Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. március 30., csütörtök

21.974 - Kedden kísérik utolsó útjára Hüvelyes Lajos terézvárosi kilakoltatottat


Feladó: Endre Simó
Dátum: 2017. március 29. 14:28
Tárgy: Kedden kísérik utolsó útjára Hüvelyes Lajos terézvárosi kilakoltatottat
Címzett:

Kedden kísérik utolsó útjára Hüvelyes Lajos terézvárosi kilakoltatottat

Budapest, 2017. március 29. szerda (MSZF)

 

     Április 4-én, kedden kísérik utolsó útjára a terézvárosi önkormányzat által tavaly júliusban kilakoltatott Hüvelyes Lajost – tudatta a Magyar Szociális Fórum szerdán.

    A 72 éves korában elhunyt rokkant férfi hamvait a XI. kerületi Szent Angyalok Plébánia templomában helyezik örök nyugalomba 10.45 órakor. A templom a XI. ker. Gazdagréti út 14. sz. alatt található.

    A Magyar Szociális Fórum részéről Simó Endre vesz búcsút a társadalmi igazságtalanság áldozatától.

    A félig béna Hüvelyes Lajost tavaly júliusban bilincsbe verték, mert „ellenállt" a kilakoltatásának, és a pomázi Gálfi Béla kórház pszichiátriájára zárták, pedig – orvosai szerint – nem volt pszichiátriai eset, sem kezelésre, sem gyógyszerezésre nem szorult. A pszichiátriáról augusztusban Tatárszentgyörgyre vitték, de mivel nem biztosították neki az állapotának megfelelő ellátást és gondozást, ájultan találtak rá, a padlóról kaparták össze, és mentők vitték kórházból-kórházba. A csepeli kórház elfekvőjében kötött ki, hónapokra rá a Szent István kórház elfekvőjébe került, ahol 2017. február 4-én meghalt. A Magyar Szociális Fórumon kívül senki sem törődött vele. Gondnok-gyámja még a nyugdíját sem folyósította neki.

    Az egyedülálló rokkanttal szemben tanúsított bánásmódot a Magyar Szociális Fórum az emberi jogok kirívó megsértéseként elítélte, és végig kiállt a kilakoltatás áldozata mellett, hogy élete egyenesbe jöjjön, és lakhatása megoldódjék. Az emberjogi mozgalom kórházi ágyánál is rendszeresen felkereste a sorsára hagyott Hüvelyes Lajost.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu