Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. szeptember 3., péntek

6.218 - A Magyarok Szövetsége Fejér megyei tagjainak fogadalomtétele a Szent Korona előtt!


http://www.magyarokszovetsege.hu/content/eskuenk-koetelez
 

A Magyarok Szövetsége Fejér megyei tagjainak fogadalomtétele a Szent Korona előtt
Viharos időket él a népünk, sőt, az egész emberiség. Sajnos, ezek a viharok, a tavaszi szelek a mi közösségünkből is kiszakítottak embereket. A nyári rendezvények azonban jó alkalmat kínáltak arra, hogy összekovácsolják azokat, akik nem játékuk semmiféle szélnek.
Hosszú megpróbáltatásaink után végre elnyertük jutalmunkat is: elsőként a Magyarok Országos Gyűlésén résztvevőkből sugárzó öröm formájában, majd augusztus 29-én egy, az életünkben döntő pillanat által: lehetőséget kaptunk arra, hogy a Kárpáthaza Nemzetőrség tagjaival közösen fogadalmat tehessünk Őfelsége a Szent Korona és a Teremtő előtt, Hazánk szolgálatára.
Hirtelen jött a lehetőség, így pillanatok alatt kellett megszervezni az eskün való részvételt. Szívet melengető volt látni, hogy bár létszámban megfogyatkozott a megyei szövetség, de az összetartás annál nagyobb a közösségben, s szinte mindenki igent mondott a hívó szóra. Egyre csak gyarapodott a létszám, ami igen-igen melengette a szívünket. Alig volt valaki, aki valamilyen ok miatt kimaradt. Harminchárman jelentkeztünk végül az eskütételre. (Korábban már néhány társunk, az országos vezetőséggel egyetemben tett hitet az utunk, a szolgálat mellett.)
Elérkezett a várva-várt vasárnap. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Az előző nap viharos szele csendesedett, tisztító esője már felszáradt, ragyogóan sütött a Nap, de a levegő borzongatóan friss volt. A telekocsis szervezés jól sikerült, Dunaújvárosból 6 megtöltött autóval elindultunk utunkra, a többiek Székesfehérvárról jöttek.
Ez a nap fordulópont volt mindannyiunk számára, hiszen vállalást, fogadalmat tettünk, mellyel életünk hátralévő részét Nemzetünk és Szent Koronánk szolgálatára ajánlottuk fel. Az Országház előtt, méltó helyen, Kossuth Lajos szobra előtt gyűltünk össze, izgalommal és várakozással telve, hiszen sokunk először járulhatott a Szent Korona elé, az igazi elé, ami nem egy ötvös mesterek által készített remekmívű másolat, nem a képviselője, hanem az Égi Hatalom földi megtestesítője. Népünk múltja, jelene és jövője.
Amikor elérkezett az időpont, beléptünk az Országház épületébe. Ahogy haladtunk egyre beljebb, úgy éreztük, minden díszítés, minden apró részlet Nemzetünk nagyságát, gazdagságát hirdeti. A festmények, a szobrok mind-mind múltunk értékeit adják vissza a látó embereknek. Kár, hogy olyan ritkán járnak e falak között ilyenek, s a törvényeinket nem ők hozzák.
Aztán beléptünk a Kupolaterembe, a helyre ahonnan a Szent Korona még most is uralkodik. Miután féltérdre ereszkedve a tiszteletünket fejeztük ki iránta, az egységet megtestesítő kört alkotva kezdtük énekelni régi himnuszunkat, a Boldogasszony anyánkat. Így a míves ablakokon beszűrődő napfény mellett a női energiák is felerősödtek a csarnokban, létrehozva ezzel az egyensúlyt.
A Szent Korona - akárcsak a Nap - sugározta ránk az Égi energiát, melyet meggyőződésünk, hogy mindannyian éreztünk ott, akkor. Így egy teljesen más, emelkedett lelki és szellemi állapotban tehettük meg fogadalmunkat, mely alól földi erő fel nem oldozhat. Életünk e naptól kezdve egybefonódott a Szent Korona szolgálatával. Nagy felelősség ez s egyben nagy kegyelmi állapot is - ezt sosem szabad felednünk.
Származási hely: Eskünk kötelez
Fogadalomtételünk után a déli társalgón keresztül átvonultunk a Felsőházi terembe. Elképedve hallgattuk, hogy ezt a termet most cégeknek adják bérbe, hogy ott konferenciákat rendezhessenek. Ez szomorú, de elképesztően jó tükre a mai Magyarországnak. Ott, ahol a rendeknek, a magyar nép, a nemzet képviseletének lenne a helye, most a pénz és az üzlet diktál. Itt érthető meg igazán mi az, amiért a Magyarok Szövetségében immáron közel két éve dolgozunk, egy olyan világért, ahol nem a pénz a legfontosabb dolog, hanem az emberi értékek és a bennünk rejlő teremtő erő, amely mindannyiunknak megadatott, mégis sokan nem is tudnak róla, vagy éppen pusztításra használják azt.
Mi, a Magyarok Szövetségének Fejér megyei tagjai vasárnap új tapasztalattal és érzésekkel lettünk gazdagabbak, átélhettünk valami magasabb rendű dolgot, megtapasztalhattuk azt az erőt, ami segített egy újraszerveződő megyének elindulni az útján. A fogadalomtétel által lélekben megerősödve, közös akarattal munkálkodunk tovább egy szebb jövőért, nemzetünk és az emberiség felemelkedéséért, egy élhetőbb világért.
Ezért csak egy dolgot kívánhatunk a velünk együtt esküt tevőknek s minden más testvérünknek:
"Isten áldja meg a magyart
Tartson neve, míg a Föld tart..."
Kásás Margit és Gyulai Péter
Fejér megyei elöljáró és elöljáróhelyettes