Subject: A FÖLD ÉS ÉLŐVILÁGÁNAK PUSZTULÁSA HÁBORÚK NÉLKÜL!
To: Kutasi József
A FÖLD ÉS ÉLŐVILÁGÁNAK PUSZTULÁSAHÁBORÚK NÉLKÜL
Bolygónk különböző pontjairól(szintenaponta) érkező természeti katasztrófák számaés az élővilágra,valaminta különfélelétesítményekre gyakoroltpusztítóhatása, egyre növekvő tendenciátmutat.Az ózonlyukak növekedése, a déli-és északi-sarki jéghegyek "fogyókúrájának" látványos felgyorsulása, a hurrikánok, az orkánok, a földrengések, az árvizek vagy a szökőárak egyre gyakoribb "megjelenése" arra utal, hogy az emberiség durván beavatkozott (és egyre intenzívebbenbeavatkozik) a természet rendjébe, megváltoztatva: a Föld felszínét (a vizet megkötő és oxigént "termelő" növények tömeges méretű kiirtásával), a légkör összetételét és hőmérsékletét, a belső szerkezetét (az energiahordozók: szén, gáz gázés kőolaj kitermelésével, a földalatti atomrobbantásokkal, valamint a tengerek és óceánok vízszintjét.
Az időben és térben szinte határtalan világegyetem százmilliárd nagyságrendűre becsült csillagrendszerből (galaxisból) álló halmazának egyike a Tejútrendszer, melynek „szerény" kis tagja,- a mintegy tízmilliárd éve keletkezett Naprendszer. Ezen belül (ennek részeként) bonyolult gravitációs erők eredőjével kialakított pályán keringünk a Tejútrendszer középpontja körül.
Naprendszerünk egyedüli csillaga, vagyis a termo fúziós reakció útján energiát (ezzel együtt fényt és más elektromágneses hullámokat) kibocsátó égiteste a Nap, amely „fogva tartja" a körülötte keringő bolygókat (holdakat, kisbolygókat) és egy űrbeni villanyrendőrként irányítja (befolyásolja) azok mozgását, valamint a „felségterületéhez" tartozó, vagy oda „betévedt" üstökösök pályáját, „zöld hullámot" biztosítva a fáradhatatlanul keringő (ellipszisező) égitesteknek.
Földünk, mint a Nap gravitációs pórázára felfűzött kilenc bolygók egyike, immár 5-7 milliárd éve kering a Nap körül, miközben – mintegy kiegészítő műveletként – saját (elferdült) tengelye körül is forgó mozgást végez.
Az univerzumban, ennek a felfoghatatlanul nagy méretekkel, távolságokkal, milliós, milliárdos vagy billiós nagyságrendű adatok tömegével jellemezhető térség egy kicsiny pontjában jött létre bolygónk, melynek „ősatmoszférájában és őslevesében" mintegy három-négy milliárd évig formálódott az élővilág. Ennek főemlősi csoportjához tartozó „koronahajtása" kb. húszmillió évvel ezelőtt – fokozatosan – felhagyott a négy lábon való járással, és félig-meddig kiegyenesedő gerinccel – két lábon botladozva – megtette az első bizonytalan lépéseket az emberré válás felé. Felszabadult felső végtagjait munkavégzésre és szerszámok készítésére kezdte használni.
A Föld és a földi élet evolúciójában időmorzsák töredékének is alig-alig számító évmilliók során, az új útra tévedt élőlény átlagos testsúlya 30-35 kilogrammról 55-70 kilogrammra nőtt, testmagassága 1,2 méterről 1,6 méter fölé emelkedett, de ami a legfontosabb, agyvelejének súlya 1250-1400 grammra gyarapodott (az emberszabású majmok agyveleje kb. 400-460 gramm), vagyis elérte a homo sapiens (értelmes ember) agyvelejére jellemző súlyértéket.
Ezzel a „rekordként" elkönyvelhető eredménnyel az ember minden élőlényt "lekörözött", mert a testsúlyához viszonyított 2%-os értéke és 100 milliárd(!) agysejtet „tároló" agyveleje minden emlősállatét meghaladja. A rendkívül bonyolult tevékenységek, reagálások, adattárolások, értékelések, feldolgozások és számos más funkciók teljesítésére való képességével (készségével) az ember az élővilág egyedüli, gondolkodni tudó lényévé avanzsált. Ebből következett, hogy az élőlényekre jellemző – ösztönös létfenntartási – műveleteken felül képessé vált a beszéd-művészet-kultúra-tudomány-technika és számos más,- kizárólag az emberre jellemző, agymunkát igénylő tevékenységek végzésére, valamint folyamatos és egyes területeken látványosan gyors fejlesztésére.
Azemberiség, „röpke" néhány tízezer év leforgása alatt a szigorúan (biológiai és kémiai értelemben vett) anyagcseréhez, szaporodáshoz és mozgáshoz szükséges feltételek biztosításán kívül, egyre több irányba bővítette szükségleteit, melyek kielégítésére igénybe vette (felhasználta) a földön, föld alatt, vízben, víz alatt és a levegőben található szerves és szervetlen anyagokat, a tüzet, az elektromosságot, az atomot és az elektromágneses hullámok – szinte teljes – spektrumát. Meghódította a Föld legmagasabb hegycsúcsait, a dzsungeleket, a tengereket és óceánokat, láthatóvá tette a mikrovilág alkotóit, ott hagyta lába nyomát a Hold felületén, és „érzékelő szervei" meghosszabbítására szolgáló műszereit kirepítette a világűrbe!
A többi élőlények feletti korlátlan uralmának és a természet „leigázásának" következtében,- kedvező feltételek alakultak ki a homo sapiens számára, hogy benépesítse a Földet. A kezdeti néhány százas, majd ezres nagyságrendű „állomány" fokozatosan gyorsuló (intenzív) növekedésbe ment át (az Antarktisz kivételével) minden földrészen. Az eleinte szétszórtan élt csoportok (családok, törzsek, hordák) egyre nagyobb és egyre jobban szervezett közösségekbe tömörültek, megsokszorozva erejüket, meggyorsítva a felgyülemlett (sokrétű) tapasztalatok cseréjét és hasznosítását. Mindezek újabb impulzusokat adtak a populációs index növekedéséhez, a civilizáció terjedéséhez és ezzel együtt a természeti környezetre jellemző (évmilliók során kialakult) ökológiai egyensúly felborításához.
A Föld népességének rohamos mértékű növekedését jelzi, hogy pl. a lélekszám megduplázódása közötti időintervallum fokozatosan csökkenő tendenciát mutatott és mutat ma is. Krisztus születése előtti időszakban megközelítőleg kétmillió év kellett ahhoz, hogy a Föld össznépessége (időszámításunk kezdetéig) elérje a 250 milliót. Ez a szám 1650-ig megduplázódott, vagyis kétezer év sem kellett az 500 milliós érték „teljesítéséhez". A "bűvös" 1 milliárdnyi lélekszám 1850-ben lett regisztrálva, tehát 200 évre zsugorodott a „duplázási" időszak. A továbbiakban: 1935-ben 2 milliárd; 1980-ban 4 milliárd; 1995-ben kb. 5,8 milliárd; 2010-ben 6,7 milliárd; 2030-ban 12 milliárd és 2066-ban 24 milliárd a mért vagy prognosztizált adatok értéke.
Ennek a kérdésnek az érdemi vizsgálatával kevés helyen foglalkoznak, bár világszerte gondot okoz a népesség növekedésével járó energia biztosítása, valamint a környezetszennyezés növekedési ütemének visszafogása. A veszélyforrások eredője az a kétségtelen tény, hogy az ember az élővilág egyedüli olyan teremtménye, aki a létfenntartásához szükséges energián (kalórián, joule-on) felül egyre növekvő többletenergiát használ fel!
Az ember a többletenergiát – eleinte – kézi erővel, egyszerű eszközökkel (gépekkel), valamint egyes vad (vagy házi) állatokkal biztosította önmagának vagy a közösségnek. Később bonyolultabb és korszerűbb technikai eszközöket állított szolgálatba munkavégzésre, illetve „energia-gyártásra". Az ipari forradalom előtti időszakban, főleg az ókorban, részben a középkorban, de helyenként az új vagy legújabb korban is, az egyes emberek, ember-csoportok vagy államok, a többletenergiát mások munkájának kisajátításával biztosították maguknak, így az élővilágon belül kizárólag a homo sapiens használta fel egyes állatok, valamint saját fajtájának energiáját (izomerejét, gyorsaságát, ügyességét, szellemi képességét, stb.) energiatöbbletének fedezésére.
A fentieken kívül,- az ember, a plusz energiáért nem csupán az élővilághoz nyúlt, hanem „lecsapott" a Földön „elraktározott" napkonzervekhez is, egyre mohóbban fogyasztva (lassacskán elfogyasztva) az évmilliárdok alatt(!) „bespájzolt" készleteket. Bekövetkezett tehát az a paradox helyzet, hogy a több ezer éven át energiában dúskáló és energiát herdáló emberiség kezd komoly energiagondokkal küszködni, és hamarosan katasztrofálissá válhat az ellátás, hiszen a tartalékok jelentős részét (mintegy 80%-át) az utóbbi 300-400 év alatt felhasználta, miközben környezetét kíméletlenül pusztította!
Helyzetünk azzal is bonyolultabbá vált, hogy az energiahordozók kitermelésére egyre több energiát kell fordítani, a környezetvédelemre szükséges energia mennyiségét növelni kell, így felgyorsulni látszik a "22-es csapdájaként" felfogható energia-bevételi és kiadási hajsza, és annak káros kimenetele.
Ezen a helyzeten csak radikális intézkedésekkel lehet – átmenetileg – segíteni, mivel az újabb környezetkímélő energiaforrások létrehozása csak bizonyos korlátok között valósítható meg, és kapacitásuk növelése nem képes lépést tartani a népszaporulattal együtt járó gondok növekedésével.
A közeli vagy – még inkább – a távoli jövőben az életkörülmények fontosabb mutatóinak csökkenésével kell számolni azoknál az energiahordozókban (vagy ásványokban, termőföldekben, kultúrnövényekben, erdőkben, édesvizekben, stb.) szegény, vagy egyszerűen mostoha földrajzi és természeti viszonyok között élő népeknél, ahol az átlagéletkor 40 év körül van (!) és a gyermekhalandóság a WHO (World Health Organization - Egészségügyi Világszervezet) szerint is meghaladja a 35 - 45 %-ot!
Bolygónk egyes államainak GNP-jére (Gross National Product - bruttó nemzeti termék) vagy GDP-jére (Gross Domestic Product - bruttó hazai termék) vonatkozó kimutatásaiból kitűnik, hogy nem ritkák azok az államok, amelyeknél a GNP még az évi (!) 100 dollárt sem éri el (pl. Kambodzsa, Bhután, Banglades, Csád, stb.), viszont vannak olyan államok, ahol a GNP több tízezer dollárt is meghaladja. A Föld össz-energia készlete, illetve a Napból érkező pótlások felhasználása szempontjából (és kizárólag csak ebből) teljesen közömbös, hogy valaki vagy valakik az energiából alig-alig részesülnek, míg mások kihasználva privilegizált helyzetüket – esetleg – esztelenül pazarolják ezt a nélkülözhetetlen, a földi életet, a civilizációt, a kultúrát, a tudományt és a technikai fejlődést biztosító kincset.
Ebből a „kincsből" a világon egy főre „átlagosan" évi 7,5 millió kilokalória jut, ami napi 20 548 kcal-nak felel meg. Ha figyelembe vesszük, hogy egy ember átlagos napi kalóriaszükséglete 3000-4500 kalóriai (évi 1095 - 1643 kcal), amely a létfenntartáshoz (anyagcseréhez), mozgáshoz, munkavégzéshez szükséges, akkor szembetűnő, hogy az ember(iség) tényleges energiafogyasztása közel hétezerszeresére növekedett ahhoz az értékhez viszonyítva, amely az ember(iség) fogyasztását a tűz felfedezése előtt reprezentálta! A legnagyobb problémát viszont az okozza, hogy a csupán statisztikai jelzést képviselő átlagértékekben azok is benne vannak, akik napi másfélezer kalória körüli „fogyasztással" éheznek, és azok is, akik akár egyetlen óra alatt több ezer vagy több tízezer kalóriát használnak el (fel).
Visszatérve az átlagértékekre, ezen belül a valós földi energia-felhasználásra, megállapítható, hogy 1995-ben a Föld mintegy 5,8 milliárd lakosa 4,4·1016kcal értékű energiával fogja „csökkenteni" a földi készletet, 2030-ban a duplájával, 2066-ban pedig a négyszeresével!
A Földtől 149,5 millió kilométeres (közepes) távolságon lévő Nap középpontja körüli 16-20 millió Co hőmérséklet, billiós nagyságrend körüli atmoszféranyomás, 100 g/cm3 anyagsűrűség és 600 km/s (átlagos) protonsebességekkel bekövetkező összeütközések összegzett hatása atommag-reakciókat hozott létre és sugárzási, valamint mozgási energiában energiát szabadít fel.
Egy másodperc alatt kisugárzott energia nagysága 9,32·1022 kcal, vagyis egy nap alatt 8,1·1027 kcal, és egy év alatt 2,94·1030 kcal. A kisugárzott energia következtében a Nap másodpercenként kb. 4,2 millió tonnát veszít a tömegéből.
Ennek a világűrbe kisugárzott hatalmas energiának csupán egy kis töredéke jut bolygónkra, részben a légburokra, részben pedig a föld- és vízfelszínre. A növényzet növekedésére kb. 14·1016 kcal jut évente (ebből az erdőkre kb. 9·1016 kcal esik), így nem nehéz belátni, hogy a Föld energiapótlását biztosító napsugárzást fotoszintézis útján „konzerválni" képes növények néhány év vagy évtized múlva aligha biztosíthatják az emberiség energiaellátását.
Mivel a már említett (megnövekedett) energiaigényt alapvetően eddig is a régen felhalmozott "készletekbő" nyerték, , ezért a földi növényzet területi, mennyiségi és minőségi megóvása, illetve fejlesztése (bővítése), mint elsődleges (primer) energiapótló „üzem" létfontosságú az emberiség és az állatvilág számára!
Mindezek ellenére a – sajnálatos – gyakorlati tapasztalatok és statisztikai adatok azt mutatják, hogy a Föld zöldterületének állománya katasztrofálisan „zsugorodik". Elsősorban az erdők irtása és pusztulása számottevő. Ennek következtében a Föld ökológiai egyensúlya kritikus helyzetbe került, számos növény és állat kipusztult vagy a vegetálás stádiumában van! Egyes dicséretes kezdeményezések még csak apró lokális kezelésnek bizonyulnak bolygónk hatalmas sebekkel tarkított testén.
Az 1973-as olajárrobbanás – csekély túlzással – sokkolta a „világot", és a sokkterápia egyik(!) megnyilvánulása volt a különféle üzemanyagokat „túlzabáló" motorok radikális kiszuperálása, illetve felváltása gazdaságosabb energia-átalakítókra. Hogy ez a figyelmeztetés mennyire hatásos volt, bizonyítják azok az adatok, miszerint jelenleg a világon üzemben tartott – mintegy – 100 millió tehergépkocsi és 400 millió személygépkocsi üzemanyag-fogyasztása a kétharmadát sem éri el annak a mennyiségnek, amelyet a hetvenes években kb. 75 millió tehergépkocsi és 350 millió személygépkocsi fogyasztott!
Ez természetesen csak egy adott energiafajtára és fogyasztóira kivetített példa, de vonzataként szinte azonnal új piacszemlélet kezdett kialakulni a többi energiahordozók területén is. A Biblia szerint,- Noé bárkájában vészelték át az özönvizet az oda menekített élőlények. Nyilvánvaló, hogy csupán annyi táplálékot (energiát) vehettek magukhoz, amennyi tartalék fel volt halmozva a bárkában (fedélzetén).
Bolygónkat úgy is felfoghatjuk, mint a kozmikus tér tengerében úszó (keringő), sajátos felépítésű óriás bárkát, amelyben felhalmozódtak bizonyos mennyiségű energiatartalékok, és némi (csekély) utánpótlás is érkezik – folyamatosan – a Napból, de tartalékaink vészesen megcsappantak, az utánpótlás pedig nem biztosítja a népszaporulattal és a növekvő igényekkel járó energia-mennyiséget. „Bolygó-Bárkánk" fokozatosan és veszélyesen elszennyeződik, a „fedélzetén" lassan már nincsen hová elhelyezni a hulladékokat és az élővilágot károsító mérgező anyagokat.
Az üvegházhatás következményeként a Föld légköre az utóbbi húsz-harminc évben 2-4 Co-ot emelkedett, ezért a világ számos területein gyakoribbá váltak a pusztító szélviharokkal, árvizekkel és aszályokkal együtt járó károk.
Egyes kutatók (intézetek) felmérése szerint,- a sivatagok térhódítása, a megművelt területek csökkenése, valamint az árvizek, belvizek, és földrengések pusztító hatása következtében mintegy 20-25 millió ember kényszerült elmenekülni szülőföldjéről!
Az élővilágon belül, a növény és állatvilág energiáért folyó küzdelme, illetve energia-felhasználása nem jár együtt a környezet (természet) helyre nem hozható pusztításával. A növények többsége igyekszik a Nap irányába tartani „antennáinak sokaságát", vagyis, leveleikkel fogják fel (veszik) a másfélszáz millió kilométer távolságból érkező elektromágneses hullámokat, gyökereikkel pedig felszippantják a napsugarak által magasba emelt (elpárologtatott), majd a földre (földbe) visszahullt vízcseppeket, a talajból „kioldott" ásványi sók nitrogéntartalmát és a fotoszintézisre alkalmas klorofilmolekuláikkal szervetlen anyagból szerves anyagot állítanak elő, felhasználva a levegő oxigénjét illetve szén-dioxidját. Így a növények minősülnek a „legszolidabb" energiafogyasztóknak, sőt, energiaraktározóknak, egyben (más élőlények számára) elsődleges energiaforrásoknak.
Az állatvilágon belül agresszívebb formában zajlik le a létfenntartáshoz szükséges táplálék (energia) biztosítása, különösen a húsevő állatoknál, ahol (legtöbbször) a gyengébb faj „szolgáltatja" a kalóriamennyiséget az erősebbnek vagy – esetleg – az ügyesebbnek.
Az embernél gyökeresen másként alakult a helyzet az energiabiztosítás területén, mint a többi élőlénynél, mert szükségleteinek és azon felüli igényeinek kielégítésére hozzányúlt mindenhez, amit a Földön talált. Ha érdeke úgy kívánta, megrövidítette embertársait is, de nem riadt vissza a fizikai megsemmisítés kíméletlen alkalmazásától sem.
Nagyon nehéz megfejteni, hogy miért, honnan és hogyan alakult ki az embernek ez az élővilágra nem jellemző negatív tulajdonsága, hiszen a több milliót számláló növényi vagy állati egyedek között egyetlen olyan sem található, amely ok nélkül ölne. A zoológusok legújabban még a tigrisek, cápák vagy kajmánok időszakos agresszív viselkedésére is találtak (találni véltek) elfogadható magyarázatot.
Egy gyenge lábon álló hipotézisként feltételezhető, hogy az emberben, mint az élővilág egyedüli gondolkodó lényében,- kialakulhatott egy félelem a jövőjére vonatkozólag és tudatosan vagy tudat alatt igyekezett hosszabb távra bebiztosítani – sőt –, túlbiztosítani magát ebből az „égi" adományból, valamint a „járulékos" javakból és szolgáltatásokból.
Talán így jött létre az idők folyamán, hogy az emberiség fejlődésének különböző szakaszaiban burkolt vagy nyílt küzdelem kezdődött az energiaforrások birtoklásáért, új energiaképzők létrehozásáért és kézbentartásáért, valamint a mások által megszerzett (feltárt, begyűjtött, kitermelt, stb.) energiahordozók (tartalékok) birtokbavételéért.
A „tét" nagyságrendjét jellemzi, hogy ebben a küzdelemben az ember mindent bevetett, ami az adott korszak(ok)ban a rendelkezésére állt anyagi, technikai, technológiai és szellemi kapacitás területén. Szélerőművek, napelemek, napkollektorok, vízierőművek, atomerőművek, valamint más eszközök vagy létesítmények elterjedése kedvező képet mutat, de mindezek csak részben biztosítják a növekvő szükségleteket, ugyanakkor az előállításuk, kiépítésük vagy üzemeltetésük tetemes energiafelhasználást igényel.
Bár az eddig részletezett anyagokkal is igazolható a Föld és élővilágának kritikus helyzete, de a jövőbeni lehető legnagyobb veszélyt,- a Föld belső szerkezetének megváltozása (pontosabban a súlypontjának eltolódása) jelenti. Vitathatatlan, hogy a Föld mélyéből kitermelt szénhidrogén anyagok helyén keletkezett hatalmas "tárolókba" más fajsúlyú anyagok türemlenek be, és nem kizárt, hogy a vulkánok aktivizálódása is közvetett vagy közvetlen kapcsolatban van ezekkel a "mélységi" anyagmozgásokkal. A földalatti atomrobbantások, valamint bolygónk egyes területeire (városokra, műtárgyakra, stb.,) koncentrált irdatlan mennyiségű (és súlyú) építkezések elősegítik a súlypont eltolódását, a Föld mélyében lezajló égési, kihűlési, mozgási terjeszkedési vagy zsugorodási folyamatokba történő "külső" beavatkozással.
A Föld súlypontjának eltolódása pedig megváltoztatja a Föld tengelyének hajlásszögét, ennek következtében pedig a jelenlegi meteorológiai viszonyok "átrendezését", ami viszont kontinenseket (az ottani élővilággal egyetemben) hozhat vészhelyzetbe, metropolisok válhatnak romhalmazzá, emberek tíz-és százmilliói pedig földönfutókká.
A témakörben járatos tudósok (szakemberek) feladatát képezi, hogy minél hamarabb foglalkozzanak ezzel a komplex kérdéscsomaggal és feltárják azokat a lehetőségeket, módszereket, valamint megoldásokat, amelyekkel a Föld és élővilága felől elhárítható a létüket fenyegető veszély. Ha figyelembe vesszük, hogy a világ államai évi katonai költségvetésének összesített (becsült) összege négyezer milliárd dollár körül mozog, akkor ennek töredékével megoldható lenne az átfogó (komplex) kutatás és a legsürgősebb teendők beindítása, mert e nélkül bolygónk felett továbbra is ott függ,- az UNIVERZUM KOVÁCSMŰHELYÉBEN készült Damoklesz kardja...
/Prof. Dr. Bokor Imre/
nyugállományú mérnök ezredes, egyetemi tanár,
az MTA hadtudományi doktora
