Von: tornado-hirek@googlegroups.com
Im Auftrag von Ballán Mária
Gesendet: kedd, 2008. február 5. 21:23
An: Kutasi József
Betreff: XVI. Benedek pápa
„Krisztus értetek szegénnyé lett” (2 Kor 8, 9)
Kedves Testvéreim!
1) A húsvét felé vezető út minden évben nagyszerű alkalmat ad, hogy elmélyítsük keresztény hitünk értelmét és értékét. Arra ösztönöz minket, hogy újra felfedezzük Isten irgalmasságát, s ezáltal magunk is az irgalmasság tetteivel forduljunk testvéreink felé. Az Egyház feladata gondoskodni arról, hogy olyan különleges cselekedeteket ajánljon a hívők figyelmébe, amelyek elősegítik belső megújulásukat ebben az időszakban. Ezek közé tartozik az ima, a böjt és a jótékonyság. Ebben az évben szokásos nagyböjti üzenetemben elidőzöm a jótékonyság gyakorlatával kapcsolatos gondolatkörnél, készülődve húsvét ünnepére. Jótékonynak lenni annyit jelent, hogy kézzel fogható módon sietünk szükséget szenvedő embertársaink segítségére. Ugyanakkor ez az aszkézis gyakorlata is, amely abban segít, hogy függetlenné váljunk a földi javak birtoklásának vágyától. Jézus nyomatékosan rámutat arra, hogy milyen erős a materiális javak birtoklásának hatása, és hangsúlyozza, hogy egyértelműen döntenünk kell, máskülönben fennáll annak a veszélye, hogy ezek bálványokká válnak. Ezért így szólt tanítványaihoz: „Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak” (Lk 16,13). A felebarátainknak nyújtott segítség lehetővé teszi, hogy ellenálljunk ennek az állandó kísértésnek, hiszen arra nevel minket, hogy észrevegyük szükségleteiket, és megosszuk embertársainkkal mindazt, ami az isteni jóság révén osztályrészünk lett. Ez a szegények részére folytatott adománygyűjtés célja, amely a világ számos részén gyakorlattá vált a nagyböjti időben. Ily módon a belső megtisztulás összekapcsolódik egy olyan gesztussal az egyházi közösségben, amit már az ősegyház is ismert. A jótékonyság művéről beszél Szent Pál apostol is a leveleiben, amikor a jeruzsálemi hívek számára történt gyűjtésről ír. (ld. 2Kor 8-9, Róm 15, 25-27).
2) Az evangélium ezt tanítja: nem birtokosai, hanem gondnokai vagyunk a kapott javaknak. Ne tekintsük gazdagságunkat sérthetetlen tulajdonunknak, hanem eszköznek, amelyen keresztül az Úr hív mindannyiunkat, hogy gondoskodó szeretetét közvetítsük embertársaink felé. Amint a Katolikus Egyház Katekizmusa hangsúlyozza, az anyagi javaknak – egyetemes voltuk miatt – társadalmi értékük van. Jézus egyértelműen figyelmezteti azokat, akik a földi javakat egyedül a maguk számára akarják birtokolni és használni. Látva a tömegeket, akik mindenben hiányt szenvednek, és az éhezés kínjait kénytelenek eltűrni, Szent János apostol 1. levelének szavai keményen csengenek: „Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból – mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?” (1Jn 3,17). Még világosabb a felszólítás a keresztény országok felé a javak megosztására, hiszen felelősségük a nyomorgók és elhagyottak sokaságával szemben még súlyosabb. Segítségükre sietni inkább az igazságosságból fakadó kötelezettség, mint karitatív cselekedet.
3) Az evangélium leírja azt is, mi a jótékonykodás lényegi jellemzője: úgy kell megcselekedni, hogy rejtve maradjon a világ szeme előtt. Jézus azt kéri tőlünk: „Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad” (Mt 6,3-4). Röviddel előtte pedig azt olvassuk: ne dicsekedjen senki a saját jótetteivel, mert ezzel kockára teheti égi jutalmát (ld. Mt 6, 1-2). A tanítványoknak kell arra gondot viselni, hogy minden Isten nagyobb dicsőségére történjen. Jézus figyelmeztet: „A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat” (Mt 5,16). Ezért mindennek Isten dicsőségét kell szolgálnia, nem pedig a miénket. Kedves Testvéreim! Ennek tudata kísérjen minden cselekedetet, amely a felebarátot segíti, akkor nem fog előtérbe kerülni, aminek rejtekben kell maradni. Ha jócselekedeteinkben nem Isten dicsőségét törekszünk szolgálni, és nem embertársaink igazi javát keressük, hanem mindenekelőtt személyes hasznunkat gyarapítjuk, vagy egyszerűen elismerésre vágyunk, nem az evangélium szellemében járunk el! Modern társadalmunkban, amelyet a képek uralma jellemez, éberen figyelnünk kell erre a kísértésre. Az evangélium jótékonysága nem pusztán valamiféle vonzódás az emberek felé. Sokkal inkább a szeretet konkrét cselekedete, teológiai erény, amely belső megtérésünkből fakad. Ez az istenszeretetben és a felebaráti szeretetben nyilvánul meg, amelyben Jézus Krisztust követjük, aki teljesen nekünk ajándékozta önmagát, egészen a kereszthalálig. Vajon köszönetet mondunk-e Istennek azért a sok emberért, akik a média uralta társadalom fényszóróitól távol, a csendbe és homályba rejtőzve keresztény elkötelezettségből nagyszerű tetteket visznek véghez szükséget szenvedő embertársaik megsegítésére? Mit használ nekünk, ha javainkat másoknak ajándékozzuk, de szívünk büszkeségtől dagad? Ezért azok, akik tudják, hogy Isten azt is látja, ami a rejtekben történik, és jutalmát sem a világ szeme előtt adja, nem keresik az emberi elismerést az irgalmasság cselekedeteiért.
4) A Szentírás arra ösztönöz minket, hogy vegyük észre a jótékonyság mélyebb értelmét: a tisztán anyagi dimenzió transzcendens értelmére világít rá; azt tanítja, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni (ld. ApCsel 20,35). Ha cselekedeteinket a szeretet vezeti, akkor hitünk igazságát juttatjuk kifejezésre. Nem azért kaptuk Teremtőnktől életünket, hogy önmagunknak éljünk, hanem Istennek és embertársainknak (ld. 2.Kor 5,15). Minden alkalommal, amikor Isten iránti szeretetből megosztjuk javainkat a szükséget szenvedő embertársainkkal, megtapasztaljuk, hogy az élet bősége a szeretetből fakad, és minden visszatér hozzánk, mint a béke, a belső megelégedettség és öröm áldása. Égi Atyánk saját örömével jutalmazza meg jótékonyságunkat. Sőt, még ennél is többet kapunk. Szent Péter a jótékonyság lelki gyümölcsei között említi a bűnök bocsánatát: „A szeretet leplet borít rengeteg bűnre” (1 Pét. 4,8) írja Péter. Amiként a nagyböjti idő liturgiája gyakorta ismétli, Isten felkínálja nekünk, bűnösöknek a megbocsátás lehetőségét. Ennek befogadásra készít fel minket, amikor megosztjuk a szegényekkel azt, ami a miénk. Azokra is gondolok, akik korábbi bűneik miatt a gonosz terhét hordozzák, s ezért távol érzik magukat Istentől. Megbénítja őket a félelem, és megakadályozza, hogy Isten felé forduljanak. A jótékony cselekedet közelebb visz minket a felebaráthoz, így Istenhez is közel visz, ezáltal valóban eszköze lehet megtérésünknek és kiengesztelődésünknek Istennel és testvéreinkkel.
5) A jótékonyság szeretetteljes nagylelkűségre nevel. Szent Giuseppe Benedetto Cottolengo azt ajánlja: „Ne azokat a pénzdarabokat számoljátok, amit kiadtok. Hiszen ahogyan alamizsnát adva nem tudhatja a bal kezed, mit tesz a jobb, úgy a jobb kezed se tudja, mit tesz.” (Detti e pensieri, Edilibri, Nr. 201). Ezzel összefüggésben kap nagy jelentőséget az evangélium egyik jelenete, amikor az özvegyasszony a templom áldozati perselyébe dobja mindazt, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését” (Mk 12,44). A jelentéktelen értékű fillér nagy kifejezőerejű szimbólummá válik. Ez az asszony nem a fölöslegéből ad, és nem abból, amit birtokol, hanem azt adja, ami ő maga. Egészen önmagát adja. Ez a megindító elbeszélés abba az eseménysorba illeszkedik, amely közvetlenül megelőzi Jézus szenvedését és halálát. Jézus szegénnyé lett, hogy szegénysége által gazdaggá tegyen minket. A népek apostola a Korintusiakhoz írt 2. levelében úgy beszél Jézusról (vö. 2Kor 8,9), hogy ő egészen nekünk adta önmagát. A nagyböjti idő arra ösztönöz minket, hogy a jótékonyság cselekedetein keresztül is kövessük példáját. Jézus iskolájában megtanulhatjuk; életünk ajándékká válhat azáltal, hogy Krisztus követésére törekszünk. Így nemcsak abból tudunk adni, amink van, hanem magunkat is készek leszünk odaadni. Vajon nem a szeretet egyetlen parancsa az, amely az evangélium lényegét összefoglalja? A jótékonyság a nagyböjti időben annak eszköze lehet, hogy keresztény küldetésünkben előrelépjünk. Az a keresztény, aki odaadja magát anélkül, hogy számolná, mennyibe kerül ez neki, tanúságot tesz arról, hogy nem az anyagi gazdagság határozza meg a lét törvényeit, hanem a szeretet. Ami a jótékonykodás értékét megadja - az egyén lehetőségeinek és körülményeinek függvényében - a szeretet, amely az odaadás különböző formáit is inspirálja.
6) Kedves Testvéreim! A húsvétra való készülődés a jótékonyság cselekedetein keresztül a lelki növekedésre szólít, hogy ezáltal többek legyünk a szeretetben, és felismerjük magát Krisztust a szegényekben. Az Apostolok Cselekedetei számol be arról, hogy mit mond Péter apostol a béna embernek, aki a templom kapujában alamizsnáért könyörög: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében járj!” (ApCsel 3) Az alamizsna esetében valamely anyagi dolgot adunk, ez azonban nagyobb ajándék jele lehet. Az alamizsnában magáról Krisztusról teszünk tanúságot, akinek nevében benne foglaltatik az Élet. A nagyböjti időszak tehát arra indít – személy szerint, és közösségben is –, hogy tegyünk erőfeszítéseket Krisztus követésére, és tegyünk tanúságot szeretetéről. Mária, az Úr édesanyja és hűséges szolgálóleánya, segíts a híveknek a nagyböjti idő lelki küzdelmeiben, hogy megfelelően éljenek az ima, a böjt és a jótékonyság fegyverével. Lélekben megújulva ünnepeljük a húsvéti titkokat! E kívánságokkal fogadja minden hívő apostoli áldásomat! 2007. október 30.
