Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. október 15., csütörtök

30.544 - Szőnyi Bartalos Mária: Csupán egy kis gondolatszilánkomat közlöm azért, hogy lássuk meg ennek, az Európát megszálló emberáradatnak a gyújtópontját.



Ezt mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke újságíróknak szerdán, a testület zárt ülése után. A bizottsági ülésen az illegális bevándorlással kapcsolatban kialakult helyzetről hallgattak meg…

Szőnyi Bartalos Mária

BIZNISZTERROR-PROJEKT
(Gondolatszilánk)

Azért, az elgondolkodtató, hogy e földkerekén mindenki szeme láttára, nyíltan, nyilvánosan bontakozik ki egy újfajta terrorista irányzat. Annyira nyilvános, hogy nagyon kevesen ismerik fel. A magam részéről elneveztem ezt a jelenséget „BIZNISZ-TERROR PROJEKT"-nek. A résztvevőit pedig, bármilyen szinten is vannak, „BIZNISZ-TERRORISTÁK"-nak. Még akkor is „BIZNISZ-TERRORISTÁK", ha egy aktív részük még fel sem fogta szerepét. Előre bocsátom, hogy ezek az utóbbiak a BECSAPOTT EMBEREK! Ők, a bankok, bankárok részéről megálmodott „BIZNISZTERROR-PROJEKT" kivitelezői, megtestesítői és egyben károsultjai.

Ugye, még mindig sokan azon töprengenek, hogy honnan a fenéből van ennek az Európát megszálló tömegáradat résztvevőinek ennyi pénze, bankkártyája, okóstelefonja, stb..? Minek nekik okóstelefon?

Valamelyik banklánc és politikus fejének kipattant az agyából, hogy a magyarokat is érintett svájci hitel mintájára hitelpénzt adjanak az arab, muszlim emberek sokaságának, ami óriási pénzügyi konstrukció, későbbi hatalmas bevételi forrás a hitelt nyújtó bank, bankok számára. E folyamat hatására pedig a földi hatalom újrafelosztásának geopolitikai vonzata is kiépülhet. A hatalom újra felosztása – párhuzamosan - elkezdődhet e Földön.

Mivel a harcoló övezetekben élő, elégedetlen embereket könnyű volt rávenni arra, hogy mehetnékük támadjon, és akinek nincs pénze, az vehet fel kölcsönt az utazásra a család vagyona terhére, ezért mézesmadzagként elhúzták a szájuk előtt, hogy Európa egy nyugodt hely, munka van, jólét van, pénz van, stb.. 

Így aztán elindultak az előőrsök már egy éve legalább felmérni az európai terepet, okőstelefonnal, banktól felvett hitellel a zsebükben és jóstanácsokkal a fejükben, hogy mit kell mondaniuk, ha Európába érnek. Majd egyre többen követték őket. Ma már megtelt velük Európa, és még mindig jönnek és jönni fognak egyre többen, még télen is a becsapott emberek. Természetesen a banktól felvett hitel kezdő törlesztésének ideje hajtja őket, hogy minél hamarabb a számukra anyagilag legmegfelelőbb európai országba érjenek, mert az okőstelefonjukon keresztül át kell utalniuk a banknak a felvett hitelük törlesztő részletét. Ha nem sikerül, akkor az otthon maradt nagycsaládi vagyon úszik el a hitelező bank javára.
 
Előre tudni, hogy akiket visszatoloncolnak, azok máris a bizniszterror-projekt vesztesei, mert nem tudják majd törleszteni a hiteleiket a bank felé. Ezek az emberek nem a bank ellen fognak fordulni, hanem Európa ellen, mert nem fogadta be őket. Az ideözönlő tömegek pedig Európa népét provokálják, az európai népek körében felháborodást generálnak, és itt-ott felbukkanó harcokhoz, polgárháborúkhoz vezethetnek később, ami a fegyverkereskedelem virágzását idézheti elő.

Nem megyek bele az eddigi történések, események ideológiai, politikai, és kulturális különbségeinek részleteibe, mert azt már mások előttem érintették, megírták minden oldalról. Csupán egy kis gondolatszilánkomat közlöm azért, hogy lássuk meg ennek, az Európát megszálló emberáradatnak a gyújtópontját. Ezek az emberek valóban becsapott emberek, akiknek azt fogják mondani, hogy Európa csapta be őket. És az Európai Unió tagországainak majd fizetni kell a „BIZNISZTERROR-PROJEKT" bankjainak az ide özönlő emberek helyett. Mert, ugye, emberek, embertömegek meghalhatnak, de a bankok nem károsulhatnak! 

Almásfüzitő-Felső, 2015. október 15.
Szőnyi Bartalos Mária