Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. február 26., péntek

4.737 - Orbán Éva: Bemutatták a Jobbik igazságügyi miniszter-jelöltjét

Von: Orbán Éva
Gesendet: péntek, 2010. február 26. 15:24
An: Kutasi József
Betreff:
igazságügyi  miniszterjelölt

Orbán Éva

 

A Jognak a közjót kell szolgálnia!

 

Bemutatták a Jobbik igazságügyi miniszter-jelöltjét

 

A Nemzeti Kávézóban Vona Gábor az igazságügy „iron manjeként” mutatta be február 26-án a sajtó képviselőinek dr. Gaudi Nagy Tamást, a Jobbik igazságügyi  miniszterjelöltjét.

 

Nem szükséges hangsúlyozni vagy magyarázni, hogy miért dr. Gaudi Nagy Tamást tartják erre a legalkalmasabbnak. 2002-t, ill. 2006-ot követően nemzeti elkötelezett jogvédőként bátor, áldozatos tevékenységével közismert lett, és köztiszteletnek örvendhet. Szakmai tudása és munkabírása szinte egyedül álló.  Nála alkalmasabb és hitelesebb személyt nem tudnának találni. 60 év óta vár az ország egy ilyen igazságügyi miniszterre.

Szégyen hogy a 2006 őszi, és azóta is tartó, politikai befolyással irányított rendőri visszaélések miatt civileknek kellett és kell felvállalniuk a politikai üldözöttek és bebörtönzöttek védelmét, akik egyben hősök is.

 

Dr. Gaudi Nagy Tamás a legfontosabb változtatások szükségszerűségét határozottan és konkrétan vázolta fel.

 

Az Igazságügyi tárcánál is radikális változtatásokra van szükség, a Draskovics fémjelezte, és politikai kézi vezérlés után. Erre készül a Jobbik, mert az

„elnyomás jogát” alkották és alkotják folyamatosan, és alkalmazzák ma is a hatalmon lévők az igazságügyi tárcánál. Büntetik a nemzeti érzelmű hazafiakat, s hoznak olyan törvényeket, mint például a Holokauszt tagadását tiltó, vagy Lex Gárda törvény. Utóbbi egyértelműen a nemzeti elkötelezettségű állampolgárokat bünteti.

2002 óta az elnyomás és a kifosztás érdekében használják a jogot. Az elmúlt 20 év a jogkorlátozásról és kifosztásról is szólt.

Az új igazságügyi minisztériumban a reformnak azzal kell kezdődnie, hogy a jogalkotást és a jogalkalmazást szét kell választani, mert alkotmányellenes. A rendőrséget nem irányíthatja a tárca.

 

Ma Magyarországon emberjogi válsághelyzet van. Ismét lehetővé kell tenni a magyar embereknek azt, hogy megkülönböztetés nélkül mindenfajta joghátrány nélkül - bebörtönzés és csonttörés nélkül - gyakorolhassák emberi jogaikat. Gyülekezhessenek, egyesülhessenek, véleményt nyilváníthassanak, sztrájkolhassanak. Ma ez drasztikusan zajlik, mivel sztrájk esetén is rendőri jelenlét van.

 

Kettős mérce figyelhető meg a minisztérium részéről a politikai ellenzékhez tartozó, véleményüket határozottan megfogalmazókkal szemben. Folyamatosan, bunkósbotként használják ellenükben a jogot. Vona Gábor ellen pl. szabálysértés és büntetőeljárás is zajlik a 2009. június 4-e miatt, a békés, ülődemonstráció kapcsán.

 

A Jobbik programja, a radikális változásokat hitelesen és megalapozottan fogalmazza meg. Két fejezete foglalkozik a szabadságjogi és az igazságügyi kérdésekkel, melyeket – amennyiben bizalmat kap – teljesen felvállal.

A legfontosabb, sürgős teendők:

 

- Jogalkotásban vissza kell térni a jogállamisághoz és az aktuálpolitikát ki kell zárni. A hatalomnak nem tetsző tüntetéseket nem lehet a rendőrséggel szétveretni.

 

- Teljes körű átvilágítás és elszámoltatás szükséges a minisztérium, az alárendelt szervek vonatkozásában. Aki vétett, aki törvénytelen és jogállamisággal összeférhetetlen módon szolgálta ki ezt a rendszert, annak számolnia kell azzal, hogy kemény büntetés elé néz, ide értve a rendőri vezetőket és állományt is, akik a 2006-os visszaélésekért felelősek, és azóta is folyamatosan követnek el jogsértéseket. Pl. 2009. június 4-én példátlanul 216 előállításra került sor.

 

- Ezzel párhuzamosan az 1990-ben elmaradt igazságtétel kapcsán felelősségre kell vonni a felelősöket, és jóvátételt kell biztosítani az áldozatoknak.

Valamint a 2006-os áldozatok jóvátételét is tovább kell vinni.

 

- Egyablakos rendszert kell bevezetni. Jelenleg a magyar közigazgatási rendszert úgy működtetik, hogy azok ellenségei a magyar embereknek, és károkozásukat nehéz érvényesíteni.

- A Jobbik kormányra kerülése esetén közkegyelmet is kilátásba helyez a 2002 óta politikai elitélteknek. Azoknak is, akik "hősies módon kezet mertek emelni" a Szabadság téri szovjet emlékműre.

- A bíróságok túlterhelését meg kell szüntetni. Az igazságügyi rendszer katasztrofális állapotban van. A Fővárosi Bíróságon egy bíróra 2- 300 eset is jut, aminek képtelenség lelkiismeretesen megfelelni, miközben a munkájukat segítő háttér személyzet létszáma minimális. Az igazságszolgáltatás nem silányulhat csupán mechanikusan jogszolgáltatássá. Anyagi elismerésük is elmarad az európai átlagtól.

 

- Gyorsítani kell a büntetőeljárásokat, úgy a politikai, mint a gazdasági vonatkozásokban, mert rendkívül elhúzódnak. Ez tarthatatlan. Például Budaházy 2002. júniusi ügyében is csak 2009 novemberében hozott a Legfelső Bíróság felülvizsgálati ítéletet.

 

- A végrehajtás is a működőképtelenség határán van. A jogerős végzés után sem jutnak az érintettek az őket megillető kártérítéshez, amely számtalan vállalkozó tönkremenetelét jelenti. Elbújnak azok, akik adóságot halmoznak fel. A végrehajtók nehezen mozdulnak. Sajnos a korrupció lengi körül ezeket az ügyeket.

A feladat rengeteg, az említettek igazában csak részletek.

 

Az Alkotmánnyal kapcsolatos újságírói kérdésre jelezte, hogy merőben eltér az elképzelésük a többi pártétól. Nem toldozgatni, foltozgatni akarnak. Új Alkotmányt akarnak, azt dr. Zétényi Zsolt nevéhez fűződő koncepció alapján tervezik. Történelmi jogfolytonosságra építik, és kétkamarás országgyűlést támogatnak, a politikai túl

hatalom ellen. A koncepciót népszavazásra bocsátanák, alkotmányozó nemzetgyűlés keretében fogadnák el.

 

Gaudi Nagy Tamás azzal a reménnyel - hogy sok tisztességes képviselő társával a nemzet szolgálatában, a Parlamentben érvényt tudnak majd szerezni a szükséges változtatásoknak - szakmai hitvallásával búcsúzott:

 

„Célom, hogy a Jog ne a kifosztás és az elnyomás eszköze legyen, hanem a közjót szolgálja, és biztosítsa a magyar emberek szabadságát, méltóságát, biztonságos és büszke életét.”

 

Orbán Éva