Von: Johannes Roeczey
Gesendet: szerda, 2009. február 18. 18:33
An: Kutasi József
Betreff: KÖZÖSSÉG IV.
Rőczey J. János: Egyház és Közösség.
Én vagyok az út, az igazság és az élet!
Ezt ember nem mondhatja magáról. Tehát, aki mondta, Isten ! Amit tanított, s ahogyan élt, abból tudjuk, hogy nem hazudott. Jézus az egyetlen vallás-alapító, aki magát nem prófétának, nem közvetítőnek nevezte, hanem Fiúnak, Isten fiának, Istennek !
Főparancsa a szeretet! Isten szeretete, az ember szeretete, a felebaráti szeretet.
Minden ember, aki ezt követi, keresztény! (Hiszen gyümölcseiről ismeritek fel a fát.)
- Nincsenek hát más vallások?
- Visszakérdezek. Hány Isten van? ...-...Nyilván csak egy!
Amikor Jézus megalapította egyházát, így szólt:
„Te Péter vagy, kőszikla, s e kősziklára építem fel anyaszentegyházamat, s a pokol kapui sem vesznek erőt rajta.”
Kin nem vesznek erőt a „pokol kapui”? Ki a csalatkozhatatlan? Péter vagy az egyház? A mondat szerkezetéből kitűnik, hogy az egyház : „E kősziklára építem fel egyházamat s a pokol kapui sem vesznek erőt rajta!” Nem Péteren, hiszen néhány nappal e kitüntető szavak után háromszor tagadta meg mesterét ! Ki csalatkozhatatlan hát? Az egyház, Krisztus misztikus teste, a hívők közössége, akik követik a szeretet parancsát.
A történelem tanúsága is ezt hirdeti:
Egyházunk közösségében mindig jelentkeznek olyanok, akik az egyház hajójának irányát korrigálják. Szerzetesrendek, kisebb-nagyobb közösségek, mozgalmak, Hol lennénk ma, ha csak a háborúskodó pápák vagy a reneszánsz pápák szavát követtük volna? Hol lenne ma Európa, ha a francia forradalom korabeli főpapság szavát követtük volna? Nem is születtek volna meg a szociális enciklikák! Hol lenne egyházunk, ha az egyházszakadások után nem következett volna önvizsgálat, bűnbánat és bocsánatkérés?
Milyen nyelven hirdetnénk ma az evangéliumot, ha a husziták, a reformáció vagy a II.. Vatikáni zsinat nem követelte volna a mindenki által érthető nyelv alkalmazását?
Az egyház, a keresztény egyházak minden tagjának kötelessége tehát, hogy megszólaljon, ha úgy érzi, már szólnia kell.
Az előbbiekből bíztató, örömteljes következtetés adódik : Jézus misztikus testét alkotják mindazok, akik Jézus szeretet-parancsát követik, akármilyen felekezethez tartóznak is. Jó hír az is, hogy ők valamennyien, mint Isten gyermekei, egyenrangúak, mert az utcaseprő és a szentatya Isten szemében bizony egyenrangú.
A rang, méltóság, emberi fogalmak. Szerepük van az emberek körében. És éppen Isten által hirdetett felebaráti szeretet értelmében azért, hogy közösségeket alkothassunk. Rangot az ember, az emberi közösségek adnak olyanoknak, akik e közösségeket hivatottak vezetni, irányítani, s így az együttműködést lehetővé tenni. A szabad akarat és a minden közösségben, legalábbis kezdetben meglévő, egyenrangúság teszi lehetővé, hogy az emberi jogok alapján rangot és méltóságot adjunk olyannak, akiben megbízunk..
Isten előtt csak az a rangunk, hogy gyermekei vagyunk.
Az Isten kegyelméből uralkodó királyok emlegetése, - erre még nem gondoltunk ? – Istenkáromlás !
A katolikus egyház feje, XVI. Benedek pápa többször is felhívta figyelmünket ebben az évben arra, hogy alkossunk közösségeket. Alkossunk, építsünk közösségeket, szabad emberi közösségeket, mert ebben a törekvésben és áldásos gyakorlatában érvényesül a felebaráti szeretet. Közösséget úgy alkotunk, hogy rangot, megbízatást adunk valakinek, hogy közösségünket vezesse, s együttműködésünket lehetővé tegye.
Hogyan jut valaki ranghoz, hatalomhoz?
Házasság, baráti közösség, demokratikus jogállam, mind-mind szabad választás révén jön létre. Ebből következne, hogy így legyen az minden emberi közösségben is.
A munkahelyen viszont kineveznek.
Mi a különbség?
Az egyik szabad közösséget hoz létre, a másik, az egyéni szabadságot kinevezéssel háttérbe szorítva, valami mást. Például fegyenctelepet.
Ez a különbség nem tűnt még fel a keresztény egyházak illetékeseinek?
Mert ellentétben a szerzetesrendekben uralkodó szokással, ahol választanak, az egyházi iskolák, az egyházak szociális, egészségügyi, kulturális intézményeinek élére kinevezik a vezetőket!
Nem bíznak meg az ott dolgozókban?
Munkahelyeimen, akár a szocializmusban, de a kapitalizmusban is, tanúja voltam több mint 40 éven keresztül számtalan kinevezésnek. És bizony azok következményeinek is! Az új vezető, aki, legalábbis kinevezője szerint, rátermettebb, megbízhatóbb, tapasztaltabb, mint mi, a régi munkatársak, nagy lendülettel kezdi mindig működését. Eleinte mi is örülünk, mert abban reménykedünk, hogy képességeinket az eddiginél jobban fogják méltányolni. Igyekszünk is magunkra felhívni a figyelmet. Ha igyekezetünk esetleg nem bizonyul hatásosnak, érdekünknek tűnik, hogy kiderüljön, konkurens kollégánk még ennyivel sem rendelkezik. Mindenki harcol mindenki ellen!
(Különösen, ha elbocsájtások vannak kilátásban.)
A kinevezett főnök születésnapjának megünneplésekor ő ugyan nagy családnak nevez bennünket, de megundorodik marakodásunk láttán, s megutálja azokat, akiket gondjaira, gondozására bíztak. Ő persze csak kinevezőjének tartozik felelősséggel, annak van elkötelezve, s nem nekünk, tehát azzal védekezik, hogy bennünk a hiba.
Nem feltételezhetjük, mivel egyházi intézményekről beszélek, hogy a kinevezés alkalmával rosszhiszeműen jártak volna el. Biztos, hogy gondosan választották ki szerintük a legalkalmasabbat.
Ezzel kapcsolatban eszembe jut az a török illetve mohamedán apa, aki leányának, nyilván jó szándékkal, maga jelöli ki jövendőbeli férjét, hiszen honnan is tudná az a taknyos, hogy ki illik hozzá ?
Az evangélium talán legfontosabb üzenete számunkra, hogy követve a felebaráti szeretet parancsát, alakítsunk ki magunk számára közösségeket!
De ezt kinevezéssel soha sem érhetjük el, csak szabad választással!
Beszéljünk már erről is egyszer nyíltan, őszintén egyházközségünkben.
Szóltam, mert szólnom kellett.
Rőczey J. János
Genf, 2008. nov. 30-án.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
