetértenek a nagykövettel abban, hogy az orosz energiafüggőség problémát jelent, ezért kérik az Egyesült Államokat, támogassa, hogy a magyar energiaellátó-rendszer a magyar emberek tulajdonába kerüljön. A kormány azzal is egyetért - tette hozzá -, hogy a paksi atomerőművel kapcsolatban átláthatóságra van szükség, így mindent nyilvánosságra hoznak, ami egy Amerikában épülő atomerőmű esetében is szokás.
Az osztrák határvédelemmel kapcsolatos fejleményekre Lázár János úgy reagált: "mindent elkövetnek az osztrák politikustársaink, csak hogy kerítésnek ne kelljen hívni a kerítést". A miniszter arra hívta fel a figyelmet, könnyen kerülhetnek a Magyarországot kritizálók olyan helyzetbe, hogy kénytelenek lesznek a hazájuk megvédése érdekében más országokban már bevált intézkedéseket meghozni. Összességében az osztrák kormány baloldali szárnyának álláspontját hipokritának nevezte.

Új dohányipari különadó jön
Új dohányipari különadó bevezetését javasolja a kormány, az egészségre különösen káros dohánytípusokat szálanként négy forint adóteherrel sújtanák - közölte. Hangsúlyozta, a kormány minden eszközzel próbálja növelni a dohányipar terheit, hogy csökkentse a dohányzást Magyarországon.
Lázár János arról is beszélt a tájékoztatón, hogy az Európai Bizottság elmarasztalta Magyarországot az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kapcsolatban, emiatt 23 milliárd forinttól esik el a magyar költségvetés, és vissza kell térni a korábbi rendszerre, amely alapján csak minimális díjat kell fizetniük az érintett piaci szereplőknek.
A miniszter közölte: a kabinet megvizsgálja a multinacionális cégek foglalkoztatáspolitikai helyzetét is, így azt, hogy más EU-s tagállamokban milyen formában vonják be a nagyobb közteherviselésbe a nagyobb kiskereskedelemmel foglalkozó áruházláncokat. Ezért - mondta - nem alaptalan az a hír, miszerint több embert kellene foglalkoztatniuk a minél nagyobb vállalatoknak.

Az állami földek értékesítése
A kormány a földműveseket képviselő társadalmi szervezetek igényét teljesíti az állami földek értékesítésével - mondta Lázár János. A tárcavezető beszámolója szerint az első napokban a 3 és 10 hektár közötti területek közül mintegy 8 ezer parcellát írtak ki értékesítésre. Megjegyezte, hogy 200 hektár fölötti területből csak 26-ot írtak ki.
 

Lázár János az ellenzéki bírálatokra úgy reagált: ha az MSZP és a Jobbik le akarja állítani a földértékesítést, akkor győzze meg erről a földműveseket, akik földet akarnak vásárolni. A miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány dolgozik a mintagazdaságok felállításán. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy három olyan állami ménes lesz, amely mintagazdasággá nyilvánítható: a bábolnai, a szilvásváradi és a mezőhegyesi.

A kormányzat konzultációs fórumot alakít ki az uniós források felhasználásáról 
Rendszeresen, negyedévente konzultálni kíván a kormányzat azokkal az érdekképviseleti szervekkel, amelyek tagjai érintettek az európai unós pályázati források felhasználásában - közölte. Lázár János kifejtette: a többi közt a társadalmi szervezetek, a kis- és közepes vállalkozások, valamint az önkormányzatok szervezeteivel egyeztetnének rendszeresen a források felhasználásáról, a pályázatok megfelelőségéről.
A tárcavezető beszámolt arról, hogy jövőre mintegy 2000 milliárd forintnyi forrást pályáztatnának meg, vagyis a 2020-ig rendelkezésre álló összeg 20-30 százalékát, amelynek felhasználása nem választható el a gazdasági növekedéstől.

Megújulhat a Nyugati pályaudvar 
A kormány rögzítette a Liget-projekt első részének tartalmát, ennek legfontosabb része a Városliget parkfunkciójának erősítése - közölte a miniszter, aki arról is beszámolt, hogy a Nyugati pályaudvar ugyancsak megújulhat.
A Liget-projekt részeként megépülhet az új nemzeti galéria és a Magyar Zene Háza a Városligetben, ahová a kormány a Néprajzi Múzeumot is elköltöztetné. Megújulhat a Vajdahunyad vára, az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Szépművészeti Múzeum - sorolta.
A "Liget 2" a tervek szerint arról szólna - folytatta -, hogy rehabilitálnák a Nyugati pályaudvar és a Városliget közötti területet. Ezzel kapcsolatban azt javasolja Lázár János, hogy a kormány döntsön a pályaudvar teljes rekonstrukciójáról. A MÁV-tól pedig a kezelésében lévő lerobbant területek megújítását, zöldfelületté alakítását várják.
Emellett azt is tudatta, hogy ötletpályázatot írnak ki egy Csontváry-múzeumra.

Eladja az állam az  OTP-részvénypakettjét
Lázár János miniszter megerősítette, hogy a kormány értékesíteni kívánja az állam tulajdonában lévő OTP-részvényeket.
A befolyó pénzt beruházásokra fordítanák - közölte. Jelezte ugyanakkor, hogy mivel a tájékoztató az ajánlattételi időszakban zajlik, nem tud érdemi nyilatkozatot tenni, de várhatóan délután a fejlesztési tárca közli majd a részleteket.

20.621 - ​Maria Tajnay: ​Újra nagy harcban vagyunk a Benes rasszista rendeletekkel kapcsolódban itt az EU Parlament Peticio Bizottsággal szemben ...


Feladó:
​​
Maria Tajnay

Dátum: 2015. október 26. 0:15
Tárgy: Köszönet és üdvözlet Brüsszelből
Címzett: József Antal Kutasi 

Tisztelt Kutasi Urr .

Nagyon köszönöm  az  igen értékes híreket és sok szeretettel küldöm Brüsszelből a legszívélyesebb üdvözleteimet .
 
​​
Újra nagy harcban vagyunk a Benes rasszista rendeletekkel kapcsolódban itt az EU Parlament Peticio Bizottsággal  szemben , mivel sajnos a EU Parlamentnek nincs döntési jog hatásköre , hogy valamit is tegyen ellenük , mivel sem a magyarországi EU Parlamenti képviselők , sem a felvidékiek sem , nem tàmogatjàk kellő képen a mi 2014 szeptember 14 -én beadott  Petíciónkat EU Parlamentbe ,  , hogy végre szabják ki  tárgyalásra a felvidéki Magyar Népnek ma is érvényes "" együttes bűnőség elvét  ""

Nemzettestvéri bizalommal ölel Brüsszelből
                                                                              Mária

--
Maria TAJNAY
Secrétaire générale
Comité pour les Droits de l'Homme en Europe Centrale
5, Avenue du Bois Carré
B-5100 Jambes
BELGIQUE
gsm: 0499/62.19.00
email: cdhecb@gmail.com


20.620 - ​Der Freistaat Bayern setze laut Herrmann weiterhin auf unangekündigte Abschiebungen, sobald die Ausreisefrist abgelaufen sei


From: Georg Engel
Date: 2015-10-28 12:58 GMT+01:00
Subject: Pressekonferenz mit Joachim Herrmann in der Staatskanzlei am 27.Oktober 2015
To:

​Kutasi József Antal​


Pressekonferenz mit Joachim Herrmann in der Staatskanzlei am 27.Oktober 2015

https://youtu.be/9dQlhnLk_B8


Bayern wird mit zusätzlichen Maßnahmen die Abschiebungen und freiwilligen Ausreisen abgelehnter Asylbewerber beschleunigen. Zu diesem Zweck wird die Staatsregierung die geltenden Zuständigkeiten  neu ordnen.

Innenminister Joachim Herrmann: 
„Die Kreisverwaltungsbehörden werden wir schrittweise von allen ausländerrechtlichen Zuständigkeiten für Asylbewerber befreien.
Die so genannten Zentralen Ausländerbehörden bei den Bezirksregierungen werden nach und nach deren Aufgaben übernehmen. 
Sie werden massiv personell verstärkt und erhalten 2016 weitere 750 Stellen." 

Bis zur endgültigen Übernahme der Aufgaben durch die Bezirksregierungen müssten die Kreisverwaltungsbehörden Aufenthaltsbeendigungen laut Anweisung des Innenministeriums vorrangig und mit Nachdruck betreiben. 
Unterbleibe die Aufenthaltsbeendigung ohne sachlichen Grund, werde geprüft, wie man künftig die Erstattung von Leistungen nach dem Asylbewerberleistungsgesetz für betroffene Asylbewerber ausschließen könne. 


​​
Der Freistaat Bayern setze laut Herrmann weiterhin auf unangekündigte Abschiebungen, sobald die Ausreisefrist abgelaufen sei. 

Die Zahl der dieses Jahr im wöchentlichen Turnus überwiegend in Sammelrückführungen Abgeschobenen beläuft sich nach Angaben Herrmanns bislang auf 3.000 abgelehnte Asylbewerber. 9.000 hätten heuer bereits freiwillig die Heimreise angetreten. 

Damit hat der Freistaat Bayern in 2015 bislang etwa 3.000 Ausreisen mehr zu verzeichnen, als auf Bayern ablehnende 
Asylentscheidungen des Bundesamtes für Migration und Flüchtlinge entfallen (ca. 9.000).  

      Georg Engel,Herausgeber und Chefredakteur,UNGARNPANORAMA. Magazin für Internationale Beziehungen!


20.619 - ​ Mindenszentek napja alkalmából koszorúzások Hódmezővásárhelyen > ​​2015. október 29 > Promenád.hu




Feladó: Lajtos Jánosné
Dátum:
​​
2015. október 29. 19:03
Tárgy: Mindenszentek napi koszorúzás
Címzett: jozsef@kutasi.eu

20.618- ​Felső Bernadett: ​Nyílt levél Colleen Bell amerikai nagykövet asszonynak


Feladó: Attila Árpád Péteri
Dátum: 2015. október 29. 19:19
Tárgy: Petíció Colleen Bellnek!
Címzett: 



Tisztelt Honfitársak!
Olvassátok el e világosan megfogalmazott Nyílt levelet s aki egyetért vele, írja alá a petíciót.

​​
​​
Nyílt levél Colleen Bell amerikai nagykövet asszonynak

E petició a 2015.10.28.i amerikai nagykövet beszédére a válasz a Magyar emberektől!
Tisztelt Coleen Bell Nagykövet asszony!
Felső Bernadett vagyok, egyszerű Magyar állampolgár, aki most Önhöz fordul.
Megrökönyödve és felháborodva hallottam nyilatkozatát, amelyet a Corvinus egyetemen adott elő.
Asszonyom, Önnek nem az a feladata itt ebben az országban, hogy a kormányt és annak intézkedéseit kritizálja, hanem az, hogy a saját országát képviselje, Magyarország és az Államok közt fennálló barátságot és üzleti kapcsolatokat ápolja, elősegítse.
Ezt a kormányt demokratikusan, többséggel (az érvényes szavazatok száma: 4.936.032, ebből a Fideszre szavazók száma: 2.706.292 fő) választottuk meg. Aki azt mondja, hogy Magyarországon nincs demokrácia, az - sajnos ki kell mondanom - hazudik. Hogyan szabadna például a melegeknek felvonulni, ha nem lenne demokrácia?! - Kérem, ne keverjék össze a demokráciát a liberalizmussal és az anarchiával!
A sajtószabadságról is ejtett szót, ezzel kapcsolatban is lenne néhány észrevételem. A Magyar Narancs című hetilapot talán ismeri, ott abban a lapban hozták le Orbán Viktor Miniszterelnök Urat Hitlerként ábrázolva. Szégyenletes újságcikk, de ugyanakkor a sajtószabadságot hivatott bizonyítani. Barack Obama Elnök Úr hasonló ábrázolása milyen következményekkel járna Önöknél?! Talán a legenyhébb a börtön lenne? Jól mondom? Tudom, tudom, amit lehet Jupiternek, azt nem lehet a kis ökörnek. De miért nem? (Lehet, hogy nem is szeretném tudni a választ......)
Ha már nálunk nagykövet - feltehetően - ismeri történelmünket részletesen, mivel ez a minimum, amit el lehet várni egy nagykövettől. Akkor azt is tudja, hogy amikor a Kárpát-medencében már egy kultúra virágzott, az Önök országát még fel sem fedezték a fehér emberek, és a bennszülöttek ágyékkötőben tengették napjaikat. "Demokráciájuk" indiánok 100 ezreinek kiirtására épült, tehát már az alapok is hamisak. Mostanra az Amerikai Egyesült Államok a legbefolyásosabb és a leggazdagabb ország lett. Mégis egy kerítés és rengeteg fegyveres választja el Mexikótól. Kubai állampolgárokra pedig hajtóvadászat folyik a partok közelében. Kérdezem Öntől, miért nem engedik be az említett országok lakóit az Államokba? Miért lőhetik le őket, ha át akarnak menni Önökhöz? Engedje meg, hogy idézzek Öntől: "Minden szuverén államnak joga van megvédeni saját határait. Ugyanakkor a nemzetközi közösség tagjaként minden államnak alapvető kötelessége megsegíteni a biztonságot kereső menekülteket." Önök miért nem teszik ezt? Önök miért küldenek fegyverszállítmányokat Libanonba, miért érdekük fenntartani a háborús állapotokat, ezt miért tehetik meg Önök? Nem várok választ, pusztán szeretnék rávilágítani arra, hogy először a saját háza táján sepregessen, majd azután mondja meg egy ország vezetőjének, hogyan is vezessen egy országot.
Majd, ha Ön vezetett egy országot és azt felvirágoztatta, akkor szívesen vesszük mi, a Magyar Nép, a tanácsait. Addig tisztelettel kérjük Önt, hogy szorítkozzon munkakörének feladataihoz. Amennyiben munkaköri kötelessége és az Államok érdeke az, hogy befeketítse Magyarországot és annak vezetőjét, úgy sok kérdés vetődik fel az irányba, hogy milyen szándéka van velünk az Önök Elnökének.
Mi nem vagyunk az Államok része, mi nem vagyunk egy országnak sem a része. Mi egy szuverén ország vagyunk, mi egy demokratikus és konzervatív nép vagyunk, akik nem fogják hagyni, míg élnek, hogy eltapossák őket.
Tisztelettel megkérem Önt én és a Magyar nép többsége is, hogy nyilatkozatai legyenek kemények, de ne sértőek és degradálóak.
Köszönettel és tisztelettel:
                                       
​​
Felső Bernadett 
Klikk ide:
Majd továbbítsa címjegyzékére!
Mindennek van határa! :-(
Magyarország nem gyarmat!
Köszönettel:
/Péteri Attila Árpád/
MJB elnökségi tag
MJB=Magyar Justitia Bizottság

20.617 - A Dicsőséges 1956 Forradalom vérbefojtása, 59-ik évfordulójára. Bogár Gyula


Feladó: NyuMaEgy
Dátum: 2015. október 28. 22:20
Tárgy:
A Dicsőséges 1956 Forradalom vérbefojtása 59-ik évfordulójára Bogár Gyul
​a​

Címzett: 


Őrizzük meg forradalmunk igazságát
A Dicsőséges 1956 Forradalom vérbefojtása 59-ik évfordulójára Bogár Gyula

Bogár Gyula írta az alábbi megemlékezést az56-os forradalom 58. évfordulójára, de aktuális mindenkorra mert a kommunisták, hárijánosok és álszabadságharcosok a maguk céljára használták ki a hazáért elesett hősök érdemeit

                Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Az 1956-os forradalomban elesett hősök nincsenek, nem lehet, és nem lesznek elfelejtve a világ történelmében. Szomorú, hogy 58 év távlatából a magyar nép nem tudja az igazságot a forradalomról. 1956-ban mi győztünk, de nem nyertük meg, amit akartunk; Független Magyarországot. De a világ népei, akik rokonszenvezettek a kommunizmussal, tanultak a forradalmunkból, s elkerülték a szovjet barátságát és 24 év után megszűnt a Szovjetunió.

                Sokan írtak az 1956-os magyar forradalomról főleg olyanok, akik ott sem voltak. Majd a kommunisták, akik a saját előnyükre használták ki, nevezték át ellenforradalomnak. Előzőleg megírtam, úgy ahogy én személyesen láttam, hallottam a forradalom kirobbanásának okait, amit egy istenfélő magyar államfő meg tudott volna akadályozni. Akkor Magyarországon ilyen nem volt. A ruszkik magukkal hozták 1945-ben a magyarul beszélő szovjet állampolgár kommunistákat, akikből magyar kormányt csináltak. Ezek az istentelen idegenek uralták leírhatatlan terror alatt az országot. A Horthy rendszer képviselőit, katonatisztjeit kivégezték, aki ellenük szólt, börtönbe, munkatáborokba tették. Nem volt menekvés, vasfüggöny volt a nyugati határon. Még a templomok sem nyújtottak menedéket, mert a béke-papok besúgó III/III ügynökök jelentették az ÁVH-nak, ha valaki elszólta magát.

                Nem igaz az, hogy a forradalom előre el volt tervezve. Nem volt parancs, hogy mit kell tenni, akik részt vettek a forradalomban azt önként tették. A forradalom kitörése első óráiban megbukott a magyar kormány, amely több mint 95%-os (kényszer) szavazattal uralkodott. Nem volt kormányban az elvtársak között, aki megparancsolta volna az ÁVH-soknak, hogy ne lőjenek, s megkérte volna a szovjet elvtársakat, hogy mivel kivonultak Ausztriából, tőlünk rövidebb az út, s hagyják el Magyarországot. A nép Nagy Imrében bízott, hogy változást, jobb életet teremt. Őt a Kremlin urai is többre becsülték, mint Rákosit, ő ismerte a kommunizmus igazi arcát, a kolhoz rendszert, a koncepciós pereket, Rajk László kivégzését. Sajnos, nem ismerte fel a lehetőséget, hogy a nép független akar lenni a saját hazájában. Elvtársai kivégezték és a félrevezetett kommunista utódok szobrot állítottak neki.

                A kommunista kormány bízott a "dicső" szovjet hadseregbe, s behívták, hogy verjék le a forradalmat. A kormány második intézkedése a statárium volt, melynek több halálos áldozata volt, mint amit a szovjet tankok okoztak. A kommunisták elferdítették, ellenforradalomnak nevezték, majd felelőtlen emberek, pénzszerzés végett ponyvaregény nívójára süllyesztették a forradalomról írottakat. A Mózsi Ferenc és Fekete István által írott Corvin Köz 1956 című könyvben azt írták, hogy Pongrátz Ödön mondta, hogy "a Fehérvári úton 5 benzines hordót gurítottak, hogy a benzin kifolyjon belőlük. Amikor az első tank rászaladt a benzines útszakaszra, Bandi meggyújtotta a zacskót és bedobta a benzinbe. Egy pillanat alatt pokollá vált ez az útszakasz, a tankok megálltak és az oroszok kiugrálva próbáltak mene-külni. Erről Pongrátz Ödön az Egyesült Nemzetek Special Comittee előtt eskü alatt vallotta, A/AC.88PV.12 pg. 31, hogy: "The first Russian Tanks appeared at Budapest only at 2 o'clock at Moricz Zsigmond Circle, heading toward Pest. These we let through without firing a shot, that they should have no excuse for interfering." . Vagyis engedték őket lövés nélkül, hogy ne legyen ürügy a beavatkozásra. A könyvben több valótlan eseményeket írtak mely miatt Ödön 18 évig nem beszélt Gergely testvérével, aki kiadta a könyvet. Sajnálatos, hogy felelőtlen személyek valótlan mesékkel ártanak a forradalomnak, mely a magyar történelem egyik fontos mérföldköve, melyből tanulni kellene a jövő nemzedéknek.

                Az orosz tankok fegyvertelen civil tömeget találtak az utcákon, tereken, s nem követték az ÁVH-sok példáját, nem lőttek a tömegbe. A Kremlin urai tudták, hogy azokra nem lehet számítani s 25-én elindították a Romániában tartózkodó csapatokat Magyarországba. Ez nem volt titok, a kommunista magyar kormány biztos volt, hogy azok leverik a forradalmat, s folytatódott a statárium, a katonaság szabadságolása. Október 24-én d. e. 11-kor az Astoriá-tól a Keleti felé kezdték a lövöldözést a szovjet tankok, de két nappal később oly nagy verességet szenvedtek, hogy jobbnak látták kivonulni a fővárosból. Ugyanakkor a szovjet tankok ezrei jöttek át a határon és megszálltak minden katonai gócpont. A Nagy Imre kormány eltitkolta, hogy tulajdonképpen az szovjet csapatok teljesen megszállták az országot. A harcok főhelye a Corvin köz volt. A magyar kormány ezt akarta megsemmisíteni a szovjet segítségével. Az volt a terv, hogy 28-án hajnalban a szovjet az Üllő felől elkezdik ágyúkkal lőni a Corvin közt, a kommunista kormányt szolgáló magyar gyalogság a Kálvin tér felől támad Márton András ezredes vezetésével. A szovjet tankokat az Üllői úton a felkelők harcképtelenné tették, elmaradt az ágyúzás, s a nélkül a magyar katonaság, nem mert támadni. Ezt a vereséget a kommunisták úgy állítják be, hogy a támadás előtt Nagy Imre azt mondta, hogy ha az megtörténik, akkor ő lemond. Ez nem hihető el, mert elvtársai örömmel vették volna a lemondást, nem kellett volna Kádárnak Moszkvába és visszafáradozni, ők mindenáron meg akarták tartani a kommunista uralmat Magyarországon, nemcsak 1956-ban, de 2010-ben is. Márton ezredes nem tudott belenyugodni a vereségbe, mint róka cselhez folyamodott. Elment a Corvin közbe s kereste a parancsnokot. Iván Kovács Lászlóhoz vezették, őt ismerték el főparancsnoknak a 15-18 fegyveres csoport parancsnokai Erről Márton így nyilatkozott: "Bemutatkoztam Iván Kovács Lászlónak, és elmondtam, hogy a kis öreggel milyen afférunk volt. Te Laci- mondom-, ez felelőtlenség, hogy ilyen kisgyerekeket küldtök ki! Mit szóltál volna, ha most engem lelő ez a kis gyerek? Ekkora gyereknek nem szabad fegyvert adni! Az volt az elképzelésem, hogy a Corvin közben katonás rendet csinálok, akkor csak az őrszolgálatban lévőknél lesz fegyver. A többiek beteszik az őrszobába a fegyvereiket. Azt gondoltam, hogy a corvinisták lesznek a rendnek és a fegyelemnek a mintaképei. Nem ez az eszeveszett dolog! Ez nem forradalom, ez semmi se! Akkor mondta nekem Iván Kovács László, hogy kommunista katonától se tanácsot se segítséget nem fogad el. Hát, mondanom sem kell, hogy ezzel engem önérzetemben menyire megsértett."  Távozás közben találkozott Pongrátz Gergellyel, neki megígérte, hogy ha ráhallgat, magas állásba helyezi, adnak élelmet, szükséges dolgokat a felkelőknek. Tisztet ad, akik rendet teremtenek, Gergely elfogadta az ajánlatot. November 1-én Márton ezredes rendezett egy röpgyűlést ahol elvtársai és egy kis felkelő csoport (30-40 fő) feltartott kézzel megválasztották főparancsnoknak Gergelyt. Ez nagy ellentétet idézett elő a fegyveresek között, s mondták, hogy Ödön érdemli meg a főparancsnokságot, aki kezdettől fogva irányította a harcokat. Ő nem kapott sírógörcsöt, nem kellett kórházba vinni, s Gergely miatt sokan otthagyták a Corvin közt. Ehhez hozzájárult, hogy Márton ezredes tisztjei szervezték a felkelőket a Nemzetőrségbe. Király Béla kijelentette: csak 18 éven felüliek lehetnek nemzetőrök, és csak a nemzetőr igazolvánnyal rendelkezők viselhetnek fegyvert, és csak olyat, amilyenre az igazolványuk feljogosítja őket. E miatt a fegyveresek nagyobb százaléka elhagyta a katonatisztek által vezetett Corvin közt. Ez idő alatt nem voltak harcok a Corvin környékén, de kezdődtek az ellentétek a katonatisztek intézkedései miatt. A Corvin köz hős harcosai szétesését az tetézte be, hogy Iván Kovács Lászlót Gergely ki akarta végeztetni. Kovács a Práter utcai felkelőkhöz menekült, s régi bajtársai követték. Így november 4-én Márton ezredes katonái és egy kisebb fegyvere csoport volt a Corvin közben. Ott a szovjettámadás csak késő délután kezdődött. Pongrátz Gergely csoport egy részével még aznap éjszaka a Víg utcába ment át, mert a veszteségek miatt nem hitt abban, hogy a Corvin közt tartani lehet. Még azon az éjszakán lemondott a főparancsnokságról is. Nagyobb támadás 5-én délután kezdődött, ágyúkkal lőtték a házakat, a mozi épület kigyulladt. A fegyveresek a hátsó kijáraton menekültek, vagy a pincében kerestek menedéket, az utóbbiakat az oroszok lefegyverezték és elszállították.

                 Őrizzük meg a forradalom igazságát, nézzünk szembe a valósággal, még nem késő, élnek szemtanúk, akik megmondják az igazságot. Ma már nyilvánosak a titkos íratok, melyekből össze lehet állítani az igazságot. Ne a kommunisták, álszabadságharcosok, hárijánosok hazugságai szerint ismerje meg az újnemzedék az 1956-os forradalmat. A Szabad Európa rádió, Amerika Hangja magán tulajdon voltak, magyarok irányították. Nagy Imre nem akarta változást, megmondta, hogy nem lehet szabadválasztás, mert akkor Mindszentyt választanák elnöknek. Azok, akik a kommunisták hazugságát hangoztatják, hogy Eisenhower üzenetet küldött a Kremlimbe, hogy Amerika nem kíván beavatkozni Szovjetunió és csatlósai belügyeibe, szabad az út. Uraim! Vagy elvtársak! Ahogy gondolják! Sőt, olvassák el a már nem titkos táviratot, mely megtalálható Foreign Relations of the US 1955-57 Eastern Europe Dept. of State Publ. 9798 g. 328. Íme:                                                                                                                        . 

 Magyarul: "Az USA-nak nincs rejtett terve azzal, hogy óhajtja függetlenségét a csatlós államoknak. Mi hamisítatlan kívánságunk az, hogy azok a népek, akiből oly sok a mi nemzetünk élete származik, visszanyerjék függetlenségüket, és az, hogy legyen nekik kormányuk az ő szabad választásuk szerint. Mi nem nézünk azokra a nemzetekre, mint egy lehető

katonai szövetség. Mi nézzük őket, mint barátokat és részei az új és barátságos többé nem megosztott Európának. Mi biztosak vagyunk, hogy az ő függetlenségük, ha haladéktalanul megadják, nagyon hozzájárul megszilárdítania békét egész Európában Nyugaton és Keleten."  

                Ez az távirat, amit az elvtársak meghamisítottak. A nagy Imre kormány is kommunista volt, nem a nép érdekeit akarta, miért segítette volna őt az USA. Még ma sem segítené, mert nem a nép akaratát képviseli a kormány.
Ne csorbítsuk a magyarság becsületét a kommunisták, hárijánosok hazugságaival. A forradalommal kapcsolatos események írásban vannak különböző országokban, azok az igazságot tükrözik. Mi is ismertessük az igazságot, a jövő nemzedéknek,  tanuljanak belőle, hogy ne a magyar népet elnyomó kommunistákat, pufajkásokat ünnepelje s állítsanak szobrot a forradalom árulóinak. Ezzel tartozunk a forradalomban elesett hősöknek

​.​

     Közre adta:  Kovács Imre

20.616 - Végleg megszerezheti Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasa azokat az állami földeket, amelyeket eddig csak haszonbérbe kapott meg.

Nemzeti Hírháló hírlevél
2015 október 29.


Merkel üdvöskéje megfenyegette a V4-eket
2015. október 27. 888.hu 

Julia Klöckner szerint csalódást keltő, hogy egyes országok pénzosztó alapként tekintenek az unióra, aminek hátat fordítanak, ha a közös értékek védelméről van szó. 

A német kancellár fogadott politikai gyermeke - aki nem mellesleg a CDU egyik alelnöke - úgy véli, érdemes megbüntetni azokat a tagállamokat, amelyek nem értenek egyet Angela Merkel politikájával. Julia Klöckner szerint végig kell gondolni, hogy miként lehet átcsoportosítani az uniós költségvetés forrásainak egy részét a menekültválságból fakadó feladatok finanszírozására olyan országoktól, amelyek nem fogadnak be menekülteket. 

Mert, így a német politikus, az nem lehet, hogy ezek az országok (értsd: a Brüsszel által a tagországokra erőltetett kötelező kvóták ellen szavazó országok, úgy is, mint Magyarország, Szlovákia, Csehország, vagy épp Lengyelország) "csalódást keltenek", nem sorakoznak fel feltétel nélkül a nyugat-európai politikai akarat mögött. Az nem lehet, hogy bárki büntetlenül ellenvéleményt fogalmazzon meg Angela Merkellel szemben. 


Márpedig a CDU érvei kezdenek elvásni, a kancellár pártja már szövetségesével, a CSU-val sem találja a közös hangot. Nem marad más, mint a fenyegetőzés. És a közös értékek felemlegetése; azoké az értékeké, amelyeket a jelek szerint egy folyamatosan zsugorodó nyugat-európai politikai elit próbál a közösség értékeiként beállítani. Miközben egyértelmű, hogy az Európai Unió érintett országai sem anyagi forrással, sem embererővel nem rendelkeznek a Merkel által rájuk szabadított áradat kordában tartásához. Egyértelmű, hogy a német lakosság is egyre nagyobb gyanakvással szemléli az országába özönlő tömegeket. 

De Klöckner asszonynak, korábbi német borkirálynőnek ez nem gond, hiszen szerinte a hit majd ezen is átsegít. Ha pedig nem, még mindig ott van Angela Merkel. 

Kapcsolódó: 
   A kancellár asszony bajban! (magyartudat.com
   Német kormányválság lehet hétfőre a menekültügyből! (portfolio.hu
   Értik? Ausztria nem kerítést épít, hanem ajtócskát oldalelemekkel (index.hu
   Ausztria nem zárkózik be, a szárnyas kapu meséje folytatódik (888.hu
   Jeney Orsolya: menekülteket az őket bántó Magyarországra! (lovasistvan.hu
   A bevándorlók visszautasítjak az ingyen kapott házakat, ha túl messze van a várostól (sputniknews.com
   Marine Le Pen: Igen, én vagyok az Anti-Merkel! (mandiner.hu
   Pofon a leszbikus, migránsbarát svéd püspöknek: dezertálnak a hívek (valasz.hu
   Ne­gyed­órán­ként ve­re­ked­nek össze a mig­rán­sok az oszt­rák-szlo­vén ha­tá­ron! (napimigrans.com
   A libsik és a labancok összetartanak (magyartudat.com
   (VIDEÓ!) Iraki muszlim: Segélyért, és nem dolgozni jönnek Európába a menekültek (adatlistazo.hu
   Orbán Viktor: ez invázió. Nem tudni, kik ők és mik a terveik! (valasz.hu
   Több mint 40 ezer menekült jöhet a következő héten Magyarországra (hirtv.hu
   A Parlament jóváhagyta a menekülteket elosztó átmeneti intézkedéseket (europarl.europa.eu
   Magyarország egyetlen visszatoloncolásra váró illegális bevándorlót sem vesz vissza (magyartudat.com
   Azért bevándorlók millióira számít Orbán (origo.hu
   Lengyelország: itt vannak az első "orbáni" lépések! (valasz.hu
   Budapest-Varsó tengely? (magyarforum.hu
   Iszlám rendőrség alakult egy német városban a muszlim törvények betartatására! (hirado.top) 
   Vége a békének? A menekültek miatt elszabadultak az indulatok (privatbankar.hu
   Fegyverkezik Ausztria - elfogytak a puskák az osztrák fegyverboltokból (karpatinfo.net
   Anglia legújabb lakói tüntettek: "Iszlám alapú törvényeket az Egyesült Királyságba!" (hirtop.in



Irán meghívást kapott a Szíria jövőjéről folytatott tárgyalásokra
október 28, 2015 Orientalista.hu 

Irán meghívást kapott a Szíria jövőjéről folytatott tárgyalásokra - közölték kedden Washingtonban névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek. 


A meghívás fordulatot jelent az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a több mint négy éve tartó szíriai polgárháború lezárására és a Bashar Al-Assad szíriai elnök elmozdítására irányuló stratégiájában. - közölte az MTI. 

Washingtoni források szerint Irán még nem reagált a hozzá hasonlóan szintén Assadot támogató Oroszország által tolmácsolt meghívásra. A tárgyalások következő, kétnapos fordulója a tervek szerint csütörtökön kezdődik Bécsben John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, valamint több európai és arab ország vezető diplomatáinak részvételével. 

Az amerikai diplomácia a gesztust megelőzően napokig tartó bizalmas tárgyalásokat folytatott a partnerországokkal, egyebek között Irán regionális riválisával, Szaúd-Arábiával. Megfigyelők szerint Teherán bevonása a tárgyalásokba ellenállást válthat ki a szíriai ellenzékből, ugyanakkor minden eddigi közvetítési kísérlet kudarcba fulladt Szíriában. 

A Fehér Ház keddi tájékoztatása szerint Barack Obama amerikai elnök és Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király telefonon tárgyalt egymással, és elkötelezte magát a szíriai mérsékelt ellenzéknek nyújtott támogatás megnövelése. 

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter közölte: az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy több "közvetlen szárazföldi akcióval" és a légicsapások számának növelésével növelje az Iszlám Államra gyakorolt nyomást. 

Kapcsolódó: 
   Ötven települést szabadítottak fel Aleppo tartományban (orientalista.hu
   Az Egyesült Államok egyik fontos szövetségese már Oroszországot támogatja Szíriában (oroszhirek.hu
   Nasrallah: Irak népe ne fűzzön nagy reményeket az USA segítségéhez (orientalista.hu
   Most a szaudiak bombáztak le a segélyszervezet egy másik kórházát (komlomedia.hu
   Jemen: Megint szétbombáztak egy esküvőt (komlomedia.hu
   Orosz tengeralattjárók ólálkodnak az internet ütőere körül (vs.hu
   Putyin: "Ha a küzdelem elkerülhetetlen, akkor te mérd az első ütést" + VIDEÓ! (hirmagazin.eu
   Moszkva szerint globális méretű háború fenyeget (karpatinfo.net
   Az USA fokozni készül az Iszlám Állam elleni légi hadműveleteit (karpathir.com
   Süddeutsche Zeitung - Bill Gates: Szükség Van a Világkormány Felállítására! (valtozoban-a-vilag.blog) 
   A kínai-amerikai megállapodás segíti a világ békéjét (hungarian.cri.cn
   Magyarország sem tilthatja meg a GMO termékek forgalmazását (origo.hu
   Végre bíróság előtt az agymosó szekta (hunhir.info



Miért nincsenek muzulmánok Japánban?
Ille István October 18, 2015 Hírhatár 

Kérdés: valaha olvastad az újságban, hogy vezető egyén, politikus vagy miniszter, miniszterelnök, bármely muzulmán országból látogatást tett Japánban? Valaha értesültél olyasmiről, hogy iráni politikus, szaudi herceg vagy bármiféle muzulmán vezér, esetleg diktátor ellátogatott Japánba? Ugye, hogy nem? Mert ez nem fordulhat elő a mai napig sem. 


Japán az egyetlen állam, amely védi magát az iszlámtól! Japánban szigorú iszlám ellenes törvények és szokások léteznek! 

Az okok, amiért nem érkeznek muszlimok Japánba: 

1.) Japán az egyetlen ország, mely nem ad állampolgárságot muzulmánnak. 
2.) Állandó letelepedési engedélyt sem kaphat muzulmán. Mindegy, hogy melyik ország szülötte. 
3.) Szigorú tilalom van az iszlám vallás hirdetésére Japánban. 
4.) Japán egyetemeken vagy iskolákban, de még privát is arab vagy bármely iszlámhoz tartozó nyelv tanítása tilos. 
5.) Tilos az arabul írott Korán bevitele Japánba. 
6.) A japán kormány hivatalos értesítője szerint ideiglenes letelepedés adható, de kizárólag olyan muzulmánoknak, akik a.) beszélnek japánul, b.) vallási szertartásaikat kizárólag saját lakásukban gyakorolják. 
7.) Japán az egyetlen ország a világon, melynek elhanyagolható mennyiségben van kirendeltsége muzulmán országban. 
8.) A japán nép semmiféle érdeklődést nem tanusít az iszlám valláshoz. 
9.) Japánban lakó muzulmánok idegen nagyvállalatok alkalmazottaiként ideiglenesen tartózkodnak ott. 
10.) Nem engedélyezik orvosok, mérnökök, vagy akár idegen cégek vezetőinek foglalkoztatását sem. 
11.) A legtöbb nagyvállalat alaptörvényében foglaltatik, hogy muzulmán nem kérelmezheti alkalmazását. 
12.) A japán kormány meggyőződése, hogy az iszlám egy fundamentalista vallás, melyet nem hajlandók megváltoztatni a globalizáció ellenére sem. 
13.) Muzulmánok nem is gondolhatnak lakás bérbevételére Japánban. 
14.) Ha mégis kitudódik, hogy valamelyik szomszéd muzulmán, az egész lakónegyed készenlétbe helyezkedik. 
15.) Senki nem működtethet muzulmán vallási sejtet, vagy arab"Madrast"Japánban. 
16.) Japánban tiltott a sarija törvényeinek alkalmazása. (még magánúton is) 
17.) Ha Japán nő muzulmánhoz megy férjhez, örökre ki van tagadva a Japán társadalomból. 
18.) Mr.Komiko Jági (a tokiói egyetem docense) szerint: Japánban az általános nézet, hogy az iszlám egy nagyon nem a mai világba illő vallás, tehát teljesen ki kell közösíteni a japán társadalomból. 
19.) Egy arab újságíró, Mohammed Juber ellátogatott néhány arab országba és Japánba is a 9/11 után. Úgy nyilatkozott, hogy a japánok teljes biztonságban élnek és sebezhetetlenek mindenféle terrortámadással szemben. 

Kapcsolódó: 
   Újabb torta, amit nem sütöttek meg és újabb elmarasztaló ítélet egy keresztény cukrász ellen (idokjelei.hu
   Judeokeresztény (jezsuita) pápa: Ne zárják be az ajtót a menekültek előtt! (index.hu
   Kozma Imre atya: A muszlimok hódítanak, a keresztények az igazi üldözöttek (magyaridok.hu
   Veszprémi érsek: Európa a bevándorlók számára háborús terület, nem alkalmazkodni, hanem hódítani jönnek (kuruc.info
   A migránsimádat első áldozata: eltűnt a főszerkesztő (magyaridok.hu
   Amerika fegyverei Európa ellen! (facebook.com

 
 


Damaszkusz újra biztonságos, megkezdődött Szíria újjáépítése
2015.10.28. hidfo.ru 

Bassár el-Aszad szíriai államfő szerint az orosz beavatkozás hatására több ezer terrorista menekült el az országból, és a menekültek elkezdenek visszatérni otthonaikba. 


Dmitrij Sablin orosz szenátor egy törvényhozókból álló delegáció tagjaként személyesen is megtekintette a szíriai helyzetet. Útja során találkozott Bassár el-Aszad szíriai államfővel, és számos, magas rangú szíriai politikussal, akikkel a terrorizmus elleni harc terén történő együttműködésről folytattak megbeszéléseket. Sablin az Izvesztyija napilapnak adott interjúja során arról számolt be, hogy korábban, májusban is járt Szíriában, és azóta sok minden megváltozott az országban. Elmondása szerint a terroristák nagy része elmenekült az országból, és sokan elkezdtek visszatérni otthonaikba. Az emberek a jövőt tervezik, az ország újjáépítéséről beszélnek. 

"Az emberek ma már biztonságban, szabadon járnak Damaszkuszban. Rengeteg étterem kinyitott. Mielőtt Oroszország megkezdte a beavatkozást, a városban rémisztő állapotok uralkodtak." 

Sablin kifejtette, hogy a szíriai kormány stabil jövőképpel rendelkezik, konkrét elképzelései vannak arról, hogyan lehetséges a válság megoldása és a normális állapotok helyreállítása. A két ország közti megállapodások mentén az orosz vállalatok hatalmas megrendeléseket kapnak, és egész városok újjáépítése kezdődik meg az orosz építőipar kapacitásainak bevonásával. A szíriai államfő elmondása szerint mostanra a francia és svájci vállalatok is látják, hogy az országban kezd rendeződni a helyzet, és megpróbálnak különféle szerződéseket kötni, hogy becsatlakozhassanak az újjáépítési munkálatokba. Szíria azonban a legnagyobb üzleteket az orosz vállalatoknak adja. Aszad elmondása szerint az ország egyes régiói teljes mértékben készen állnak az újjáépítésre, és Oroszországgal több száz milliárd dollár értékben kötnek majd szerződéseket az újjáépítési munkálatokra. 

Október közepén Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke felszólította a kormányt, hogy állítsa helyre a diplomáciai kapcsolatokat Bassár el-Aszad kormányával. Magyarország 2012 decemberében kiutasította a szír diplomatákat és bezárta Szíria budapesti nagykövetségét, mert az Egyesült Államok külpolitikájához igazodott hozzá, miután Washington diktátornak nyilvánította az ország legitim vezetőjét. 

Kapcsolódó: 
   Colleen Bell amerikai nagykövet beavatkozott a belügyeinkbe (magyartudat.com
   Magyarország ki kell lépjen a NATO-ból (hidfo.ru
   Spiegel: Az orosz hadsereg erősebb az EU együttes seregénél (karpatinfo.net
   A "náci bűnök" kiegyenlítésére megküldték a 4. atomcsapásra is alkalmas tengeralattjárót Izraelnek (harcunk.info
   Assad kritizálja a nyugati országokat a terrorizmus támogatása miatt (orientalista.hu
   Az eddigi legdélebbi célpontokat támadták az orosz harci gépek Szíriában, ezzel kiterjesztve hadműveleti területét (balrad.com
   Washington: Moszkva nem győzhet Szíriában (karpathir.com
   Szuperbombázóval fenyegeti a világot Amerika (blikk.hu
   Az Énok könyve valódi űrháborúról számol be, azonban kitörölték a Bibliából (felfedes.hu


Döbrögi fociakadémiáján milliárdos kazánház épül
2015-10-29 Bal-Rad 

Két új, fűtött edzőpálya épül idén a felcsúti fociakadémiához, meg a fűtést ellátó Makovecz-stílusú kazánház. 


Egy gigantikus, Makovecz-stílusú kazánházból fűtik majd a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia két új edzőpályájának talaját, a fűtőház és a pálya talajának alácsövezése 3,1 milliárd forintba kerül majd. A pályákat és a fűtőházat még az idei szezonban átadják, az akadémia azzal indokolja a beruházást, hogy 18 csapatuk van, és télen is edzeniük kell. 

Az akadémia az MLSZ-hez nyújtotta be sportfejlesztési programját, amelyből kiderül, hogy a 3,11 milliárdos 2,25 milliárdnyi társaságiadó-támogatást (taotámogatást) kért, és ezt meg is ítélték nekik. Igaz, ebből a kazánház és a két pálya mellett még kijön egy traktor, egy busz is, valamint fejlesztik a korábban 3,6 milliárd forintból felépült Pancho Aréna biztonsági rendszerét. 
(HVG) 

Bal-Rad komm: De a büdös jó kurva anyjukat! Itt a tél, és MAGYAROK TÍZEZREI NEM TUDJÁK BEFŰTENI HAJLÉKJAIKAT! FÉLMILLIÓ MAGYAR GYEREK ÉHEZIK! HATSZÁZEZER MAGYAR VÁRJA A KILAKOLTATÁSÁT A BANKOK ÁLTAL ELREKVIRÁLT HÁZÁBÓL-LAKÁSÁBÓL! 
6,3 milliárd forintért építenek az átlag nyolcszáz drukkerrel büszkélkedő MTK-nak stadiont. Százmilliárdokért csinálnak látványberuházásokat a pesti Városligetben! 
MEDDIG TŰRSZ MÉG MAGYAR?! 


Kapcsolódó: 
   Orbánék megadóztatnák a gyűjtögetést is (24.hu
   Varga Mihály: Spórolni kell a nyugdíjasévekre (origo.hu
   Matolcsy megbukott a felelésen (youtube.com
   Négy szurkolója volt az MTK-nak a meccsen (origo.hu
   Szőrén-szálán eltűnt az egymilliárdos roma támogatás (balrad.com
   Kecskére káposztát! Papcsák lesz az MNB felügyelőbizottságának elnöke (mfor.hu
   Az expóbörleszk folytatódik: megdöbbentő, mire mentek el százmilliók (index.hu
   Százmilliós kamupályázatok és stadionépítés külhonban is (alfahir.hu
   Ez nem sima korrupció, ez maga a feudalizmus (atlatszo.hu
   Fokozták Orbán Viktor védelmét 
   Felmentette a Fővárosi Törvényszék Bene László volt országos rendőrfőkapitányt tizenegy vádlott-társával együtt. Gergényi Péter volt budapesti főkapitányra a legenyhébb szankciót (megrovás) szabták ki (facebook.com

 


Állami földek szétosztogatása csak haveroknak - Íme itt a Fidesz sunyi földpolitikája!

Végleg megszerezheti Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasa azokat az állami földeket, amelyeket eddig csak haszonbérbe kapott meg. 

 
931 millió értékű föld kerülhet Mészáros Lőrinchez

Meghirdették ugyanis azokat a Felcsút környéki földeket, amelyeket jelenleg a családi cége, a Búzakalász 66 Kft., illetve felesége, Mészáros Beatrix és testvére, Mészáros János bérelhetnek. 
Simicskáékkal ellentétben Mészárosék lehetnek a kormány földértékesítési programjának nyertesei. A kormányfővel összevesző Simicska Lajos ugyanis örülhet, ha száz hektárt megment a tízezer hektárt meghaladó földjeiből, amelyeket az érdekeltségébe tartozó cégek révén birtokolt. Földet csak a helyi földművesek vehetnek, Simicska pedig Mészárosékkal ellentétben nem az. 

A Blikk összegzése szerint az állam összesen mintegy 640 hektárnyi olyan területet értékesítene Fejér megyében, amelyet jelenleg Mészáros Lőrincék használnak. Ebből több mint 240 hektárra elővásárlási joguk is lesz, vagyis hiába licitálna bárki rájuk, csak Mészárosékon múlik, hogy elvihetik-e előlük a földet. De a többi birtokon sem igen rúgnak labdába a helyi gazdák, mivel százmilliókkal kell rendelkeznie annak, aki meg akarja szorongatni a felcsúti polgármestert. 

A kikiáltási ár összesen 931 millió forint lesz, amelyet nem lesz gond előteremtenie a hirtelen meggazdagodott egykori gázszerelőnek. A tavalyi vagyonnyilatkozata szerint ugyanis több mint 1 milliárd forint osztalékot vett fel a Mészáros és Mészáros Kft.-ből, takarékbetétben pedig 680 millió forintja pihent. Egyébként két éve bekerült a száz leggazdagabb magyar közé, vagyonát a napi.hu 8,6 milliárd forintra becsülte. 

Természetesen kerestük Mészáros Lőrincet, ám többszöri hívásunkra sem vette fel telefonját. 

A földvásárlással Mészárosék igazi földesurak lehetnek, nem kell aggódniuk többé, hogy egy kormányváltás esetén felülvizsgálják azokat a sokat bírált földpályázatokat, amelynek során helyi gazdák elől nyerték el a földeket. Nem kell izgulniuk a haszonbérleti szerződés lejárata előtt sem, hogy hosszabbít-e velük a mindenkori hatalom, vagy másnak adja a földeket. 
A birtokaikat az unokák is megörökölhetik, de 20 év múlva, az elidegenítési tilalom lejárta után maguk is értékesíthetik. A szakértők szerint a termőföld ára addig a sokszorosára növekedhet. 
(SVPSZ - blikk) 

Kapcsolódó: 
   Az EU árulja az erdélyi földet a japánoknak (hunhir.info
   Megalakult az új katalán parlament: "Éljen a szuverén nép, éljen a katalán köztársaság!" (szekelyfold.ma