Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. július 1., vasárnap

23.101 - Nemzeti Hírháló > ​ A NATO felbomlásáról beszélt Donald Tusk > ​2018.06.29. hidfo.ru


Tárgy:
 A NATO felbomlásáról beszélt Donald Tu 
Dátum:
​ ​
Sat, 30 Jun 2018 
Feladó: Nemzeti Hírhaló 


2018 június 30.
Jelen: 99Húszmillió! Locations of visitors to this page Teljes hírlevél kérés Hírlevelek Üzenet Feliratkozás


Kásler a népegészségügyi programról
2018. június 28. MTI - medicalonline.hu

Elkészült a kórházi fertőzések megelőzését célzó program tervezete, minden kórházban létrehoznak egy infektológus csoportot, amely folyamatosan ellenőrzi a fertőzéseket, mondta Kásler Miklós.
 
Az öt nemzeti programra épülő népegészségügyi program évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését, a rendszer középpontjában pedig a betegségek megelőzése és az egészség megtartása szerepel - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kásler Miklós azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán benyújtották az országos intézetek vezetői a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokat. A miniszter úgy fogalmazott, a megelőzés már akkor elkezdődik, amikor "az édesanya áldott állapotba kerül", aztán folytatódik a bölcsődében, az óvodában és az iskolában is. Olyan szemléletet és környezetet szeretnének kialakítani, amely az egészséges életmódot természetessé teszi.

Közölte, az öt nemzeti program mellett dolgoznak az alap- és a sürgősségi ellátás fejlesztésén, valamint már elkészült a kórházi fertőzések megelőzését célzó program-tervezet. Minden kórházban létrehoznak egy infektológus csoportot, amely folyamatosan ellenőrzi a fertőzéseket, és gondoskodik arról, hogy a megelőzés szabályait betartsák.

A Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az 1993-ban indult és azóta Európában mintaértékűvé vált nemzeti rákkontrollprogram adta a gondolatot, hogy minden lényeges betegségcsoportban kialakítsanak egy nemzeti programot. A kórházi fertőzések kapcsán a miniszter jelezte, Európában szinte egyedülálló fertőzésmegelőzési szisztémát szeretnének kialakítani. Az erről szóló miniszteri rendelet nemsokára megjelenik.
From: András Tejfalussy
To: Siklósi András

Kedves András!

Véleményem szerint a cég gátlástalan és megbízhatatlan, miután azon hamis indokolással, hogy a konyhasót kálisóval való helyettesítés gyógyhatású a magas vérnyomásban, keringési betegségekben szenvedők részére, részt vállal a STOP SÓ program

Kedves András!
     
Köszönöm gyors válaszodat, ill. a mellékelt anyagokat. Mivel illetékes hatóságként az OÉTI garanciájára hivatkoztál, ezért megnéztem a honlapjukat (http://www.oeti.hu/?m1id=10&m2id=88), s ebből az derült ki számomra, hogy ők is nyakig benne vannak a szervezett népirtásban, hiszen ők is a STOP SÓ programot reklámozzák. Ezek után arra is képesnek tartom őket, hogy bármilyen hamis tanúsítványt kiadjanak, pl. a lengyel só esetében, hogy tovább mérgezzenek bennünket. Ezért valóban csak külföldön érdemes a sót beszerezni (pl. Erdélyben, Kárpátalján vagy Lengyelországban), ahol még biztosan kiküszöbölhetjük a "magyar" (zsidó!) átcsomagolást, azaz az eredeti összetétel megváltoztatását. Javaslom, hogy egyik körleveledben erre is hívd fel az olvasók figyelmét, hogy nálunk már semmilyen cégnek és hivatalos szervnek nem hihetünk, tehát ajánlott nagyobb tételben a határon túlról (baráti-r okoni szervezésben) behozni és szétosztani az étkezési sót. Vagyis üzletekben ezután senki ne vásároljon, azaz bojkottáljuk a hazai sókészletet, ha nem akarunk idő előtt megdögleni. Egyébként pár napja laikusként jómagam ismét szóltam e témakörről a legutóbbi Magyar Jelen Sajtóklubban (lásd http://szentkoronaradio.com/letoltes/2011_03_29_sajtoklub , kb. 45-54 perc közt ).

Minden jót! Üdvözlettel Siklósi András                      
Forrás: keszthely.jobbik.hu

Kapcsolódó:
KálisóIzraeli tudósok szerint (Haarec) 2050 után nem lesz nemzőképes magyar (facebook.com)
Kié lesz Magyarország? Az kálisóval ivartalanítóké?
A kormány látja az egészségügy                              problémáit2013: A kormány látja az egészségügy problémáit (mno.hu)
A kormány látja az egészségügyben felmerülő erőforrás-problémákat - kezdte sajtótájékoztatóját Szócska Miklós. Az Emmi államtitkára elmondta: a nyugodt légkörben lezajlott, mintegy kétórás tárgyaláson elsősorban a helyzetet tekintették át. Szócska beszélt arról is, hogy a nyugdíj mellett dolgozók jövedelme nem fog csökkenni, az államtitkár szerint erre biztosíték a 2012-es béremelés.
Egészségügy: megy az ötletelésEgészségügy: megy az ötletelés (medicalonline.hu)
Van olyan, aki megemlíti azt is, hogy szükség volna a kórházi szektor méretének csökkentésére, ám rögtön hozzá teszi: az intézménybezárásokra a helyi tiltakozások miatt nem kerülhet sor. Ellenben összevonni, feladatokat összehangolni szabad. Van olyan javaslat is, amely szerint térítésmentes egészségügyi szolgáltatásokat nyújtanának a határon túli magyaroknak az egyházak bevonásával. A betegelégedetlenség orvoslására kampányszerű kórházi mosdó-, és várófelújításba kezdenének. A háztáji koncepcióktól függetlenül az bizonyosan várható, hogy az egészségügy irányításának gyakorlata nem változik. Legalábbis annyiban, hogy a feladatra kijelölt minisztérium foglalkozhat a szakpolitikával, de azt továbbra is a gazdasági tárca dönti el, mire költhet, s mire nem az ágazat.
A többség szerint a kormány a felelős a                              haldokló egészségügyértA többség szerint a kormány a felelős a haldokló egészségügyért (hirtv.hu)
Ma már a lakosság kétharmada fizetne vizitdíjat, ha az a pénz az állami egészségügybe menne - derül ki a Publicus Intézet kutatásából. A Vasárnapi Hírek megbízásából készült felmérés szerint az elmúlt években romlott az állami egészségügyi ellátás, a válaszadók kétharmada elégedetlen. Többségben vannak azok, akik fizettek már hálapénzt orvosnak vagy nővérnek, és a megkérdezettek, illetve közeli családtagjaik több mint fele is vett igénybe magánegészségügyi ellátást - ők átlag 133 ezer forintot költöttek erre. A megkérdezettek több mint fele a kormányt tartja felelősnek az egészségügy jelenlegi állapotáért.
A kormány támogatja az egészségügyi                              intézmények konszolidációjátA kormány támogatja az egészségügyi intézmények konszolidációját (youtube.com)
Magyarország Kormánya: A kormány támogatja az egészségügyi intézmények konszolidációját - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár.
A kormány most az egészségügyben                              trükközik a számokkalA kormány most az egészségügyben trükközik a számokkal (youtube.com)
Rétvári Bence szerint nőtt az orvosok száma és csökkent a kivándorlás. Ellenzéki szakpolitikusok szerint viszont ez csak bűvészkedés a számokkal. Rejtett kamerával bementünk a János kórházba, megdöbbentő állapotokat találtunk.
Megbecsülés helyett a kormány listázza                              az egészségügyi dolgozókat?Megbecsülés helyett a kormány listázza az egészségügyi dolgozókat? (varosikurir.hu)
Orbánnak egyértelműen nem jönne jól, ha a választásokig hátra lévő hónapokban számottevő elégedetlenség lenne az országban. Az egészségügyi dolgozók januárra sztrájkot jelentettek, amit minden bizonnyal kerülni szeretne a regnáló. A hülyítés kora lejárt. A tárgyalással való hülyítést már nem veszi be a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), azt már sokszor eljátszotta a kormány. Be is ígérte, hogy kapnak béremelést, ám sokuknál ez úgy teljesült, hogy a végén kevesebb lett a jövedelmük.
Az Orbán-kormány szándékosan nem javít                              az egészségügy helyzetén, a magyarok az                              életükkel fizetnekAz Orbán--kormány szándékosan nem javít az egészségügy helyzetén, a magyarok az életükkel fizetnek (168ora.hu)
Írja a világ egyik legnevesebb orvosi lapja. A magyar példa jól megmutatja a nyugati országoknak, mire számíthat egy állam, ahol a kormány számára a populizmus fontosabb, mint az egészségügy - idézi a The Lancetet, a világ egyik legrégebbi és legnevesebb orvosi lapját a hvg.hu. A magyarok várható élettartama öt évvel kevesebb, mint az EU-s átlag, és az iskolázatlanok átlagosan kilenc évvel kevesebbet élnek, mint a legjobban képzettek - írja a lap az OECD-felmérés nyomán. Magyarországon a dohányzók, elhízottak és alkoholisták aránya is magasabb az EU-átlagénál, miközben az egészségügyi kiadások a GDP 7,2 százalékára estek vissza, pedig az EU-s átlag 9,9 százalék. A magyaroknak csak 56 százaléka érzi magát egészségesnek.
A csillagokat is leígéri a kormány az                              egészségügybenA csillagokat is leígéri a kormány az egészségügyben (napi.hu)
Még több beruházást, kórház- és bérfejlesztést tervez a kormány a betegellátásban 2018-ban. A következő években 700 milliárdot költenek a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére, összesen 25 kórházban, illetve 7 önálló szakrendelőben hajt végre a kormány beruházásokat. A Közép-Magyarországi régióban 30 milliárdot szánnak ezekre a feladatokra, valamint az orvosi eszközök beszerzésére, a mentőautók lecserélésére és béremelésre. Az egészségügyi dolgozókon múlik a legtöbb - ismertette a terveket Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.
A kormány szerint az egészségügyi                              várólisták nálunk majdnem a legrövidebbek                              EurópábanA kormány szerint az egészségügyi várólisták nálunk majdnem a legrövidebbek Európában (hvg.hu)
2010 előtthöz képest elértük a Kánaánt a kormányzat szerint. 2012 óta a műtéti 70 ezres várólista 24 ezresre csökkent mára (más, pl. CT-, MR-, egyéb diagnosztikai várólistákat nem emlegetett). - 2010 előtt forráskivonás volt az ágazatban, azóta infláció felett emelkedik az egészségügyi kassza összege. - Csökken az orvoselvándorlás, a 2010 előttihez képest 2017-ben harmadakkora volt. Valahogy épp az egészségügyi dolgozók mintha nem éreznék az eredményeket, március 24-én tüntettek a Parlament előtt. A felszólaló egészségügyi dolgozók túlterheltségre, stresszre panaszkodtak, és gyorsabb bérfelzárkóztatást követeltek.
Büszkélkedés helyett inkább titkolja a                              kormány, hogy hány stadiont épített az                              elmúlt nyolc évbenBüszkélkedés helyett inkább titkolja a kormány, hogy hány stadiont épített az elmúlt nyolc évben (444.hu)
"Mennyi stadion és sportlétesítmény épült Magyarországon 2010 és 2018 között hazai vagy uniós forrásból?" - kérdezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól az LMP-s Demeter Márta. A képviselő tizenegy kérdést intézett a sportfejlesztésekről a tárcának, többek közt arra is kíváncsi volt, hogy "milyen szempontok alapján választották ki stadionok vagy sportlétesítmények építésének helyszíneit?" Demeter kérdésére Fónagy János államtitkár válaszolt, de táblázatok és számok helyett, csak mismásolásra futotta.
Felmérés a sport, a tao és a                              stadionépítés témájábanFelmérés a sport, a tao és a stadionépítés témájában (infostart.hu)
1008 fő megkérdezésével készült reprezentatív közvéleménykutatás vizsgálta a hazai sport és a sportfinanszírozás egyes kérdéseit. Tízből nyolc megkérdezett nem ért egyet azzal, hogy az első- és másodosztályú focicsapatok adóforintokból kapnak új, vagy felújított stadiont -- még a Fidesz szavazók körében is majd' kétharmados többségben van ez a vélemény. Tízből nyolc megkérdezett (79 százalék) nem ért egyet azzal, hogy az első- és másodosztályú focicsapatok adóforintokból kapnak új, vagy felújított stadiont. Mindössze 16 százaléknyi válaszadó nyilatkozott úgy, hogy ezzel egyetért. Legkevésbé az MSZP és a Jobbik szavazok értenek egyet ezzel a gyakorlattal (96 és 95 százalék), de még a Fidesz szavazók körében is majd' kétharmados (60 százalék) többségben van ez a vélemény.

​​

A NATO felbomlásáról beszélt Donald Tusk
​​
2018.06.29. hidfo.ru

Az Európai Uniónak fejlesztenie kell saját védelmi képességeit, hogy képessé váljon az Egyesült Államoktól független cselekvésre - áll az EU vezetőinek nap folyamán kiadott közös nyilatkozatában.


A csúcstalálkozó során az Európai Tanács elnöke aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Trump elnöksége alatt az USA "túlzott nyomást" gyakorol az észak-atlanti szövetségre, ami végül a NATO összeomlásához vezethet.
"Annak ellenére, hogy fáradhatatlanul próbáljuk megőrizni a Nyugat egységét, a transzatlanti kapcsolatok fokozott nyomás alá kerültek Trump elnök politikája miatt" - mondta.
A The Times napilap szerint Tusk azt mondta, hogy az európai vezetőknek látniuk kell az intő jeleket, és az amerikai acél- és alumínium tarifák kérdésén felül a NATO felbomlásának lehetőségével is számolniuk kell.

A NATO felbomlása a Times címlapján.

"Sajnálatos módon a megosztottság ma már túlterjed a kereskedelmi kérdéseken. Úgy hiszem, hogy miközben a legjobbakat reméljük, fel kell készülnünk a legrosszabb forgatókönyvekre is" - mondta.
Donald Trump az ebben a hónapban megrendezett G7 csúcstalálkozó során ismét kijelentette, hogy a NATO "túl költséges az Egyesült Államok számára". Az amerikai elnök kampánya során korábban nyíltan beszélt arról, hogy a NATO egy elavult gépezetté vált, és az Európai Unió többé nem számolhat azzal, hogy az amerikai adófizetők pénzén az USA megvédi Európát.
A Times beszámolója szerint Tusk egyértelműen azt mondta; Európa annak okán kell fokozza a védelmi kiadásokat, mert az európai vezetők ma már a NATO esetleges felbomlásával is számolnak.

Kapcsolódó:
Putyin elérheti, hogy az amerikaiak                              kivonuljanak SzíriábólPutyin elérheti, hogy az amerikaiak kivonuljanak Szíriából (hidfo.ru)
Donald Trump amerikai elnök abban reménykedik, hogy sikerül megállapodásra jutni Vlagyimir Putyin orosz államfővel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai fegyveres erők elhagyhassák Szíriát. Trump szerint a kivonulás olyan gyorsan kell történjen, "amilyen gyorsan csak lehet". A két vezető július 16.-án találkozik Helsinkiben, ahol az Egyesült Államok és Oroszország viszonya mellett számos nemzetközi kérdést megvitatnak, beleértve a szíriai és ukrán helyzetet is. A CNN azt írja, Trump egy olyan megállapodást akar kötni az orosz államfővel, ami alapján rendkívüli zónákat hoznának létre Szíria délnyugati részén. A beszámoló szerint ez lehetővé tenné, hogy az amerikai fegyveres erők zavartalanul elhagyják Szíriát, "amilyen gyorsan csak lehet."

Kásler Miklós:
A Szent Korona-tan a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált

2018. június. 18. hvg.hu/MTI

Az Emmi minisztere arról is beszél Nagyváradon, hogy Szent István közvetlen kapcsolatba került a mindenhatóval, amikor felkenték királynak. A Szent László Napok célja a családokhoz és fiatalokhoz közelebb vinni a Szent László-i eszmeiséget.

Szent Istvánról és Szent Lászlóról tartott előadást az Emmi minisztere, Kásler Miklós onkológus Nagyváradon, a Szent László Napok nyitórendezvényén. Szent István apostoli királyságot hozott létre, megszervezte a magyar államot és az egységes egyházat, "felkenésével" pedig közvetlen kapcsolatba került a Mindenhatóval. Kásler Miklós beszélt a magyar beavató koronáról, amelyből a Szent Korona és a Szent Korona-tan következett, utóbbi "a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált".
Szent Lászlóval aztán befejeződött Szent István állam- és egyházszervező munkája. "Szent László, az államférfi helyreállította a királyi hatalom és a magyar birodalom szerveződését" - mondta Kásler Miklós, majd részletesen elemezte "az egyik legkiválóbb magyar hadvezér", "a rettenthetetlen bátorság jellemezte hős", illetve "a világtörténelem első lovagkirályának" életútját, munkásságát kiemelve: az uralkodót már életében szentként tisztelték, s a középkor legnagyobb legendaköre alakult ki körülötte.
Az egy hétig tartó programsorozattal főleg a családokhoz, a fiatalokhoz szeretnék közelebb vinni a Szent László képviselte eszmeiséget, aki "kitartásban, magyarságban, helytállásban példát adott, s ezen erényeket üzeni a ma emberének is" - összegezte a Szent László Napok célját Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke.



"Magyarnak születtél, ezt soha ne feledd!"
AMIT, VALAHOGYAN ELFELEJTETTEK TANÍTANI....

Mily furcsa, hogy míg a 933-as merseburgi ütközetet vagy a 955-ben való augsburgi csatát - melyeket csalfa módon a magyarság legnagyobb vereségének mondanak - még kicsiny gyermekkorunkban üstökünkbe verik, addig megfeledkeznek egyetlen szót is ejteni, mondjuk a 954-es győztes "kalandozásunkról".

"Kalandozás". A szó, amely őseink hadjárataira ismeretlen fogalom volt egészen a XIX- századig. A katonai és politikai szövetségeink megcsúfolása ez a szó, amely magyar ember szájába nem való. Mindazonáltal az alábbi írásból az is ki fog derülni, hogy az előre megszervezett, stratégiai és hadi vállalkozásaink még ezeken a jeles szempontokon is túlmutatnak...
Munkámhoz Padányi Viktor (1906-1963) történészeti munkáját hívjuk segítségül, melynek forrásanyaga mind magyar, mind külhoni hivatkozások és adatok sokaságát használja fel kiváló dolgozatához:
A magyar hadak 954 tavaszán indultak meg az őket támogató bolgár és besenyő harcosokkal. Főseregükhöz csatlakozott Boleszláv cseh herceg, uszkve négyezer harcosával. A kontingens lélekszáma 35 ezer főre rúgott, hozzávetőlegesen annyira, amely létszámmal atyáik vették fel a harcot egykoron Pozsony mellett, majd ötven esztendővel előbb.

A félelmetes sereget Bulcsú horka és Lehel törzsfő vezette (mindketten keresztények), céljuk Arnulf bajor herceg (Bulcsú horka nővérének férje), Vörös Konrád és Ludolf sváb herceg megsegítése a központi uralomra törő "Nagy" Ottó német király (későbbi német-római császár) és hűbéresei ellen.
A magyarok serege elébb a szövetséges bajor és sváb tartományokon vonultak keresztül-általuk támogatva- majd a Rajna vonaláig a frankok három-Ottóval szövetséges- grófságát dúlja fel. A folyón átkelvén, Lotharingiában Brúnó hadát semmisítik meg és adják vissza Vörös Konrádnak jogos jussát; Lotharingiát.
Ezt követően Köln és Maastricht területeinek elfoglalása után Brabantba (mai Belgium), Lobbesben mutatják meg a magyarok a fajtájuk vitézségét, hogy a későbbiekben Cambray városát ostromolhassák. Az égi Hadúr, - kit az újhitűek Istennek mondanak - 945. évében, a szelek havának hatodik napján Bulcsú horka félelmetes hadai a frankföldi Cambray város alá érkeztek. Innen Észak-Franciaországba, Burgundiába térnek, amelyet árulásukért méltóképpen megbüntetnek. A Riviérán át Itália földjére mennek a bátrak és napokon belül Friult, Veronát, Aquielát hódoltatták meg a magyar fegyverek előtt.

"A magyarok egymást nem hagyták el, hanem mindenképpen rajta voltak, hogy a veszedelemben maradt résznek segítségére legyenek. Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak a fegyverek közé, s legyőzni is csak nagy veszteségek árán lehetett őket. Magyarjaink készek voltak inkább meghalni a csatában, mint diadalt elveszíteni." (Anonymus)
Miután politikai és hadi céljaikat elérték a szövetségesek, úgy hét hónap után, ötezer kilométert maguk mögött hagyva - öt folyót átlépve; Enns, Rajna, Rhone, kétszer a Pó- tértek haza Hunniába a dicső magyarok...
A hadjárat, melyet "kalandozásnak", "rablásnak" mondanak a maiak, a valóságban a két sógor; Bulcsú horka és Arnulf herceg szövetsége és akarata volt, amellett, hogy koruknak legnagyobb haditettét vitték végre.

Szóval akkor Bulcsú vezér keresztény volt, és az egyik legerősebb keresztény király sógora?
Igen, de még húsz esztendőt hozzátéve az időhöz:

"Magyarországon a lakosság nagyobbik része keresztény"-írta papírra 974-ben Piligrim püspök. Pedig a vastag lexikonok másról beszélnek: "974-ben a magyarok még pogányok, akiket majd a későbbi Szent István király térít meg Rómának..."
Ugye, mennyi és mennyi kérdés maradt még bennünk?
Bízzunk abban, hogy rövidesen eljön az idő, amikor a teljes igazság kiderül!
Mert az igazságot és az időt nem lehet megállítani.

Így legyen!
Zetényi-Csukás Ferenc

Kapcsolódó:
Nem kell dicső történelmet hazudnunk                              magunknak: nekünk az vanNem kell dicső történelmet hazudnunk magunknak: nekünk az van (heol.hu)
"Magyarok vagyunk, és büszkék vagyunk rá. Ha valakinek ez nem tetszik, az legyen az ő problémája" - vallja Bán János, a Hunyadi című, óriási sikert aratott történelmi regénysorozat szerzője. A Bán Mór írói néven alkotó szerző az Echo TV Kettesben Szabó Anettel című műsorának vendége volt, melyben elmondta: nem tartozik azok közé, akik szerint kudarcokról, vereségről, népirtásról nem kell beszélni, hiszen ezek sajátos módon részesei történelmünknek. Ugyanakkor egészséges nemzettudat nem épülhet ezekre - vallja. "Nem is tudjuk, mekkora szerencsénk van, hogy ilyen hősies a történelmünk" - indította a beszélgetést Szabó Anett, rámutatva vendége munkásságának fő gondolatára.