Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. május 2., szerda

14.735 - Szavazás és egy gondola

Feladó: Hirszemle
Dátum: 2012. május 2. 6:40
Tárgy: szavazás és egy gondolat
Címzett: Kutasi József Antal

 szavazás és egy gondolat

Úgy tudom, hogy az MSZP nem vesz részt az államfő választáson.
Arra gondoltam, hogy ha valaki az üzleti életben nem megy be dolgozni, akkor levonják a fizetéséből az aznapi bérét, hiszen nem dolgozott meg érte.
Úgy vélem, a képviselőknek az a dolguk, hogy bemenjenek, részt vegyenek a Parlament munkájában, azaz felszólaljanak, szavazzanak és adott esetben államfőt válasszanak.
Nos, nem tudom, hogy a házszabály hogyan is rendelkezik, de mintha már lenne ilyen szankció....hát akkor most bátran alkalmazhatnák
azokra a képviselőkre, akik nem jönnek be szavazni és még ezt ki is jelentik előre. tudom, számukra pár ezer forint levonás nem probléma, de akkor is....nekünk jól esne ezt hallani. olyan emberközelivé válnának.....

más

A hétvégén lementünk Agárdra a nyaralónkba, de mivel eltörölték a 4 napos matricát, tolonghattunk a 70-esen, mert még most talán más sem vesz egy hónapos matricát. A férjem ekkor azt mondta, hogy ha igazán a kisembert szeretnék támogatni (és mellesleg sok bevételt szerezni az államkincstárnak) 
akkor az egynapos matricát kellene bevezetni.
Higgyék el, mindenki megvenné és nem a 70-esen tolonganának meghosszabbodva így a menetidő, s a nagy meleget elszenvedni az esetleg klíma nélküli autókban kisgyerekekkel.
igazából így segítenének a kisembereknek. a gazdagoknak már segítettünk számtalan módon, talán érdemes megfontolásra ez és az ehhez hasonló javaslat, mert ránk már nagyon ránk fér tényleg egy kis gondoskodás, hiszen a be nem szedett adókat is mi fogjuk megfizetni.
Köszönöm és üdv.
B.