Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. október 5., vasárnap

19.444 - Hogyan gondoskodik a Google adataim védelméről, és hogy tartja biztonságban azokat?

GYIK

Hogyan hajtják végre az Európai Unió Bíróságának (EUB) a személyes adatok tárolásának megszüntetéséhez való joggal kapcsolatos határozatát?

Az Európai Unió Bírósága egyik legutóbbi döntésének mélyreható következményei vannak a keresőmotorokra Európában. A bíróság megállapította, hogy bizonyos felhasználók joggal kérhetik a nevüket tartalmazó keresési találatok eltávolítását az olyan keresőmotoroktól mint a Google. Ennek megalapozottságához a megjelenített találatoknak nem megfelelőnek, nem vagy már nem relevánsnak, illetve túlzott mértékűnek kell lenniük.

Amióta a Bíróság közzétette a döntést 2014. május 13-án, megállás nélkül azon dolgozunk, hogy megfeleljünk a benne foglaltaknak. Bonyolult folyamatról van szó, mivel minden egyéni kérelmet értékelnünk kell, és meg kell találnunk az egyénnek a személyes adatai feletti rendelkezéséhez való joga, illetve a nyilvánosságnak az információk megismeréséhez és terjesztéséhez való joga közötti egyensúlyt.

Ha eltávolítási kérelmet kíván benyújtani, használja ezt az internetes űrlapot. Automatikus választ kap, amelyben megerősítjük kérelme beérkezését. Ezt követően kerítünk sort ügye értékelésére. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ez eltarthat egy ideig, mivel már eddig is sok ilyen kérelmet kaptunk. A kérelmek értékelése során azt vizsgáljuk, hogy szerepelnek-e a magánéletével kapcsolatos elavult információk a keresési eredmények között. Megvizsgáljuk azt is, hogy fűződik-e közérdek ahhoz, hogy az információk keresési eredményeink között maradjanak: például, amennyiben az pénzügyi visszaéléssel, szakmai mulasztással, büntetőítélettel, illetve (választott vagy kinevezett) kormányzati tisztségviselőként tett publikus megnyilvánulásával kapcsolatos. Nehéz döntésekről van szó, és mivel magántulajdonban lévő szervezet vagyunk, előfordulhat, hogy nem tudjuk jól megítélni az Ön esetét. Ha nem ért egyet döntésünkkel, felveheti a kapcsolatot a helyi adatvédelmi hatósággal.

Készen állunk a szoros együttműködésre az adatvédelmi hatóságokkal és másokkal az elkövetkező hónapokban, mialatt finomítjuk az általunk alkalmazott megközelítést. Az EUB határozata jelentős változást jelent a keresőmotorok szempontjából. Noha aggodalommal tekintünk hatása elé, hisszük, hogy fontos a bíróság döntésének tiszteletben tartása, és keményen dolgozunk a jogszabályi előírásoknak megfelelő folyamat kialakításán.

Amikor névre keres, egy figyelmeztetést láthat, miszerint a találatok az európai adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően módosulhattak. Európában ezt a figyelmeztetést a nevekkel kapcsolatos legtöbb keresésnél megjelenítjük, nem csak az olyan oldalaknál, ahol valóban történt eltávolítás.

Hogyan gondoskodik a Google adataim védelméről, és hogy tartja biztonságban azokat?

Tisztában vagyunk azzal, hogy fontosnak tartja a biztonságot és az adatvédelmet – mi is pontosan így gondolkodunk erről. Elsődleges céljaink közé tartozik, hogy nagyfokú biztonságot nyújtsunk, és gondoskodjunk arról, hogy adatai biztonságban legyenek, és elérhesse őket, amikor szüksége van rájuk.

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy hatékony legyen a biztonság, hogy védjük az Ön adatait, és hogy a Google-t még hatékonyabbá és hasznosabbá tegyük az Ön számára. Minden évben több százmillió dollárt költünk a biztonságra, emellett világhírű adatbiztonsági szakértőket alkalmazunk, hogy az Ön adatai biztonságban legyenek. Kifejlesztettünk olyan könnyen használható adatvédelmi és biztonsági eszközöket is, mint a Google Irányítópult, a kétlépcsős azonosítás és a Hirdetésbeállítások. Amikor tehát az Ön által a Google-lal megosztott információkról van szó, az Ön kezében van az irányítás.

Jó tudni webhelyünkön többet megtudhat az internetes biztonságról, például arról, hogy az interneten miként biztosíthat védelmet saját maga és családja számára.

Hogyan távolíthatom el adataimat a Google keresési eredményei közül?

A Google keresési eredményei az interneten nyilvánosan elérhető tartalmat tükrözik. A keresőmotorok nem tudják a tartalmat közvetlenül eltávolítani a webhelyekről, így a keresési találatok Google-ról való törlése esetén a tartalom továbbra is megtalálható marad az interneten. Ha valamit szeretne eltávolítani az internetről, forduljon annak a webhelynek a webmesteréhez, amelyen az adott tartalom megtalálható, és tőle kérje a módosítást. Továbbá, ha – az európai adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően – bizonyos Önnel kapcsolatos, a Google keresési eredményei között megjelenő információ eltávolítását szeretné kérni, kattintson ide. Miután a tartalom eltávolításra került és a Google értesült a változásról, az információk már nem jelennek meg a Google keresési eredményei között. Ha sürgős eltávolítási kérelemmel kíván élni, további információkért felkeresheti súgónkat is.

Elküldik a keresési lekérdezéseimet a weboldalaknak, amikor rákattintok a Google Keresés találataira?

Bizonyos esetekben igen. Amikor rákattint egy keresési találatra a Google Keresésben, akkor böngészője a keresési eredményoldal internetcímét, azaz URL-jét is elküldheti HTTP-hivatkozóként (HTTP Referrer) a célweboldal számára. A keresési eredményoldal URL-je esetenként tartalmazhatja a megadott keresési lekérdezést. Ha az SSL-keresést (a Google titkosított keresési funkcióját) használja, akkor a legtöbb esetben a rendszer nem küldi el a keresőkifejezést az URL részeként a HTTP-hivatkozóban. Van azonban néhány kivétel ez alól, például, ha kevésbé népszerű böngészőt használ. Az SSL-keresésről itt találhat további információt. A keresési lekérdezések és a HTTP-hivatkozóban található információk elérhetők lehetnek a Google Analytics szolgáltatáson vagy valamely alkalmazásprogramozási felületen (application programming interface, API) keresztül. A hirdetők emellett információkat kaphatnak arról, hogy pontosan mely kulcsszavak eredményezték a hirdetésre történő kattintásokat.