Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. szeptember 28., kedd

6.570 - Kuruc.info: Álláshalmozó politikusokból állított Superman-jelölteket a Jobbik

* www.nemzetihirhalo.hu *************
Álláshalmozó politikusokból állított Superman-jelölteket a Jobbik
2010.09.20 12:39 haon.hu

Superman-jelöltekre lehet szavazni hétfőtől a barikad.hu internetes oldalon - jelentette be Novák Előd, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője újságírók előtt.

A Jobbik ezzel az akciójával is a politikai álláshalmozásra szeretné felhívni a figyelmet, véleményük szerint ugyanis nem lehet egynél több politikai funkciót becsülettel ellátni. A tízes listán három MSZP-s, három KDNP-s, és négy fideszes politikus szerepel. Novák Előd közülük kiemelte Botka Lászlót, aki amellett, hogy országgyűlési képviselő, Szeged polgármestere is, és Kósa Lajost, aki a képviselőség mellett Debrecenelső embere is egyszerre.

A listán szereplők közül kiemelte még a szocialista Garai Istvánt, aki egyszerre országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés tagja, Kiskunfélegyháza alpolgármestere, emellett praktizáló belgyógyász és sportorvos, valamint háziorvos is. A politikus hangsúlyozta, hogy tipikus álláshalmozónak számít a kereszténydemokrata Rétvári Bence, aki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő, fővárosi közgyűlési képviselő, a Szent János Kórház felügyelő tanácsának tagja, a Margitszigeti Atlétikai Centrum felügyelő tanácsának tagja és a XIII. Kerületi Testneveléséért és Sportjáért Közalapítvány kurátora is egyben.

Novák Előd úgy fogalmazott: az álláshalmozókkal az a fő probléma, hogy olyan fontos tisztségeket töltenek be egyszerre, melyek teljes embert kívánnának külön-külön is. Véleménye szerint ezeknek a politikusoknak a legnagyobb feladatot az jelenti, hogy választóikkal elhitessék, mindegyik munkát képesek tökéletesen ellátni. A Superman-díjat ezért az kapja, akiről a szavazók leginkább feltételezik, hogy emberfeletti képességekkel rendelkezik. Az álláshalmozók mindezek mellett másfél-kétmillió forint jövedelemre tesznek szert, és burkolt támogatásokra is jogosultak, csak azért, mert Budapesttől távol laknak.

A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a díjat, és az azzal járó kék-piros Superman jelmezt a jövő hét első felében adják majd át, miután lezárult a barikad.hu oldalon meghirdetett szavazás.
- Független HÍrügynökség -

Superman-jelöltek (ábécé sorrendben)

Borkai Zsolt (Fidesz)
- országgyűlési képviselő (924.122 Ft)
- Győr polgármestere (580.000 Ft)
Mindösszesen: 1.504.122 Ft
Miatta még az Alkotmányt is módosították (a Jobbik ellen a rendőrökre vonatkozó közélettől eltiltást 5-ről 3 évre), hogy ismét Győr polgármestere maradhasson, miközben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként is "dolgozik", sőt novembertől a MOB elnöke is lehet...

Botka László (MSZP)
- országgyűlési képviselő (1.085.292 Ft)
- Szeged polgármestere (670.800 Ft)
Mindösszesen: kb. 1.756.092 Ft

Dr. Garai István (MSZP)
- országgyűlési képviselő (864.987 Ft)
- Bács-Kiskun megyei közgyűlés tagja (80.322 Ft)
- Kiskunfélegyháza alpolgármestere (126.856 Ft)
- orvos, sportorvos, belgyógyász - Kiskunfélegyházi városi kórház (14.625 Ft)
- sportorvosi szakrendelés - Országos Sportegészségügyi Intézet (43.550 Ft)
- háziorvos - Dél-Alföldi ÁNTSZ (6.342 Ft)
Mindösszesen: 1.136.682 Ft

Horváth Csaba (MSZP)
- országgyűlési képviselő (630.768 Ft)
- fővárosi közgyűlési képviselő (113.960 Ft)
- Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja (kb. 105.000 Ft)
Mindösszesen: kb. 1.367.000 Ft

Karvalics Ottó (KDNP)
- országgyűlési képviselő (1.178.632 Ft)
- Somogy megyei közgyűlés tanácsnoka (171.000 Ft)
- Barcs alpolgármestere (200.980 Ft)
- Karvalics & Karvalics Kft. ügyvezetője (418.000 Ft)
Mindösszesen: 1.968.612 Ft

Kósa Lajos (Fidesz)
- országgyűlési képviselő (926.441 Ft)
- Debrecen polgármestere (550.000 Ft)
Mindösszesen: kb. 1.476.441 Ft

Lázár János (Fidesz)
- országgyűlési képviselő, frakcióvezető (1.182.690 Ft)
- Hódmezővásárhely polgármestere (545.000 Ft)
- Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. igazgatósági tag (82.000 Ft)
Mindösszesen: kb. 1.809.690 Ft

Pokorni Zoltán (Fidesz)
- országgyűlési képviselő, az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság elnöke (614.460 Ft)
- fővárosi közgyűlési képviselő (270.242 Ft)
- Budapest XII. kerület polgármestere (754.000 Ft)
Mindösszesen: kb. 1.638.702 Ft

Dr. Puskás Tivadar (KDNP)
- országgyűlési képviselő (1.042.391 Ft)
- Országos Mentőszolgálat nyugat-dunántúli regionális orvosigazgatója (561.300 Ft)
- megyei szakfelügyelő főorvos - ÁNTSZ
- PTE fősikolai docense (120.000 Ft)
Mindösszesen: 1.723.691 Ft
Ha megválasztják Szombathely polgármesterének, azért még több mint félmilliót kaphat (a jelenlegi polgármesteri fizetés alapján).

Tessely Zoltán (Fidesz)
- országgyűlési képviselő (887.018 Ft)
- Bicske polgármestere (500.000 Ft)
- Fejér megyei közgyűlés tagja (113.100 Ft)
- tanár - Szent Margit Ált. Iskola (20.500 Ft)
Mindösszesen: 1.520.618 Ft


(Kuruc.info)