Személyes adatok védelméhez való jog.
A Kúria Pfv.IV.20.703/2016/8. számú ítélete, a Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.116/2015/7. számú ítélete, valamint a Kaposvári Törvényszék 19.P.21.212/2014/52. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az indítványozó büntetőügyében született vádiratot az alperes úgy továbbította elektronikusan az Amerikai Egyesült Államokba, hogy az indítványozó személyes adatait nem törölte belőle, így az bárki számára megismerhetővé vált. Az indítványozó adatkezeléssel összefüggő jogszabálysértés megszüntetése iránt keresetet indított. Az első fokon eljárt bíróság elutasította, melyet a másodfokú bíróság jogerősen helybenhagyott, a Kúria pedig hatályában fenntartott.
A Kúriai ítélet szerint a felperes személyes adatait tartalmazó vádirathoz az adott büntetőeljárás sértettjeként jogszerűen jutott hozzá az alperes, és az Európai Bíróság döntései alapján közvetlenül alkalmazható 75/46/EK Irányelv 7. cikk f) pontja rendelkezésének figyelembe vételével a személyes adatokat részlegesen tartalmazó vádirat harmadik személy részére való továbbítása nem volt jogsértő.
Az indítványozó állítja: a döntések megsértették az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében foglalt magánélet védelméhez való jogát, valamint a (2) bekezdés szerinti személyes adatok védelméhez való jogát, mert a bírósági határozatok nem a maguk egészében esnek nyilvánosság vagy titkosság alá, hanem a bennük lévő egyes adatok nyilvánosak vagy titkosak, ezért a jogszerűen nyilvánosságra kerülő adat is élvezi a személyes adatokra vonatkozó szabályok védelmét.
***
Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az indítványt. A határozat indokolása szerint az indítványozók adatai és maga a vádirat sem került nyilvánosságra, az abban szereplő adatokat pedig csak az eljárás szereplői ismerték meg, akik azokat az eljárási szerepük okán már amúgy is ismerték, így az indítvány által támadott Kúria Pfv.IV.20.703/2016/8. számú ítélete nem sértette meg az indítványozóknak az Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdésében biztosított jogait.(AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról: IV/1821/2016.)
A határozathoz Stumpf István különvéleményt csatolt.
Közbeszerzés utólagos ellenőrzésének elévülési határideje.
A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 181. § (11) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő 13.K.27.286/2016/20. számú ügyben való alkalmazási tilalmának kimondására irányuló bírói indítvány vizsgálata.
A támadott, 2015. január 1-től hatályos rendelkezés szerint a közbeszerzés mellőzésével történt beszerzéseknél a 2015. január 1-e után feltárt jogsértések esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásának kezdeményezésére nyitva álló határidő a tudomásszerzéstől számított öt év. A módosítást megelőzően, a perbeli esetben az alperesek közötti szerződés megkötésének időpontjában hatályos rendelkezés szerint az objektív elévülési határidő három év volt.
Az indítványozó bíró álláspontja szerint a sérelmezett rendelkezés sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét, mivel a jogszabályi rendelkezés hatályba lépése előtt megkötött szerződésekre vonatkozóan ír elő a felek számára hátrányosabb rendelkezést, - visszaható hatályú jogalkotás.
Az indítványozó szerint a sérelmezett rendelkezés alaptörvény-ellenes, mert a hatályba lépése előtt megkötött szerződésekre a felek számára hátrányosabb rendelkezést ír elő.
***
Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az indítványt, mert a vizsgált rendelkezés nem állapít meg visszamenőlegesen kötelezettséget a feleknek, nem is teszi a meglévő kötelezettséget terhesebbé, és a felek korábban biztosított jogát sem vonja el. (AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról: III/55/2017.)
A határozathoz Pokol Béla párhuzamos indokolást csatolt.
Becsületsértés.
A Szombathelyi Törvényszék 8.Bf.111/2015/7. számú ítélet, valamint a Szombathelyi Járásbíróság 1.B.832/2012/50. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az indítványozó Felsőcsatáron, a fakitermelés helyszínen két tanú jelenlétében, a helyszínen tartózkodó polgármesterre a „maga meg egy fasiszta" kifejezést használta, majd mind a polgármesterre, mind pedig a jegyzőre a „rohadt kommunisták" kifejezést tette. Mindezek miatt az indítványozó ellen rágalmazás és becsületsértés miatt eljárás indult.
Az elsőfokon eljárt Szombathelyi Járásbíróság ítéletében megállapította, hogy a vizsgált időszakban az indítványozó különböző hatósági eljárások okán haragosi viszonyban állt a polgármesterrel és a jegyzővel. Az indítványozó a településen történt fakivágásokkal nem értett egyet, azokat helytelennek tartotta – e véleményének a fakivágások helyszínén hangot is adott. A bíróság ítéletében csak a „fasisztázó" kifejezést vizsgálta, ugyanis csak annak tekintetében volt igazolható, hogy az kifejezetten a polgármesterre irányult. A „kommunistázás" vonatkozásában azonban a bíróság azt rögzítette, hogy az a mai felfogás szerint olyan „köznapi" kifejezés, ami nem alkalmas a becsület csorbítására. Az elsőfokú bíróság szerint a véleménynyilvánítás szabadsága ugyan a rendkívül éles kritikákat is magában foglalja, de az az Alkotmánybíróság 13/2014 (IV.18.) AB határozata szerint az emberi becsület védelmének határát, azaz a magánszférát nem lépheti át. A bíróság szerint az indítványozó nem közéleti véleménynyilvánítást tett a kijelentésekkel, hanem a polgármestert emberi mivoltában alázta meg.. A „maga egy fasiszta" kijelentés dehonesztáló és becsületsértő. Emiatt a bíróság – hivatkozva az AB határozatra – úgy ítélte meg, hogy az indítványozó büntetőjogi felelősségre vonása nem mellőzhető.
Az elsőfokú ítélet ellen az indítványozó védője jelentett be fellebbezést az indítványozó felmentését kérve. A fellebbezés szerint a polgármester a fakivágás napján többször jelezte az indítványozónak, hogy semmi keresnivalója nincs a helyszínen, mert ő csak egy betelepülő, bevándorló. Erre válaszul mondta az indítványozó – a fellebbezés szerint – hogy ha neki, mint bevándorlónak nem lehet szava, akkor „maga egy fasiszta". A fellebbezés szerint az alkotmánybírósági gyakorlatra való hivatkozás sem helyes, ugyanis a közszereplők nagyobb tűrési kötelezettségét előíró gyakorlatból indul ki, azonban azt a következtetést vonja le, hogy a fasisztázás nem áll összefüggésben a nevezett intézkedéssel, azaz a fakivágással. A fellebbezés szerint azonban az ítéleti tényállás szerint is az indítványozó közlése erős politikai kontextusban hangzott el, így azt nem lehet a közszereplői jellegtől elvonatkoztatni.
A másodfokú bíróság ítéletében helyben hagyta az elsőfokú döntést. A Törvényszék az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát is alapul véve azt állapította meg, hogy bár az erős, túlzó kritika is a véleményszabadság oltalma alatt áll, de nem oltalmazza azon közléseket, amelyek célja önmagában másik személy megalázása, bántása, vagy a közügyekkel össze nem függő célú támadása. A másodfokú bíróság szerint nem a közéleti véleménynyilvánítás szabadságával él, aki a másik személy emberi mivoltában való megalázása érdekében használ súlyosan bántó vagy sértő kifejezéseket. A bíróság szerint az indítványozó által használt kifejezés kontextusából egyértelműen az következik, hogy az indítványozót a rosszhiszeműség vezette, célja a megalázás, gyalázkodás, becsmérlés volt.
Az indítványozó a másodfokú ítéletet követően fordult az Alkotmánybírósághoz, mivel azokat ellentétesnek tartotta az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésével (véleménynyilvánítás szabadsága). Állította: a polgármesterrel szemben megfogalmazott éles bírálat a szólásszabadság által védelmezett életviszonyok körébe.
***
Időközben az indítványozó az alkotmányjogi panasz benyújtásával egyidejűleg a jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet is előterjesztett a Kúriához.
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság az indítványozó felülvizsgálati kérelmét megalapozottnak találta. A 2017. január 31-én kihirdetett ítéletével a Szombathelyi Törvényszék, valamint a Szombathelyi Járásbíróság ítéletét megváltoztatta, és az indítványozót az ellene becsületsértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az Ügyrend 67. § (2) bekezdés e) pontja kimondja, hogy okafogyottá válik az indítvány különösen, ha az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn. Tekintettel arra, hogy a Kúria ítélete az alkotmányjogi panasszal támadott jogerős ítéletet az indítványozó javára megváltoztatta, megállapítható, hogy az alkotmányjogi panasz alapján indult eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 67. § (2) bekezdés e) pontja alapján, tekintettel az Abtv. 59. §-ára az alkotmányjogi panasz alapján indult eljárást megszüntette. (AB végzés alkotmányjogi panasz eljárás megszüntetéséről: IV/1068/2016.)
Kártérítés, tisztességes eljáráshoz való jog.
A Kúria Mfv.II.10.033/2016/5. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az indítványozó kártérítési igénnyel lépett fel korábbi ügyvezetőjével szemben, aki az igény érvényesítése érdekében kibocsátott fizetési meghagyással szemben ellentmondással élt. Az így perré alakult eljárás tárgya két olyan megbízási szerződés miatti kártérítés volt, amelyeket az ügyvezető (a per alperese) kötött az indítványozó (a per felperese) nevében.
Az egyik megbízási szerződést az alperes egy ügyvéddel kötötte, tárgya volt, hogy az ügyvéd az indítványozónak a vele szerződéses viszonyban álló cég felszámolója elleni perében jogi szakértőként vegyen részt 2.000.000 forint megbízási díj ellenében. Az alperes a teljesítést igazolta, majd a megbízási díjat az indítványozó az ügyvéd részére kifizette.
Az alperes az indítványozó képviseletében megbízási szerződést kötött egy igazságügyi szakértői irodával is. A szerződés tárgya szakértői vélemény adása volt. A szakértői iroda vállalta, hogy az eljárással kapcsolatosan szaktanácsot ad, és a tanácsait a szakértői véleményben is rögzíti. A megbízás díját 4 000 000 forint+Áfa összegben állapították meg. Az alperes igazolta a szakértői iroda teljesítését, majd intézkedett részére 5 080 000 forint három részletben történő átutalásáról.
Az indítványozó az alperes tevékenységét nem tartotta megfelelőnek. Többször felhívta az alperest, hogy az iratokba való betekintést tegye lehetővé. Az alperes a szerződéseket többszöri kérés ellenére sem bocsátotta rendelkezésére.
Az indítványozó úgy ítélte meg, hogy a megbízási szerződések megkötése nem volt indokolt, az ügyvéddel kötött megbízási szerződés idején a gazdasági társaság nem állt perben; a szakértői iroda által adott szakvélemény nem nyújtott valóságos segítséget a perben, valamint nem szakkérdésben foglalt állást, hanem jogkérdésben, továbbá a megbízások az indítványozóval érdekellentétben álló cég érdekeit szolgálták. Az indítványozó mindezekre alapítva lépett fel kártérítési igényével. Álláspontja szerint az alperes a két megbízási szerződés megkötésével és a megbízási díjak kifizetésével kárt okozott, ezért a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 209. § (5) bekezdése, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 339. §-a alapján a teljes kár megfizetésére köteles.
A perben első fokon a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság járt el. Az indítványozó keresetében kérte, hogy a bíróság az alperest összesen 7 080 000 Ft kár és kamata megfizetésére kötelezze a perköltségek viselésével együtt. Az alperes a kereset elutasítását és az indítványozó perköltségben marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy az indítványozó nem jelölt meg olyan kötelezettségszegő magatartást, amellyel összefüggésben kárt okozott. Vitatta azt az állítást is, hogy adott időszakban a megbízásokhoz az indítványozónak nem fűződött érdeke.
Az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott – a szerződéskötés körülményei és a megbízott ügyvezetőjének tanúvallomása alapján –, hogy az alperes nem az elvárható gondossággal járt el, és az elvégzendő feladat számon kérhető módon történő meghatározása nem történt meg, így a díj kifizetése indokolatlan kiadás volt, ezért határozatában az alperest, 4 000 000 Ft kártérítés megfizetésére kötelezte.
A másodfokon eljárt Veszprémi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit viszont részben megváltoztatta és kötelezte az alperest további 2 000 000 forint és kamatai megfizetésére. Utalt arra, hogy az alperes munkaszerződése 5. pontjában tudomásul vette, hogy a vezetői tevékenységében okozott károkért a polgári jogi szabályok szerint felel.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalával az indítványozó keresetének elutasítását; másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára való utasítását. Az indítványozó pedig a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását és az alperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását kérte.
A Kúria a Veszprémi Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét pedig megváltoztatta. Elfogadta azt az alperesi érvet, hogy a törvényszék a Pp. 3. § (3) bekezdése rendelkezéseinek megsértésével a bizonyítási teherről helytelenül tájékoztatta a feleket, és a bizonyítási terhet helytelenül hárította az alperesre. Ezért a törvényszék ítéletét a Pp. 164. § (1) bekezdésére tekintettel jogszabálysértőnek minősítette. A Kúria megítélése szerint a törvényszék a Pp. 206. § (1) bekezdés megsértésével, iratellenesen értékelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat; a levont következtetésekkel sem értett egyet. Úgy ítélte meg – ellentétben mindkét eljárt bírósággal –, hogy mindkét szerződésben foglalt tanácsadás ténylegesen megvalósult.
Hivatkozott az Mt. 179. § (1) és (2) bekezdéseire, amely szerint a munkáltatót terheli a bizonyítás a munkavállaló vétkes kötelezettségszegése, a kár, valamint az okozati összefüggés körében. Hangsúlyozta, hogy a jogszabály fokozott gondosságot előíró rendelkezése nem jelenti a bizonyítási teher átfordulását, mindösszesen az elvárhatóság mércéjét állapítja meg Az indítványozó állítja: a Kúria határozata megsértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való alapjogát, mert nem adott lehetőséget az indítványozónak további bizonyításra. A Kúria indokolása továbbá iratellenes is, mert az alsóbb fokú bíróságok érvelését figyelmen kívül hagyta, az alperes által megjelölt bizonyítékok tartalmát vizsgálta, és felülírta a már megállapított tényállást. Ezzel megsértette a kiszámíthatóság, az előreláthatóság, és a jogbiztonság követelményét. Sérült továbbá a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való alapjoga is, mert a Kúria ítélete ellen nincsen helye jogorvoslatnak.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó hivatkozásai a jelen ügyben nem vetnek fel bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet. Önmagában nem tekinthető a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog kérdésének az, ha a Kúria a különböző álláspontú első- és másodfokú ítéletekben megállapított tényállástól részben eltérve a másodfokú ítéletben foglaltakkal ellentétes döntést hoz. Az alkotmányjogi panasz nem jelenti továbbá a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)–(2) bekezdései, 63. §-a, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései, 31. § (6) bekezdése alapján eljárva – az indítványt elutasította. (AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról: IV/1690/2016.)
Hallgatói jogviszony megszüntetése tárgyában készült határozattervezet.
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 112. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására, valamint a jogszabály alkalmazásának kizárására irányuló bírói kezdeményezés.
A támadott rendelkezés a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény alapján megkezdett képzések befejezését 2016. szeptember 1-jéig teszi lehetővé, és elrendeli azon hallgatók jogviszonyának megszüntetését, akik e határidőig nem szerzik meg a végbizonyítványt. Az indítványozó bíró szerint a támadott rendelkezés a visszaható hatály tilalmába ütközik, ugyanis a hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. Álláspontja szerint a jogbiztonság elve megköveteli, hogy az a hallgató, akinek hallgatói jogviszonya olyan jogi szabályozás mellett jött létre, amely az egyetemi tanulmányok elvégzésének időtartamát nem szabályozta, utóbb se határozzon meg ezzel kapcsolatos követelményeket.
***
Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotó által egyszer kialakított feltételrendszer nem jelenti azt, hogy az soha többet nem módosítható, ilyen jellegű korlátozás sem az Alaptörvényből, sem a felsőoktatási hallgatói jogviszony jellegéből nem fakad. A visszaható hatályú jogalkalmazás tilalma nem értelmezhető akként, hogy a fennálló határozatlan időtartamú jogviszonyok a jövőre nézve semmilyen esetben sem változtathatók meg. Ha a jogviszonyok tartalmának megváltoztatása következtében az Alaptörvény valamely más rendelkezése, vagy valamely alapvető jog nem szenved sérelmet, az alkotmányellenesség nem állapítható meg. A hallgatói jogviszony a képzést nyújtó felsőoktatási intézmény és a hallgató között jön létre, célja az, hogy a hallgató meghatározott végzettséget szerezzen, ehhez a tanulmányok folytatása csupán eszköz. A jogviszony a hallgatónak nem biztosít jogot ahhoz, hogy a felsőoktatási intézményben korlátlan időtartamban folytasson tanulmányokat. A hallgatónak nemcsak jogosultságai vannak a képzésben való részvételre, hanem azzal kötelezettségek is együtt járnak. Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra is, hogy a jogviszony megszűnése nem akadályozza meg azt, hogy a hallgató ismételten beiratkozzon, illetve a törvény meghatározott feltételek mellett lehetőséget nyújt a korábban teljesített tárgyak elismertetésére is.
Mindezek alapján megállapította: az Nftv. 112. § (1) bekezdése nem ütközik a visszamenőleges hatály tilalmába, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint a bírói kezdeményezés elutasításáról döntött. (AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról: III/200/2017.)
Szabálysértő közbeszerzési eljárás, büntetőügy.
A Kúria Bf.II.980/2016/6. sorszámú végzése, a Fővárosi Törvényszék 23.Bf.7690/2015/30. sorszámú ítélete, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság 105.B.10.001/2013/44. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.
A tényállás szerint az indítványozó ügyvédként egy állami szervvel tartós megbízási jogviszonyban állt, amely ingatlanokat szerzett be szabálysértő közbeszerzési eljárás lefolytatásával. Egy várható kormányzati ellenőrzés hírére utólag készítettek iratokat valós közbeszerzés látszatának keltésére és visszadátumozott bonyolítói ajánlatokat szereztek be - többek között - az indítványozótól is. Az indítványozót az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki bűnpártolás vétségében, magánokirat-hamisítás vétségében és pénzbüntetésre ítélte. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében foglalt minősítést megváltoztatta és az indítványozót megrovásban részesítette. A döntés ellen az indítványozó felülvizsgálati kérelmet terjesztette elő, azonban a jogerős ítéletet a Kúria hatályában fenntartotta.
Az indítványozó állítja: a támadott döntések sértik a jogállamiság elvét, a törvény előtti egyenlőség elvét, mivel az egyszemélyi vezetőt az eljárásból kihagyták, a felelősségre vonása elmaradt, így indokolatlanul tettek különbséget a döntési hierarchia csúcsán lévő személy és a döntéseket végrehajtók között. Sérült továbbá a tisztességes bírói indokoláshoz való jog is, mert figyelmen kívül hagyták az irányadó jogszabályok rendelkezéseit, valamint a jogorvoslathoz való jog is.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jog részét képező indokolási kötelezettség minimális elvárásként megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon. Az indítványozó által előadott érvek alapján azonban az indokolási kötelezettség megsértése nem merül fel, mivel a bíróságok az indítványozóknak az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit megvizsgálták és ennek értékeléséről számot adtak. Önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Ezért az indítvány e vonatkozásban sem veti fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésére is, visszautasította.(AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/81/2017.)
