From: Zsigai Klára
Subject: Zsigai Klára győri költő irásaiból Magyarországról,
To: jozsef@kutasi.eu
Szomorú szele
Felejteni kellene, mi fáj,
ebben nem szabhatna már semmi határt.
Kinek mire futja: alkohol, drog, élvezet,
életszínvonal, életminőség, mára csak frázis lett.
Érzed valaha, TE! kinek tennie kellene?
Megláttad valaha út porában a gyémántot?
Tudod mit jelent egy hajléktalan egyetlen éjjele,
mikor a kitaszítottság úrrá válik,
társadalom fel nem ébred,
Emberi méltóság elveszett,
csak a tartás marad,
tán már az sem?
Létszámleépítések, munkanélküliség,
egyre szélesedő szociális háló,
...közte rések!
Többgyermekes családok, éhező szájak,
életért kegyetlen harc,
mindent felőrlő bűntudat!
Jövőkép vágya rémálom,
rendszerváltás, tabu téma
Egyre több az ,,Új szegények" hada!
Növekedés pompájában maffiózók,
fehérgalléros hivatali korrupciók,
sötét alagútba vezetnek,
s mire hinnéd, vége,
egy csepp is sok volna már,
újból kezdődik minden sorra.
Szakképzetlen munkások,
diplomás munkanélküliek,
elvetélt jövő,
társadalom szomorú szelete.
Sosem tudod meg, Te!,
kinek tudnia kellene, milyen az élet ott lent...,
ha nem hajolsz porig, beszélni sem akarsz vele,
hisz méltatlan lenne, s embertelen neked
mert megtudhatnád milyen kegyetlen sors,
az övék ott lent!
Nagyon kegyetlen!
Mindez kit érdekel?
Testben, és lélekben honol,
lyukas nadrág, korgó gyomor,
derékba tört élet,
könnyes szem néha álmában jobb jövőt lát,
még naivan hisz, miben már senki más,
...ha nem jő a fagyhalál!
Kisnyugdíjas, munkanélküli,
koldusok hada, utolsó sóhaja:
,,-Maga soha el nem tudja képzelni,
milyen egy hajléktalan sorsa!"
Közöny mindenhol, kíméletlen kísértés,
maffiózók keze mindenhová elér!
Nem mindegy ki birtokolja az alamizsnát,
kinek jut szelet kenyér.
Marok görcsben,
egyetlen otthon:
papírdoboz, aluljárók,
vasúti pályaudvar...
Győr, 2010. szeptember. 20.
megjegyzés: ami kiváltotta e vers megírását:
http://szeretet.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=97471
http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/12364#comment-71296
Zsigai Klára
Őszinte vallomás
Előzmények
(2009. május 12.-én Magyarországon Győr városában a Radnóti Miklós u.25. fszt.1 lakásból, egyetlen hajlékomból, melyben gyermekkorom óta éltem, rendőri kényszererőkkel kivertek. 11 éven keresztül magatehetetlen béna szüleimet ápoltam, velük éltem. Szüleim, testvérem meghaltak, magam maradtam. Ekkor a város vezetői kisütötték, hogy a szüleim évtizedeken keresztül megtűrt személyek voltak, pedig mi lakbért fizettünk, és apámnak utalták ki 1962.-ben a lakást. Nem lakhatok én, sem a lakásba- mondták, de közben velem is kötöttek szerződést nevemre szólóan, határozatlan időre. Hivatali hanyagság miatt úgy lakoltattak ki, hogy érvényes, határozatlan idejű lakásbérleti szerződésemet a mai napig senki vissza nem vonta, és hátralékom sem volt. Lakásomon zárat cseréltek, ajtót leplombálták, bennmaradt dolgaimat bezárták, vissza soha nem kaptam semmit belőle. Aztán jegyzőkönyvben azt írták üres, tiszta lakást vettek át. Jegyzőkönyvet, pedig helyettem aláíratták valakivel. Súlyosan megsérültem, mert a rendőr megrugdalt a földön, elájultam, és koponyazúzódás, agyrázkódás, nyaki csigolyazúzódás, kéz, láb, boka, mellkas zúzódásokkal kórházba kerültem, majd onnan nyaki merevítővel Győr város vezetői az utcára tettek minden elhelyezés nélkül. Jelenleg is rendezetlen a lakhatásom, nem vagyok biztonságban, össze-vissza élek, dolgaimat elveszítettem, eláztak, tönkrementek és most jön a tél is…. Lakásom másfél évig üresen állt, és most egy egyedülálló nőnek adták oda Győr város vezetői.)Ugyanazok a vezetők, akik kényszererőkkel kitettek egyetlen otthonomból, és akik nem vonták vissza érvényes szerződésemet sem..)
Őszinte vallomás
…csepp résen át besüt a nap a pinceablakon, odakint a fákon csicseregnek a madarak. Próbálom a felgyülemlett keserűséget oldani magamban. Most az egyetlen, és elsődleges megoldás az, hogy a lelkemben kellene rendet tennem, de valahogy nem megy. Fájdalom hasít végig testemen.
Madarak éneke figyelmemet eltereli egy kicsit, oly szép, egészen a lelkemig hatol. Szabadság, boldogság vágya kerít hatalmába, és mintha éreznék, hogy mennyi örömöt jelent hallgatni éneküket, most aztán mindent bele, talpon van a környék madárserege.
Boldog szeretnék lenni, mégis türelmetlenség van rajtam. Távolodnék a világtól, hogy magam maradhassak az Istennel. Tán beszélni lenne jó vele, és amikor jön a reggel, tudni, hogy meghallgatott. Ki tudja, talán már ismer is, hisz annyiszor beszéltem vele, őszinte voltam, meséltem neki minden gondomat, tanácsot is kértem, kezeimet összekulcsolva néztem rá, és csak mondtam a magamét.
Mindezeken túl vagyok, mégis keserűség és lázadás vesz rajtam erőt. Tehetetlenségemben csak azt tudom, tennem kell, és tovább mennem. Bizonyos dolgokat még végig kell néznem, hogy összefüggéseiben is átlássam minden irányú kihatásait, hogy azonnal tudjak lépni, mint a sakkban, ha mégis mattot akarnának adni, kezembe tudjam tartani dolgaimat. Véletlenre semmit nem bízhatok!
Elgondolkodtam, és rájöttem sok mindenre, mondhatnám úgy is, hogy titkokra. Egészségemért imát mondok, barátaimért imát mondok, mert oly jó segíteni, és az nekem mindig erőt ad. Bevallom, sokszor a fájdalom, a sok kérdés, melyre soha senki nem ad választ, tán bele is roppannék, ha,...de mégsem mondom tovább. Elhessegetem sötét felhőket fejem felől, hisz előre kell mennem, meg nem állhatok, tán agyon is taposnának, kiknek útjába vagyok.
Mi van akkor, ha a tudat tisztasága elhagyja az embert, ha már önmaga nem képes megvédeni magát, és kiszolgáltatottá válik? Oh ne, már bele se gondoljak ebbe, ne is mondjam tovább a rosszat, mert bevonzanám. Csak emelt fejjel és pozitívan, és nem orra esni, - mondom magamnak mosolyogva.
Most apró dolgoknak kell örülnöm, mit két kezemmel elérhetek, megfoghatok, igazi örömöt jelent, és tudok mosolyogni. Néha már magamon is mulatok kínomban, s közben vigasztalom, és bíztatom is egyszerre magamat. Ha valami nagyon fáj, kilátástalanná válik a helyzet, na akkor még el is bagatelizálom.
Jó hogy magam vagyok ilyenkor, nem hallja senki, mily édesen eldödögök magammal. Nincs semmi bajom, senki semmit ne gondoljon rólam, csak rájöttem, hogy így nem a düh, keserűség, kilátástalanság vesz erőt rajtam, és az indulatokat sem kell elfojtani magamban. Ha úgy lenne, akkor bizony ezek tudnak csak cifra dolgot tenni az emberi szervezettel, felőrölni az idegeket, egy életre maradandó nyomot hagyva. Ezért inkább ezt a kedves, és mulatságos párbeszédet alkalmazom. Egyszerre lehet az ember beosztott, és főnök is.
Mindig felvázolom az előttem álló helyzetet, általában rájövök valami jó dologra, ami előre viszi a megoldást. Aztán jöhet a vállveregetés, és kiderül, hogy nem is volt olyan vészes, mint amilyennek látszott.
Tudom, rajtam kívül is sokan vagyunk vállainkon nagy teherrel. El kell bírnom nekem is a terhet, sok feladatot kaptam fentről, és eddig erőt, tudást is megadták hozzá, most már fel nem adhatom.
Ha azt mondanák, hogy akaratos vagyok, arra azt mondanám, hogy nézőpont kérdése, mert én küzdő szelleműnek tartom magamat. Iszonyatos erőt ad, ha valakinek segítenem kell, ha tudom, hogy szükség van rám, kikérik véleményemet, és azt, hogy tisztelnek, szeretnek, és várnak rám.
Soha nem fordult még elő olyan, ami napokban. Árvának éreztem magamat, erőm elhagyott.
Kis idő múlva alább hagyott a szédülés, elfeküdtem, és minden rezdülésemet követve nyugtáztam, hogy csak így tovább, minden rendben, most fel kell állnom, és mennem tovább.
Minden nap egy küzdelem, ami nyomot hagy az életemben. Van, amikor nagyon kreatívnak kell lennem, hogy túléljem. Ha nem ezt tenném, akkor szépen csendben megadhatnám magamat, és feladhatnám céljaimat, féltett vágyaimat. A félelmet már nem ismerem.
Győr, 2010. szeptember.
