Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. október 8., szerda

19.461 - Egy szemtanú szerint Toroczkait egy szórakozóhelyről vitték kórházba.


http://www.atv.hu/belfold/20141008-delmagyar-surgossegire-kerult-toroczkai-laszlo

Dübörög a kampány. Az ország leggusztustalanabb ballib médiumai egy két hete köröztetett névtelen levélből képesek voltak a választások elé időzítve egy súlyosan rágalmazó cikket megjelentetni rólam. 

Ebben a névtelen levélíróra hivatkozva, aki persze ezek szerint mindenhová követett, leírják, hogy a szegedi JATE Klub törzsvendége vagyok, rendszeresen ott mulatozok a csapatommal, s onnan mentővel szállítottak a klinikára, ugyanis 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtem és emiatt a rendőrök is kijöttek, de persze rendőrségi ügy még sincs. Azt még a névtelen levélíró sem tudja, hogy vajon ez miért történt, esetleg sok volt az "itóka" (sic!), vagy összevertük egymást valakivel. Sőt, azt is tudja, hogy akivel verekedtem (ha egyáltalán mégis verekedtem), az az "elv"barátom volt. Nos, ezzel kapcsolatban a valóság a következő: nem szenvedtem "8 napon túl gyógyuló" sérüléseket, nem verekedtem senkivel, nem voltam részeg és kb. 15 évvel ezelőtt voltam rendszeres látogatója a JATE Klubnak. Természetesen pert indítok a hírt közlő médiumok ellen, mert remélem, hogy a bíróságon találkozhatok a névtelen levélíróval (már, ha egyáltalán létezik). 

Egy tanulság van számomra az egészből: Messze el kell kerülnöm az orvosokat, és főleg a klinikát, ha balesetből adódóan megsérülök vagy lebetegszem, mert másnapra már a halálhíremet keltik. Egyébként érdekes módon nálam minden kampány során előkerül egy névtelen levél. Tavaly decemberben névtelen szórólapok lepték el Ásotthalmot, amelyen a legenyhébb rágalom az volt, hogy fegyvercsempész-maffiózó vagyok. S, bár most értelmetlen ellenem kampányolni, hiszen már nincs ellenzékem Ásotthalmon, de a Jobbik megyei listavezetőjeként úgy látszik szúrom a szemét valakiknek....

Egy szemtanú szerint Toroczkait egy szórakozóhelyről vitték kórházba. A jobbikos polgármester tagadja, hogy bármilyen verekedésbe keveredett volna....
ATV.HU|FORRÁS: ATV