In memoriam Kunszabó Ferenc (1932-2008)
Dátum: 2008. február 19. kedd, 13:28
Rovat: Kultúra-Szórakozás
Az 1932-ben született magyar író, a „fényes szellők” nemzedékének egyik legígéretesebb ifja, a kommunista MDP egykori tagja viszonylag korán kiábrándult az állampártból – de mint ízig-vérig nemzeti kommunista, élete végéig megőrizte magában, írásaiban azt a szellemet, amely jellemzője volt a második világháborút követő nemzedék egy részének. Magyarország, a magyar nemzet sorsa, élete minden pillanatában a legfontosabb volt számára – és talán ez az útkeresés vezette az utóbbi másfél évtizedben a nemzetiszocialista eszmekör közelébe. A jó értelemben vett hungarizmus híveként adta vissza lelkét a Teremtőjének – bár e minősítés ellen, jól tudom, tiltakozna.
1957. június 3-án a Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa 10 év szigorított börtönbüntetésre ítélte, annak ellenére is, hogy az októberi viharban nem fogott fegyvert, igaz, az önkényuralom szempontjából veszélyesebb eszközt használt, az írásaival harcolt Rákosi Mátyás, majd Kádár János neveivel fémjelzett szovjet gyarmatosítás ellen. 1962-ben amnesztiával szabadult, ezt követően, mint ’oly sok írástudó, belső emigrációba vonult és csak az írásainak élt. - A nyilvánosság csak 1983-ban ismerhette meg, akkor jelentette meg a mindmáig legjelentősebb alkotását, az És ég az oltár című biográfiát gróf Széchenyi Lajosról, a legnagyobb magyarok egyikéről. A mű értékére jellemző, hogy az előszó megírását az „Egy mondat a zsarnokságról” szerzője, Illyés Gyula vállalta magára, ezzel is ösztökélve, segítve Kunszabó Ferencet. 1990 után, mint az általa alapított irodalmi-politikai havilap, a Hunnia főszerkesztőjeként a nacionalizmus lángjának felélesztésén munkálkodott – de ezzel, amint az várható volt, ismételten a társadalom perifériájára szorult (helyesebben megfogalmazva: szorították).
Utoljára talán Ő készített interjút a másik meg nem értettel Pongrátz Gergely 56-os szabadságharcossal – később neve már csak az amerikai magyar emigráció kétes alakjának, Szász Lóránt üzletembernek az ellene indított magyarországi perek kapcsán volt olvasható.
A tisztességes honfitársaink egy része, élete utolsó egy-két évében ugyan támogatólak léptek fel mellette, de a segítségük későn jött, Kunszabó Ferenc 2008. február 10-én meghalt. Egyik híve írja: „…Kunszabó a magyar nemzet lelkiismerete volt. Már a kilencvenes évek elején látta mindazt, amit sokan (a Fidesz MPSZ tagjait is beleértve) még ma sem látnak. Ő és a Hozzá hasonló elnémított valódi értelmiségiek voltak az igazi ellenségei mindannak a szemétnek, amely ma elborít bennünket…”
Egy amatőr film van a birtokomban arról a beszélgetésről, melyet Kunszabó Ferenc, Hevessy debreceni polgármester, Kovács Béla kisgazda-politikus, valamint jómagam folytattunk a cívis város egykori politikai elítéltjeivel és a mártírok hozzátartozóival. Akkor ott, mi négyen, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellája emlékharangja anyagából készített emlékplakettet vettünk át a legbátrabb magyar város lakóitól. Az utolsó előtti darabot Kunszabó Ferenc vitte magával a sírba.
Szemenyei-Kiss Tamás
