Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. június 24., szerda

20.299 - Kőműves Géza: A drót mögött is gyarmat lesz.

         
From: Kőműves Géza
Date: 2015-06-24 18:43 GMT+02:00
Subject: Kőműves Géza: A drót mögött is gyarmat lesz. 
To:

​​
A DRÓT MÖGÖTT IS GYARMAT LESZ!


Az Orbánék által építendő kerítés határzár is csak akkor ér valamit, ha mögötte NEMZET lesz, nem pedig a mai állapotok szerinti, kétszínű, kétkulacsos, idegenlelkű helytartók által MEG - vezetett gyarmat!

Egy „feltartóztatási központ" a Negevben (Izraeli megszállt terület), az egyiptomi határ közelében. Fotó: DW

NO COMMENT! (Nincs hozzáfűzés!)

Mert bizony a Likud-nyik Fidesz-es helytartó pártvezetés is, miként az előző kormányok, annak a „nemzetköziekből" álló bűnszövetkezetnek a rokona, szövetségese, aki ennek a  népvándorlásnak az okságát embertelen parazitaságával sokszáz éve alapozza, most pedig újabb aljas célból, már tudatosan, ügynöki rendszerben szervezi!

Többeknek üzenem, hogy a hunmagyarság nem a „hazai - nemzetközi" helytartók váltóuralma alatt vergődő hazai állapotokat akarja megvédeni a „nemzetköziek" által gerjesztett népvándorlás elől, mi egy jövőbeni szabad, emelkedett Hunmagyar Nemzet lehetőségét féltjük!

Sajnos bizonyos állításokkal ellentétben a mai népvándorlás nem a „nemzetközi" zsizsikség hatalmának végét, hanem gátlástalan ténykedésük egyik következményét és egy újabb aljas húzásukat jeleníti meg! Természetesen az ilyen aljas húzások magukban hordozzák részükre a sokoldalú kockázatot is.

Egyébként minden vég benne van a kezdetben és a kiteljesedés által is afelé közeledik, de soha nem önmagától, mert a változások, történések nélkül minden maradna a kezdeti állapotban.

A mai népvándorlás nem keverhető össze a történelmi területhódításokkal!

Másrészt a mai népvándorlás még közel sem azon óriási, borzalmas, véres népvándorlás, mely a „ nemzetköziek" gátlástalansága következtében beálló természeti változások és katasztrófák okán fog eljönni!

Ennek a gerjesztett népvándorlásnak nem a judeo-„kereszténység" elleni támadás és az iszlám maradandó terjesztése a célja, hiszen a zsizsikség által létrehozott, szintetizált álkereszténység bőven jó alapozó, kiegészítő eszköz - vallás az elnyomáshoz a „nemzetköziek" részére, de mára kevés a háborúhoz, felforduláshoz, ezért van szükségük az iszlámra, mint energikusabb ember és hit együttesre, később megsemmisítendő, vagy korlátozás alá kerülő fegyvernemre.

(Az alapvetően embertelen, aberrált hitű „nemzetköziek" a nemes lélek és tiszta ész alapján működő természetmaterialista, ősi, úrnépi / hunmagyar tudás - hit ellenében nem csak az asszír- judeo- római- „kereszténységet és az iszlámot hozták létre, hanem egyéb hibrid vallásokat is.)

Nem is a fehér ember elleni támadás ez, hanem az úrnépi genetika, nemzetállami gondolkodásmód ellen „nemzetközi" módszerekkel: szétzüllesztéssel, összeuszítással, egymás kultúrájára, hazájára / életterére uszítással, manipulálhatóság megteremtésével, államalkotó népellenes, nemzetidegen szavazóbázis teremtésével, terrorral uralkodni, bedarálni a világot. Csak eszköz az eltérő szín, az eltérő vallás, az eltérő kultúra és egyéb hőn szeetett másság. Ha éppen szükséges lesz számukra, ledarálják őket is. „Összeuszítjuk őket, ráküldjük az egyiket a másikra, hagy üssék egymást a népek" módszert alkalmazzák nemzetközi szinten, hogy kezükben maradjon az irányítás, szétzüllesszék a nemzeteket, vagy nemzetté kovácsolódó népeket, hogy telhetetlen bendőjükbe szívhassák a népek vérét és sátáni hitük szerint uralkodhassanak. Ezt folytatják az egész világon, miért ne tennék az általuk létrehozott EU- ban, melyet a már régen eltervezett AMEURÓPAI BIRODALOM és majdani totális világuralom előbástyájaként kreáltak.

Annyira egyszerű, átlátszó és aljas a forgatókönyv, hogy sokan ezért nem is hiszik el.

Ha ezek véletlenül nemzetközi megmentőként, rendteremtőként lépnek fel a valójában általuk teremtett káoszban, a céljuk akkor sem lesz tisztességes, a totális uralom érdekében teszik, tehát jól vigyázz!!!

JÓL VIGYÁZZ, MERT NÁLUNK IS TÖRETLEN A „NEMZETKÖZIEK" URALMA! Minden kormány és média képéből az ő fertőzött nyáluk csorog és szükségből, a további hatalomátmentés okán, a hitelesség látszatának kedvéért ők is rázzák a nemzeti színű harangot, hogy még az ellenük kelt összefogás, harc élére is őket válaszd. Aki ennek a lényegét nem érti, bocsánat, de az roppant szemellenzős!

A „hazai - nemzetközi" helytartóink, miként a likudnyik zs…desz, a mesterségesen keltett népvándorlásban részben ellenérdekeltek a feletteseikkel szemben, hiszen jórészt nehezen mobilizálható dolgokkal tollasodtak, féltett pozíciókra tettek szert és egy hatalmas méreteket öltő népvándorlás, rájuk is, álnemzeti nemzetvesztőkre egzisztenciálisan és hatalmi szempontból is veszélyes. Egyrészt a hunmagyar nép megelégelné az állapotokat és a bevándorlókkal egyetemben elzavarná a kormányzatot. A másik, hogy a Fidesz ingyen, a Nemzet pénzén, határvédő kerítésből, melyet valójában a történelmi határainknál lenne érdemes megépíteni, teremthet magának ingyen választási reklámot, miként majd elhinti, hogy megvédte a Nemzetet. Tehát a kétkulacsos vazallus részben ellenérdekelt a nemzetközi feletteseivel. Ezért ne dőljünk be nekik, tegyék saját felelősségre, amit még megtehetnek!

Üzenem némelyeknek, hogy ne higgyenek azoknak, akik le akarják venni a felelősséget a „nemzetközi" manipulátorok válláról! Ne hárítsuk a menekülőkre a felelősséget, mert akkor nekünk kell áldozni! Akkor se hárítsuk rájuk a felelősséget, ha semmi keresnivalójuk nálunk és nem szabad őket beengedni! Nyeljék le az a trágyát, akik kifőzték, akik e népek vérét szívták és élhetetlen állapotokat teremtettek a további kifosztásuk céljából!

Az átfogó magyar nemzeti rabszolgaállapot, nemzetpusztulás okán kelt nemzeti önostorozóknak, magyar bűnbakkeresőknek üzenem, hogy az agymosást sem mi végeztük magunkon! Azt hazudják, hogy birkamód tűrünk, de a hangunkat nem hallathatjuk. Azt hazudják, hogy restek vagyunk tenni, mert zsizsik vezényszóra már nem megyünk szelepleereszteni.

A hunmagyarság a kisebb- nagyobb megszakításokkal több mint ezer évig tartó „nemzetközi" beszivárgás, orvgyilkosság, folyamatos cselszövés, átverés és baktériummal fertőzött nyálú ragadozó entitások harapásai során, lehetőségeihez mérten védekezett a külső és már belső ellenség ellen! Igaz, kifelé, némely alkalommal rossz irányba, de erről is a ravasz, „csendes"álmagyar megszállók tehettek. Ezek miatt, sokszor azok ellen védtük az európai „nemzetköziek", uralkodómaffiák hatalmát, akikkel szövetséget kellett volna kötnünk.


Mikor a nemzetközi zsizsikség az orosz medve és más népek erejét szovjetbe gyúrta és a jóravaló népeket felhasználva terrorizálta a hunmagyarságot, 1956- ban még e roppant erő ellen is felkeltünk, tehát nem igaz, hogy a hunmagyar nép tehet a sanyarú helyzetéről. A lehetőségein túl is mindent megtett a szabadságáért. A hunmagyarság jóhiszeműségével, nemeslelkűségével való visszaélés, megtévesztés nagyobb aljasság és nagyobb terror, mint a nyílt, fegyveres támadás, mert nehezebb ellene védekezni, de ez folyik több, mint ezer éve és e lelki állapotot csak hunmagyar értheti meg! 973- ban hibáztunk nagyot és azóta erősebb a daráló, de edződünk, kupálódunk és a világban egyedülállóan, mint ősnép, ősnyelv, őskultúra, dicső módon megvagyunk, - még !!! - De, ha nem szabadulunk meg a „nemzetközi" helytartó brigantik által vezetett, valamennyi párttól, hamar eljő a vég!


A jelenlegi állapottól kiindulva tudom, hogy elégtelen utcai cirkusz nem hoz megoldást, csak ráharapás lenne a gumicsontra és elterelésre lenne jó, miként többször megtörtént ez a szelepleeresztés, felesleges cirkusz, jól emlékszem!

Üzenem többeknek, hogy egy védelemre képtelen, valójában a színjátszást, a zsizsik hatalmat szolgáló rendszerben semmiféle kétszínű  orbánista módszer, de egyébként káros, csupán a semmittevőkkel szembeni tettrekészség okán tiszteletre méltó árnyékolás, műforradalmiság sem hoz megoldást.

A magyarságot manipuláló nemzetközi bűnbanda gátlástalansága okán per pillanat sokkal hatékonyabb tőlünk,de az nevet, aki a végén nevet!" A "nemzetközi" / zsizsik hatalmi beágyazódás bedarálta, tehetetlenségi állapotban lebegteti a hunmagyarságot. A kezükben a pénz, a média, a fegyver, ... és nekünk maradt még nemes lélek által vezérelt ész, kitartás a leleményesség és lesz megoldás, mert a hunmagyar nép zöme igenis  bölcs, megérti, tudatosul benne, mikor eljő az idő, mely nincs messze!


AZ EGYEDÜLI MEGOLDÁS: 

A MÁRA TELJESEN BEFÉSZKELŐDÖTT „NEMZETKÖZI"

BEÁGYAZÓDÁS KIPENDERÍTÉSE A HATALOMBÓL!

- A PÁRTURALOM FELSZÁMOLÁSA ÉS A HUNMAGYAR SORS –

HUNMAGYAR KÉZBE HELYEZÉSE!

Ekkor beindul a láncreakció és a példát más nemzetek is követni fogják.

A PÁRTURALOM FELSZÁMOLÁSÁÉRT - HUNMAGYAR VÉRSZÖVETSÉG nevében:                            

2015. június 22. Sopron

Kőműves Géza

​​